Biliárd ​fél tízkor

John Galsworthy - A ​Forsyte Saga
A ​Forsyte-Saga A Viktória-korszak Angliájának nagy regényírója realista kritikával vizsgálja és ábrázolja a századforduló angol társadalmát. Főművében valóságos mondává, legendává, "szágává" szövi a Forsyte-család egymást követő nemzedékeinek történetét. Ez a család a birtoklási szenvedély jelképének tekinthető. Életeleme a pénz, a vagyon, melyet örökölt és gyarapítani már alig tud, de körömmel-foggal meg akar őrizni. A Forsyte-regényeket az író két ciklusba foglalta össze. Az első ciklus a Forsyte-Saga, mely három regényből (A tulajdonos, Válóper és Ez a ház kiadó), továbbá két intermezzóból, közjátékból, összekötő elbeszélésből áll. A cselekmény 1886-ban indul meg, az öreg Jolyon házában, és elvezet a búr háborúba, Viktória királynő temetésére, a százegy éves Timothy Forsyte halálos ágyához. Tanúi vagyunk Bosinney építész, Soames Forsyte és ifjabb Jolyon, a művész Forsyte szerelmi drámájának. A ciklus első felének izgató nőalakja a szép és bájos Irene, míg a ciklus végén már az első világháború utáni nemzedék lép színre, és a nyughatatlan Fleur házasságának története már egy másik Anglia jellemző vonásait tünteti fel.

Patrick Süskind - A ​parfüm
Jean-Baptiste ​Grenouille a 18. század egyik legzseniálisabb és egyben legvisszataszítóbb jelensége, aki az illatok géniuszaként írta be magát korának történetébe. A sors fintoraként szag nélküli testtel, Párizs legbűzösebb negyedében, a halpiacon látta meg a napvilágot, ahol nem várta senki, így szeretet sem jutott neki. Pedig semmire sem vágyott jobban, minthogy szeressék, és kivívja az emberek elismerését. S mivel számára a világ illatok és szagok forgataga, megalkotta minden idők legtökéletesebb parfümjét. Az ellenállhatatlan szépség, a visszautasíthatatlan szeretet illatának forrása s legfontosabb alapanyaga azonban az emberi bőr, de Grenouille-t ez sem állíthatta meg. A mindvégig hátborzongató történet olvasása közben lehetetlen eldönteni. A mű a zsenialitásról, a művészi tökély áráról, a magányról, a bűnről írott példabeszéd-e, vagy dermesztő horror. Egy biztos, hogy különös hangulatú regény, ellenállhatatlan olvasmány, amelyet lefordítottak több mint 40 nyelvre, és amely csaknem 20 millió példányban kelt el. Hosszú ideig váratott magára, de végre elkészült a nagy sikerű regény filmváltozata is, amely máris meghódította a nemzetközi közönséget.

Elfriede Jelinek - A ​zongoratanárnő
Elfriede ​Jelinek osztrák írónő regényei és színdarabjai az egész német nyelvterületen komoly elismerést váltottak ki. 1986-ban munkásságát Böll-díjjal jutalmazták. A zongoratanárnő, amellyel külföldön a legnagyobb sikert aratta, első magyarra fordított regénye. A zongoratanárnő Erika egész életét beárnyékolja az anyai terror. Az írónő hőse felnőtt kori hányattatásait és szenvedéseit ábrázolja keserű, kegyetlen naturalizmussal. A regényből készült film 2000-ben a Cannes-i Filmfesztiválon nagydíjat kapott.

Mihail Bulgakov - A ​Mester és Margarita
"A ​kéziratok nem égnek el"-mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritá-nak akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség...

Gabriel García Márquez - Száz ​év magány
Gabriel ​García Márquez regénye azok közé a művek közé tartozik, amelyek maradéktalanul igazolják jó előre beharangozott világhírüket. A vágy, a szenvedély varázslatos, leigázó és fölszabadító erejéről ritkán olvashatunk oly gyönyörű sorokat, mint a Száz év magány lapjain. Az örökké visszatérő gyötrelmet és beteljesülést hozó szerelemben García Marquez a magány és reménytelenség ellenszerét találja meg, s ez teszi a tragikus történetet legmélyebb mondanivalójában optimistává. Gabriel García Márquez élményeinek forrása - nyilatkozatai szerint - a gyermekkor. Egy ősrégi hagyományokat elevenen őrző kis kolumbiai falu mindennapi élete s a nagyszülők meséiben megelevenedő múltja csodálatos képeivel benépesítette a gyerekkor képzeletvilágát. S aztán évitzedeken át kísérletezik azzal hogy formába öntse élményeit. Végül 1965-ben a Mexicóból Acapulcóba vezető országúton hirtelen egyetlen pillanat alatt megjelenik előtte "regényfolyója". "Annyira kész volt, hogy szóról szóra lediktálhattam volna" - mondja. Hazament, bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt megírta a Száz év magány-t - sokak szerint a legjobb latin-amerikai regényt.

Mihail Solohov - Csendes ​Don
"A ​már életében klasszikussá vált, Nobel-díjas orosz író világhírű alkotása ez a regény. A mű szétfeszítve a szokásos családregények kereteit, a korszak hatalmas panorámáját bontakoztatja ki, de a kompozíció középpontjában mindig a Melehov család áll, sorsukon át a történelem végső tanulságait összegezi az író. A doni puszták kozákságának balladai szépségű regényeposzáról írja Radnóti Miklós: "Érzelmességtől mentes, pontos és kemény líraiságában szinte egyedülálló, valóságábrázoló erejének titka pedig tapintatos aprólékosságában rejlik... mely az ábrázolás hitelét szolgálja".

Thomas Hardy - Egy ​tiszta nő
Az ​angol irodalom kiemelkedő prózaírójának késői műve a szép parasztlány, Tess története, akinek tiszta lelke és nemes egyénisége ellenére rövid élete során szinte csupa kudarc, megaláztatás és szenvedés jut osztályrészül, hiába küzd környezetével. Az egykor nagyhírű D'Urberville nemesi család elszegényedett ágának sarja, a romlatlan Tess Durbeyfield jómódú rokonainak szolgálatába áll, s ezzel megindul komor végzete felé. Miután a birtok gazdája egy éjjel megrontja, Tess visszamenekül családjához a közeli faluba, majd törvénytelen gyermeke születését és halálát követően búcsút int a szülői háznak. A boldogság ígéretét egy rövid időre felvillantó igaz szerelmet egy tejgazdaságba szegődve találja meg, csakhogy kedvese, Angel Clare képtelen megemészteni választottja "szégyenletes" múltját, ezért elhagyja a lányt. Az újabb csapások Tesst már-már elviselhetetlen nyomorba taszítják, és amikor egy sorsszerű találkozás révén ismét felbukkan életében csábítója, Alec D'Urberville, a minden reményétől megfosztott lány enged a férfi gyötrően kitartó udvarlásának. Angel váratlan visszatérése azonban hamar véget vet a hamis idillnek: a visszás helyzetet feloldandó Tess végzetes döntésre, erkölcsi leszámolásra szánja el magát, melynek nyomán önnön sorsa is beteljesedik.

Aldous Huxley - Szép ​új világ
2540-ben ​a Boldogságra való puszta törekvés immár kevés, ha egyszer már az Életnél is több, a holtig tartó ifjúság elidegeníthetetlen joga is mindenkinek megadatott. Ki bánja, ha közben a Szabadság és Egyenlőség hiú eszméi s megannyi más kacat – művészet, hit, az önmagáért való tudás – mind oda került, ahová való: a történelem szemétdombjára! Mert aki mást, úgymond, többet akar – Istent, költészetet, jóságot, szabadságot, olykor a magány csendjét vagy épp a bűn katarzisát –, az nem akar mást, mind a boldogtalanságot. Az efféle Vadembernek a Világellenőrök jóindulatú bölcsességgel kormányzott világállamában nincs helye. Jobban teszi hát, ha a földgolyó egy távoli zugába húzódva a sötét múlt kínjaival sanyargatja magát: ínséggel, betegséggel, hideggel, forrósággal, gyötrő szenvedéssel és gyilkos szenvedéllyel. Netán egy Shakespeare nevű, rég halott rajongó összegyűjtött műveinek forgatásával. Vagy Huxley olvasásával – mondjuk egy Szép új világ című könyvvel. "Tizennyolc tökéletesen egyforma, Gamma-zöld egyenruhás, göndör, gesztenyebarna hajú lány vizsgálta meg az összeszerelt gépeket, melyeket aztán harmincnégy kurta lábú, balkezes, Delta-mínusz férfi ládákba pakolt, és végül hatvanhárom kék szemű, lenszőke és szeplős félidióta Epszilon az odakint várakozó teherautókra és kamionokra rakott. - Ó, szép új világ... - a Vadember azon kapta magát, hogy Miranda szavait ismétli újra meg újra, mintha csak az emlékezete akarna gonosz tréfát űzni vele. - Ó, szép új világ, melyet ily emberek laknak."

Jack Kerouac - Úton
Jack ​Kerouac (1922–1969) az amerikai beatnemzedék egyik kiemelkedő alkotója és teoretikusa, a beatéletmód és a beatideológia modelljének megteremtője – egyben az 1950-es–60-as évek amerikai ifjúságának képviselője és prófétája, a tiltakozás, a menekülés hangjainak megszólaltatója. Lelkes követőket és ádáz ellenségeket szerzett, gondolatai a szexről, a kábítószerekről Európában tovább gyűrűztek akkor is, amikor hazájában már csillapodtak a beat körüli viharok. Könyvei lírai, vallomásos jellegűek, más-más néven majd’ mindegyiknek ő maga a hőse.Főműve, az Úton a nagy utazások, száguldások története. 1947 és 1950 között barátjával, Neal Cassadyvel beautózta az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait, utána egy évig tervezte az erről szóló beszámoló formáját, szerkezetét, majd pedig befűzött az írógépbe egy negyvenméteres papírtekercset – és megszületett a "spontán próza" műfaja.Az eredmény: a 60-as évek "ellenkultúrájának" beharangozása és majdani Bibliája, általános kritikusi értetlenség, valamint hatalmas közönségsiker. Sal Paradise és Dean Moriarty (Kerouac és Cassady fiktív megfelelője) szédületes dzsesszfanfárral került be az amerikai és a világirodalom halhatatlanjai közé.

Umberto Eco - A ​rózsa neve
Az ​olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. "Ki a tettes?" Ez a kérdés - figyelmeztet a regényhez írott "széljegyzeteiben" Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor - nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a "tettesig" sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.

J. M. Coetzee - Szégyen
David ​Lurie, a romantikus költészet kutatója "ötvenkét éves, elvált, és úgy gondolja, a vele egykorú férfiakhoz képest egész jól megoldotta a szex problémáját". Hetente egyszer egy prostituálttal találkozik, életét rendezett keretek között tartja. Mindez azonban felborul, amikor egy diákjával kezdett viszony miatt elbocsátják állásából. Lurie a lányánál, Lucynál keres menedéket egy vidéki farmon, de itt is utoléri a rémálom, amikor három férfi támadja meg őket. Őt megkínozzák, lányát pedig megerőszakolják, de Lucy kérésére az esetet nem jelentik a rendőrségnek. Mind a lánya, mind ő elfogadják az új szabályokat, az új rendet, amely minden romantikus eszmét nélkülöz. A _Szégyen_ amely az apartheid utáni Dél-Afrikában játszódik, egy élet válságba jutásának, feladásának és átértékelődésének története. Coetzee ezért a regényéért nyerte el másodszor az egyik legrangosabb irodalmi elismerést, a Booker-díjat.

Marcel Proust - Swann
Jellegzetes ​alakjai, Swann a léha műkedvelő, Guermantes hercegnő, a nagyvilági dáma, Francoise, a szakácsnő, Verdurinék, a társasági élet zsarnokai, és rabszolgái, Bergotte, az író, Berma a nagy színésznő és még mások oly eleven típusok, hogy már bevonultak a Rastignacok, a Goriot-k, a Sorelek, a Bovarynék társaságába. A mai olvasót talán a századvégi francia társadalom prousti ábrázolása köti le elsősorban, az író aprólékosan elemző, megjelenítő módszere, amely a tájak, a tárgyak, az emberek pontos és árnyalatos rögzítésében, az élet valóságának sajátos érzékletességével tárja fel egy letűnt korszak arisztokratáinak semmittevő, hívsággal teli, önző és üres életét, és mint Rembrandt fényárnya az alakokat és tárgyakat - mindent a mesélés, az emlékezés, a költészet légkörébe burkol.

Saul Bellow - Herzog
"Ha ​bolond vagyok, hát jó - részemről rendben", kezdi hősünk beszámolóját különös lelki kálváriájáról. Nem csoda, hogy furcsa, zaklatott lelkiállapotba került szegény. Csúnyán rászedték. Felesége megcsalja, kirúgja - méghozzá legjobb barátjával szarvazta fel Herzogot, azzal, akiben a jámbor könyvmoly professzor mindenkinél jobban bízott a világon. Herzog feszült idegállapotában elkezd leveleket irkálni. Levelet ír boldognak-boldogtalannak, politikusnak, családtagnak, filozófusnak, sőt magának az Úristennek is. Ebből és elmélkedéseiből bontakozik ki előttünk múltja, környezete, rokonszenves egyénisége. S mikor visszavonul vidéki házába azzal, hogy elég a levélírásból, s a jövőt tervezgeti, tudhatjuk, hogy Herzog nem bolond, sőt megindult a gyógyulás útján. Az amerikai kritika a háború utáni irodalom egyik legjelentősebb alkotásaként üdvözölte a regényt, mely azóta vagy tíz nyelven részesült rendkívül kedvező fogadtatásban. A magyar olvasóknak eddig csak néhány novellával mutatkozott be a szerző.

Mario Vargas Llosa - A ​Kecske ünnepe
Urania ​Cabral harmincöt év után látogat vissza "hazájába", a Dominikai Köztársaságba, pedig megfogadta, hogy soha többé be nem teszi a lábát erre a "vacak kis szigetre". De mégis látni akarja még egyszer utoljára azt a béna emberi roncsot, mellyé az egykor oly nagy hatalmú apja változott... Nem megbocsátani akar neki, mert úgy érzi, az apja bűnére nincs bocsánat, hanem a bűnhődését látni: magatehetetlen szenvedését, a riadt tekintetét, amikor szemére olvassa egykori tetteit. Urania látszólag sikeres életet él: jó nevű jogász az Egyesült Államokban, s még most, negyvenkilenc évesen is kívánatos nő - csakhogy férfi soha nem érintette a testét azóta a szörnyű éjszaka óta, amikor Trujillo, a Kecske, Dominika diktátora egy szűz kislány testével akarta felgerjeszteni lankadó vágyait... Miközben Urania újra találkozik apjával és rokonaival, visszatérünk az 1961-es esztendőbe, amikor Trujillót meggyilkolták, és Vargas Llosa borzongatóan eleven képet fest egy diktatúra hétköznapjairól, elénk varázsolva a rendszert kiszolgáló és a zsarnoksággal különböző okokból szembeszálló alakokat... és persze magát Trujillót, aki élet és halál ura a szigeten, de a minisztereivel folytatott megbeszéléseken folyton a nadrágját nézi, nincs-e ott árulkodó vizeletfolt, mert egyedül saját testének nem tud parancsolni... és a történelemnek, amely éppúgy elsöpri őt is, mint más aljas, perverz diktátorokat, akik önmagukat isteni hatalommal ruházzák fel.

John Steinbeck - Érik ​a gyümölcs
Ennek ​a regénynek nincs hőse. Százezer gazda-családról szól, emberekről, akiket a gép öntudatlan kegyetlensége tett földönfutóvá. Egy családra vetíti a fényt, de úgy, hogy százezer hasonló családot érzünk körülötte. Szeretnünk kell őket úgy, ahogy vannak, semmi emberi vonás sem hiányzik belőlük - a legszebb vonások sem. A nyomorúság, a szenvedés kovácsolta össze őket. Nyersen beszélnek, néha nem is beszélnek - de segítenek egymáson. A világ legrózsaszínűbb "happy end"-je sem vigasztalóbb és fölemelőbb, mint ennek a regénynek az utolsó fejezete. Pedig hőseinek nyomorúsága nem is lehetne már nagyobb. De ezek a nyomorult szegény emberek még mindig találnak maguknál elesettebb embert és tudnak segíteni rajta... Lehet-e ennél többet, szebbet, jobbat elmondani az emberről?

Virginia Woolf - A ​világítótorony
Egy ​népes angol polgárcsalád egy skóciai szigeten tölti a nyarakat. Mr. Ramsay, a hóbortos, zsarnoki apa pihenés közben is a karrierjén rágódik, úgy érzi, tudósi pályáján nem jut már előbbre, s bosszúból a környezetét terrorizálja. Kisfiának, Jamesnek egyetlen vágya, hogy kivitorlázhassanak a közeli világítótoronyhoz, az út azonban rendre elmarad, mert apja kinyilvánítja: nincs és nem is lesz ahhoz való időjárás. Mrs. Ramsay, a konvencionális feleség és anya, a hétköznapi élet zavartalanságára ügyelő asszony, a férj, a gyerekek, a barátok érzékenységének villámhárítója, úgy tetszik, hiába próbál harmóniát teremteni. A világítorony elérhetetlen álomként ködlik a tengeren. Mint ahogy kivitelezhetetlennek tűnik vendégük, a fiatal festőnő, Lily Briscoe terve is: elkészíteni Mrs. Ramsay portréját, megragadni, talán csak egyetlen vonással, ennek a lenyűgöző teremtésnek a lényegét.Múlik az idő. Felnőnek a gyerekek, megfogyatkozik a társaság. Közbeszól a nagy háború, a nyaraló sokáig lakatlanul áll. S amikor hosszú évek után ismét visszatérnek, már minden más. James nagy fiú, Mrs. Ramsay nincs többé. Újra lehet-e vajon élni elszállt reményeket, meg lehet-e valósítani hamvukba holt becsvágyakat? Teremthető-e kapocs az elsodort régi világ és az új között?Az írónő egyik legszebb s minden bizonnyal legmeghatóbb regényét tartja kezében az olvasó.Virginia Woolf (1882–1941) a modern angol próza, a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője és legnagyobb hatású művelője, a Bloomsbury-kör nevű irodalmi csoport alapítója, amelyben a XX. század első felének legjelesebb angol művészei és tudósai (T. S. Eliot, E. M. Forster, Lytton Strachey, J. M. Keynes) tevékenykedtek. Fontosabb regényei: Mrs. Dalloway (1925), A világítótorony (1927), Orlando (1928), Hullámok (1931), Felvonások között (1941).

Harper Lee - Ne ​bántsátok a feketerigót!
A ​Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.

Yann Martel - Pi ​élete
Pi ​Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14. Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris! Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit? A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is.

Johann Wolfgang Goethe - Vonzások ​és választások
"... ​azok a cserebomlások a legjelentősebbek és a legfigyelemreméltóbbak... amelyekben négy, idáig kettesével összekötött lény érintkezésbe kerül, eddigi egyesülését elhagyja, és új kapcsolatokba lép. Ebben az elválásban és összetapadásban, ebben a menekülésben és keresésben az ember igazán magasabb rendeltetést vél látni; az ember az ilyen lényeknek akaratot és választást tulajdonít, és esetükben a választott rokonság szakkifejezést teljesen indokoltnak találja."

George Orwell - 1984
1988-ban ​kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele - kopogjuk le, persze - , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.