Ajax-loader

A ​rendszerváltás után tíz évvel hazatelepülő dúsgazdag emberre hívja fel figyelmét a miniszterelnöknek az amerikai nagykövet. Kiderül, onnan azért kellett elmenekülnie néhány barátjával, mert az ottani rendőrségnek feltűnt, dél amerikai bűnözőknek, terroristáknak, vegyi és biológiai fegyvereket gyártottak. A magyar titkosszolgálat elfogadja a CIA segítségét, hogy a messzire nyúló, bűnözői szálakat felgöngyölíthessék. Nem meglepő, hogy az ideérkező CIA ügynökök és kommandósok nagyrészt magyar származásúak, akik közt egyik parancsnokként a több néven is szereplő Lijúl is megérkezik. Biológia a szakterülete, ezért olyan természetes, hogy részt vesz a hirtelen kialakult Ebola járvány kivizsgálásán, bár ő a majd húsz évvel azelőtti megerőszakolásáért akar elsősorban elégtételt venni. Szélsőséges jellemek tűnnek fel – a bérgyilkos, a zseniális tudós, az út menti lányok, az öreg-róka maffiózó – akik újra és újra megpróbálják összekuszálni a szálakat. A második részben már bebizonyosodik, hogy a főszereplő Lijúl anyja is ennek a társaságnak az áldozata lett két évtizeddel ezelőtt. A bosszú itt is elmarad, mert a sors nem engedi, hogy gyilkossá váljon, hajsza közben a bűnös maga magát robbantja fel. A cselekmény nagyrészt egy természetvédelmi területen játszódik, ami nagyon hasonlít egy alföldi tájra.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók

  • Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.