Ajax-loader

Jelen ​könyv célja, hogy a kezdő felhasználóknak, diákoknak, oktatóknak, a felnőttképzésben résztvevő hallgatóknak alapvető segítséget nyújtson a Windows XP operációs rendszer, valamint az alatta futó programok kezeléséhez. A könyv felépítése olyan, hogy a fejezetek áttanulmányozása és a példák megértése után szerzett tapasztalatokat a saját feladatokban maximálisan lehessen alkalmazni. Különös figyelemmel voltunk a Nemzeti Alap Tanterv középiskolai követelményeire, de meggyőződésünk, hogy nagyon sok főiskola és egyetem (a Szerző egyeteme is) fogja jegyzetként használni szakkönyvünket. Az első fejezetben megismerkedünk a Windows XP Intézőjével, a keresési módszerekkel és a Sajátgép mappa használatával. Bemutatunk néhány hasznos tanácsot: a felesleges nyomtatás elkerülése érdekében a nyomtató leállítását, illetve a Vezérlőpulton elvégezhető lényegesebb beállításokat. Részletesen foglalkozunk a Jegyzettömb, a WordPad és a Paint alkalmazások kezelésével és felhasználásával. A második fejezetben az Internettel kapcsolatos alapfogalmakat ismerhetjük meg. Foglalkozunk az ismert Internet Explorer böngészővel. Bemutatjuk az Interneten való keresést, a webcímek Kedvencekhez való hozzáadását stb. Ugyancsak foglalkozunk az Outlook Express elektronikus levelezőrendszer (e-mailezés) kezelésével. A Függelékben megismerkedünk – a Windows XP operációs rendszer használatához ajánlott néhány tippel, – a Windows Commander használatával. Mivel foglalkozunk a Windows és az Internet Explorer legalapvetőbb fogalmaival, használatával, ez a könyv is hozzájárulhat az ECDL (European Computer Driving Licence) képesítés megszerzéséhez akár önálló tanulással is. A Műegyetem Gépészmérnöki Karán is Informatikai tárgy tankönyveként ajánljuk ezt az anyagot.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók