Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Ottilia
5.0/5

Kezdetben ​többször felmerült bennem, hogy abbahagyom a könyv olvasását, mert meglehetősen megszenvedtem az oroszos szlenggel. Hozzávetőleg 50 oldal után mégis ráállt az agyam, a minimális orosz tudásom a felszínre tört, és már tudtam érdemben a történetre koncentrálni, sőt később már kuriózumként élveztem a furcsa nyelvezetet. Még nehezebben viseltem a szörnyen kegyetlen és iszonyatos mennyiségű erőszakot, de belátom szükség volt rá, hogy bele tudjuk élni magunkat a történtekbe, megértsük a megdöbbentő és elgondolkodtató mondanivalót.

Ez a zseniális regény professzionális tükre egy zsarnoki rendszernek és egy esélytelen generációnak, az őket körülvevő elárvult társadalomnak, a peremre szorulásnak, és egyben felhívás az erőszak ellen. A főhőst lehet gyűlölni, és lehet sajnálni, de senki sem maradhat közömbös iránta.

Rendkívül érdekes és összetett módon keresi az író az okokat és a miérteket a szabad akaratról, hogy elvehető-e az embertől az, és ha nyomós okkal elveszik is, vajon ember marad-e az érintett vagy géppé válik.

Úgy gondolom, hogy megérdemelten szerepel ez a könyv a nagy klasszikusokat felsoroló listákon, bár a mai ember számára ez a durvaság és kegyetlenség már túl sok, mondanivalója azonban ma is megállja a helyét, és az alkotás egyedisége vitathatatlan.


Miután ​túltettem magam azon a kezdeti benyomáson, hogy vagy az agyammal van valami, vagy a magyar nyelvtudásommal, vagy simán csak hibás példányt sóztak rám a könyvtárban, apránként ha meg nem is barátkoztunk, de kibékültünk egymással.
Merthogy a szabad akarat, az elvehető-e az embertől, és ember marad-e az ember akkor is, ha nem ura önmagának, és nem hozhat önállóan döntéseket, avagy géppé válik-e ettől? Én azt mondom, nem az ördögtől való ez az átnevelés, aminek Alázatos Narrátorunk alávettetett. Inkább neveltessen át, mint hogy itt garázdálkodjon nekünk, a frászt hozva a szegény, törvénytisztelő állampolgárokra. Meg annál még cudarabbakat is.
Az optimális persze az, ha az illető törvényt nem tisztelő elem önnönmagától tér jobb belátásra, és dönt úgy, hogy ezentúl a társadalom hasznos és becsületes tagja lesz. Hogy mi idézte elő A. N.-unkban eme üdvös változást, melynek jegyében belátta tévútját, és önszántából a változás mellett döntött, az nem derül ki, de ha mindez az átnevelés hatása volt, hát azt mondom, megérte. Még mindig inkább legyen törvénytisztelő kényszer hatására, mint hogy saját szabad akaratából garázdálkodjon.

Eme fukar csillagozás leginkább az olvasmányélménynek szól, ami azért nem tendál túlontúl meggyőzően a skála “tömör gyönyör” vége felé. Meg valamelyest annak is, hogy nem ad választ a kérdésekre, amelyeket felvet, de még irányt se nagyon.
Hanem a nyelvezete, az csodás!


Bélabá
4.0/5

Dárgije ​drúzjá!

Mózsná ez a könyv kicsit már elavult. Vége van a szovjetszkoje birodalomnak. Ettől függetlenül vigyázó glázotok Mockba-ra vessétek! Gyévuski i málcsiki!
Burgess kraszívüj történetet írt meg, bár kicsit grubij volt pár résznél.
Túl sok russzkaja recs vala benne, így az értékelésem is élethű talán.
Néha jókat lehetett szmehelni, máskor megdöbbentem.
Szerintem már kicsit idejét múlt knyiga, 4 zvezda a jutalom (4,1). Akit ez bánt, attól bicsibocsibocsánat!


Ákos_Tóth
5.0/5

Komoly ​társadalomkritikus éle ellenére úgy érzem, ez a regény a sokszor funkció nélkülinek tűnő nyelvbűvészkedés miatt mára inkább a posztmodern irodalom kedvelőinek desszertje lett – pedig pusztán kérdésfelvetései, sőt, világképe is megdöbbentően sok vitát tudna generálni, és akkor még elő sem szedtük, hogy itt találkozhatunk a világirodalom talán legkönnyebben megszerethető – látszólag – pszichopata szörnyetegével.

Essünk túl a nyilvánvalón hamar: az orosz szavak használatával létrehozott regénybeli szleng szerintem pont annyira hatásos, amennyire kellemetlen is. A nyelvi játék értékelendő*, ugyanakkor esetünkben öncélú is, hiszen egy egészen minimális orosz nyelvtudás hiányában az olvasó szinte végig sötétben fog tapogatózni, a szövegkörnyezet nem minden esetben árulja el, mire is gondolt a szerző. Más kérdés, hogy aki véletlenül ismeri a testrészek orosz neveit, illetve olyan alapvető kifejezéseket, mint mondjuk az élet, a tej, vagy a tea, az elég hamar, szinte néhány oldal után fel tudja venni Burgess ritmusát, és kimondottan élvezetesnek fogja találni a szöveg lendületét és sodrását – azt hiszem, kicsit ez is segít abban, hogy minél jobban azonosuljunk egy erre amúgy alkalmatlan főhőssel.
Mert egyébként Alex, és ezt nagy fegyverténynek tartom, valamilyen formában bizarrul a szívünkhöz nő. Nem tudom, milyen pszichológiai mechanizmus dolgozik bennünk akkor, amikor megannyi általa elkövetett rémtettet pusztán az előadásmód miatt nem találunk annyira megrázónak (legalábbis amíg benne vagyunk a regényben és az ő szemén keresztül szívjuk magunkba a történetet), mint a rajta végrehajtott kínzásokat. Mindenesetre Alex jó esetben az olvasó hőse lesz, ami remekül megalapoz a történet által felvetett erkölcsi konfliktusoknak.
Először is annak, hogy az ő átnevelése/átkondicionálása elfogadható aktus-e, illetve hogy tekinthető-e nagyobb büntetésnek, mint mondjuk a halálos ítélet. Utóbbi kérdés kapcsán biztos vagyok az igenben, hiszen a kezelés nem módosítja gondolkodásmódját és életfelfogását, pusztán alkalmatlanná teszi őt az erőszakos cselekmény elkövetésére**. Ez látszólag persze jó dolog, azonban maga az ember nem javul meg, pusztán elveszíti emberi mivoltának egy kulcsfontosságú sarokkövét: a döntés lehetőségét – ahogyan ezt Burgess is hangsúlyozza többször, talán kicsit szájbarágósan. Alex a kéthetes terápia végén gyakorlatilag kutyaként, eltanult reflexek fogságában kerül ki az utcára – bűnös vágyai és hajlamai megmaradnak, de fizikálisan képtelen ezek elkövetésére, tehát szó sincs erkölcsi változásról. Ebben az állapotában ő talán embernek sem tekinthető, ebből fakadóan egy ilyen célú kezelés/büntetés/átnevelés legalább annyira problémás, ha nem problémásabb, mint a halálbüntetés.
A finoman erre épülő egyéb gondolatok még hajmeresztőbbek: az Alexnek is otthont adó már-már rendőrállam éles hasonlóságot mutat néhány kortárs kelet-európai államrendszerrel. A hatalom látszólag demokratikus, de végtelenül demagóg és embertelen, a bűnözés mértéke és léte kizárólag politikai célok vetületében fontos, és a börtönök már várják a hamarosan tömegével érkező politikai foglyokat. Nem mintha ez az ellenzék jobb színben lenne feltüntetve, és az elharapózott, alapvető ellentétekre épülő társadalmat látva (fiatalok kontra idősek) szöget is üt az olvasó fejében: vajon Alex valóban pszichopata, vagy csak korának tipikus gyermeke, tévútra ment, de attól még bizonyos tekintetben átlagos figurája? Én most hajlok ez utóbbi elképzelésre, főleg azért, mert a bűvös, bizonyos kiadásokból törölt 21. fejezetben Burgess maga fordít hőse sorsán, elég drasztikusan, és azt kell mondanom, az addig leírtakhoz képest meglepően naivan. Az itteni sugalmazás az, hogy Alex pusztán kora angry young men típusú nyughatatlan lázadója, aki egy alapvetően is erőszakos és rideg, heves külsőségek uralta világban próbál érvényesülni a tinédzserek ködös, öntörvényű és törekvő logikáját követve. Furcsa, de valamiért reménykeltő és nagyon optimista végkifejlet, hogy a szerző bizalmat szavaz az emberi elmét leginkább befolyásoló külső tényezőnek: az idő múlásának, a felnőtté válásnak.

Tetszett a regény, végeredményben szerettem a nyelvezetét, nagyon tetszett a szenvedélyessége, és főleg szerettem az író benne felvillantott humanizmusát. Sokáig lehet gondolkodni az itt leírtakon, hiszen bár Alex egy drasztikus, a hatvanas évek elején talán fenyegetően valóságosnak ítélt, a közeljövőben véghezvihető kezelésnek esik áldozatul, az ilyen szintű embertelenség végül nem vált napjaink igazságszolgáltatásának részévé – ellenben az internetes társadalomban ez az elemi reflexekre építő kondicionálás szinte alapvetés lett, hiszen biztosan meglepően sokan éreztek már akár fizikai tünetekben is megnyilvánuló frusztrációt a közösségi oldalakon tapasztalt „sikertelenségük” láttán, vagy pusztán csak az ezektől való rövid elszakadás ideje alatt. Hogy messzire ne menjek, szerintem ilyen érzéseket – nyilván teljesen akaratlanul – még a mi Molyunk is ki tud váltani az emberből…

Törtem a fejem, lehet-e valamilyen további funkciója ennek az orosz szlengnek, netán ezzel akarja-e elhinteni a szerző, hogy a regény világában a Szovjetunió bekebelezte a földkerekséget, de biztos vagyok benne, hogy ilyesmiről nincs szó.
*
Nagyon mellesleg, az önvédelemre és az esetleges beavatkozást igénylő segítségnyújtásra is!


Összességében ​végül mégsem utáltam, mint a szart, de nem is lett a kedvenc könyvem, az is biztos. Sajnos az sem segített sokat, hogy a főszereplő csávó akkor sem lett volna szimpatikusabb, ha végig csak rózsákat nevel és almát szed, mivel idegbajt kapok, ha valaki ennyit beszél levegővétel nélkül. Legszívesebben beragasztottam volna a száját, hogy csituljon egy pillanatra, de a fikciónak sajnos csak úgy lehet betömni a száját, ha becsukjuk a könyvet, bár szerintem ez még akkor is folytatta. De legyen ez az én bajom, hogy nem tudom órákig hallgatni valakinek a bazseválásat, egyelőre nem tudok helyette jobbat mondani :) meg látom, hogy sokaknak pont ez tetszett. Miután az utálatos első részen túljutottam duzzogva (például azt is utáltam, hogy haladván fontolva a szövegben az önbíráskodás egyre elfogadhatóbb megoldásnak kezdett tűnni, itt meg kellett állnom azért és tisztázni ezt az ügyet indulatoktól mentesen magammal, hogy álljon meg a menet, ne menjen már el az eszem!) különben is egyre jobb lett. Bár van még rajta gondolkodnivaló bőven, az üzenetet is köszönöm, megkaptam, azt hiszem. A brutális bevezetést nem tudom feledni, ezért egyelőre a regény zárásával nem vagyok megbékülve (hát majd kinövi a gyerek— fiatalság bolondság, mi? — na jó kicsit sarkítottam; és nálam az, hogy intelligens meg szereti a komolyzenét nulla pontot se ér, kicsit se befolyásol, simán lehet rossz ember, aki szereti a virágokat, láttam már olyat). Szóval én néha untam a rizsát, avval együtt, hogy tisztában vagyok vele, hogy szerves része az egésznek, emiatt -1 csilivili.
És egy valamit jobb, ha tisztázunk: testvéred ám neked a tatai hóhér.


Stone
5.0/5

Na? ​Mi legyen? Vígyeltem a horrorsó filmet is, de panyimáltam a könyvet is, és most gavarittyolok róla egy málenkissé, csak ne szmeháljatok!
Eltartott kb 40 oldalig, míg hozzászoktam a nyelvezethez és megértettem a jelentéseket, mi mire vonatkozik, utána már élvezetes volt az olvasás is.
A könyvet állítólag az ihlette, hogy Burgess feleségét, a világháborúban, a londoni villanyoltás alatt, dezertáló amerikai katonák megtámadták és kirabolták.
Kubrick készítette filmet gyakran vádolják azzal, hogy a célja az erőszak bemutatása volt. De a film nyelvezete nem tehet róla, hogy megmutatja, amit a könyvben is leírtak, és ha pofon kell vágni a nézőt, akkor Kubrick mindig is tudta mit kell belevenni a kivágásba.
Alex egy értelmes kamasz. Tele unalommal és a fiatal csikók zabolátlan vérével, egy teljesen leszabályozott társadalomban. Kitörés csak az erőszakon keresztül, erőszak alkalmazásával lehetséges. Kábítószer, pia, verekedések, lopások és gyilkosság. Javítóból, a börtönbe egyenes út vezet. Az elburjánzó erőszak ellen a párt igyekszik fellépni, mechanikus emberi hústömeget darálni a megátalkodott, irányíthatatlan, haszontalan bűnözőkből. Az eljárás sikeres, a szabad választás megszűnik. Az akarat kitagadva a létezésből. Milyen élet az amelyikben nincs meg a választás lehetősége? Érdemes-e élni így, vagy rövidre vágva meg kell oldani a problémát és kisétálni egy nyitott ablakon a szabadság felé?
Alex programozása visszafordíttatott. Alex saját akarata újra él, és Alex mégsem választja a régi életét. A csikó felnő és más dolgok kezdenek fontosak lenni. Érdekes elméje lehetett Burgess-nek. Jöhet tőle a többi könyv.


- ​Na? Mi legyen?
Jaj kicsi Alex mit meséljek rólad?
Nagyon sajnálom, hogy ezt a könyvet nem akkor olvastam, amikor az évfolyamdolgozatomat írtam az egyetemen az elítéltek reintegrációjáról. Biztosan érdekes olvasmány lett volna a kutatásom alatt. Ugyan is ez a regény erről (is) szólna. Csak rossz oldalon állunk, meg a jó oldalon is rosszak állnak.
A gépnarancs egy disztópikus jövőben játszódik, ahol az állam maga az aki az erőszaknak megágyaz. Nem mondom, hogy Alex és a kedves barátai viselkedése más hibája, egyszeren csak azt, hogy az elnyomó, egyébként az erőszakot preferáló állam berendezkedés, akarva-akartalanul hozzájárul az egyre fokozódó agresszióhoz. Majd, amikor az állam úgy dönt, hogy még sem akarja kiadni az erőszak használatának monopóliumát a kezéből, ingyen és bérmentve, kedvesen és segítőkészen átnevel, hogy normális legyél. Hogy te ne akarj erőszakoskodni, de mindenki más erőszakos lehessen veled. Mert te vagy a bűnöző, te vagy a rossz, te vagy az, akit meg kell nevelni. És ha nem értesz a pofonokból, akkor átnevelünk.
Jaj kicsi Alex, mit tettek veled?
De nézzük más szemszögből a regényt, egy fiatal, 15 éves önmagát kereső kamasz a barátaival kiereszti a gőzt. Közben {{lopnak, embereket vernek, nőket erőszakolnak, és gyilkolnak}}, ők maguk ezt normálisnak érzik, hiszen minden a miénk lehet, csak el kell venni. És Alex és a drúgjai el is veszik. Nyilvánvalóan nem képes arra, hogy a társadalom tagja legyen, mindenképp ki kell emelni. De meddig mehet el az állam, hogy megneveljenek? Mikor és ki dönti el, hogy mi az épp helyes? Most az erőszak a rossz, de ezzel a módszerrel ugyanilyen könnyen meg is lehet fordítani. És ebben rejlik az igazi mélysége ennek a könyvnek, ez az igazi erkölcsi dilemma benne, nem a túlott erőszak használata egy gyerektől. Hanem az, hogy az állam képes rá, és ezzel a képességével élni is fog, hogy megváltoztasson bárkit, akinek az elképzelései nem illenek bele az állam által meghatározottakba. És nagyon szépen viszi Burgess ezt a történetszálat, hiszen az átneveléskor már együtt érzünk a főhőssel, akinek tetteit nem tudjuk elfogadni, mégis az ember alapvető erkölcsi érzékét bántja.
A könyv mély témáját, szerintem csak még jobban elmélyíti a különös nyelvezete. Hiszen, ki ne bontogatta volna a szárnyait 15 évesen? Mi is sok szlenget használtunk, csak mi angol szavakat, Alex pedig orosz szavakat. És ez a szóhasználat az, amin keresztül sikerült Alexxel együtt éreznem. Ettől vált ő is emberré, pedig jó sokat tett azért, hogy az ember ne sajnálja. De ilyenkor csak arra tudtam gondolni, még is csak egy gyerek.
- Na? Mi legyen?
Nem egy könnyű olvasmány, és nem is ajánlom akárkinek, de aki érdeklődik a politika, és az államelmélet iránt, szeret disztópiákról olvasni, vagy csak kezébe venne, valami egyedit az bátran kapja le a polcról, mert a döcögős kezdet után egy nagyon is “kedvelhető” történetet kapunk, és a végére hálásak leszünk azért, amiért az elmúlt 60 évben senki sem szerette volna ezt a könyvet megvalósítani.


bonnie9
4.0/5

Ötlet ​és a megvalósítás: önmagában véve nagyon nagy. Burgess kitalálta, megírta és született egy olyan undorítóan és visszataszítóan jó disztópia, mint mondjuk az 1984.
A sokat vitatott erőszak: azt kell mondjam, rég álltam ilyen közel ahhoz, hogy elhányjam magam olvasás közben, pedig egészen jól bírom az erőszakot, amíg csak írásos formában találkozom vele. De Alex és társai egyszerűen gyomorforgatóak voltak. És nem ismervén, hová és milyen úton tartunk #igen, én még a híres művekről sem szeretem tudni nagyon, hogy miről szólnak és miért híresek, nem, nem olvasok fülszöveget és tudni sem akarom a lényeget# erősen gondolkodtam a könyv röppályájának ívéről. Aztán eljutottunk valahova, ahol megértettem, mi a búbánatos pokolért zseniális/tiltott/kultusz alapmű ez.
A nyelvezet: Na ez egy érdekes kérdés. Most azt mondhatom, szerencsém volt, mert ugyan általánosban én már egy fia cirill betűt nem láttam, de az élet úgy hozta, hogy felnőtt fejjel meg kellett tanulnom oroszul. És még így is belekerült jópár oldalamba, mire ráállt az agyam erre a félorosz fonetikus szlengre. Hiába az alapszavakat használja, mégis: egyszer magyar, egyszer szlenges ugyanaz a szó (pl.:mésztó, malakó, ruka, licó, gláz, plattyol, gavarittyol, rót, sztárüj, stb.), az egyértelműeket zárójelben megmagyarázza, a megfejhetetlent meg nem. És cirill betűk nélkül, a fonetikusan átírt szleng magyarul ragozva, hát hősiesen bevallom a horrorsón megfejtése 3 oldalamba került, pedig pofonegyszerű. És a növekvő hányinger mellett azt éreztem, ez fárasztóbb, mintha teljesen idegen nyelven olvasnék. Aztán persze beáll a tudathasadás, folyékonyan olvastam, de kérdem én, mit csinál az a mai fiatal, aki nem tanult és nem is fog oroszt tanulni? Tudom, az eredeti szöveg angol-oroszt használ, és jobban érvényesül, de azt hiszem, kis hazánkban ez bizony megérne egy újrafordítást, még akkor is, ha az teljesen eltérne az eredetitől – teszem azt angol-magyar szlenggé alakulna. Jelen állapotában szerintem, az én korosztályom alatt egyre ritkább lesz az olvasótábora.
A vég: úgy olvastam, Burgess eredetileg 21 fejezetre tervezte (az amerikai nagykorúság korhatára miatt), de szétbontották az európai és az amerikai kiadást. A 21. csavart befejezés csak az európaiba került bele. Nekem jobban tetszik a lezárás a 20. fejezetnél.


Ildó
4.5/5

​Az előzetes félelmeim, fenntartásaim ellenére, kimondottan tetszett ez a könyv, kár volt, ilyen hosszú ideig tologatnom az olvasását. Mivel ez is alapmű, kíváncsi voltam rá, és épp azért mert alapmű, féltem is a csalódástól.
A mondanivalója nem kevésbé megdöbbentő, elgondolkodtató, mint más hasonló korú disztópiák esetében, gondolok itt [[https://moly.hu/konyvek/aldous-huxley-szep-uj-vilag]]ára vagy [[https://moly.hu/konyvek/george-orwell-1984]]-ére. De van valami, ami miatt mégis kiemelkedik ezek közül is, az pedig a nyelvezete. És épp ez a legkockázatosabb húzása is az írónak a regény során, hisz döntő többségben szerintem ez határozza meg, hogy tetszik egyes olvasóknak. Emiatt lehet szeretni, és utálni is, nálam azonban valahogy a kettő között helyezkedik el ez a stílus. Nem értettem, mi volt ezzel a célja az írónak – ha csak nem az, hogy ezzel is megkülönböztesse az Alex típusú embereket másoktól -, emiatt úgy érzem, ezzel nem sokat tett hozzá a történethez. {{Leszámítva a végén azt a csavart, mikor Alex régi áldozata emiatt ismer rá korábbi támadójára a személyében.}} Viszont az is tény, hogy ezzel a stílussal elérte azt, hogy aki olvassa, egy életre megjegyzi, ilyen vagy olyan visszhanggal, de beszél róla, ezzel felkeltve esetleg mások érdeklődését; a negatív reklám is reklám elvén pedig ez tökéletesen működik. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a filmben is így narrálja a történetet? Hamarosan ezt is kiderítem.
Alex karaktere nagyon összetett. Az erőszakos cselekedeteit, ennél rokonszenvesebb, baráti stílusban már nem is tudná elmesélni, így folyamatosan elgondolkoztam azon, én mennyire vagyok normális, ha nem gyűlölök egy ilyen tettekre képes embert. Ott van az életkora is, ami még brutálisabbá tesz mindent, a komolyzene iránti szeretete, és ott van a kérdéseket felvető gyógyulása is, ami látszólag működik, eléri a célját. De nevezhető-e embernek ezután Alex? Majd az újabb gyógyulása, miután úgy dönt, felnő.
Mindenkinek ajánlott mű. Ezt pedig csak nézzétek, hallgassátok, mert jó:

https://www.youtube.com/watch?v=BrbxWOMpwfs


Ivenn
4.0/5

Ha ​ezt nem sztáraja ptyícaként, hanem tizennyolc éves gyévocskaként olvasom, akkor horrorsó tetszett volna. Így sem volt grjáznüj történet ez, a glázomat le sem tudtam néha venni az olvasómról, de kicsi Alex leginkább naccatszövegével fogott meg, semmint málenkij zsiznyéjével – ha értitek, testvérek, hogy mit gavarittyolok. Viszont a jóságos Bóg áldja meg Gy. Horváth Lászlót, aki ezt a szöveget le bírta fordítani ilyen horrorsó fantasztikusan! Én villámszkóró vettem volna a pláttyémat és igyoltam volna el, ha a licóm elé tolják ezt a bolsoj mennyiségű idegen szlenget. De az biztos, hogy egy horrorsón különös történettel lenne kevesebb ez a grjáznüj vónnüj világ, ha nem született volna meg e furcsa góloszú iromány. Szóval köszönöm, Alex, kicsi drúgom, nem foglak feledni téged, és biztos a mozgómba fogsz néha elevenedni, főleg ha éppen pittyelni támad kedvem az illatos csájt és életem véscsein fogok merengeni.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
3.8/5

Statisztika

34.7
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók