Ajax-loader

Harminc ​éve énekel hangszerek nélkül öt életvidám fiatalember, akik humorral fűszerezett különleges stílusát világszerte ismerik és szeretik. A velük készült interjúkötetben bepillantást engednek abba a műhelymunkába, amely létrehívta, a mai napig alakítja és lendületben tartja együttesüket.

Művészetünk Káin közösségéből származik, ám ha Istennek ajánljuk és dicsőítésére műveljük, nem kell meghamisítanunk, honnan jöttünk. Sőt, azt is megvallhatjuk, hová megyünk. Öröm volt olvasni ezeknek az őszinte és igazságra törekvő zenészeknek a föntről és a lentről szóló vallomásait. Az örökkévaló Isten a legjobb menedzser, s ő határozza meg művészetünk anyagi és szellemi érvényességét is. Szakcsi Lakatos Béla

Talán Püspökszentlászlón, a kápolna szentelésén találkoztunk először. Még Bolyki Boys Band volt a nevük. A kápolna áll, ők pedig már Bolyki Brothers néven szövik egymásba a hangjukat, és kötik össze a földet az éggel. Alig vártam a könyvet, hogy a szavaikkal is körbefonjanak. Hogy összekössenek engem saját magukkal. Süveges Gergő

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók