Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


mokus33
3.5/5

Eltékozolt ​könyvnek érzem ezt a monumentális művet, mert +1200 oldalba sokkal, de sokkal több érdekfeszítő téma belefért volna, ehelyett ennyi oldalon megkaptuk a szereplők részletes napirendjét, onnan, hogy felkelt, felöltözött, megfésülködött, satöbbi, satöbbi… Sokkal szívesebben olvastam volna leírásokat, hiszen a helyszínek egyébként varázslatosak, szerettem volna többet látni ebből az írónő szemén keresztül. Sokkal több történelmet szerettem volna, hiszen szereplőink életére a II. világháború erős hatást gyakorol, jöhetett volna a történelemből is több. Szívesen olvastam volna a gondolataikról, érzéseikről, a lövészárkokból és a csatákból és persze a hátországból, ennek hiányában sokszor éreztem a szereplőket ridegnek és távolinak.
Kevés dráma volt a cselekményben, ha volt is, az kiszámítható és mesterkélt volt, úgy szerettem volna, ha szövevényesebb a történet, jó kis intrikákkal, bonyolult kapcsolatokkal.
Mindezek ellenére szerettem olvasni ezt a könyvet, főleg az elején tetszett az a lassú ritmus, ami jellemezte a művet. Sajnos a végén ez a lassúság inkább unalomba fulladt, közel sem történt benne annyi cselekmény, ami ezt a hatalmas oldalszámot indokolná, persze tudom, hogy Rosamunde Pilcher könyvei ilyenek, számítottam is rá, de mégis valamennyire csalódást okozott.
Persze azért pozitívumai is vannak ennek a könyvnek, nyugalmat sugároz, tanulni is lehet belőle, picit romantikus, egy kicsit történelmi regény, valamint jó volt olvasni arról a szoros kapcsolatról, ami Judithot a Carey-Lewis családhoz fűzte. Nem bánom, hogy elolvastam, de azért jobban élveztem volna egy rövidített változatot.


tonks
5.0/5

Azt ​hiszem 17 éves koromban, karácsonyra kaptam ezt a könyvet a bérma-keresztanyámtól, mert ő is nagyon szerette fiatalabb korában. És bár a Téli napforduló már akkor nagy kedvencem volt az írónőtől, a két, bevallom unalmasnak tűnő kötet a könyvespolcomra költözött és egyre csak halogattam az olvasást. Mindenesetre ez volt az egyik első könyv, amit felpakoltam a várólistámra és a kihívásoknál érdeklődve vártam, meg akad-e rajta valaki szeme. És pont a legjobbkor megakadt :)

Mi ez a könyv? Romantikus regény, történelmi dráma – II. világháború hétköznapjai és borzalmai Angliában és Ázsiában -, családregény. A főszereplő, Judith 14 évesen jelenik meg először és 24 évesen köszönünk el tőle; és most kimondottan szomorú vagyok, hogy tovább nem kísérhetem az útján… több mint 1000 oldalt töltöttem vele és a barátaival, családjával és az ismerőseivel, mégis úgy érzem, hogy nem elég, rettenetes érzés volt becsukni a II. kötetet.
Pilcher nagyon jól ír – a Téli napfordulót sem véletlenül olvastam már vagy ötször -, nagyon olvasmányos volt, minden bekezdés a helyén, a szereplők felskiccelése zseniális, sokszor voltam végtelenül szomorú, de nagyon boldog is. A vége is tetszett, örültem, hogy a két számomra fontos happy end összejött, de Pilcher nem esett bele a romantikus nyálba, bőven kijárt a boldog vég a szereplőknek.
Nem tudom mennyi minden életrajzi ihletésű a regényben, de gyanítom elég sok dolog (Pilcher 1924-es születésű).

Az ilyen II. világháborút feldolgozó könyvek kezdenek egy összefüggő képpé, térképpé állni a fejemben. Például mikor megemlítették a Csatorna-szigetek megszállását, egyből eszembe jutott [[http://moly.hu/konyvek/mary-ann-shaffer-annie-barrows-krumplihejpite-irodalmi-tarsasag| a disznópásztor és a krumplihéjpite esete]].

Jobb könyvvel be sem fejezhettem, ill, el se kezdhettem volna ezt az évet. És imádom, hogy a polcomon van, és ha kedvem lesz, bármikor újra olvashatom.


szakcsgab
5.0/5

Ez ​volt a második könyvem az írónőtől. Teljesen magával ragadott a történet, nem tudtam letenni…


baritimi
3.0/5

olvastatja ​magát, csodálatos hely lehet Cornwall! de vhogy a második kötetnél már túl sok volt. és hiányzott nekem belőle az erős karakter. viszont megtanultam, h a tea minden búra, bajra, örömre, reggelire….fogyasztható/orvosság :)


Lyria8
5.0/5

Csodás, ​fantasztikus. Sírtam, nevettem, és azt hiszem örök időkre egy élményt szereztem.


korkata
5.0/5

Csodálatos ​könyv. Magával ragadott a hangulata. Hosszú könyv, mégis sajnáltam amikor vége lett.


adriana23
5.0/5

Imádtam ​ezt a könyvet, ez a kedvencem Pilchertől. 2 kötetes de nagyon olvasmányos és még szívesen olvastam volna tovább a történetet, sajnáltam hogy vége lett. A könyvei hatására szeretnék egyszer eljutni Cornwallba, nagyon szép hely lehet.


murka
4.5/5

Nekem ​nagyon tetszett, szeretem a hangulatát. A Téli napforduló után a második helyen áll nálam a Pilcher könyvek között…


Noncsianyu
2.5/5

Két ​kötetes, kötetenként több mint 500 oldalas regény. Az első kötet kb. 500. oldaláig nagyon nehezen jutottam el. Maradandó élményt nem hozott az olvasása. Könnyed, sok szereplős, elnagyolt. Egyetlen szereplő jellemrajza sincs kidolgozva, egyik szereplőt sem ismerjük meg igazán. Egyetlen párkapcsolat sem tűnik elég mélynek és megalapozottnak ahhoz, hogy akkora hűhót csapjanak körülötte a második kötetben. Teljesen megalapozatlannak tűnik. Gyorsan átfut jeleneteken, kapkodva ugrál a színhelyek és színterek között. Úgy ér véget a regény, hogy a főhősnő, Judith jellemét sem bontja ki igazán. Néha meg-megvillantja, de nem bontakozik ki. Pedig többet érdemelt volna ő is és barátnője Loveday is. Összességében egyszer és gyorsan, elolvasható könyv. Az elvárásaim pedig lehet, hogy túl nagyok és egy bestseller, romantikus regénybe csak ennyi fér bele.


Szenzációs ​életregény egy fiatal lány szemével…Nem bántam meg, hogy elolvastam. A második világháborút, a veszteségeket, a sok szenvedést, de a mindennapi örömöket, felejthetetlen, és jelentős eseményeket is lehelet finoman ábrázolja sz írónő.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

49.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók