Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Jaj, ​jaj, jaj és még egyszer jaj. Hát hogy lehet ennyi jóféle meg hangulatos, közel négyszáz oldalon át sorjázó ötletet, humort, tragédiát és egyéb finomságot alig negyven oldalon agyoncsapni #pláne egy tompa bárddal, sok vérrel és felesleges szenvedést okozva mindenkinek # ? Lev, takarodsz a sarokba Jeff VanderMeer mellé, és estig gondolkozol.

De komolyan, majdnem végig működött. Még úgy is, hogy egy idő után határozottan az volt az érzésem, hogy Quentin-és-a-random-statiszta mindig olyankor kezd el játszani a kulcsokkal és jut át random okokból random világokba, mert Grossmannek nincs hirtelen más ötlete rá, mi más történhetne még ott, ahol épp vannak. Mert a regénynek valójában jól állna még ez a típusú #pofátlanság# megoldás is: végül is pont olyan kellemesen abszurd, mint Az Alice Csodaországban, ha huszonévesen olvassa az ember. Quentin szerintem kellemesen lendül a tudatos felnőttség irányába #vagy lendítik, tökmindegy#, már az első részben is rendben volt nekem a maga módján, de még egyszer ugyanaz túlzás lett volna. (Lev, internet high five, íme egy karakter, akire hat a cselekmény. Tökre nem kellene meghatódnom ezen, de igazából egyre ritkább ez a jelenség.) Fillory is jobban fest pár fokkal, talán mert leginkább mágikus katasztrófákat és tengeri szigeteket lehet látni belőle; a való világban pedig elképesztő hangulatosra sikerült a helyszínek 99%-a*. Minden kő alatt szembejön valami mágikus epizodista, a régi arcok -Eliot kivételével talán – fejlődtek, változtak, az újak jópofák #Benedict halálát úgyse bocsátom meg#, a nagy-egészet leginkább egy tengerparti ejtőzés hangulatához lehetne hasonlítani. A vége pedig zseniális lehetne, ha nem a mindenki-tudja-hogy-úgyse-random-epizódszereplő-lesz Elaine és az öltönyös csávója prezentálnák, Parázzsal #patat# karöltve… de még így is egész jó, jöhet a folytatás, ésatöbbi.
Csak hát a mögöttes alapja, az például fáj nagyon. Szóval mi a franc… komolyan,ezek a csodásan pusztuló órafák, a semföldi kataklizma, a jósoló vadak meg minden kétségbeejtő és kaotikus momentum azért történik, mert egy fél(?) tucat titántroll felébredt mint a Nagy Cthulhu, és nekikezdett megszerelni a szivárgó vezetékeket? Tényleg? Cserkész becsületszóra??? #Grrr. Lev, ki se gyere abból a sarokból.# Ez így kifejezetten olyan hatást kelt, mint egy közepesre sikerült Pratchett-fanfiction, innentől pedig automatikusan az amit-szabad-Jupiternek elvet kívánom életbe léptetni. #Ügyes vagy te, Levie, de a nagymester megoldásaihoz még sokat kell írnod és kritizálnod. Önmagában az, hogy több dolgok vannak földön és égen, éééés ennyi a magyarázat, csak akkor elegendő, ha minden más elem annyira a helyén van, hogy észre sem veszi az ember a hézagokat. Majd legközelebb.#
Ugyanitt: egyperces néma felállást szeretnék kérni Julia történetszála és a kapcsolódó Vampire anarch hommáge-ért. Rendben, a very best of urban fantasy alulrólszerveződés önmagában nem sok új elemet tartalmaz (akinek igen, nyisson ki pár Vampire klánregényt, Gaimant, Cal Leandrost vagy akármilyen YA-t), de itt sikerül könnyedén és lazán végigvezetni az olvasót a rendszeren és a hierarchián, ráadásul úgy, hogy Julia szemüvegén keresztül végig izgalmas marad a rendszer. Menedékek, kezdetben receptfüzetek elvén elsajátított ujjgyakorlatok, később, ahogy az egyszeri mágus megtanulja kiszúrni a mögöttük rejlő szabályokat, akár a saját rítusait is összerakosgathatja, személyre szabhatja, satöbbi. Mint ahogy a veterán origamis is simán hajtogathat neked hidrogénfúziós erőművet, legfeljebb nagyobb papír kell neki hozzá. Logikus, okos #klasszikus#, még az is rendben van, hogy a zsenimanók alapvetően az isteni energiák irányában látják az előrehaladás útját. DE. Az AlMia/RókalalakúgonoszmadeinchinaLoki berobbanása teljesen, tökéletesen és totálisan agyoncsapja az egészet. Rendben, lehet, hogy a nemistudommitkeresek halandókat simán átvágja egy gonosz és ravasz ősi isten. Főleg, ha a princípiuma a nettó sunyiság. DE. Akkor is, nekem nagyon hiányzott, hogy akár egy minimális párhuzamlehetőség legyen a francos szövegben, ahol a kutatás elcsúszhatott, a jeleket félre lehetett érteni… arról nem is szólva, hogy a végkifejletnek még ennek függvényében sincs semmi, de semmi értelme. Szóval tényleg, megjelenik a sunyiság istene, akit nem öl meg, azt megerőszakolja – ennek egyenes következménye pediglen az isteni hatalom? Az anyagmágia és a félistenség tehát nemi úton terjed, aha. Oké. Levie, ezt még gondold át, jó? #Költői kérdés, A varázsló birodalma itt figyel a polcomon, szóval én is tudom, hogy ez már csak nettó pattogás. De akkor is.#

Egészében véve inkább vagyok bánatos, mint nem. Ami működik, az remek, amit Grossman eltolt, az annyira fáj, hogy kár volt leírni és kinyomtatni. Ellenben még mindig kíváncsi vagyok a lezárásra. Csevegnék még, de le kell kaparnom pár falat.

  • Tényleg már…Völgyzugoly és a Xavier Intézet (ésésés…stb.) óta nagyjából nem Dunát, nyavalyás Amazonast lehet rekeszteni a világ mérsékelten látogatott, ámde festőien szépséges pontjain elrejtett titkos luxuslakokkal, ahova ki tudja, hogyan teleportál a kaja, a felszerelés meg a világklasszis évjáratú borok, csak hogy a zseniális varázs-tudós-X-men-palánták minden erejüket a Hi-he-tet-le-nül Tit-kos Pro-jekt-re fordíthassák (mert lemenni a sarki fűszereshez az agytevékenység akut leállását eredményezi, ugye). Ami a Varázskapuban nagyjából rendben volt, Murs-nál csak azt bizonyította, hogy cseppet irreális a mainstream minden nyomorult pontját átpakolni az érem underground oldalára. #Bzmg, vagy borkóstolós filozofálás, vagy farkastörvények közt túlélő kvázi Vampire anarchok. A kettő együtt nem megy.#

zamil
3.5/5

Mit ​tesz az emberrel, ha valamit már megszokott. Emeli a színvonalat fél csillaggal.
Sok minden nem változott, talán inkább már tudtam mit várhatok és ezért jobban be tudtam fogadni a könyvet. Ettől függetlenül a véleményem nem változott, nem nekem szól ez a regény. Nem tud lekötni, vannak részek amik igen ötletesek, jól átgondoltak, de aztán pár oldallal később jön az a bizonyos “ló túlsó oldala”. Filloryval még mindig nem tudok mit kezdeni, a “való” világ ismét érdekesebb volt.


kvzs
4.0/5

Úgy ​érzem, hogy öreg vagyok én már ehhez a sorozathoz. Átéltem/megtanultam azokat, amiket megmutat, és meg akar tanítani. Amiket amúgy jól és ügyesen akar megtanítani. Hogy találjuk meg a saját életünkben a jót, hogy az “unalmas” és “megszokott” néha a legjobb, ami történhet velünk, hogy mindennek ára van, hogy az élet néha kegyetlen és igazságtalan, hogy az állandó elégedetlenség és a kalandok keresése utólag nem tűnik olyan jó ötletnek.
A mesés és kalandos részek még mindig tetszettek az összes megszokott, klasszikus fantasy fogás meg lehet találni bennük, illetve jót tett a könyvnek, hogy két szálon futott a cselekmény, így folyamatosan lehetett agyalni, hogy ebből hogy lett az.
Összességében olvasmányos és sokszor érdekes a történet, és egyre kíváncsibb vagyok, hogy mit hoz ki Grossman a sorozat végére belőle.


ppayter
4.5/5

“[…] ​Grossman ezúttal sem hazudtolja meg önmagát. Bár [[http://moly.hu/konyvek/lev-grossman-a-varazslok|A varázslók]] elsősorban fejlődésregény volt, [[http://moly.hu/konyvek/lev-grossman-a-varazslokiraly|A varázslókirály]] pedig egyértelműen a kalandregény kategóriába illik, a történet ugyanúgy üt (nagyokat), a karakterek ugyanúgy ambivalensek, szokatlanul realisztikusak és képesek változni, és ahogy az előző részben, most sincs senki biztonságban – az olvasót is beleértve. A szerző nem fél #bemutatni# keményen odaszúrni a fantasy-kliséknek és a cinizmusra, sötét humorra kevésbé fogékony olvasóknak. Szemrebbenés nélkül, brutálisan elbánik bármelyik karakterrel, ha az logikusan következik egy szituációból (nem csak Martin bácsi tud ilyet), egyetlen pillanatig sem finomkodik, és mégis, vagy épp ezek miatt, tökéletes fantasyt ír. Elvégre a valóság sem forgatókönyvek szerint működik, mindenkivel megtörténik rendszeresen, hogy nem úgy alakul valami, ahogy elképzelte, mindössze annyi a különbség, hogy ha a sarki kisboltban nincs zsömle, akkor kiflit reggelizünk, ha viszont, teszem azt, nem veszünk észre valami csúnya, mágikus csapdát, vagy a sárkány mégis otthon van (nyugi, nem spoiler, csak hasonlat :)), akkor inkább az a kérdés, hogy lesz-e mivel reggeliznünk a továbbiakban.

Fillory nagyjából úgy viszonyul Narniához, mint az eredeti, nyers, véres és kegyetlen népmesék a Grimm-testvéreken átszűrt, gyerekek esti meséjévé szelídített Disney-adaptációkhoz. A felszínen talán idilli, de ha mélyebbre ásunk (márpedig ezt tesszük), ugyanolyan durva és könyörtelen, mint a valóság. […]


Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2015/12/lev-grossman-a-varazslokiraly.html


lilla_csanyi
4.0/5

Ez ​a kötet sokkal jobban tetszett, mint az első rész, ami második köteteknél ritka kincs. Az ok nagyon egyszerű: Quentin elképeszően idegesítő vergődése a nagy semmin a könyvnek legalább a felében háttérbe szorul, és megismerjük Julia történetét, ami mérföldekkel izgalmasabb, mint annak a spleenbe áztatott hülyegyereknek az agonizálása arról, hogy milyen szenvedés az élete kalandok nélkül. Julia az a lány, aki betekintést kapott a Roxfort világába, de belépési jogot nem. Az ő élete a kitartás, a megszállottság, a hatalom miatti megrészegülés és az elkerülhetetlen bukás története. Nagyon tanulságos és rendkívül érdekfeszítő. Egyébként ebben a részben Quentinnek is voltak egész jó pillanatai, főleg a sztorinak a 2/3-ánál, de azért a nagy finálékor nekem rendesen csengett a fülemben a Trololololooo dalocska, és egy pillanatig sem tudtam őt sajnálni.


ftamas
3.0/5

Ez ​a könyv úgy érzem nem nekem való. Az előző kötet végén úgy éreztem, hogy talán a főszereplő megkomolyodik és titkon ugyanezt vártam az írótól és magától a történettől is. Erre talán utalt az előző könyv vége is:
Az túl könnyű, túl olcsó megoldás lett volna, és neki egy életre elege lett abból, hogy mindig a könnyebbik utat válassza. Az mind nagyon szép és jó meg kedves volt Emily Greenstreettől, hogy megbocsátott neki, de …. haláláért az emberek voltak a felelősek. Jane meg Martin Chatwin, Quentin, és maga Alice is. És az embereknek vezekelniük kell érte.

Ehhez képest a történet és a stílus teljesen ugyanaz maradt. A főszereplő úgy alszik el, hogy esténként lerészegedik, a környezet idétlen és unalmas. A stílus pedig… A legjobb rá egy példa:
Azta! – Quentin nem tudta meg állni, ki tört belőle a nevetés.
- Ez a hely úgy el van varázsolva, mint az állat!

Olvastam egy ideig, de egyszerűen nem bírom tovább….


Gerof
5.0/5

Jobb ​volt, mint az első. Egy egész csillaggal többet adnék rá, ha nem adtam volna arra is 4,5-et.
Grossman-nek akkor megy jobban az írás, amikor éppen nem Fillory-ban történnek az események. Ezért volt, hogy az első kötet a vége felé nekem kissé lehúzta a lelkesedésemet.
Itt is jobbak voltak a Földön vagy Semföldén játszódó részek, de Fillory-ról is élvezetesebb volt olvasni. Az első kötetben a fantasztikus képtelenségek valahogy túl nagy töménységben érkeztek egyszerre. Képtelenségből itt sincs hiány, de valahogy jobban sikerült humorral megspékelni (vagy hozzászoktam), nem okozott gyomorrontást. Pl. gondoljunk csak a bogarakra, amik földet esznek és aranyat szarnak.
Két párhuzamos történetszál fut, melyek a végén érnek egybe, és mindkettő meglehetősen erős, így egyáltalán nem probléma, amikor váltani kell. Egyszerre lapozna előre az ember, hogy folytassa, amit éppen olvasott; ugyanakkor váltana is a másik szálra, hogy na végre megtudja, mi következik az abbahagyott szálon.
Ha ezek a könyvek a mesébe-kapaszkodásból való kiábrándítást célozzák meg, mit azt sok helyütt lehet olvasni, akkor én hozzátenném, hogy szerintem rengeteg vigasztalást és reményt is nyújt ez a második rész. Lehet itt gondolni egyes helyszínekre {{pl. Velence, Cornwall, de a végén még Semfölde is}}, vagy a “hősi küldetésre”, ahogy annak egyes állomásait Quentin megéli, és bizony még tanulságokat is levon (csalódottsága ellenére). Ebben a könyvben nekem Quentin egyáltalán nem tűnt olyan köldöknéző, tesze-tosza figurának. Mondjuk fenegyerekként is túlzás lenne jellemezni.
És ott van Julia, az ő sztorija megrázó és lebilincselő, sok mindenre ad rálátást, amit Quentin történetéből eddig nem ismerhettünk. Nem feltétlenül vagyok elégedett azzal, ahogy véget ért az ő szála, mégpedig azért, mert az ő happy end-je az én szemszögemből nézve inkább szomorú és veszteséggel teli.
Grossman jól játszott az én érzékeimmel, érzéseimmel is. Ócska kedvem lett mikor, Quentin megpillantotta otthon a villanypóznákat és kábeleket, bőszen bólogattam, hogy milyen jó lehet aludni Fillory-ban a sok elektromos kütyü kijelzőinek fénye nélkül stb.

Megszöknél? Eleged van mindennapjaidból? Grossman egyszerre ábrándít ki és bújtat optimizmusra. Ügyes!

Ahogy pedig a fejünkbe lett verve, hogy ez nem a kaland vége, hanem a kezdete, hát jöhet a harmadik rész.


Panni777
4.5/5

Vacilláltam ​a könyv csillagozásánál a 4-4,5 között, mert nagyon ellentmondásosak voltak az érzelmeim olvasás közben. Egyfelől sokszor lenyűgözött az a fantázia, ami megjelent mindkét világban, sose lehetett tudni, hogy éppen megjelenik-e egy repülő bálna az ember feje felett. Másrészt Quentin örökös szenvedése nagyon ki tudott fárasztani, miközben érthető volt, generációs probléma, amivel mindenki szembesül az élete során: a kalandok csak a filmekben érdekesek, az életünk akkor boldog, ha valamennyire kiszámítható. Közben persze mind a kalandokon növünk fel, a hősök láthatóan boldogan élik tovább az életüket (ez az, amit már nem részleteznek utána, az igazi élet) a gonosz legyőzése után. Hiányozhat az életünkből, de az, hogy ki mennyire kutatja a kalandokat és éli igazából az életét, mindenkinek a saját döntése.
A legjobban Julia története tetszett, mert az ő küzdelme a problémákkal közelebb áll a valósághoz, mint Quentin “küzdelme”, akinek igazából az ölébe pottyant minden.
Ha jobban belegondolok, ez a rész – furcsa módon – erősebbre sikerült, mint az első, legalábbis nekem úgy tűnik.


B_Petra
3.5/5

A ​leggyengébb rész a trilógiából, ami nagyrészt csak Filloryban játszódik, és csak annyi tetszett belőle, hogy Juliát többet szerepelteti. Nekem ő, lett a kedvenc varázslóm.


Fairy
2.5/5

A ​borító ennél a kötetnél is gyönyörű.
Hát ez a rész nem tetszett annyira mint az első valahogy nem kötött le annyira.
Julia karaktere nagyon tetszett az egyik szálon jelentéktelen de a másik szálon szinte főszereplő mellesleg ez nekem nagyon bejött. Olvastam volna még róla.
Kíváncsi vagyok mi lesz a befejezésben.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
4.0/5

Statisztika

55.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók