Tommy nagynénje, Ada néni nem sokkal Tommy és Tuppence látogatása után meghal az idősek otthonában. Hagyatéka között van egy festmény is, amely egy rejtélyes vidéki házat ábrázol.
Tuppence-nek ismerős ez a ház, de nem tudja, honnan – talán a vonat ablakából látta? -, és míg a férje néhány napra elutazik az államvédelmi szövetség éves megbeszélésére, ő elhatározza, hogy megkeresi a különös házat. Az ártatlannak induló nyomozás váratlan fordulatot vesz, melynek szenvedő alanya Tuppence. Időközben Tommy is visszatér, és a felesége nyomába ered, hogy együtt fejtsék meg, ki mozgatja az idősek otthonában történt különös események szálait, melyek egyelőre megmagyarázhatatlan kapcsolatban állnak a festményen megörökített házzal.
Értékelések 3.8/5 - 2 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Agatha Christie - A kutya se látta
Hastings kapitány érdeklődve figyeli, ahogy Hercule Poirot a reggeli postáját bontogatja. Az egyik levelet kétszer is végigfutja. Hastings kérdésére, hogy ki írta a levelet és miről szól, a belga detektív egyszerűen átnyújtja neki, hogy olvassa el. A kapitány értetlenkedik: a levél nem is szól semmiről! Miss Emily Arundell, minden kétséget kizáróan egy vénlány, Poirot segítségét kéri – de hogy miben, az nem világos. Poirot nem habozik, nemsokára útra kel, Miss Arundell házán azonban „Eladó vagy kiadó” tábla lóg. Mint kiderül, a kisasszony nemrég meghalt, és végrendelete azóta is szóbeszéd tárgya a faluban. Mivel Agatha Christie szövi a mese szálát, sejthetjük, hogy a halállal és a végrendelettel sincs rendben minden…
Poirot-t ez alkalommal nemcsak kis szürke agysejtjei vezetik nyomra, hanem egy kedves foxterrier is.
Agatha Christie - Szunnyadó gyilkosság
E könyv Agatha Christie utolsó Miss Marple regénye. A kedves, idős, kotnyeles hölgy búcsúzóul is kitesz magáért: nem mindennapi pszichológiai érzékkel derít fényt egy olyan bűntényre, amelynek létéről nincs is tudomása senkinek.
Gwenda Reed esküvője után házat keres, ahol férjével nyugodt boldogságban élhetne. És megtalálja azt a villát, amelyről álmodott. Azt a házat, amelyet keresett…
De az öröm, ami a költözködéssel és berendezkedéssel jár, hamar szertefoszlik. Gwendát nyugtalan, furcsa rémképek gyötrik, de nem talál rájuk magyarázatot.
A hihetetlen és véletlen események egybeesése Miss Marple figyelmét is felkelti, s kitartó szívóssággal addig nyomoz, amíg fény nem derül a dél-angol udvarház rejtélyeire.
Az olvasót mindvégig izgalomban tartó cselekmény feszültségét Agatha Christie páratlan hangulatot, atmoszférát teremtő előadása csak tovább fokozza.
Agatha Christie - A Listerdale-rejtély
A kötet a krimi klasszikusának tizenkét novelláját tartalmazza. A címadó történetben az elszegényedett nemesi család kedvező bérleti feltételekkel birtokba vesz egy hatalmas házat. A beköltözés után a fülükbe jut, hogy az előző tulajdonos talán a ház téglái közé van befalazva, mert komornyikja, Quentin eltette láb alól. A Fülemüle villa boldognak látszó, fiatal házaspárja, Alix és Gerald közé a lány gyanúja ver éket: egy régi újsághír láttán nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy férje gyilkos. A lány a vonaton című elbeszélés főszereplője, George Rowland életművész, aki a vonaton megismert, szép, fiatal lányt titkos küldetéssel bízza meg. Az Énekeld el a hat penny dalát című történetben mind a négy unokahúg gyanúba kerül a nagynéni meggyilkolása miatt, mert ki más juthatott volna be rajtuk kívül a bezárt házba? A Baleset című novella főszereplőinek meggyőződése, hogy szomszédasszonyuk férjgyilkos. A történeteket az írónő sajátos humora és feszültségteremtő ereje kapcsolja össze.
Agatha Christie - Királyok és kalandorok
Egy botrányt keltő emlékirat kéziratát és egy ismeretlen asszony szerelmes leveleit veszi át Anthony Cade Afrikában egyik barátjától. Mindkettőt Londonba kell vinnie, az egyiket eljuttatni rendeltetési helyére, a másikat visszaadni a feladónak. A kéziratot azonban többen is meg akarják kaparintani, a leveleket ellopják, írójukat megzsarolják. Ezt már Cade sem hagyhatja annyiban, s kezdetét veszi egy sok-sok izgalommal járó, gyilkosságokkal megspékelt, szerelemmel fűszerezett történet, amely természetesen egészen meglepő fordulattal ér majd véget.
Agatha Christie - A sors kapuja
Tommy és Tuppence Beresford régi álma válik valóra, amikor a házaspár megvásárolja az egyik angol falucskában kiszemelt ódon házat. Boldogan költöznek be új otthonukba, s - ahogy az már lenni szokott - beszédbe elegyednek szomszédaikkal, ismerkednek új környezetükkel, amely azonban régi, mindmáig megoldatlan titkokat rejt. Mi lappang a vén falak között: kik voltak a ház egykori tulajdonosai?...
Mary Jordan nyilvánvalóan nem természetes halállal hunyt el - ám egy hatvan évvel ezelőtt elkövetett bűntény miként sodorhatja ily nagy veszélybe Beresfordék életét?...
Agatha Christie - Gyöngyöző cián
Rosemary Barton szép, fiatal, gazdag, boldog - miért lenne öngyilkos? De ha nem öngyilkos lett, akkor legközelebbi családtagjai és barátai közül tett ciánt a pezsgőjébe valaki. De ki akarhatta volna a halálát? George Barton, a férje el sem tudja képzelni, megrendezi hát egy évvel felesége halála után ugyanott, ugyanazokkal a vendégekkel a vacsorát, hátha kiderül valami. Ki is derül: újabb haláleset történik. Biztos hát, hogy Rosemary sem önkezével vetett véget az életének. Gyanúsítottakban szokás szerint nincs hiány. Agatha Christie ismét zseniális bűntényt alkotott - minden nyom ott van a szemünk előtt, csak nem vesszük észre...
Agatha Christie - Találkozás a halállal
"- Meg kellett volna ölnünk, érted?" - Hercule Poirot hallotta ezt a mondatot Jeruzsálemben, egy nyugodt nyári éjszakán szállodája ablakából. Kit és miért akarnak megölni? Meg akarnak-e ölni valakit egyáltalán? Miért kelti fel mindenki érdeklődését a Boynton család? A család tagjai taszítják és vonzzák a kívülállókat, s aki kapcsolatba kerül velük, nem tud elszakadni tőlük. Mi az a furcsa kisugárzás ami Mrs. Boyntont, ezt a hideg, érzéketlen, zsarnoki asszonyt körülveszi. Akit gyűlölnek, de engedelmeskednek neki. Egy napon a szállodában összeverődött társaság sivatagi kirándulásra indul. A táj forró és kietlen - Mrs. Boynton meghal. Mindenki gyanús és gyanúsított. Bárki megölhette - de megölték-e egyáltalán? - hisz az asszony mindenkiben gyűlöletet ébresztett. Vajon mi történt?
Agatha Christie - A titkos ellenfél
Az Agatha Christie-krimik rajongói már ismerik Tuppence-t és Tommyt, a két kalandvágyó fiatal "magándetektívet", akiknek karrierje ebben a regényben indul, amikor megalapítják az Ifjú Kalandorok Rt.-t.
Maguk sem hiszik, hogy milyen veszélyes vállalkozás megkeresni Jane Finnt, a fiatal amerikai lányt, és az eltűnt dokumentumokat, ha útjukat folyton keresztezi a titkos ellenfél.
Agatha Christie - Az elefántok nem felejtenek
Hercule Poirot visszavonultan él. Csak néha nyitja rá valaki az ajtót. Ezúttal régi barátnője érkezik: Mrs. Oliver, detektívregények hírneves szerzője (a kedves olvasó jól ismeri őt a sorozat előző, Ellopott gyilkosság című kötetéből)... Az írónővel mindig történik valami. Ismerősei, barátai, rokonai gyarkan zaklatják különös történetekkel. S most megint egy eset. Mrs. Oliver egy "irodalmi ebéden" vett részt, ahol egy cseppet sem rokonszenves hölgy, bizonyos Mrs. Burton-Cox nyakon ragadta, félrevonta és roppant különös kéréssel fordult hozzá. Fia, Desmond, ugyanis feleségül akarja venni Mrs. Oliver unokahúgát, akinek a szülei évekkel azelőtt öngyilkosok lettek. Mrs. Burton-Cox azt szeretné tudni, ki lőtt először. Mrs. Oliver mélységesen fölháborította a kérdés. Ő könyveket ír, semmi köze a valóságos erőszakhoz. A kérést tehát elutasította, úgysem tudja teljesíteni... ... De a kíváncsiság fölébred, és ekkor látogatja meg öreg barátját, Hercule Poirot-t...
Agatha Christie - És eljő a halál...
4000 évvel ezelőtt Egyiptomban…
Imhotep, a ká-pap, kiterjedt család feje. Régóta özvegy, és most memphiszi útján szert tett egy fiatal és gyönyörű ágyasra. Úgy gondolja, a családnak vele kellene örvendeznie – de Nofret rövid idő alatt meggyűlölteti magát, és összeugrasztja a családtagokat. A két felnőtt fiú házassága megrendül. A szegény rokon, aki Imhotep jóakaratának hála él velük, feltűnően szaglászni kezd mindenki után, és Nofret besúgójává válik. A Memphiszből érkezett írnok rokon látszólag a család oldalán áll, de ki tudja, valójában mi vezérli? Amikor Nofret lezuhan a sziklaösvényrõl, titokban mindenki fellélegzik. De aztán felmerül a kellemetlen kérdés: valóban baleset történt? Ha igen, miért változott meg egyes családtagok viselkedése? Reniszenb, a fiatal özvegy, Imhotep leánya, aki most tért vissza férje halála után, az intézővel, Horival együtt nyomozni kezd. És hirtelen elfelejthetjük, hogy milyen régen játszódik a krimi. Az óegyiptomi szereplők éppen úgy viselkednek, mint a mai emberek – hiszen belsőleg nem változott sokat az emberiség azóta sem.
Mire fény derül a titkokra, heten halnak meg. De Agatha Christie nem hagyja cserben hűséges olvasóit: az utolsó lapokon mindent megtudunk!
Agatha Christie - Gyilkosság a diákszállóban
Egy reggel Poirot három hibát talál Miss Lemon, a titkárnők gyöngye után. Miss Lemon figyelmét nővére gondjai terelik el. Az általa vezetett diákszállóban rendszeresen eltűnnek dolgok. De amikor megtalálják az első hullát, véresen komollyá válik a probléma.
Mi közük lehet az ellopott villanykörtéknek a szétszabdalt selyemsálhoz és hátizsákhoz? Kinek van másik útlevele a hivatalos mellett? Poirot tudja, ha ezekre a kérdésekre megtalálja a választ, megoldódik minden gondja...
Agatha Christie - Bagdadba jöttek
Victoria Jones ragyogóan vidám, feltűnően csinos, fiatal gyors- és gépírónő. Egyetlen rossz tulajdonsága van csak: imád füllenteni. Most is ez indítja el az események lavináját: Ezért kerül Victoria előbb az utcára, majd pedig Badadba, egy világpolitikai jelentőségű konferencia színhelyére. Ezért keveredik az ellenség titkosszolgálatok és érdekcsoportok háborújának kettős közepébe. De alighanem ez segít neki abban is, hogy megússza a dolgot...
Agatha Christie - Hétvégi gyilkosság
John Christow kutatóorvos egy kimerítő hét után Gerdával, a kissé nehéz felfogású feleségével végre Angkatellék vidéki birtokán tölti a hétvégét, ahová az Angkatell család többi tagja is hivatalos. Gerda gyűlöl Szilfaberekben lenni, mert nemcsak Lady Angkatell személyisége nyomasztja, de kisebbrendűségi érzése van a rokonsággal szemben is - imádott férje kedvéért azonban még erre is hajlandó. Mielőtt elindulnak, Christow-ék lánya, Zena kártyából jósolt az apjának: a kirakott lapok közül a Johnt megszemélyesítő kártyát a pikk ász, a halál szimbóluma takarja.
Angkatellék a vasárnapi ebédhez készülődnek, melynek meghívottja Hercule Poirot, a neves detektív is, aki történetesen a szomszédos hétvégi ház tulajdonosa. Mikor betoppan a kertbe, az úszómedence mellett egy roppant ízléstelen kép: egy mesterkélten beállított gyilkossági jelenet tárul a szeme elé. A kép azonban valódi, ahogy a hulla is...
Agatha Christie - Poirot bravúrjai I-II.
"Sziporkázóan szellemes, fordulatos és feledhetetlenül szórakoztató."
Sunday Times
Hercule Poirot, a zseniális mesterdetektív, az ördöngös belga nyomozó emlékezetes esetei.
Már a külseje is lélegzetelállító! Pontosan öt láb és négy hüvelyk magas (helyesebben alacsony), ápolt férfi, kifogástalan öltönyben (sehol egy porszem!), nyakán csokornyakkendő, lábán tükörfényes lakkcipő. Igazi ékessége mégis a bajusza, ez a pompás, suvickolt, viaszkolt arcdísz, melyről bízvást megállapíthatjuk, hogy igazi műremek. De a belbecs sem megvetendő! Poirot, a modern Herkules, szürke kis agysejtek miriádjainak büszke tulajdonosa. Fegyverei a fölényes intellektuális erő, a csalhatatlan logika és a beleélő képesség, amelyek segítségével sorra leplezi le a bűnösöket és hiúsítja meg a gonosz terveket.
Duplán szórakozhat a Kedves Olvasó!
Agatha Christie - A Hét Számlap rejtélye
Nagy-Britanniában 1929-ben, Magyarországon viszont csak 1995-ben jelent meg először a G. K. Chesterton fő művének tartott, Az ember, aki Csütörtök volt című regény hatásait tükröző regény, A Hét Számlap rejtélye.
Melynek helyszíne Chimneys, Lord Caterham vidéki kastélya, ahol fiatalokból álló vidám társaság vendégeskedik. Egyikük sem éppen korán kelő, ám akad közöttük egy, Gerald Wade, aki minden képzeletet felülmúlóan sokáig alszik. Olyannyira, hogy mire leér reggelizni, szinte már ebédre terítenek.
Ez persze nem csak a háziasszonyt, hanem a többieket is bosszantja, ezért – legalábbis szerintük – remek tréfát eszelnek ki, néhány hangosabbnál hangosabb ébresztőóra közreműködésével.
Csakhogy a fiatalember másnap nem hogy a megszokottnál korábban, de egyáltalán nem érkezik le a reggelihez. Mi több, később sem. Majd megjelenik az inas, aki szörnyű hírrel szolgál az érdeklődőknek: „… a szerencsétlen fiatalember örökre elaludt.”
Majd kicsivel később az akkori társaság újabb tagja leheli ki lelkét. Már az első haláleset is kétségeket ébresztett egyes emberekben, ám ez a második komoly lavinát indít el – minden szinten.
Főleg, mert mindkét esetben szóba kerül a Hét Számlap, ám senki nem tudja biztosan, mi is az pontosan. Csak annyiban lehetünk biztosak, hogy valami rejtély van a dologban. És persze nincs olyan rejtély, amit Lady Eileen Brent ne akarna felderíteni. Főleg, ha érintett az ügyben.
Miss Marple és Hercule Poirot helyett vele, és a két „tökfilkóval” kell beérnünk. A rend hivatalos őreit pedig Battle főfelügyelő képviseli. Persze nincs könnyű helyzetben, de ehhez valószínűleg már hozzászokott. Vagy ha nem, hát most alkalma nyílik rá. Miss Brent ugyanis olyan, de olyan dolgokat művel…
Agatha Christie - A barna ruhás férfi
Anne Beddingfeld igazi kalandregény-hősnő: merész, önálló, szép és félárva. Egy baja van csak, a faluban, ahol él, kaland csak a filléres regényekben és a moziban terem. Édesapja halála után azonban Londonba kerül, és tanúja lesz, amint egy férfi ijedtében a földalatti síneire esik és meghal. A halál beálltát megállapító orvos pedig elveszít egy cédulát. De a cédulának naftalinszaga van, mint a halott kabátjának! Mit jelenthet az öt számjegy és a két szó a papírszeleten? És miért akart megnézni a halott egy Temze-parti házat, amit tulajdonosa, Sir Eustace Pedler, bérbe kíván adni? Amikor aztán egy meggyilkolt nőt találnak ebben a házban, Anne akcióba lendül. Nem zavarja, hogy egyedül van, hogy koldusszegény, a gyilkossággal vádolt, titokzatos "barna ruhás férfi" nyomába veti magát. Nyomoz a tetthelyen, a Malomházban, Londonban, óceánjárón, Dél-Afrikában. Megismerkedik egy parlamenti képviselővel, egy társasági szépasszonnyal, Race ezredessel és egy titkárral, aki a Borgiák fő méregkeverője lehetne külseje alapján.
Agatha Christie fiatalkori, könnyed, szellemes kaland-krimijében persze senki sem az, akinek látszik...
Agatha Christie - Chimneys titka
Clement Edward Alistair Brentnek, Caterham kilencedik márkijának élete nagy fordulatot vett, amikor bátyjától, a gyermektelenül elhalt nyolcadik márkitól megörökölte Chimneyst, a gyönyörű, ódon udvarházat. Bátyja az angol diplomácia oszlopa volt, külügyminiszter, a jelenlegi Lord Caterhamet viszont untatják a politikusok. De Chimneys olyan hely, ahol meg szokták változtatni a történelem menetét. Most például a hercoszlovák trónkövetelő készül itt találkozni angol pénzemberekkel. És ide várnak egy bizonyos James McGratht, aki egy elhunyt diplomata emlékiratait hozza Angliába Dél-Afrikából. Jimmy azonban inkább aranyat kutatna, rábízza hát az emlékiratokat régi cimborájára, Anthony Cade-re...
Agatha Christie egyik korai kaland-krimijében találkozhatunk Battle főfelügyelővel is, aki francia kollégája, Monsieur Lemoine segítségével próbál fényt deríteni néhány gyilkosságra és egy nagyon titokzatos ékszerrablásra.
A regény - más kiadónál, rövidített fordításban - Királyok és kalandorok címen jelent meg.
Agatha Christie - A titokzatos Mr. Quin
A semmiből tűnik elő, úgy jár-kel, mint a régi mesék láthatatlan Harlequinje.
A titokzatos Mr. Quin váratlanul felbukkan egy régi vagy rövid idővel érkezése előtt elkövetett bűntény színhelyén. Senki sem ismeri - ő viszont ismeri az események valamennyi főszereplőjének múltját! Soha nem állít semmit - ám ügyesen feltett kérdéseivel olyasmire emlékezteti a történetek részeseit, amire addig maguk sem gondoltak, imígyen, segítve elő a rejtélyes bűnügyek megoldását...
Agatha Christie - Nem zörög a haraszt
Jerry Burton repülőszerencsétlenség után lábadozik. Hála istennek nem lesz nyomorék, de felépüléséig nyugalomra van szüksége, ezért az orvosok vidékre küldik. Húgával, Joannával Lymstockban bérelnek ki egy házat. A városka legfontosabb lakói levizitelnek náluk, és innentől kezdve ők is a társaság köreibe tartoznak. Ennek első jele, hogy undorító névtelen levelet kapnak. A helyi orvos szerint kapott már ilyet mindenki, de baj csak akkor lesz belőle, ha egyszer véletlenül telibe talál a levélíró. De tudjuk, nem zörög a haraszt…
És a haraszt addig zörög, amíg valaki öngyilkos nem lesz. Búcsúlevelet is hagy, Jerry pedig a szükséges nyugalom helyett egyre fokozódó izgalmak között találja magát. Mi állhatott az utolsó névtelen levélben, hogy a címzett ennyire végleges módot keresett a szabadulásra? A kisváros felbolydul, mindenhol csak erről beszélnek. A levelek meg csak jönnek, jönnek… Nyomoz a helyi rendőrség, bekapcsolódik a Scotland Yard névtelen levelekkel foglalkozó nyomozója, töri a fejét a helyi lelkész felesége, Mrs. Dane Calthrop. Szerencsére felbukkan a környéken egy idős hölgy, aki szívesen kötöget és pletykál. Miss Marple szokás szerint mindent kiderít.
Agatha Christie egyik legkedvesebb műve volt ez, amin nem kell csodálkozni: remek alakok egy tökéletesen megrajzolt kisvárosban, kellően bonyolult bűntény izgalmas megfejtéssel.
Agatha Christie - Charles Osborne - Feketekávé
Sir Claud Amory, a világhírű fizikus telefonon arra kéri Poirot-t, keresse fel a hétvégén vidéki házában, mert pokolian kínos helyzetben van. A tudós az atom bombázásával foglalkozik, és sok kísérlete végén birtokában van immár a képlet, mellyel új tömegpusztító fegyvereket lehet kifejleszteni. Természetesen mire Poirot megérkezik, már egy hulla várja. Klasszikus Agatha Christie-helyzet: zárt helyen elkövetett bűntény, a család minden tagja és minden alkalmazott gyanús. A kis belga munkáját két kedves, régi ismerős segíti: Hastings kapitány és Japp felügyelő. A végére természetesen kiderül, ki gyilkolt a titkos képletért. Agatha Christie 1930-ban bemutatott színdarabját Charles Osborne dolgozta át regénnyé. A könyv, más fordításban, más, régebbi eredeti angol verzió alapján, ugyanezen a címen megjelent már más kiadónál.