További értékelések

Egy ​csodás világba kalauzol el a szerző. Miközben azon izgulhattam, hogy sikerül a Szindbádnak önmagán felül kerekedni és az ígéretét betartani.
Márai részletesen mesél erről a világról. Az olvasó könnyen beleéli magát. Érzi az illatokat, maga előtt látja környezetet. Együtt él a szereplőkkel. Nem siet, alaposan körül jár mindent. Fontosnak tartja, hogy mindent a legjobban, a legnagyobb részletességgel az olvasó elé tárja.
Egy letűnt világot látunk, mégis nagyon közelinek érezzük. Olvasás közben a számban éreztem a paprikás szalonna ízét, lovaskocsin ültem, a kávéházban olvastam az aznapi hírlapot. Tudnám szeretni a szerző által ábrázolt világot. Semmi stressz, csak élni az életet.

Azt ​írja a fülszöveg, hogy “Mintha csak egy Krúdy-regény született volna így, Márai stíusbravúrjának köszönhetően.” Szerintem meg Márai-regény született, máraisabb már nem is lehetne. Minden mondatát, hasonlatát, költői képét imádtam. Látni, szagolni, tapintani lehet az általa megjelenített Budapestet. Aki nem szereti ezt a várost, az is szerelembe esik vele. Ki már az ötödik oldalon, ki csak az ötvenediken, de biztos, hogy minden olvasóval megtörténik. Nekem könnyű, én már így születtem, szerelmesen :)

Nagyon ​enyém ez a könyv, mi sem jelzi jobban, mint hogy lehetetlen körülmények közt is képes voltam pillanatok alatt belehelyezkedni. A megállóban, munka előtt a buszra várva, miközben a téeszek hőskorából itt ragadt Zetor zörög végig az utcán, elverve a gerléket a villanydrótról. Vagy épp már a buszon, melynek kétes műszaki állapota és a jó honi utak együttesen háborús csatazajt hoznak össze korlátozott sebesség mellett is. Ott vagyok, ahol a hajós jár műszak végén, könyvvel egyedül az ebédlőben, miközben a gépek zaja halkan, de beszűrődik hozzám, mellettem pattogatott kukorica csörömpöl a mikrohullámok alatt. Ott vagyok, ahová nem illek, ahol nincs helyem vagy nem találom. De hál’istennek vannak könyvek, van Márai és Krúdy és megannyi krónikás, akik elvisznek oda, ahol szeretnék lenni, talán voltam is előző életekben.

Eleje: ​Szép könyv (Szívemnek kedves.)
Közepe: (Ezt @HAri nem szokta elolvasni.) Leginkább egy halotti beszédre hasonlít.
Vége: Ha valaki csendes, nyugis olvasmányra vágyik, annak ajánlom.

Utóirat:

Miért kéri @sztimi53, hogy vigyek neki Debrecenbe epret?

“Szindbád hallotta az eperbólétól könnyedén mámoros, fiatal, szőke nők boldog sikoltását, mely hosszan visszhangzik a nyári illatoktól fülledt éjszakában, mintha erre haladt volna át minden, ami az élet illanó értelme volt, a boldogság, az ifjúság és a csodálatos várakozás.”

Békeidőbe ​ringatós, dzsentri szemléletű nosztalgiázás Szindbáddal Krúdy bőrében Márai módra.
Mi végre is termett az ember, ha nem gőzfürdőzésre, lovas kocsikázásra, kávéházakba és vendéglőkbe járásra, ürülő borospoharak fölötti kvaterkázásra, ifjúkori utazások emlékein és szépasszonyok iránti szerelmeken merengésre? Elvégre egy igazi úr az irodalom világában egy óra írással megkeresi, aminek a kétszeresét már hitelben ellumpolt, gondolva az otthoniakra, hogy legyen nekik is valami, amit majd megbocsájthatnak.

Így ​írtok (ti) Krúdy a’la Márai.
Krúdy katalógus.

Már ​nem tudom, ki írta erről a könyvről, hogy a legszebben megírt Krúdy-regény, de valahogy így éreztem én is. A stílusa, a féloldalas hasonlatok, olyan képekkel, amelyek egész jelenetek varázsolnak elénk, és persze a téma mind-mind Krúdy írásművészetének megidézése. Csakhogy nem utánzat, Márainak szintén nagyon jól áll ez a stílus. Érezhetően könnyedén megy neki ez a Krúdy által megteremtett hagyomány, amibe tökéletesen beleilleszkedik Márai saját egyéni írásmódja. Krúdy világa ötvöződik Márai gondolkodásával, világképével. Hagyományok, magyarság, a polgárság régi, végleg eltűnő életfelfogása és értékei. Mítoszok, álmok, néha ironikus túlzással, de mégis nagyon komolyan. Ezek a dolgok Márai életművében is visszatérő elemek.
Az egész regényben jó, ha tíz oldalanként történik valami, van, akit ez zavarhat. De olyan fantasztikus hangulatokat és atmoszférát teremt meg, ami még a buszon is képes magába szippantani az olvasót. Érdekes gondolatok vannak benne, miközben sok helyen egyszerűen a szöveg szép…

Evés, ​ivás, kocsikázás, nosztalgia és nyomokban cselekményt is tartalmazó történet – mintha Krúdy-t olvastam volna. Persze, hiszen ez volt a cél, azonban ez a mű nem csupán egy ötcsillagos utánzat lett, sokkal több annál. Először is tisztelgés “az utolsó magyar úriember”, Krúdy Gyula előtt, aki tudta, hogy kell élni, és a halálával valami kiveszett a társadalomból – legalábbis a következő generáció szerint. Azután, akármennyire is Krúdy-mű ez a Szindbád hazamegy, ugyanannyira Márai-mű is. Krúdy, de még jobb (számomra).
Márai olyan jól át tudja adni Krúdy műveinek a hangulatát, hogy még a töredékes Krúdy-életmű ismeretemmel én is tökéletesen átéreztem. Minden oldalon volt valami utalás, amit felfedeztem és nagyon büszke voltam, hogy össze tudom kötni például a Szindbád hazamegy fogpiszkálóit a Boldogult úrfikoromban nevezetes fogpiszkálóival.
Nem igazán lehet eldönteni, a főhős most kit kíván megformálni: egyszerre volt a másik, a nőcsábász Szindbád, a mester Krúdy és egy teljesen új alak. A hármuk ötvözéséből jött létre ez a Szindbád, akinek utolsó napja nagyon is hasonlíthatott a Szindbád novellák eredeti alkotójának utolsó napjához.
Egy nem mindennapi élmény volt ezt a könyvet olvasni, és megerősített abban a hitben, hogy mi Máraival továbbra is jó barátságban leszünk.

Gyönyörűszép ​könyv.

Olyan, hogy nem történik benne igazán semmi. Igazi Krúdy-regény… ja hogy ezt Márai írta? Írhatta volna Krúdy is, bár feltűnően hiányoztak belőle a “krúdyságok”, úgymint: “valamely” és “midőn”, ami minden egyes könyvében feltalálható. Nem véletlen persze, hogy nincsenek benne.

Hommage à Krúdy-Szindbád. Nem filozofálgatás tölti ki a könyvet, hanem valami prózában előadott (mert ezt csak prózában lehet) költészet. Nem is nagyon lehet megmondani, miről ír. Ír mindenről. Egy napját látjuk Szindbádnak, aki végén hazamegy. Persze megint későn, kihűlt a töltött káposzta is (azért mondjuk kár).

Van itt minden: kaja, pia (szakértő ömlengés a borról! csodaszép!), nők persze, magyarság, otthon, kocsmák, éttermek, Budapest, régi idő-új idő… stb. stb.

Izgalom nincs, csak lélekemelkedés, de az nagyon.

Inkább ​nem mondok róla semmit. Persze, nagyon szép szöveg, intertextusokkal terhelve, csakhogy Szindbád viselkedése miatt egyáltalán nem tudtam erre koncentrálni. Olyan ellenszenves volt, hogy egyszerűen taszított minden ömlengése. Most komolyan, a kislánya otthon ül a sötétben, ruhára nincs pénzük, az ételt is alig tudják megoldani, erre Szindbád ezt csinálja?? Jobb, is hogy hazament, nem volt itt semmi keresnivalója, csak megnyomorította azokat, akik szerették. Tudom, hogy ebben a könyvben nem ez a legfontosabb, de had ragadjon el női érzelgősségem. Ha magát Szindbád undorító jellemét kivennék a könyvből Márai írásmódja miatt öt csillagos lenne. De Krúdy Szindbádját ezerszer jobban szerettem. Szóval mégis mondtam róla valamit.