Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


vikiniki2
4.5/5

Ez ​egy nagyon aranyos kis történet. Alapvetően imádom a sárkányokról szóló könyveket, hát még az olyanokat, amikben a sárkányok alakváltók.
Tor, a főhősünk, anélkül érkezik egy új bolygóra tárgyalni, hogy a nagybátyja elmondta volna neki, hogy benevezte egyfajta versenyre, aminek a fődíja a bolygó uralkodójának a keze. Miután ezt megtudta, és rájön, hogy anélkül, hogy megsértené az uralkodót, nem tud kibújni ez alól, ő is részt vesz a különböző feladatokon, amelyek teljesítése dönti el, hogy végül ki nyeri meg az uralkodó kezét.
Külön érdekessége a történetnek, hogy Tor gyerekkora óta össze van kötve egy galaxis-sárkánnyal, ami lényegében azt jelenti, hogy ez a sárkány a naprendszerek között bolyong, és egész bolygókat képes elpusztítani, és Tor-t használja arra, hogy lássa, hogy a különböző bolygókon mi zajlik, ebből is következik, hogy Tor vagy nem lát semmit, vagyis vak, vagy pedig a sárkány szemével lát mindent, ami kissé zavaró néha.
Összegezve ez egy romantikus szösszenet, amiben semmi komoly probléma, vagy világmegrengető dolog nem történik, de egy kis esti mesének tökéletes.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók