Ajax-loader

Hogyan ​lehet a bölcsesség bolondos vagy éppenséggel botrányos? Gondoljunk csak az évszázadokon át létezett udvari bolond személyére, akinek módjában volt humoros, mégis kihívó (tehát botrányos) módon elmondani azt, ami bölcs volt ugyan, ámde csak bolondos formában kifejezhető… Nos, a kultúra (vagy akár közélet, publicisztika) nem egy képviselője jónak látta többé-kevésbé meghökkentő formában közzétenni azt, amit fontosnak tartott, de amit “komoly” formában kevésbé lehetett elfogadtatni, míg a frappáns, nem egyszer epigrammatikus forma révén rögtön elhíresülhetett az, ami először csak tréfásnak, megbotránkoztatónak tetszett. Ez a kötet főként az ilyen, sokszor közhellyé lett, mindenesetre nemcsak elgondolkodtató, hanem mulatságos mondókákat gyűjti egybe, mégpedig a legnagyobbak, Shakespeare vagy Nietzsche műveit sem mellőzve. A jelen válogatás a Bölcsességek könyve három nagy kötetének javát öleli fel (elsősorban Pintér Zoltán szemlézése szerint), kiegészítve azt egészen új anyaggal (pl. a legutóbbi Nobel-díjas Saramago egypár mondatával) – A szerzők s művek adatai, a források, fordítók neve általában föllelhetők a Bölcsességek könyve köteteiben.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók