Ajax-loader

Ez ​a könyv Sőtér István önéletrajzi ihletésű novelláinak a gyűjteménye. Ihletkörük tehát ugyanaz, mint a szerző önéletrajzi regényfolyamának, a Bűnbeesés-nek, Az elveszett bárány-nak és a Budai Oroszlán-nak, életre hívójuk pedig az az írói meggyőződés, hogy az írás legfőbb nyersanyaga a megélt élet. Ebből merítenek a kötet novellái is, hol az első személyű elbeszélő forma révén is kifejezve eredetüket, hol pedig áttételesebb szerkezetek alkalmazása révén, például a regényfolyamból már ismert szereplők köré komponálva egy-egy történetet, mint azok nagyobb testéről leszakadt meteordarabot. “A sors fordulópontjait mindig utólag ismerjük föl – olvashatjuk az író vallomását a Telihold című novellában -, mintha életünket is visszamenőleg lehetne csak megélni.” Íróilag értelmezni bizonyára nem is lehet másként, s nyilván ez a magyarázata annak, hogy e novellák írója – Szabó Lőrinc Tücsökzené-jének egyik kifejezését kölcsönvéve – mindig “egyszerre két helyen, egyszerre két időben” tartózkodva bontja ki anyagát, s mondanivalóját, amelyben a megélt élet kontúrjai mögött mindig fölsejlenek a háttér – a kor, az elmúlt fél évszázad – nagyobb körvonalai is.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0 példány értesítés alatt
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók