Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


KönyvParfé
5.0/5

Már ​kérdezték néhány az értékeléseikben, és abszolút jogosan… Ez miért nem kötelező olvasmány?


Razor
5.0/5

A ​Maus-t jogosan tartják a legjobb képregények közt számon. Egy nehéz témát dolgoz fel igen érdekes módon. Itt most nem is a képregényformára gondolok – hisz a háborúkat is feldolgozták képregényként -, hanem hogy az egyes népeket állatokkal azonosítja. Bár igen beszédes hasonlat, hogy malacálarcot (=lengyel) viselve ábrázolja rejtőzködő karaktereit, majd amikor leleplezik őket, akkor lekerül a maszk és előkerül az egér (=zsidó).
A történet kisebb ide-oda ugrálásokat leszámítva két szálon halad, egyrészt megismerjük Art és az apja Vladek kapcsolatát, ami mellett az idősebb Spiegelman elmeséli életét a 30-as évektől kezdve a háború kitörésén át a koncentrációs tábor borzalmáig.
Az állati szereplők egy kicsit elidegenítették a szereplőket, ugyanakkor mindig történetek olyan szörnyű események, ahol bevillant, hogy itt valójában élő emberekről van szó, ezek a tragédiák tényleg megtörténtek. Nem egy könnyű olvasmány, az biztos…
A grafika, nos, nem a legszebb, a vastag tusrajzok miatt nem a legrészletgazdagabb, ugyanakkor nagyon illett ehhez a történethez. Jól visszaadta a komorságát, a reménytelen helyzetet. Igazából más, agyonrészletezett grafikával valószínűleg nem lenne ilyen erőteljes mű.


Qedrák
4.5/5

Két ​dolgot juttatott eszembe a történet, mikor az utolsó lapokat is becsuktam magam előtt. Az egyik a holokauszt irodalmi ábrázolásával kapcsolatos, a másik pedig a holokauszt passzív kivitelezőinek a megjelenítésről szóló tanulság.

Bevallom, hogy a történet folyamán nem mindig éreztem úgy, hogy én nekem ezt feltétlenül végig kellene olvasnom. Azt hiszem azért, mert – és ezt értse mindenki jól – a holokauszt történetek bizonyos mennyiség után könnyen elcsépeltté válhatnak. Pedig elvileg nem kellene, hogy azzá váljon, de mégis nehéz újat mondani a holokauszt szörnyűségeivel kapcsolatban. Azt hiszem számomra a Maus azért hozott e tekintetben valami mást, mert folyamatosan kihúzott a történetéből, hogy a jelenkor látszólag nem túl fontos viszályaival foglalkozzon. (Még úgy is, hogy azért ott is megjelenik a túlélők bűntudata, a családi teher, amit cipelniük kell, no meg azok a reflexek, amelyeket a túlélők vettek fel). Működött az a fajta dehumanizáció is, amit meglepő módon arra használt a rajzoló, hogy fél lábbal eltávolítson a cselekményétől, nemzetek szerint felosztva az állatfajokat.

Apropó, nemzetek. Azon töprengtem és azt hiszem nem tévedek, ha a németek mellett az egyébként disznóknak ábrázolt lengyelekkel sem lenne különösképpen megbarátkozva a mesélő. Szinte mindenki mossa a kezeit, elfordul és legfeljebb kisebb-nagyobb korrupcióval vehető rá a segítségnyújtásra. Nem tudom, hogy arrafelé milyen a megítélése a képregénynek, de ha ugyanezt mondjuk rólunk, magyarokról mondaná el, akkor azt hiszem már ki lenne átkozva a mű a hazai szellemi közéletből. (Vagy legalábbis egy részéből). Pedig a lengyelek irdatlanul nagyot szívtak a második világháborúban, Budapestnél jobban szinte csak Varsót lőtték szét Európa fővárosai közül, és mégsem a szenvedő áldozatok közé kerültek ebben a történetben. Az a sajátos emlékezetpolitikai kacskaringó, amit mi járunk be, jelenleg abba az irányba mutat, hogy a felelősséget úgy akarjuk lekaparni magunkról, mint lelkes szerencsejátékos a fémport a kaparósorsjegyről, hátha megütjük a főnyereményt. Pedig a Mausban megjelenő emberek között ott voltak a rendszert kiszolgáló lengyelek és zsidók, akikről a mesélő nincs emelkedett véleménnyel. Vajon az ő szemszögéből hogyan festhetne egy magyarországi történet? És ha körülbelül úgy nézne ki, mint a lengyeleké, akkor van-e beváltható kredit azoknak a számláján, akik leemelni akarják a magyarországi események elkövetőiről az erkölcsi teher egy részét? Én úgy hiszem, hogy abból a szemszögből, ahonnan Vladek Spielmann és a családja nézné, nincs.


Vannak ​olvasmányok, amelyek után nehéz bármit is írni. A Maus ilyen. Hiába a képregény formátum és az antropomorfizált egérként, macskaként, kutyaként ábrázolt szereplők, ez az egyik legsúlyosabb könyv a holokausztról.

Az első kötet részletesen bemutatja az Auschwitzig és Dachauig vezető lépcsőfokokat, kezdve az egyre növekvő antiszemitizmussal, majd a háború kitörése után a német megszállással és a gettók létrejöttével, a rövid történetszálakban is nagyon jól megragadva a zsidó lakosság egyre növekvő félelmét és a gyűlöletpropaganda mindent maga alá gyűrő gépezetét. A második kötet a két koncentrációs tábor ép ésszel szinte felfoghatatlan borzalmairól, és Spiegelman szüleinek, Władeknek és Andziának a megmeneküléséről szól.

A Maus egyik zseniális húzása abban rejlik, hogy embertesttel, de állatfejjel ábrázolja karaktereit. Ez azzal a furcsa kettősséggel jár, hogy ugyan szokatlansága miatt még sokkolóbban hatnak a történtek, de mégis képes arra, hogy egy kicsit eltávolítsa magától az olvasót, hogy tudat alatt arra asszociálhasson, ezek a szereplők csupán egerek és macskák egy képregényben, nem pedig zsidók és nácik a való életben.

Nagyon tetszett még, hogy Spiegelman nem idealizálja apját, hanem súlyos gyengeségeit is bemutatja: hogy mogorva, fösvény és lenézi a fekete bőrszínűeket (“svarcereket”); ahogy egy helyütt írja is: “éppen olyan, mint a zsugori öreg zsidókról készült rasszista karikatúra”. Ez nagyon sokat dob a hitelességen, bár maga Spiegelman szinte belerokkant abba, hogy már-már kényszeresen próbált aprólékos és realisztikus lenni, és ahogyan arra kereste a választ, hogy miért pont a nem túl nemes lelkű apja élte túl a borzalmakat. Többször is előkerül az alkotás nehézsége: Spiegelman szenved attól, hogy a könyvében nevetségessé teszi az apját, illetve bűntudata van, amiért ő nem holokauszttúlélőként ír a holokauszt túléléséről. A negyedik fal áttörése nagyon sokat hozzátesz a Maushoz, és még számos rétege és kiterjedt szimbólumrendszere is van, amelyek örök klasszikussá teszik.


makitra
4.5/5

Számos ​remek képregény születik/született, de kétségtelen, hogy a Mausnak ott van a helye a legjobbak között. Sallangok nélkül és hátborzongatóan ábrázolja a második világháború legsötétebb eseményét, a holokausztot. Szimbolikája egyszerű és érthető: az állati alakokon keresztül a hatalmi viszonyok könnyen ábrázolhatóak és egyedivé is teszi. Ugyanakkor az tette még számomra nagyszerűvé, hogy egy kicsit sem vált giccsessé és nem utazott könnyes megértésünkre: a főhős alakját úgy mutatta be és úgy árnyalta, hogy végig felismerhető maradt benne az ember – nem vált egyszerű áldozattá, hanem egy sokrétű, akár nem feltétlenül kedvelhető figuraként ismerjük meg a kötet végére, akivel együtt érzünk, de egy pillanatig sem szánjuk. Vérfagyasztó történelmi tabló és emberi történet.


AniTiger
5.0/5

EZ ​miért nem kötelező olvasmány még?

Nagyon jól megrajzolt, tényleg megrendítő történet, ami a legkérgesebb szívű, történelmet nem kedvelő olvasó szívét is megdobogtatja. Tudom, hogy ez a történet tényleg megtörtént, mégis sikerült elvonatkoztatva és – kicsit morbidan hangzik ugyan -, de élvezettel elolvasnom ezt a művet. Értékeltem volna akkor is, amikor a II. világháborúról tanultunk…

Nagyon bejött az, hogy a történet egyszerre halad a jelenben és a múltban is. Érdekes az állatos koncepció, persze egyből megértettem azt is, hogy a nemzetiségeket különíti el [spoiler] (ezek után ENYHÉN sokkoltak az egér-macska kölkök a vége felé). [/spoiler] A Mickey Mouse – zsidó egér párhuzam jó kiindulópont, értem, hogy miért fogta meg Art Spiegelmant…


Szóval röviden: IMÁDOM ezeket a rajzokat. Rajzolt egérnek ki gondolta, hogy ennyi arckifejezése lehet? Én nem.

A jelen szál viccesebb, hiszen ott már csupán a Holokauszt árnyéka van jelen, ugyanakkor a fiatal Vladek a kedvencem a történetben. Buta dolog olyasvalakiért és a szerelméért szurkolni, akikről tudom, hogy túlélők. Ez a történet még így is rátelepedik az emberre.

Bővebben: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/01/art-spiegelman-teljes-maus.html


Gunray
5.0/5

Nem ​tudok mit mondani….el kell olvasni!
Aki teheti , akármilyen formában, bármennyiért szerezze be , és olvassa el.


SteelCurtain
4.5/5

Rövid ​idő alatt ajánlotta nekem a fiatalabbik fiam és az ő egyik barátja, valamint itt a molyon sophie és Mackólány. Ilyen sok jó ízléssel megáldott embernek nem állhattam ellent, még ha a képregény nem is az én világom. Az mondjuk borítékolható, hogy ez a műfaj a továbbiakban is hanyagolva lesz részemről, de a Maus kimondottan tetszett. Meglepően jól ábrázolt karakterek, s a holokauszt már szinte unalomig ismert történetét is sikerült egyedien és mégis hitelesen ábrázolnia. S egyet kell értenem a szerzővel, aki egy helyen megjegyzi, hogy az apja, aki a képregény főszereplője, olyan, mint egy rasszista karikatúra zsidó figurája. Ez az ember csak a zsidóüldözések , “a végső megoldás” árnyékában válik esendő, rokonszenvünkre joggal igényt tartó figurává, amint ez a veszély elmúlik, rögtön kiütköznek ellenszenves vonásai. És meglepő módom, mindettől a mű még szerethetőbbé válik. Vladek Spiegelman természetesen nem reprezentálhatja a teljes zsidóságot, de Art Spiegelman itt némi gúnnyal rámutat annak a napjainkra kibontakozott irányzatnak a képtelenségére is, mely a zsidók esetén csak a tökéletességet ismeri. Ő megteheti ezt, őt nem vádolják meg rögtön rasszizmussal.
A jelképrendszer – a zsidók egerek, a nácik macskák – egyértelmű. Azonban kissé zavarba jöttem, amikor a rendőröket disznónak ábrázolta a szerző. Tisztában van ő vele, hogy a háború utáni Németországban milyen híres-hírhedtté vált Ulrike Meinhof kijelentése, mi szerint: A zsaruk mind disznók, és a disznókra természetesen szabad lőni? Nem tudok erre válaszolni, ezért ez rejtély marad számomra.
Hogy végül mégis miért vontam le fél csillagot a maximumból? Hát, mert képregény az istenadta, én meg nem tudok kibújni a bőrömből!


diamondfox
4.0/5

Egyszerűen ​nem tudok jó szívvel tökéletes pontot adni rá, mert alig vártam, hogy becsukhassam és letudjam ezt a kötetet. Lehet, hogy rosszkor talált meg, vagy én álltam hozzá rosszul (sőt, biztos), de az öreg annyira irritálóan rossz zsidó karikatúra volt, hogy miatta értékelem le. Ja, és a tömény, egybefolyó rajzok miatt. Néhol annyira elnagyolt, csak odabiggyesztett (pl. autóban utaztak az öreghez ketten) rajzok vannak, mintha egy ovis rajzolta volna. Másik részről meg a tábor ábrázolása ezzel a stílussal igazán ütött, hogy a részletes tervrajzokat ne felejtsük el! Nagyon alapos kutatómunka (a családi elbeszélésen kívül) fekszik ebben a rövid képregényben. A legerősebb jelenet számomra is az volt, amikor az újságírók faggatták Artie-t és egyre kisebbre zsugorodott, majd gyerekké vált, aki az anyukáját akarta.
Hihetetlen túlélési sztori, az élniakarás az öregben valami elképesztően erős volt és ezt remekül visszaadta a rajzolásban is. Az egy-egy beillesztett eredeti fotó viszont annyira kizökkentett az egerek, malacok és macskák/kutyák világából, hogy sokáig csak nézegettem, hogy ‘jé, ezek azok? ők azok?’. Furcsa volt, de mégis, egésszé tette a képregényt.


Ildó
5.0/5

​Az én érdeklődési köröm, ami jelen esetben a holokauszt téma ritkán esik egybe a képregény formátummal, így ez a mű igazán kihagyhatatlan számomra. Ráadásul antropomorf ábrázolása a szereplőknek nekem nagyon tetszik, a Blacksad képregényeknek is az számomra az egyik legnagyobb erénye.
Maga a történet, amit a szerző apja mesél el, az éhezés, bujkálás, ami keresztül ment, míg nem ők is Auschwitzba kerültek nem emelkedik különösen más hasonló történetek közül, ugyanazokat a borzalmakat meséli el, amit más holokauszt regényekben már olvashattunk, azonban a műfaj sajátosságai és az ábrázolásmód igazán különlegessé teszik a zsánerirodalomban.
Az apja története mellett belepillanthatunk a könyv születésének körülményeibe is, miként kérte apját, hogy meséljen az auschwitzi megpróbáltatásairól, miközben megismerhetjük az akkori jelenben az apját, milyen idegesítő, savanyú ember is volt, aki ráadásul rasszista is, ami még a fiát is megdöbbenti az ő hátterével. Nagyon tetszett ez a szál. Közben Artról is megtudunk pár dolgot, többek között azt, hogy ő maga is _lélekcsősz_höz jár, mert időnként nem megy neki ez a felnőttség. Artie babává változik az újságírok kérdés áradatára, aki csak a mamáját akarja. Felcsillantja szarkasztikus humorát is, mikor ezt a megjegyzést teszi: “A lakásában hemzsegnek a kóbor kutyák és macskák. Vajon megemlíthetem ezt, vagy teljesen elcseszi a hasonlatomat?”
És hogy hatásos tud-e lenni egy képregény a holokausztról, ahol ráadásul állatok képében van ábrázolva az egész törtnénet? Abszolút! A fájdalomtól szenvedő kis egérarcok mélyen belém égtek. Semmit sem veszít a történet súlyából a képregény formátum miatt. Épp ellekezőleg! Emiatt kötelező, mert kuriózum.

← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

81.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók