Róma, az 1500-as évek elején járunk. A pápai trónon egy kicsapongásairól hírhedett Borgia ül, a hívők forronganak, a nyüzsgő város tolvajok, orgyilkosok, spionok és különös módon megannyi német atyafi menedéke is, akik befészkelték magukat a pápai udvarba. Ebben a veszedelmes világban egy feltűnően szép arcú és eleven eszű toszkán siheder napról napra leveleket körmöl: beszámolóinak tárgya nem más, mint nevelőatyja, Lionardó a piktor. De csakugyan tudunk-e mindent a reneszánsz utolérhetetlen lángelméjéről, hiszen a könyv lapjain egy találmányaival folyton kudarcot valló, éhenkórász, ám nagyképű és aggályos öregember viszontagságairól olvashatunk. Leonardo nevelt fiáról, Salairól már korábban is szóltak hírek, de írásai eddig még nem bukkantak elő. Az ismert olasz íróházaspár, akiknek eddig minden műve szenzáció volt, nem kevesebbre vállalkozott, minthogy megismertessen minket a Salai tollából származó, titokzatos megbízóhoz szóló levélköteggel. Az egyszerű, ám fékezhetetlen Salai elképesztő kópéságok, förtelmes nyelvtani hibák és vaskos trágárságok mögé rejtve elmond valami nagyon fontosat, amely meghökkentő tanulságokkal szolgálhat a mai olvasóknak.
„Csak így lehetett kiszabadítani Leonardót a régi sémák közül: az egyik oldalon ott a hivatalos történetírás elviselhetetlenül nyálas ömlengése, a másikon pedig a giccsirodalom félretájékoztatásának mocsara. Tényekre alapozva kellett visszahelyezni Leonardo lángelméjét (a maga korlátaival együtt) saját korába, ebbe a különleges, a humanizmus és a reneszánsz között lebegő történelmi pillanatba, amikor a – még ma is sötétnek látott – középkor talajából rejtélyes módon kisarjadt a nem túl dicsőséges modern kor.”
Kapcsolódó könyvek
Steve Berry - A császár sírja
Kína első császárának a sírja, amelyet egy föld alatti agyag hadsereg őriz, több mint kétezer éve feltáratlan. A kínai kormány senkinek sem engedi meg, hogy a sírt felnyissák. Vajon miért?
Erre és még sok más titokra kell fényt derítenie Cotton Malone volt amerikai ügynöknek, aki egy napon felkavaró üzenetet kap az interneten. Cassiopeia Vitt, aki már többször megmentette Malone életét, most halálos veszélyben van. Egy ismeretlen férfi kínozza, és közben azt üzeni Malone-nak: "Hozza el azt az értéktárgyat, amit a nő megőrzésre átadott magának." Mindössze az a probléma, hogy Malone-nak fogalma sincs, miről beszél az illető. Megkezdődik hát a versenyfutás az idővel és az életre-halálra szóló harc egy könyörtelen szervezettel.
Steve Berry - A Jefferson-kód
Az Egyesült Államok négy elnökét is meggyilkolták – 1865-ben, 1881-ben, 1901-ben és 1963-ban. A merényleteknek látszólag semmi közük egymáshoz.
De mi van, ha mindegyik elnököt ugyanazért ölték meg: az alkotmányban szereplő különös záradék miatt?
Erre a kérdésre keresi a választ Cotton Malone, az amerikai Igazságügyi Minisztérium titkosszolgálatának volt ügynöke. Amikor merényletet kísérelnek meg Danny Daniels amerikai elnök ellen, Malone az élete kockáztatásával akadályozza meg. Ekkor azonban még nagyobb veszélybe kerül. A Közösséggel, az amerikai függetlenségi háború idején alapított titkos kalózszervezettel kell felvennie a harcot. Eddigi legveszélyesebb küldetésük során Malone és Cassiopeia Vitt szárazföldön és tengeren száguldva próbál megfejteni egy Thomas Jeffersontól származó kódot, kibogozni egy Andrew Jackson által fölállított titkot, és előásni egy több évszázados dokumentumot, amelyet az Alapító Atyák maguk írtak, s amely – az alkotmányban lévő záradék miatt – fékezhetetlenné teszi a Közösséget.
Steve Berry a New York Times sikeres írója, a Nagy Károly nyomában, A velencei árulás, Az Alexandria link, A Templomosok öröksége, A borostyánszoba és a Vérbosszú Párizsban világhírű szerzője. Könyveit 38 nyelvre fordították már le, és 50 országban árusítják.
Steve Berry - Vérbosszú Párizsban
Amikor Bonaparte Napóleon 1821-ben meghalt, magával vitt a sírba egy hatalmas titkot. Tábornokként és császárként rengeteg kincset rabolt össze palotákból, nemzeti kincstárakból, még a Máltai Lovagrendtől és a Vatikántól is. Utolsó napjaiban brit fogvatartói abban reménykedtek, hogy talán megtudhatják, hová rejtette ezt a hatalmas vagyont. De ő nem árult el nekik semmit, és a végrendeletében sem tett semmi utalást a kincsekre. Vagy mégis? Cotton Malone, volt amerikai ügynök koppenhágai könyvesboltjának ajtaján bezörget a kaland, mégpedig egy fiatal amerikai titkosügynök és az őt üldöző két bérgyilkos alakjában. Malone először fenntartással viseltetik a fiatalemberrel szemben, de aztán egy heves tűzpárbaj, amely majdnem az életébe kerül, meggyőzi őt arról, hogy álljon váratlan szövetségese mellé. Először is Malone jó barátjának, Henrik Thorvaldsennek birtokára mennek. A fortélyos dán milliárdos tudomására jutott egy bizonyos Párizsi Klub alattomos terve. A Klub multimilliomos tagjai ugyanis manipulálni akarják a világgazdaságot. Malone-nak csak úgy lehet reménye a nemzetközi gazdasági anarchia megakadályozására, ha szembeszáll egy bérgyilkos-terroristával, aki pusztító támadást tervez Párizs szimbóluma ellen, és ha beleveti magát Napóleon legendás elveszett kincsének felkutatásába. Thorvaldsen valódi célja ugyanakkor sokkal személyesebb: megölni az összeesküvés egyik kulcsfiguráját, de azért, mert ő a felelős Thorvaldsen fiának meggyilkolásáért. Barátjának vérbosszúja rendkívüli dilemma elé állítja Malone-t: választania kell barát és ország, múlt és jelen között. A Dániában kezdődő, Angliában folytatódó, majd Párizs utcáin és katedrálisaiban végződő történetben Malone lélegzetelállító kalandokba keveredik, hogy megoldja az elveszett kincs rejtélyét és barátjához is hű maradjon. Vajon milyen árat fizet mindezért?
Jay Asher - Tizenhárom okom volt...
Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP.
Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat.
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, ...ha megnyomod a PLAY-t.
Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt - gondolta -, magával kellett volna vinnie a titkát.
Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.
Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat...
...és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.
J. K. Rowling - Átmeneti üresedés
Az alig negyven-egynéhány évesen megboldogult Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városka lakóinak életét.
___Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött számos viszály dúl. Gazdagok civódnak a szegényekkel, kamaszok a szülőkkel, feleségek a férjekkel, tanárok a tanítványokkal.
___Hamar kiderül, hogy Pagford nem az a háborítatlan, békés angol kisváros, aminek látszik. Barry átmenetileg megüresedett önkormányzati helye némelyekben szenvedélyes indulatokat kelt, másokat köpönyegforgatásra késztet...
Az _Átmeneti üresedés_ az első olyan regény, amelyet Rowling felnőtteknek írt.
Nicholas Sparks - Szerelmünk lapjai
"Tudom, hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezetest, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég..."
A mű a végtelen szerelem szívszorítóan gyengéd története. 1946-ban, Észak-Karolinában kezdődik, amikor Noah Calhoun visszatér a második világháborúból. A harmincegy éves férfi, miközben megpróbálja birtokát felvirágoztatni, folyton egy gyönyörű lányra gondol, akivel tizennégy évvel korábban találkozott, és akit eddig mindenkinél jobban szeretett. Az emlékeinek él, egészen addig, amíg a lány meg nem érkezik a városba. Mi történt velük az elmúlt években, és hogyan alakul további életük? Mindezt megtudhatjuk e páratlanul szép, mesterien szőtt, megrendítő és igaz szerelmi regény lapjairól.
Jodi Picoult - A nővérem húga
Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.
A legidősebb testvér, Jesse már a "sötét oldalon" jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig - a tudomány jóvoltából - eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.
A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne.
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.
Steven Saylor - Róma
Steven Saylor a Róma első ezer évét bemutató regényében a történelmet, a legendát és az új régészeti felfedezéseket egy lebilincselő történetté szövi össze, amely a két szerencsétlen sorsú ikerrel, Romulusszal és Remusszal kezdődik, és akkor ér véget, amikor Róma már a világ leghatalmasabb birodalmának fővárosa.
Anna Gavalda - Együtt lehetnénk
Egy ügyefogyott, dadogós, fiatal arisztokrata, egy anorexiás festőnő, egy zseniális, ám fölöttébb morcos szakács, valamint az életből kifelé tartó, emlékeibe visszavonuló nagymama - az élet sodrába beilleszkedni képtelen, magányos emberek. Az arisztokrata megmenti a lány életét, a lány a szakácsot és a bolondos arisztokratát, s együtt megszépítik a nagymama utolsó hónapjait, majd némi bukdácsolás után ők maguk is rálelnek a boldogságra. A helyszín egy hatalmas, kongóan üres párizsi lakás - à la Utolsó tangó Párizsban -, egy bűbájos vidéki házacska, a párizsi elegáns éttermek konyháinak hajszolt mindennapjai, és maga Párizs a nyüzsgő, lüktető életével, megkopott varázsával. Szellemes, könnyed, néhol megrázó történet a szerelem és a barátság felszabadító erejéről, és arról, hogy csak akkor vagyunk szabadok, ha nemcsak adni, hanem kapni is tudunk. Egyedül nem megy, de együtt talán sikerül - erről szól Anna Gavalda új könyve, mely rövid idő alatt óriási siker lett Portugáliától Oroszországig.
Vass Virág - Ringass, Amadeus
Mit lehetne elmondani Jonas és Bori szerelméről?
Hogy szinte gyerekek voltak még 1989-ben? Hogy Jonas átment stoppal a berlini falon, és Bori az egész világot felforgatta dühében? Hogy meg volt írva előre: szeretni, ismerni, sajnálni és siratni fogják egymást?
Bori és Jonas húsz évvel később egyszerre lépnek egy berlini szálloda forgóajtajához. Továbbmennek? Felismerik egymást?
A múltból felvillanó kamaszszerelem különös megvilágításában egy férfi, egy nő és a hozzájuk tartozó emberek kapcsolatának rejtett dimenziói tárulnak fel.
Egy szerelmi történet, amely több évtizeddel a hősök születése előtt kezdődik… Mindannyiunk regénye, akik beleszülettünk egy a felmenőink által megkezdett történetbe. A Ringass, Amadeus rólunk szól, akik kíváncsiak vagyunk magunkra. Gyermekmagunkra. Felnőttmagunkra.
De legfőképp a szerelem szavatosságára.
„Az időnek egyetlen oka van: minden nem történhet egyszerre.”
Albert Einstein
Arthur Golden - Egy gésa emlékiratai
Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot, csak kétségbeesést és vívódást.
Stephen King - A coloradói kölyök
Maine partjainál, egy szigeten halott férfit találnak. Nincs nála irat, testén nincs ismertetőjegy, így személyazonossága megállapíthatatlan. A rendőrség hamar lezárja az ügyet. Csupán a helyi lap két újságírója és egy végzős diák szívós munkájának köszönhető, hogy több mint egy év után fény derül az áldozat kilétére. És itt kezdődik az igazi rejtély. Ugyanis minél többet tudnak meg az áldozatról, illetve halálának körülményeiről, annál kevésbé érthető az eset. Mi ez? Képtelen bűnügy? Vagy valami még ennél is furcsább?
A kimeríthetetlen fantáziájú Stephen King ezúttal a krimi műfajban, ám a tőle megszokott módon, pillanatnyi lazítást sem engedélyezve kalauzolja az olvasót a lélek sötét mélyére.
Rita Monaldi - Francesco Sorti - Secretum
Róma, 1700 júliusa. Atto Melani, a Napkirály titkosügynöke az európai politikai elit legfontosabb tagjaival Spada bíboros villájába érkezik, hogy részt vegyen a bíboros unokaöccsének az esküvőjén. Az ünneplés azonban csak ürügy, mindenki a pápa súlyos betegségével, és a spanyol király közelgő halálával foglalkozik. Károlynak ugyanis nincs örököse, és Leopold császár valamint Lajos király, akik közt a Vatikán vállalta fel a közvetítő szerepét, egyaránt igényt tartanak a trónra. Melani apát titkos mesterkedéseivel egy olyan összeesküvést indít útjára, amely akár az egész kontinenst a háború torkába sodorhatja. A könyvsorozat Atto Melani elveszettnek hitt levelezésén alapul. Egy lebilincselően izgalmas történelmi thriller, amelyben a fikció és a valóság szétválaszthatatlanul keveredik össze, és ami a kritikusok szerint a szerzőpárost a műfaj nagymesterei közé emelte. A sorozat további kötetei azóta sem jelenhettek meg Olaszországban. A világ más országaiban azonban az újabb könyvek népszerűsége is töretlen. A sikerlistákon a műfaj legnagyobbjainak tartott Dan Brown és Ken Follett műveit is maguk mögé utasítják.
Anne Rice - Interjú a vámpírral
Mindenkit érdekelnek a vámpírok.
Évszázadok óta foglalkoztatják a képzeletet, hátborzongató történetek hősei, elkárhozott, démoni teremtmények, az éjszaka gyönyörű vadászai, akik embervérre éhezve lesnek gyanútlan áldozataikra. Ezek a mesék olyannyira lenyűgözőek, hogy egyesek szinte már megszállottan rajonganak értük.
Talán éppen ezek a gondolatok jutnak eszébe annak az ifjú újságírónak, aki egy nap különös felkérést kap: valaki, aki azt állítja magáról, hogy vámpír, szeretne interjút adni neki. Ám bármire is számít, egy különc pozőr helyett valódi démont talál. A döbbent riporter szeme előtt megelevenednek a mesék, életre kelnek a legendák, s míg a különös, korszakokon átívelő történet kibontakozik, megismerhetjük egy szörnyeteg emberi lelkét, vágyait, ösztöneit, évszázados kutatását igazságok és válaszok után, s megtudhatjuk, hogy az egyetlen dolog, ami enyhítheti az örök élet kínját, a szerelem.
_Anne Rice regényéből Tom Cruise, Brad Pitt és Antonio Banderas főszereplésével készült film, mely a vetítését követően szinte azonnal kultikussá vált a vámpírfilmek között._
Joanne Harris - Aludj kislány
Henry Chester, a vagyonos, de nem különösebben tehetséges festő szüntelenül keresi a tökéletes modellt, mígnem egy nap megakad a szeme egy kilencéves kislányon, Effie-n. Éveken át csak őt festi, majd tizenhét éves korában elveszi feleségül. A lány számára Chester minden szempontból csalódás, így hamar elhidegülnek. Effie szeretőre lel egy Mose Harper nevű szélhámos-szerencselovagban, és megismerkedik a sötét bűbáj mesternőjével, Fanny Millerrel, aki évek óta üldöz egy titokzatos gyilkost… Bosszú és intrika, zsarolás és szellemidézés szövődik mesévé ebben a rémregények hangulatát idéző Harris-könyvben.
Steven Saylor - Birodalom
Steven Saylor az új regényével óriási feladatot tűzött ki maga elé: túlszárnyalni a kirobbanó sikert aratott Rómát. A szerző maradéktalanul teljesítette a célt, és olyat alkotott, amely minden olvasónak egyszeri és feledhetetlen élményt fog nyújtani. A Birodalomban öt generáción keresztül követhetjük az arisztokrata Pinarius család sorsát, Augustus uralkodásától a Római Birodalom fénykoráig. A família tagjai tanúi lesznek Tiberius fondorlatainak, Caligula őrületének, Nero hanyatlásának, valamint annak, amint Domitianus gyilkos üldözési mániája előkészíti a terepet a Traianus- és Hadrianus-féle aranykor számára. Átélhetjük a Kr. u. 64-es év nagy tűzvészét, Nero keresztényüldözését és a Colosseum megnyitását kísérő döbbenetes bemutatókat.
Umberto Eco - A rózsa neve
Az Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára…
Rita Monaldi - Francesco Sorti - Szent Péter trónja
Atto Melani, a Napkirály titkosügynöke az 1700-as konklávé előtt összeállított egy különösen szórakozató kézikönyvet, hogy ezzel segítsen XIV. Lajosnak a neki tetsző irányba befolyásolni a pápaválasztást. A hivatalos menetrend mellett Melani apát a konklávét kísérő cselszövések, sötét játszmák és a legpikánsabb anekdoták világába is igyekezett beavatni az olvasóját.
A világhírű kasztrált énekes volt a Napkirály legfontosabb informátora, ugyanakkor bíborosokkal, fejedelmekkel, királyokkal és pápákkal ápolt bizalmas kapcsolatot. Ma már nem titok, hogy ténykedése komoly szerepet játszott XI. Kelemen megválasztásában.
Rita Monaldi és Francesco Sorti egy párizsi archívumban fedezte fel ezt a kis könyvet, Atto Melani elveszettnek hitt levelezése mellett. Az anyag nagy részét felhasználták történelmi regénysorozatukhoz, melynek főhőse maga Melani apát, és amelyből eddig összesen öt kötet készült el (Imprimatur, Secretum, Veritas, Mysterium, Intrika).
A Szent Péter trónja azonban Melani apát saját keze munkája, ami a szerzőpáros gondozásában immár 13 országba jutott el, és meglepő adalékokkal járult hozzá a katolikus egyház történetéhez.
Cassandra Clare - Üvegváros
Hogy megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába - még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény.
Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost - bármilyen áron?
A szerelem halálos bűn, és a múlt titkai is végzetesnek bizonyulnak, amikor Clary és Jace szembenéz Valentine-nal a New York Times nagysikerű sorozatának, A Végzet Ereklyéinek utolsó darabjában.