Két ​előadás

Pierre Bourdieu - Előadások ​a televízióról
Pierre ​Bourdieu 1996-ban a Collége de France-ban két, stílszerűen a tévében is sugárzott előadást tartott a televízió mint médium működéséről. Az első előadás a képernyőn működő "rejtett cenzúrával" foglalkozik, s bevezeti az olvasót a sokak előtt titokzatosnak ható folyamatba, amelynek végtermékei a tévé képernyőjén megjelenő képek és a beszéd. Második előadásában a francia szociológus azt fejtegeti, hogy a televízió, amely vitathatatlanul uralkodó szerephez jutott az újságírás világában, alapvetően változtatta meg olyan, rendkívül különböző szellemi világok működésmódját, mint a képzőművészet, az irodalom, a politika és a filozófia, de ide sorolható akár a jog, akár a tudomány is: valamennyit egyfajta "kereskedelmi szempontú népítélet" igényeinek vetve alá. A kötet a szerzőtől további három, a témához szorsan kapcsolódó tanulmányt is tartalmaz.

Ismeretlen szerző - Magyar ​néprajzi lexikon
A ​magyar népi kultúra hagyományos megjelenési formái napjainkban már eltűnőben vannak. A jelen és közelmúlt gyors, mély változásai már történeti távlatba állították azt a paraszti világot, amely ennek a kultúrának kerete és éltetője volt. Ez a paraszti kultúra számunkra, magyarok számára igen jelentős. Legjelentősebb tárgyi emlékei a múzeumokban tekinthetők meg. Modern nemzeti kultúránkat, az irodalmat, zenét, művészetet eltéphetetlen közvetlen és közvetett kapcsolatok szövedéke fűzi a népi kultúra örökségéhez. Ezt az örökséget teszi le az érdeklődő olvasó asztalára a Magyar Néprajzi Lexikon, amely a maga mintegy 8000 cikkével és a hozzájuk kapcsolódó kb. 5000 illusztrációval, egyszínű és színes fényképekkel, rajzokkal számvetés, határkő, hiszen néprajztudományunk mai állását tükrözi. Felöleli a magyar néprajz teljes területét.

Balassa Iván - Ortutay Gyula - Magyar ​néprajz
A ​két kiváló tudós, Balassa Iván és Ortutay Gyula a néprajztudomány eddigi eredményeire támaszkodva, a szakemberek, az érdeklődő nagyközönség igényeit egyaránt szem előtt tartva ad átfogó képet a hagyományos népi kultúra valamennyi ágazatáról, a társadalmi, az anyagi és a szellemi kultúráról. (...) Minden fejezethez rövid bibliográfia csatlakozitk, amely útbaigazítást ad azok számára, akiket egyik vagy másik kérdés közelebbről érdekel. A kötetet gazdag képanyag, 319 fekete-fehér, 65 színes fénykép és 231 rajz, térkép, kotta illusztrálja.

Dr. Róheim Géza - Magyar ​néphit és népszokások
Ez ​a kis könyv arra törekszik, hogy a magyar néphit és népszokások terén való tájékozódást a tudományban előkészítse és annak eddigi eredményeit a közönség számára hozzáférhetővé tegye. Korlátozott a szabott ívszám és ez a magyarázata, ha sok mindent nem tárgyaltam, amit szerettem volna. Nem törekedtem kimerítő anyaggyűjtésre, inkább a nemzetközi kapcsolatok kimutatása volt a célom. A »Rontás és varázslás« című fejezetben a harmatszedésről mondottak kissé másként csoportosítva megtalálhatók »Adalékok a magyar néphithez 1920« című művemben. Ettől eltekintve kerültem az ismétléseket, inkább olyan kérdésekkel foglalkoztam, amelyeket az eddigi irodalom többé kevésbbé elhanyagolt. Feltűnő talán, hogy a téli, tavaszi és nyári ünnepeket tárgyalom az őszi nélkül. Ennek az a magyarázata, hogy az őszi »jeles napok« közül csak a halottak napjának van önálló jelentősége, ennek külön tárgyalását pedig a halotti szokásokról szóló fejezet pótolja.

Róna-Tas András - Nomádok ​nyomában
Belső-Ázsia ​végtelen sztyeppéin egy izgalmas történelmi fordulat zajlik le. A puszták utolsó nagy nomád népe, a mongolok, vándorló, sátoros életformájukat letelepült, fejlett szocialista kultúrával cserélik fel. E könyv szerzőjét a Magyar Tudományos Akadémia azért küldte el a Mongol Népköztársaságba, hogy ott néprajzi és nyelvészeti kutatásokat végezzen, s gyűjtse össze azokat a hagyományokat, melyek e megszűnő pásztorélet utolsó emlékei. A szerző 9000 kilométeres sztyeppei útján nyomába szegődött a vándorló nomádoknak, s megeleveníti az olvasó előtt hétköznapjaikat. Elvezet a sátrak világába, bemutatja a leányszöktetéstől kezdve a kumiszkészítésen át a nyílversenyig mindazokat a színes szokásokat, melyek hagyományosak, de itt nem áll meg, megkísérli néhány pillanatképen keresztül felvillantani a születő újat is. Az izgalmas utikalandok sorát néhol történelmi kalandozások váltják fel, közelebb jutunk a magyarság őstörténetének nomád vonatkozásaihoz, majd Dzsingisz-kán világbirodalmának kialakulását és a tatárjárás elindulását kísérhetjük nyomon. Megismerkedünk a Mongol Népköztársaság születésének körülményeivel is. A szerző fényképfelvételei képszerűen is elénk varázsolják e régen "misztikusnak" tartott keleti világ reális, élő vonásait.

Ismeretlen szerző - Védelmező ​istenségek és démonok Mongóliában és Tibetben
Az ​1996-ban indult sorozat negyedik kötetét tartja kezében az olvasó. Korábbi könyveinkhez hasonlóan, most is a már csaknem két évtizede zajló Magyar-mongol népi műveltség- és nyelvjáráskutató expedíció mongóliai terep- és archívumi kutatásaira épülő tanulmányokból adunk közre néhányat, melyek előadás változata elhangzott a címadó témának szentelt konferencián is. A harmadik kötet (Helyszellemek kultusza Mongóliában) megjelenése óta a terepkutatások során felkeresett területek közé erőteljesebben bevontuk a Mongol Köztársaság keleti és központi, halhák és burjátok lakta vidékeit is. A megelőző évek gyűjtőútjain feljegyzett anyagok feldolgozása folyamatos, s jelen kötetben is ezekből közlünk a korábbiakhoz híven mind a szájhagyományra, mind a kéziratos anyagra támaszkodó elemzéseket. Az expedíciós kutatások mellett a kötet előzménye egy, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban megrendezett kiállítás (Démonok és Megmentők: Népi vallásosság a tibeti és mongol buddhizmusban, 2002-2004), amely a tibeti és mongol népi vallásosság vizuális vonatkozásait dolgozta fel. A kiállítás és az időközben megjelent hozzá kapcsolódó katalógus (Démonok és Megmentők: Népi vallásosság a tibeti és mongol buddhizmusban, 2003) különleges, a nemzetközi szakirodalomban is alig publikált anyagokra hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor a népi vallásosság számos vonatkozása sem a kiállításon, sem a katalógusban nem volt megjeleníthető. Ezt a hiányt próbálta pótolni a Hopp Ferenc Múzeumban megrendezett konferencia (Démonok és Megmentők, 2004), melyen a tibetológusok és mongolisták a korábbi kiállításhoz és katalógushoz kapcsolódó, ám abból többnyire kimaradt, vagy kevésbé részletezett témákból adtak elő. Kötetünkben többek között e konferencia kibővített előadásainak egy részét is közreadjuk.

Hoppál Mihály - Szemadám György - Nagy András - Jankovics Marcell - Jelképtár
"Alapvető ​kézikönyv megírására vállalkozott a négy szerző: mintegy félezer címszó segítségével kalauzolják végig az olvasót - támaszkodva az összehasonlító mitológia, a néprajz, a vallástörténet és a szimbólumkutatás legfrissebb eredményeire - jel- és képvilágunk sokszor áthatolhatatlan erdejében. A lexikon közel ötszáz szócikke felöleli a legelemibb ábrázolások, a primitív kultúrák, a népművészet képnyelvét, és eligazít a nagy civilizációk művészeti, vallásos és tudományos kultúrájának - mára sokszor megfejtendő talánnyá vált - jelkészletében. A szerzők - és ez egy úttörő jellegű hazai kézikönyv esetében több mint indokolt - külön is gondot fordítottak a magyarság szellemi hagyományának, jelképi örökségének bemutatására és feltárására. Ízelítőül néhány a címszavakból: ÁG, ALKÍMIA, APA, ARC, ASZTROLÓGIA, BÉKA, BOR, CÉGÉR, CÍMER, CSILLAG, DICSFÉNY, DISZNÓ, EMBER, FA, FÁTYOL, FENÉKBÉLYEG, GÓLYA, HALÁL, KENTAUR, KERESZT, ÖRDÖG, RAGADOZÓ MADARAK, RÓKA, ROVÁSÍRÁS, SÁRKÁNY, SZABADKŐMŰVES SZIMBÓLUMOK, SZAMÁR, SZÁMOK, TEMPLOM, VILLÁM, VIRÁGOK, ZÁSZLÓ. A lexikont a szócikkek világos utalásrendszere és gazdag irodalomjegyzék teszi mindenki számára könnyen forgatható kézikönyvvé, szemléletességét pedig csaknem ezer kísérő ábra biztosítja."

Dömötör Tekla - Magyar ​népszokások
Egy ​nép érzelem- és gondolatvilágát, erkölcsét és hiedelmeit igen sokrétűen és beszédesen fejezik ki azok a szokások, melyek egész életét áthatják, bizonyos értelemben szabályozzák. Ezek a szokások az év ünnepeihez kötődő rituális szertartásokban éppúgy tettenérhetők, mint az emberi élet fordulóihoz, a születéshez, kereszteléshez, lakodalomhoz és temetéshez fűződő ünnepélyes cselekvésekben. Dömötör Tekla beavatja az olvasót a magyar nép egész szokásrendszerébe, melyben a betlehemezés, a regölés, a farsangi alakoskodás, komatál-küldés éppúgy több évszázados hagyománytól szentesített helyet foglal el, mint a húsvéti locsolás és tojásfestés, a májusfaállítás, a Szent Iván-éji tűzugrás és kiszehajtás.

Varga Marianna - Magyar ​népviseletek régen és ma
A ​"Néprajz mindenkinek" sorozat útmutatást kíván nyújtani ahhoz, hogy a népi műveltség haladó és továbbfejleszthető elemeit miként lehet beilleszteni a mai kultúrába. Képanyagot, szabásrajzokat és hasznos gyakorlati tanácsokat ad a népviseleti ruhadarabok elkészítéséhez, továbbá a népszokások beépítéséhez a mai családi és közösségi ünnepekbe. A sorozat következő kötetei közül egy a magyar történelem tükröződését vizsgálja a népdalokban, egy másik a verses és prózai népköltészet legszebb alkotásait mutatja be. Sor kerül a legjellegzetesebb magyar népi táncok megismertetésére is.

Leszek Kołakowski - Kis ​előadások nagy kérdésekről
A ​világhírű, Oxfordban élő filozófust 1996-ban meghívta a lengyel televízió tíz előadás megtartására. "Előre jeleztem, hogy előadásaimnak két értelme van: először is rövidek, s így hallgatóimnak remélhetőleg nem jut ideje elaludni; másodszor, egyáltalán nincs bennük szó a lengyel politikáról." Ez a tíz előadás kiegészült még öt másutt elhangzott szöveggel, s megszületett ez a kis könyv, amelyről csak elragadtatással lehet beszélni. A XX. század végén az összezavarodott, s bizonyos szociológiai bölcseleti iskolák által szinte már kéjjel összezavart, de tájékozódni, eligazodni vágyó emberhez szól Kolakowski. Nem a kiválasztott tudós fölényével, hanem a tapasztalt embertárs megértésével, nyugalmával, világos, tiszta szavával. Közérthetően, tehát bátran. És azt sugallja, hogy van támpont ebben a világban; hogy az értékválságról alkotott hangzatos és teátrális szólamok zajában az ember higgadtan és józanul megtalálhatja azokat a valőröket, amelyek egyáltalán nem tűntek el, s amelyek most is segítenek erkölcsös lényként sikeresen élni. Hatalom, szabadság, tolerancia, egyenlőség, kollektív felelősség - csupa olyan fogalom mélyére ás le Kolakowski, amelyekkel naponta együtt élünk, amelyekkel naponta nem tudunk mit kezdeni. A lengyel filozófus (1927) idős korára olyan kötettel ajándékozta meg az olvasót, amelyet nyugodtan definiálhatnánk Francis Bacon Esszéi-nek alcímével: "Tanácsok az okos és erkölcsös életre."

John Fire (Lame Deer) - Richard Erdoes - Sánta ​Őz, a sziú indián sámán
Ez ​a könyv úgy keletkezett, hogy Lame Deer, azaz Sánta Őz, polgári nevén John Fire, a sziúk egyik törzsének öreg sámánja összebarátkozott egy fehér emberrel, a Kelet-Közép-Európából bevándorolt, részben magyar származású Richard Erdoessel, beavatta őt az indián szertartásokba és mítoszokba, és elbeszélte neki az életét. Erdoes elsősorban festő- és fotóművész volt, első nagy írói sikerét ezzel a szerzőtársi közreműködésével aratta. Neki köszönhetjük, hogy az angolul alig-alig beszélő indián sámán visszaemlékezései színes és eleven nyelven szólnak hozzánk. Amire pedig Sánta Őz emlékezik, az sokféle szempontból érdekes és tanulságos. És minthogy élete szorosan összefonódott népe életével, azt is megtudjuk, hogy életek a sziúk a rezervátumokban a huszadik század első hetven évében, ami másfelől megmutatja a liberalizmusára büszke amerikai társadalom olykor döbbenetes intoleranciáját az övétől gyökeresen különböző kultúrával szemben. Ami pedig a könyvben a legizgalmasabb, az éppen ennek a kultúrának a bemutatása. Első kézből és nemegyszer működés közben ismerjük meg a sziú indián világlátást, gondolkodásmódot, szokás- és szertartásrendszert. És persze arra is fény derül, hogy mit is jelent sámánnak lenni.

Carlos Castaneda - Don ​Juan tanításai
A ​cimben szereplő don Juan ugyan nem azonos a hires nőhóditóval, tanitásai azonban Castaneda jóvoltából már csaknem három évtizede hóditanak szerte a világon. Csak a Penguin Kiadó több mint hússzor jelentette meg! Carlos Castaneda néprajz szakos hallgatóként gyógyitó és különleges hatású növényekkel kapcsolatos indián hiedelmeket gyűjtött Amerika délnyugati vidékein, amikor 1960-ban találkozott don Juannal, a Mexikóból származott jaki indián varázslóval, akit a benszülöttek félelemmel vegyes tisztelettel öveztek. Öt évre tanitványául szegődött, s ez alatt az idő alatt don Juan misztikus tudása elvezette őt - hallucinációt okozó növénykeverékek elfogyasztását követően - a gyönyörnek és a félelemnek a nyugati civilizáció fogalmi rendszerével megközelithetetlen dimenzióihoz. Tudata határait kitágitó szerek (a peyote, a datura és különböző gombák) hatását követően Castaneda nemcsak szellemekkel és sámánokkal találkozott, hanem varjúvá változva átélte a halált is, és három izben találkozott Mescalitóval, a peyote istenével. Végezetül egy minden képzeletet felülmúló szörnyű éjszaka után don Juan tanitványa rájött arra, hogy már az életét fenyegetik azok az erők, melyeket képtelen igazán megérteni. Igy feladta a harcot, hogy a tudás megszerzésének jaki útján elérje célját, és tudással biró ember váljék belőle, bár "rátalált a szivvel megtett helyes útra". Néhány hónapnyi eszmélés után jegyzetei alapján Castaneda megirta ezt a rendkivüli könyvet, melynek hóditó útja azóta is tart.

Burány Béla - Szomjas ​a vakló
"A ​szűzlány Hát a régi időbe nagyon nagyba mënt az, hogy ha valaki mëgnősűt, hogy szűz lëgyën a lány! No, az ëgyik asszonnak is férhű mënt a lánya. Jó e is mút a lakodalom, de lássa az asszon, hogy nagy gondba van a mënyasszon. Mëgkérdëzi a lányát: – Mi bajod? Aszongya a lány: – Jaj, édësanyám, ojan bajba vagyok! Nemsoká lë kő fekünni, oszt mi lësz, ha a Jóska megtudja, hogy nem vagyok szűz? Hát ëgy kicsit gondba esëtt az asszony is, de aztán kigondóták, hogy majd az asszon odakészít ëgy üveg piros tintát, oszt mëgma-gyarázta a lánnak, hogy mikó évégezték a dógot, csak vëgye ki a gyugót, oszt löttyentse lë az ágyat, hogy lássa a vőlegény, hogy még szűz vót. No, úgy is vót. Az asszony bë a kamrába, le a pócrú az üvegët, oszt bë, ahun majd alszanak a fiatalok. Úgy is vót, ahogy mëgbeszéték. Mikó évégezték a dógot, a lány odanyút az üvegé oszt jó bëfröcskőte az ágyat. Hát mikó rëggé főkel, nézi a vőlegény, hát tiszta ződ az ágy! Hát szalad mingyá, híjja az örömanyát, hogy mi történt? – Hát édës fiam! – csapott patáliát az asszony. – Ijen-ojan nagy faszú vagy, oszt ráfakajtottad a lányomra az epét. Hát ki tëhet arrú?"

Umberto Eco - Hat ​séta a fikció erdejében
Hogyan ​legyünk jó olvasók, sőt mintaolvasók: ezt tanítja meg nekünk az 1932-ben született világhírű író, egyetemi professzor lebilincselő előadásaiban, útitársává fogadva minket a fikció erdejében tett kirándulásain. Az elbeszélő szöveg rejtett technikájának és alapvető mechanizmusainak feltárása során Eco megmutatja, milyen bonyolult és rejtélyes viszony alakul ki szerző és olvasó között. Elmagyarázza, hogyan jelzi a szöveg, milyen típusú mintaolvasót igényel, s mi hogyan felelhetünk meg kívánalmainak anélkül, hogy a művek boncolgatása közben elveszítenénk az olvasás izgalmát és gyönyörűségét. Mert a nagy mű, tanítja Eco, akkor is elvezet titokzatos mélységeibe, sőt akkor vezet csak el igazán, ha megértjük, milyen eszközökkel éri el az író a hatást. A fikció erdejében barangolva találkozhatunk a népmesék hőseivel éppúgy, mint olyan klasszikus művekkel, mint az Odüsszeia és az Isteni színjáték, vagy éppen d’Artagnant kísérhetjük el a tizenhetedik századi Párizs utcáin. S hogy a kirándulás még izgalmasabb legyen, Eco a kemény krimik és a pornográf művek világába is bekukkant. Látjuk, hogyan működnek a fikcióban a lassítás és a gyorsítás technikái, hogy milyen eszközökkel tudja a szerző misztikus ködbe borítani művét, elhomályosítva az olvasó időérzékét, s eltöprenghetünk azon, mekkora értelmezési szabadságot biztosít számunkra egy fikciós szöveg. Eco az utolsó két előadásban jut el ahhoz a kérdéshez, amely talán a legizgalmasabb; a fikció és a valóság bizonytalan határmezsgyéjét megvizsgálva azt is mutatja, milyen súlyos következményekkel járhat, ha a fikciót valóságnak tekintjük, s a valóságot fikciónak. Egyszóval annak, ha nem vagyunk jó olvasók.

Mircea Eliade - A ​samanizmus
Sámánok ​- különféle neveken, de hasonló jellemzőkkel és szerepben - a világ szinte minden archaikus kultúrájában léteztek, és léteznek sokfelé ma is. Mircea Eliade az első, aki ezt az igen összetett jelenséget egységes egészként kezelte és illesztette az általános vallástörténet keretei közé. Eliade bemutatja a sámánná válás lépcsőfokait, a különféle beavatási technikákat, a szibériai, az indoeurópai, az észak- és dél-amerikai, az indonéz, az óceániai samanizmust, a sámánszimbolikát, valamint a kapcsolódó mítoszokat és rítusokat. A magyar olvasó gyakran találkozhat ismerős motívumokkal, hiszen a mi sámánunk, a táltos alakja és szimbolikája sokáig elevenen élt a néphagyományban. A kötetet Hoppál Mihály utószava zárja, összefoglalva az 1968-as, bővített francia kiadás megjelenése óta eltelt időszak kutatási eredményeit.

Jamadzsi Maszanori - Japán
Részlet ​a szerző ajánlójából: "Ebben a könyvben megkísérlem a magyar közönség Japánnal kapcsolatos ismereteinek kiegészítését; bemutatom Japán múltját, hagyományait, amelyek erősen hatottak a mai Japán kialakulására, és bizonyára a jövő Japánjára is hatással lesznek. Remélem, hogy könyvem elolvasása után Japán valóságosabbá válik az olvasó számára, s ha mégis "csoda" maradna, akkor sem az ikebana, a geisák, a pagodák, a felkelő Nap országának csodája, hanem küzdelmes munkával épített, érdekes világ, amely érdemes arra, hogy foglalkozzunk vele - és nemcsak jelen sikerei miatt."

Diószegi Vilmos - Sámánok ​nyomában Szibéria földjén
A ​szerző a magyar és nemzetközi néprajztudomány kiemelkedő, áldozatos alakja, aki minden nehézséget vállalt kutatásai érdekében. Ő volt az egyetlen külföldi kutató, aki a szovjet rendszerben terepen kutatta a már kihaltnak vélt szibériai sámánizmust. Négyszer járt Szibériában, s könyvében 1957-es, 1958-as útjainak izgalmas élményeit írja le, a sámánokkal kialakított baráti kapcsolatainak megható emlékeit eleveníti fel naplói nyomán.

Diószegi Vilmos - Samanizmus
A ​sámánhit nyomai a bronzkorba vezetnek. Szibériában, az Oka folyó partján egy bronzkori sziklarajzon találta meg a szerző a sámándob rajzát, valamint egy szarvasagancsos emberi alakot, aki feltehetően a dob gazdája volt. A párhuzamot is hamar megtalálja: a magyar hitvilág lucaszékről meglesett boszorkányai ugyanilyen szarvasagancsos fejdíszt viseltek. A képmelléklettel és Morvay Juditnak a szerzőt méltató Utószavával záruló, a sámánhit egészéről képet adó kötet - a szakemberek számára alapmű, a téma iránt érdeklődő olvasóknak izgalmas kaland.

Nicolas J. Saunders - Állatszellemek
Ez ​a gazdagon illusztrált könyv a természetfölötti lényként tisztelt állatokkal ismertet meg bennünket, szerepeljenek azok az ősi totemisztikus kultuszokban vagy a mai nomád törzsek hitregéiben. Az állatidolokon keresztül természetesen ismét az ember világa tárul fel teljes mélységében.

Flórián Mária - Magyar ​népviseletek
"Ruha ​teszi az embert" - ennek a szólásnak az elmúlt századokban nagyon határozott jelentése volt. Részletesen kidolgozott szabályok írták elő, milyen ruhaanyagok, milyen díszek, ékszerek viselése a nemesemberek kiváltsága, ezeket a városi polgárok, a parasztemberek nem viselhették. A ruha különböztette meg a társadalom különböző rétegeit, tett fölismerhetővé bizonyos tisztségek betöltőit, például a városi tanács tagjait. A ruháról lehetett megítélni egykor, hogy valaki magyar-e vagy olasz, német-e vagy éppen görög. A népviseletek, kivált a későbbi változatos, színes viseletek tájanként, sőt községenként is különböztek - ruhájáról meg lehetett mondani, ki hová való. Ez a könyvecske a magyar falvak és mezővárosok lakóinak viseletét mutatja be az elmúlt százötven esztendőből. Ebben az időben még viselték azokat a régies, egyszerű, tartós öltözetdarabokat, amelyek a korábbi jobbágyparaszti századokban a társadalom legaljára besorolt "nemtelen" paraszti népességet megkülönböztették. Az elmúlt másfél évszázadban azonban nagy változások is zajlottak a falusi öltözködésben. A XVIII-XIX. század fordulójától egyre szélesebb arányban terjedtek el a színes gyári kelmék, szövetek, s kialakultak a közismert, színes, díszes ünneplő öltözetek. A felszabaduló parasztság, különösen eleinte a korábbi nemesi öltözet számos elemét átvette, de a polgári divatok egyes vonásai is hatottak rá. Utóbb a viselet sokfelé úgy alakult, hogy megsokszorozódtak az öltözetdarabok, halmozódtak a ruhára kerülő díszek. Kiformálódtak azok az ünnepi öltözetek, amelyeket "parasztosnak" könyvelt el az egykori közvélemény. Egy-egy viseletben járó község öltözködése finoman kidolgozott jelzésekkel, eltérésekkel kifejezésre juttatta a nem, életkor, családi állapot, rang szerinti különbségeket.