Születésünkkor ajándékba kapjuk, de tudjuk-e, hogy honnan származik a magyar név?
– Miért használjuk népünk nevét − egyedül a világon − gondolataink bővebb kifejtésére, miért magyarázunk?
– Ha valamit tömören, félreérthetetlenül szeretnénk kiemelni, miért ragaszkodunk a magyarán szólva, az igaz-án, az egész-en, ill. a kerek-en, értelmükben hasonló szavainkhoz.
– Vajon létezik-e valahol az ősi írások között nyoma magyar mivoltunknak?
A választ a négyezer éves Nílus-parti írások és matematikai papiruszok szöveges példái nyújtják. A magyar volt a tudás őse, ő volt a tanár, aki nemcsak az írás, de a számolás rejtelmeibe is beavatta az írnokokat, és ő mutatta a követendő utat, az akkori elképzelésük szerinti örök élethez.
Mindez tiszteletet parancsol!
Könyvünkben bemutatjuk, hogy népünk mai neve az emberi lét egyik legősibb, legfentebb értelmét fejezi ki. Mindannyiunk feladata, hogy a jövőben mindezt alapjaiban is megismerjük, hogy követhessük és méltóak lehessünk a megelőlegezett magyar név viselésére, mert…
Magyarnak nem születni, magyarnak lenni kell!
Kapcsolódó könyvek
Michel Denis-Huot - Christine Denis-Huot - Oroszlánok
Megjelenésével, hatalmas, sárgásbarna szemével és félelmetes bömbölésével az oroszlán az állati erő és a nemesség szimbóluma. A szavanna királya, az oroszlán iszonyúan vad és meglepően gyengéd is lehet.
Jen Green - Dinoszauruszok
A nagy, 3D-s poszter, a hat mozgó ábra és a legfrissebb kutatási eredmények szórakoztató időtöltést kínálnak minden dinoszauruszrajongónak. A színes illusztrációk részletesen bemutatják ezeket a különleges, történelem előtti hüllőket az óriási növényevőktől a legvérengzőbb ragadozókig. A poszteren a Tyrannosaurus rex csontváza, belső szerveinek kihajtható ábrája, érdekes tények és két kép látható.
Bob Bampton - Julie Bampton - Erdőn-mezőn / A ház körül
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Bob Bampton - Julie Bampton - Az erdő / A tenger
Nagyon sok állat él az erdőben, a tengerben. Ebben a könyvben a szöveg és a rajzok segítségével megtanulhatod, hogyan élnek, hogyan táplálkoznak ezek az állatok, és hogyan gondozzák kicsinyeiket. A könyv végén színes, nagy képeken is találkozhatsz a könyv előző fejezeteiben megismert állatokkal.
Telegdi Ágnes - Cinkenapló
Varázslatos könyv egy cinkecsalád életéről, mely a szerző postaládájában cseperedett fel egy tavaszon. A cinkeszülők maguk mesélik el, hogyan választották ki a postaládát, építgették fészküket, és nevelték fel fiókáikat. A kirepülés után is találkozunk még velük, de hogy hogyan, az már a könyvből derül ki.
60 színes oldal, 40 ragyogó természetfotó, 25 meseszép grafika teszi egyedivé a könyvet.
Kicsiknek és nagyoknak, valamint a madarak szerelmeseinek ajánlom e lenyűgöző művet.
Schmidt Egon - Állati érdekességek
Minden állat viselkedik, vannak érdekes, néha egészen különös szokásaik és ez kicsire, nagyra, a bolhára, a hangyára, a zsiráfra és az elefántra egyaránt érvényes. Ha végigolvasod a könyvet, sok mindent megtudhatsz az állatok életéről, de közben rengeteg új kérdés is felmerülhet. Könyvünk igazi célját akkor éri el, ha az olvasottak hatására magad is figyelni, kutatni kezdesz. Kezdetben akár otthon, a ház körül. Mert nem csak egy cápa vagy barna medve lehet érdekes, valahol izgalmas kérdésekre adhat választ egy apró bogár vagy az eresz szélén csiripelő veréb is. Csak figyelni kell és egyik csoda a másik után tárul fel előttetek.
Veres László - Pillantás a természetre
Könyvünk a díjnyertes Pillantás a természetre sorozat köteteiből készült, mellyel 2003-ban a kiadó elnyerte Az Év Gyermekkönyvkiadója címet. Több mint 500, színes rajzokkal illusztrált állatfajról olvashatsz. Lenyűgöző képeket tanulmányozhatsz minden oldalpáron, melyek természetes élőhelyükön ábrázolják az állatokat. Képzeletbeli utazást tehetsz a világ tájain: a sarkvidékektől a sivatagokig, a patakoktól az óceánokig, a füves pusztáktól a hegyvidékekig, a ház körüli környezettől az esőerdőkig. Számos érdekességgel és hasznos ismerettel lehetsz gazdagabb.
Igor Lityinyeckij - A természet mint barométer
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Vida Péter - Híres épületek a nagyvilágban
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Mi történt a XI. században?
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Richard Walker - A gének és a DNS
A Novum Képes Tudománytár az adott téma mélységeivel ismerteti meg az olvasót. A látványos képek és a gondolatébresztő digitális illusztrációk jól kifejezik minden témakör lényegét, az olvasmányos szöveg pedig igen gazdag információt nyújt. A fejezetek elmagyarázzák, hogy a különböző tudományágak művelői mivel foglalkoznak, valamint arra késztetik az olvasót, hogy honlapokon, más könyvekben és látogatásra érdemes kiállításokon további ismeretek után nézzenek.
A gének és a DNS című könyv felfedezőútra viszi az olvasót a genetika folyamatosan feltáruló titkainak világába. Megismerteti a gének és a DNS működését. Bemutatja, hogy a gének miként határozzák meg a tulajdonságok öröklődését, hogyan működik a DNS, "az élet molekulája", és hogyan alkalmazható a mindennapi gyakorlatban a géntechnológia. Ismerkedjünk meg a törvényszéki a szakértők munkájával, a génterápiával, a klónozással és a génmérnökséggel! Pillantsunk be a biológia tudományának egyik leglebilincselőbb szakterületébe!
Beverly Pisano - Beagles
This book illustrated completely with over 125 full-color photos and drawings, present sensible, easy-to-follow recommendations about selecting and caring for Beagles. It concentrates on providing readers with the information they need and want – all given in an interesting and easy-to-read style. Following is just a partial listing of topics covered: history of the beagle ~ description of the beagle ~ selecting your dog ~ the new family member ~ feeding requirements ~ accomodations ~ housebreaking your puppy ~ behavior modification ~ health care ~ breding.
Angela Weinhold - Fedezd fel az erdőt!
A Ravensburger népszerű Mit? Miért? Hogyan? gyermekkönyvsorozatának 40. kötetét lapozgatva az erdők élővilágával ismerkedhetnek az óvodások és a kisiskolások. Megtudhatják többek között, milyen növények és állatok élnek a lombhullató és a tűlevelű erdőkben, mi az az őserdő, miért nőnek olyan magasra a fák, miért nem borítják el az erdőt a lehullott levelek, mit csinál az erdész, miért kell védeni az erdőket. A könyv végén egy kivágható memóriajátékot is találnak.
Heike Hermann - Dinoszauruszok
Ebben a gyönyörű könyvben bepillantást nyerhetsz a dinoszauruszok világába. Megismerheted életmódjukat és rekordjaikat, és választ kaphatsz arra is, miért haltak ki olyan hirtelen. Ha pedig még több tudásra vágysz, kukkants be a fülecskék mögé!
Nagy Andrea - Kovács Ádám - Domsa István - Fizika
A DIÁK - KISKÖNYVTÁR a tudomány és a művészetek területén való ismeretszerzést segíti. A középiskolai tananyagra és a legfontosabb lexikonokra építve egy olyan összeállítást készítettünk, melyből könnyen és gyorsan lehet tájékozódni.
Hasznos segítség lehet nemcsak feleletek és dolgozatok előtt, hanem minden olyan helyzetben, amikor nem áll rendelkezésre több kötetes lexikon, vagy kevés az idő a bővebb információ megszerzéséhez.
Vaclav Smil - Making the Modern World
Over the course of time, the modern world has become dependent on unprecedented flows of materials. Now even the most efficient production processes and the highest practical rates of recycling may not be enough to result in dematerialization rates that would be high enough to negate the rising demand for materials generated by continuing population growth and rising standards of living. This book explores the costs of this dependence and the potential for substantial dematerialization of modern economies.
Making the Modern World: Materials and Dematerialization considers the principal materials used throughout history, from wood and stone, through to metals, alloys, plastics and silicon, describing their extraction and production as well as their dominant applications. The evolving productivities of material extraction, processing, synthesis, finishing and distribution, and the energy costs and environmental impact of rising material consumption are examined in detail. The book concludes with an outlook for the future, discussing the prospects for dematerialization and potential constrains on materials.
This interdisciplinary text provides useful perspectives for readers with backgrounds including resource economics, environmental studies, energy analysis, mineral geology, industrial organization, manufacturing and material science.
Székely Sándor - Mit tudsz a világról?
Ez a könyv különböző témájú érdekes cikkek gyűjteménye. Nem valamiféle összefoglaló tudományos munka, sem pedig lexikon, inkább csak ízelítő a tudomány és a technika ezerszínű, ezerarcú világából. Akit a földrajz érdekel, földrajzról, aki a fizikához vonzódik, fizikai kérdésekről olvashat benne, akit meg az orvostudomány, vagy a repülés köt le, az is megtalálhatja ebben a könyvben a kedvére való, kíváncsiságát kielégítő olvasmányt.
Sok helyről válogattuk össze ezeket az írásokat. Arra törekedtünk mindenképpen, hogy a "Mit tudsz a világról" még ilyen szerény keretek között is minél teljesebb képet adjon a legérdekesebb tudományos kérdésekről.
Vajon jó munkát végeztünk-e? Vajon valóban hasznos és érdekes könyvet adunk a kezetekbe? Ezt ti döntsétek el!
Dorrik Stow - Óceánok Enciklopédiája
A gazdagon illusztrált kötet érdekes és értékes, naprakész tudományos ismereteket ad az óceánok csodálatos, változatos világáról. Sok száz színes fotó, ábra, táblázat, illetve térkép segítségével vezet be e nyüzsgő világ rejtelmeibe. Az óceánok csodás világának megismerését segítik a műholdas megfigyeléssel és távirányítású mélytengeri járművekkel szerzett adatokon alapuló ábrák és batimetrikus térképek, amelyek a tengerfenék alig ismert világába is betekintést nyújtanak. Lebilincselő leírások kalauzolják el az olvasót a különleges tengeri környezetek és jelenségek között, mint például a letűnt Tethys-óceán, amelyből a Himalája hegység született.
A könyv átfogóan mutatja be az alapvető oceanográfiai ismereteket és a kutatások minden területét.
Demjén Imre - Gausz Péter - Elektronika-hobby '80
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Silvie Sanža - Válassz foglalkozást!
Mit csinál egy sebész? Kiből lehet űrhajós? Hol fogok dolgozni, ha nagy leszek?
A Válassz foglalkozást! segít megválaszolni a kíváncsi gyerekek kérdéseit. Az olvasó a könyvben több mint 300 gyakori és ritka foglalkozás leírását találja meg, melyek a 17 fejezetben munkahelyek szerint vannak felosztva. A panorámaképek megmutatják, kik dolgoznak a repülőtéren, a farmon és a színházban. A következő oldalakon a foglalkozások részletes ismertetése található illusztrációkkal.
Értékelések
Statisztika
Címkék
Kollekciók
- Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.