Ajax-loader

Sok ​ezer riportot írtam, de sohasem izgatott annyira az újságíró nyelven anyaggyűjtésnek nevezett feladat, mint amikor a Budai Önkéntes Ezred életben maradt tagjaival ismerkedtem, történetüket nyomoztam, sorsukat kutattam. Hogy miért? Azelőtt csak annyit tudtam róluk, hogy volt 1945 elején a budai pokolban 2500, nagyrészt egymástól távoli, külön-külön csapattestekben, de egyformán a hitlerfasizmus érdekében harcba küldött olyan magyar tiszt és közlegény, aki visszafordította fegyverét. Vajon a felkoncolással fenyegető Szálasi-törvények idején mi késztette őket erre a tettre? Magas rangú, aktív tisztek, csendőrtisztek, könyvelők és írni-olvasni alig tudó segédmunkások, tanárok és jogászok, szinte minten foglalkozási ág képviselve volt a 2500, halálos veszedelmet, élete kockáztatását vállaló ember között. Hősi tetteket hajtottak végre, de engem nem kevésbé érdekeltek azok a küzdelmek, amelyeket önmagukban vívtak. Szembefordulni az addigi szövetségessel – milyen egyszerű is ezt kimondani, leírni, de az elhatározást vajon mennyib első küzdelem előzte meg, és mennyi, de mennyi személyes élmény, amelyek felelevenítésére megkértem őket. Huszonöt éve történt, Budán. Most elmentünk együtt azokba a házakba is, ahol egykor harcoltak. Sokan közülük azóta sem jártak itt. de azokat a napokat, heteket nem feledhették. A Népszabadság 1968 karácsonyáig sorozatban közölte az e könyvben közzétett történet egy részét. Utána sok levelet kaptunk, amelyekben íróik az kérik, hogy miután késve ugyan, de megismerték a budai önkéntesek történetét, foglalkozzunk továbbra is velük, akik a nemzet becsületén esett csorbán igyekeztek köszörülni, életük árán is. Voltaképpen mint a 2500 katonáról kellett volna írnom, mind a 600 hősi halottjukról. Kik voltak, merre széledtek, hányan élnek még közülük a felkutatottakon kívül? Ez a visszaemlékezés csupán némi tartozás törlesztése a még ismeretlen élőkkel, a 25 év alatt névtelenül elhaltakkal s a most már alighanem örökre ismeretlenségben pihenő hősi halottakkal szemben is.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók