Ajax-loader

Székely ​Éva magyar úszósport kiemelkedő alakja, többszörös olimpiai bajnok vetette papírra emlékiratait.
Bevezetőben szól a gyermekkori meleg otthonról, a szeretetről, majd megkísérli rekonstruálni, hogyan is jutott el az életét meghatározó vezérgondolathoz: olimpiát kell nyernie. A Hogyan lettem pillangókisasszony című részben összefoglalja sportolói pályafutását. A könyv legszomorúbb, s mégis legfelemelőbb része közé tartozik, amikor beszámol arról, hogy az üldöztetés éveiben, amikor minden álma összeomlani látszott, milyem akaraterővel úszott, tornázott és sohasem adta fel a reményt. Kedves egyszerűséggel számol be sikereiről, s arról, hogy minden eredmény mögött mekkora erőfeszítés, munka áll. Egy fejezet számol be a Szőnyi uti uszodában edzőként eltöltött évek eseményeiről, majd lányának, Gyarmati Andreának úszópályafutását ismerteti. Hosszan és meggyőzően magyarázza az okokat és körülményeket, melyek eredményeképpen Andrea “csak” egy ezüst- és egy bronzérmet nyert Münchenben. Az utolsó fejezet – Kórházak – azt a győztes csatát ecseteli, amelyek az orvosok folytattak egyik szemének megmentéséért.
Az érdekes életutat jó tollal, humorral és öniróniával felelevenítő könyv nemcsak a sportot kedvelő olvasóknak, elsősorban fiataloknak ajánlható.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.7
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók