A történetünkhöz adott egy fiatal író, Gyulai Emánuel, s A hatlövetű című gengszterregénye.
De mi tegyen egy szerző, amikor a hősei egyszer csak bekopognak az ajtaján, s laposra verik a fejét, aztán a következő snittben már kénytelen hol egy rablásos bűncselekmény szálait kinyomozni, hol maga is rabolni, esetleg gyilkolni?
Kedves írók, figyelem! Vigyázzanak, milyen történeteket írnak, hiszen van rá esély, hogy pillanatok alatt ott találják magunkat művük fikciós és valódi szálainak szövevényében.
Rablás, gyilkosság, bűnözőbandák, vádalku a rendőrséggel, és egy gyönyörű PR-os lány, Imola… A szex, a pénz és a hatalom tényleg szétválaszthatatlan?
A csattanót persze nem lőjük le, de annyit elárulunk, hogy mint a hasonló történetekben, vastagon gurul a forint is, és szép számmal akadnak, akik szaladnak utána.
Értékelések 5.0/5 - 1 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Pergel Zsolt - Az S.O.S. brigád
Kezdődhet a sírás, mert bizony a Mexikóban elkezdődött kalandok véget érnek. A történet utolsó fejezete íródott meg eme könyvben, melyet az olvasó most a kezében tart. Bátran kijelenthető, hogy olyan bohókás, humoros és főleg közvetlen stílusban, mely könnyedségénél fogva, egyszerűen letehetetlenné teszi a könyvet.
Főhősünk korábban már meghalt egy kicsit, de túlélte. Tényleg! Azonban nincs megállás, máris újfent az életére törnek. Ő azonban töretlen lelkesedéssel vág keresztül Görögországon, na meg persze az üldözők hadán is, akik között ismét feltűnnek bizonyos átlagon felüli szépséggel megáldott, ám halálosan veszélyes hölgyemények. Aztán amikor hazaérve Magyarországra, végre megpihenhetne, kiderül, mennyire félreismert jó néhány barátot és mennyire rosszul ítélt meg bizonyos ellenségeket. Összezavarodik minden, szinte percről percre változnak mellette a kísérők, akik segítségével ismét távozni kénytelen kényelmes kis otthona melegéből. Irány a tenger!
A szerelmi élete szüntelen körforgás, két lány között őrlődve igyekszik tisztázni saját érzéseit, ám ez roppant nehéz feladat, miközben golyók fütyülnek az ember füle mellett. Azonban a végső leszámolás egy romvárosban, az Adriai-tenger viharos partján, lassan felnyitja a szemét, és a megtapasztalt véres kalandok észhez térítik. Rájön, hogy bizony az élet nem játék, mert csak egy van belőle. Ahhoz pedig ragaszkodni kell, még akkor is, ha az a valaki, akiben eddig feltétel nélkül megbízott, el akarja venni. Ezt pedig a legjobb néhány aranyos, ámde mindamellett kemény ökölcsapással lerendezni, csak a miheztartás végett.
Legvégül pedig kiderül, ki is valójában Aliz, alias Békalány, és mi is a valódi szerepe Évának, Evelinnek. A meglepetés garantált, csak el kell olvasni a regényt!
Pergel Zsolt - Pizza, szerelem, Mexikó
Könnyed hangvételű, humoros történet egy fiatal férfiről, aki első pillantásra beleszeret egy lányba. Felhagy miatta addigi megszokott, unalmas életvitelével, és követi őt Mexikóba, ahol számos izgalmas és veszélyes kalandban lesz része. Gengszterek, barátok, barátságos gengszterek színesítik a történetet, amely nemcsak a levegőben és a szárazföldön, hanem a víz alatt is zajlik. A főhős kedvét a verés, a késelés és a golyózápor sem veszi el a folytatástól. Elszántan tör előre a célja felé, miközben megismerjük Mexikó néhány varázslatos helyszínét: Mexikóvárost, Taxcót, Acapulcót. Csetlő-botló kalandorunknak mindemellett önmagával is meg kell küzdenie. Az izgalmas kalandok során a szerelmi szál is bonyolódik, s a végén garantált a meglepetés.
J. Lynn - Wait for You - Várok rád
A 19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét.
Vannak dolgok, amiket meg kell élni…
Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait.
Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba…
Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa?
És vannak dolgok, amikért megéri harcolni…
Sarah Dessen - Figyelj rám!
Annabel Greene harmadikos gimnazista, és megvan mindene, amiről csak egy lány álmodhat: divatos ruhák, menő barátnők, jó jegyek és a suli leghelyesebb sráca…
Mindez azonban csak abban a tévéreklámban igaz, melyet nyáron forgatott vele egy áruházlánc. Annabel valódi élete már kevésbé irigylésre méltó. Elege van a modellkedésből, legjobb barátnője ellene fordult, az iskolában magányos, és otthon sem érzi jól magát igazán. Egyik nővére, a nagyszájú, életvidám Kirsten, New Yorkba költözött, míg Whitney, a középső nővér, egész nap otthon gubbaszt és súlyos anorexiával küzd. Szülői szeretetben elvileg nincs hiány, csakhogy az apja nem az a lelkizős fajta, anyja pedig annyira élvezi lánya modellkedését, hogy észre sem veszi, Annabelnek mennyire elege van mindebből. A lány már meg sem próbál beszélni családjával a problémáiról, inkább hazudik vagy egyszerűen csak hallgat, hogy elkerülje a veszekedéseket, megkímélje egykor súlyos depresszióval küzdő anyját a csalódástól és az újabb megrázkódtatásoktól.
Aztán egy új barátság jelentős változást hoz: Annabel megismerkedik fura, magányos iskolatársával, Owen Armstronggal, akinek a fülében mindig ott az iPod. Owent már olyan sokszor sodorta bajba agresszív viselkedése, hogy dühterápiára ítélték. Az ott tanultakat és a zenét segítségül hívva, a fiú lassan rávezeti Annabelt, hogyan lépjen ki a hazugságok világából.
De vajon lesz-e elég bátorsága, hogy elmondja, mi történt valójában a nyáron, miért lett vége legjobb barátnőjéhez fűződő barátságának? Vigyázat, ha elkezded olvasni, nem tudod letenni! Hidd el, nem érdemes kockáztatni, hogy elkobozza a tanár: ne olvasd órán, pad alatt…
Sarah Dessen történetei rendkívül népszerűek a fiatalabb korosztály körében, nem véletlenül filmesítették meg korábbi regényét Szerelmi leckék hitetleneknek címmel, Mandy Moore főszereplésével.

Douglas Coupland - A rágógumitolvaj
"Te is ki akarsz szállni? Gyakran szeretnél másvalaki lenni, bárki, csak ne az, aki vagy?" - kérdezi Roger a naplójában, mert neki aztán tényleg van oka, hogy elege legyen önmagából. Negyvenhárom évesen egy írószer-nagyáruházban dolgozik, rakosgatja a tollakat és a nyomtatópapírokat, vedeli a vodkát, és csak úgy csöpög belőle a bánat, mert valahol, valamikor nagyon elronthatott valamit az életében...
De egyszer csak elkezdi olvasni a naplóját egy munkatársa, Bethany, a "halott lány". Aki persze nem halott, csak úgy öltözik, mintha az volna. Vagy mintha szeretne meghalni: fekete cuccok, fekete rúzs, fehérre festett arc.
Roger és Bethany barátok lesznek, pedig csak egymás naplóját olvassák: különös, keserű gondolataikat az életről, amelyben mindenki kész katasztrófa. S most, hogy van végre olvasója, Roger elkezdi írni régóta tervezett regényét, a _Kesztyűk tavá_-t: egy öregedő író történetét, aki a feleségével együtt vedeli a whiskyt, és csak úgy csöpög belőle a bánat. Meg egy fiatal íróét, akinek a készülő könyve egy írószer-nagyáruházban játszódik...
Szomorú, kegyetlenül szomorú komédia Coupland új könyve, melynek minden alakja úgy él, olyan elevenen jelenik meg előttünk, hogy pontosan érezhetjük: ez a mostani életünk álcázott halál.
"Talán te is változtatni akarnál azon, aki vagy? Alakítsunk egy klubot?"

Maggie O'Farrell - A kéz, amely először fogta az enyémet
Costa Díj 2010!
„Álomszerű… a szenvedélyes szerelemről, az anyaság és apaság örömeiről és megpróbáltatásairól és a családi titkok láthatatlan, kibogozhatatlan szálairól.”
Boston Globe
Lexie Sinclair nem bírja kivárni, hogy történjen valami az életével. Londonba szökik, és elszegődik egy képes újsághoz, amelynek szerkesztője, Innes Kent a háború előtti Soho művészei és írói között forgolódik.
Később a mai Londonban vagyunk, ahol egy Elina nevű festőművész szédelegve navigál anyasága első heteiben, míg barátja, Ted elveszett emlékezetében keresgél, amelybe sehogyan sem tudja beilleszteni családjának történeteit. És mire Ted választ kap kérdéseire, kiderül, hogy a két nőt összeköti valami – valami szívszorító és gyönyörű, amelyre senki sem számított.
Lenyűgöző történet szerelemről és anyaságról, amelyben rendkívüli képet kapunk arról, miként köthet össze bennünket a legvéletlenebb örökség is.
Maggie O'Farrell 1972-ben született Észak-Írországban. Walesben és Skóciában nevelkedett, jelenleg Edinburghban él.

Feuer Mária - A firka lélektana
Feuer Mária legújabb könyve a felnőttek spontán firkáinak bonyolult és rendkívül izgalmas világába kalauzolja az olvasót. A legegyszerűbb vonaltól a geometriai alakzatokon át a leggyakrabban előforduló ábrákig követhetjük nyomon a firkaformákat. Az általános szimbolikus tartalmakon túl megismerhetjük a rajzok születésének lélektani motívumait, és feltárulnak a hozzájuk kapcsolódó tulajdonságok, személyiségjegyek is. A munka éppúgy szól a szakembereknek, mint minden, a vizuális kultúra iránt érdeklődő olvasónak.

Chris Stewart - Egy optimista Andalúziában
Egy kényelemhez és komforthoz szokott angol házaspár elhatározza, hogy hazáját odahagyva, új otthont teremt Dél-Spanyolországban, a vadregényes hegyek közti elhanyagolt tanyán, ahol még vezetékes víz sincs, sőt út sem vezet hozzá. A kezdeti nehézségeket - a víz "fakasztásától", a folyón átívelő híd építésén át, a kutyák megszelídítéséig és a ravasz kupecekkel való boldogulásig - hősies erőfeszítéssel, merész kísérletezéssel, és újdonsült spanyol barátaik segítségével győzik le. Álmaik otthonát teremtik meg a Granadától délre fekvő mesebeli tájon, citromfák árnyékában, ahol szól a spanyol gitár.
Vajon hogyan boldogulnak a szárazsággal, majd a heves esőzésekkel és a gondjaikra bízott állatokkal? A szerző finom humorral, élvezetes stílusban számol be családja nagy kalandjáról, minden olyan olvasónak élvezetet nyújtva, aki el-elvágyik a nagyvárosok forgatagából és megszokott életéből.

Katus Attila - Formáld magad!
Tarts velünk, és légy része Katus Attila Formáld magad programjának, melyet Attila szakemberek segítségével dolgozott ki és épített föl.
A Formáld Magad! c. könyv útmutatóul szolgál Neked, és minden nap segítséget ad a folyamatos változáshoz, egy új életmód kialakításához, a közös sikerek eléréséhez.
A könyvet, amelyet éppen a kezedben tartasz, Neked írtam. Most biztosan felmerül Benned a kérdés, hogy tudod-e majd használni, ha nem vagy szakmabeli. A válaszom: természetesen igen! Sőt, leginkább azokat szeretném megszólítani a könyvemen keresztül, akik nem szakemberek, hanem hétköznapi, az egészségükkel törődő, a táplálkozásukra odafigyelő, sportolni szerető személyek, mint amilyen feltételezem Te is vagy!
Emellett azonban fontosnak tartom, hogy írásom mind a tágabb értelemben vett szakma képviselői, mind pedig a tisztelt kollégák körében érdeklődést keltsen. Bízom benne, hogy ők ugyancsak izgalmasnak, érdekesnek találják majd, és sok új, hasznos információval tudok szolgálni számukra is.
Kiknek szól tehát ez a könyv?
Egyszóval: Mindenkinek!
kezdőknek, újrakezdőknek;
fiataloknak, középkorúaknak, idősebbeknek;
sportolni vágyóknak, sportimádóknak, sport-szkeptikusoknak,
az egészséges életmód híveinek;
és azoknak is, akik már feladták a sportolást vagy az egészséges táplálkozást, esetleg csalódtak,
vagy akik nem tudják, hogyan vágjanak bele az életmódváltásba.
Minden út az első lépés megtételével kezdődik. Rajta hát, gyere velem, induljunk el együtt! - Katus Attila
(sportaerobik sportágban hatszoros világ-, kétszeres Európa-bajnok, Világjátékok-győztes, személyi edző, aerobik szakedző és életmód-tanácsadó)

Jonathan Beet - A halott ember tava
A nevem Jonathan Beet. Beet, mint a répa.
Húsz éves vagyok, New Yorkban élek, és van egy titkom: látom a szellemeket.
Ez legutóbb is kimondottan nagy gondot okozott, amiért természetesen engem tettek felelőssé.
"Kösz, Charlie, az életem romhalmaz lett miattad!
Napok óta csak ez az egy gondolat ismétlődött a fejemben. Én idióta, küzdöttem az egyértelmű ellen, és mi lett a vége? Az, hogy egy New Yorktól legalább hatezer kilométerre fekvő diliházba száműztek. Rendkívül tanácstalan voltam. Fogalmam sem volt, ki segíthetett volna rajtam."
Akkor nem sejtettem, hogy a megpróbáltatásaim java még hátra volt.
Első látásra beleszerettem Cléóba, a bolondokháza egyik, gyakorlaton lévő ápolójába. Tőle hallottam, hogy érkezésem előtt az egyik, drogfüggő lány elszökött az intézetből. Unatkoztam, gondoltam utánanézek az ügynek. És abban a pillanatban belekeveredtem egy sorozatgyilkosságba...

David Cottrell - Hétfő reggeli döntések
Mától kezdve képes leszel jobb döntéseket hozni, hogy holnapra megvalósítsd, amire az életedben vágysz!
Mindnyájunknak különböző elképzelései vannak a sikerről. Akár a pénz a törekvéseid célja, akár a hatalom, a boldogság vagy a szerelem, e cél elérését személyes döntéseid, az általad választott lépések és azon kapcsolatok tehetik lehetővé, melyekbe az idődet és energiádat fekteted.
Vannak jellembeli döntések, melyek meghatározzák, hogy milyen személyiséggé fejlődsz a siker felé vezető úton. Cottrell elmagyarázza neked, hogyan hozd meg a Nem esek áldozatul döntést, hogy leküzdd az utadban álló akadályokat, és a Feddhetetlenség döntését, hogy figyelj a megérzéseidre és akkor is helyesen cselekedj, ha nem ez a legkönnyebb kínálkozó megoldás.
Ott vannak azután a cselekvési döntések, melyeket azért hozol, hogy továbbléphess a siker felé vezető utadon. Az Állhatatosság döntése arra sarkall, hogy állj talpra a kudarc után, és tanuld meg azokat a leckéket, melyek jövőbeli sikeredhez vezetnek. A Haladéktalan cselekvés döntése rábír, hogy felhagyj az álmodozással és nekiláss azoknak a dolgoknak, melyek boldoggá és sikeressé tesznek.
Végül pedig befektetési döntéseket hozol azon embereket illetően, akikkel az idődet töltöd és kapcsolatokat alakítasz ki. A Kapcsolati döntés megtanít rá, miként fektesd az idődet más sikeres emberekbe annak érdekében, hogy hozzájárulj a saját jövőbeli sikeredhez. Tanuld meg meghozni mindezeket a döntéseket -és az összes többit, melyeket a Hétfő reggeli döntésekben megtalálsz- és máris expressz-sebességgel robogsz a siker felé!

Barbara Berckhan - Verbális önvédelem
A szóbeli támadás ugyanúgy sérüléseket okozhat, mint az arculcsapás. Sokan ilyenkor szóhoz sem jutnak a megdöbbenéstől, és csak később gondolják végig, mit kellett volna mondaniuk. De vannak olyanok is, akik keményen megtorolják a támadást. Ez azonban ördögi körhöz vezet, hiszen a bántó megjegyzések könnyen fizikai konfliktussá alakulhatnak. Barbara Berckhan 12 stratégiát mutat be könyvében, amelyek segítségével a hétköznapi helyzetekben a fentieknél intelligensebben reagálhatunk.

Tatiana de Rosnay - Sarah kulcsa
Párizs, 2002. Julia Jarmond amerikai újságírónőnek cikket kell írnia az 1942-es nagy párizsi razzia évfordulója alkalmából. Ezzel kapcsolatos kutatásai során lassan feltárulnak előtte azoknak a szörnyű júliusi napoknak az eseményei, amikor sok ezer zsidót, köztük több mint négyezer gyermeket hurcoltak el, és zártak be napokra, rettenetes körülmények között a Téli Kerékpárstadionba, hogy onnan vigyék őket tovább a lágerekbe. Döbbenten tapasztalja, hogy még hatvan év elmúltával is milyen mély hallgatás övezi ezt a témát a franciák körében. És rájön, hogy a férje családja is súlyos titkot takargat...
Párizs, 1942. július 16. Kora hajnalban francia rendőrök dörömbölnek egy Marais-negyedbeli lakás ajtaján. A kis Michel rémülten bújik el kuckójában, a faliszekrényben. Tízéves nővérkéje, Sarah, úgy hiszi, ott biztonságban lesz, amíg délután vissza nem jön érte. Rázárja öccsére az ajtót és magával viszi a kulcsot. Nem tudja, hogy ahová ő megy, onnan nincs visszatérés...
Egy felkavaró regény a múlt és a jelen összekapcsolódásáról.

Steve Crawshaw - John Jackson - Civil bátorság
A szerzők nyolcvan történetet gyűjtöttek össze a világ minden tájáról, hogy felhívják a figyelmet: az emberek apró tettei kellő merészséggel és ötletességgel meglepő ellenerőt képesek generálni az erőszak, az önkényuralom és a törvénytelenségekkel szemben.
Ez a könyv azokról szól, akikben volt elég civil kurázsi a döntő pillanatban, és nem maradtak csendben, hihetetlen leleményességgel diktátorok uralmának megdöntését és igazságtalan törvények megváltoztatását segítették, akik képesek voltak emberként viselkedni az embertelen helyzetekben, hogy méltóságban és szabadon élhessenek. Sokan közülük vállalták a verést, a börtönt, vagy akár a halált, amikor felemelték a hangjukat, mégis azt mondják, csupán a legalapvetőbb emberi elvekért álltak ki, s csak azt tették, amit bárki más is megtett volna a helyükben.

Amy Tan - A Mennyei Örömök Klubja
Négy anya, négy lány, négy család története bontakozik ki a különlegesen megírt könyv lapjain. 1949-ben négy kínai emigráns fiatalasszony találkozgat San Franciscóban, hogy dim sumot egyen, madzsongot játsszon, de főleg azért, hogy meséléssel szórakoztassák egymást. Kibeszéletlen bánat és remény hívta életre a Mennyei Örömök Klubját, ahogy társaságukat nevezik, de ami összetartja, az a fennmaradás és a felemelkedés hihetetlenül erős vágya. Negyven év múlva lányaik folytatják a történetet, ki-ki a magáét.

Haruki Murakami - Underground
On Monday 20 March 1995 the Japanese Aum cult released a deadly cloud of Sarin nerve gas into the Tokyo underground. 12 people were killed and an estimated 3,800 suffered serious after-effects. Haruki Murakami, one of Japan's leading novelists (considered by many to be one of the most important writers now writing), was both shocked and fascinated by the awful event. Murakami's response was to interview as many of those affected as he could (only 60 victims were willing to be questioned), interested as he was in the stories created by this one awful event on so many lives. He also interviewed a number of members of the Aum cult: "I'm sure each member of the Science and Technology elite had his own personal reasons for renouncing the world and joining Aum. What they all had in common, though, was a desire to put the technical skill and knowledge they'd acquired in the service of a more meaningful goal ... that might very well be me. It might be you".
The result is Underground his first work of non-fiction. Murakami writes complex, sometimes overbearing and dense novels but he here makes very little intervention into his text, simply presenting a background sketch of each before allowing the victims and cult-members to speak freely for themselves through the transcripts. They present an intricate, rounded and cinematic view of day that none of us should ever forget.

Aravind Adiga - The White Tiger
A brutal view of India's class struggles is cunningly presented in Adiga's debut about a racist, homicidal chauffer. Balram Halwai is from the Darkness, born where India's downtrodden and unlucky are destined to rot. Balram manages to escape his village and move to Delhi after being hired as a driver for a rich landlord. Telling his story in retrospect, the novel is a piecemeal correspondence from Balram to the premier of China, who is expected to visit India and whom Balram believes could learn a lesson or two about India's entrepreneurial underbelly. Adiga's existential and crude prose animates the battle between India's wealthy and poor as Balram suffers degrading treatment at the hands of his employers (or, more appropriately, masters). His personal fortunes and luck improve dramatically after he kills his boss and decamps for Bangalore. Balram is a clever and resourceful narrator with a witty and sarcastic edge that endears him to readers, even as he rails about corruption, allows himself to be defiled by his bosses, spews coarse invective and eventually profits from moral ambiguity and outright criminality. It's the perfect antidote to lyrical India.

M. C. Beaton - Agatha Raisin és a karácsonyi búcsúcsók
Agatha Raisin lázasan tervezgeti karácsonyát, amelyet ezúttal igazi mesebeli ünnepként szeretne megülni. Titokban reménykedik volt férje, James Lacey felbukkanásában is. Várakozása közben különös levelet kap egy eldugott falu gazdag birtokosnőjétől, aki arra gyanakszik, hogy a családjából valaki meg akarja ölni. Agatha boldogan hagyja ott unalmas eseteit, és egykori kollégájával, Roy-jal elautózik az ódon udvarház tulajdonosához. Kapóra jön segítségként egy új gyakornoklány, Toni, akit nemcsak a szerencse kedvel különösképpen, de a szimata is páratlan. Agathát elfogja a féltékenység, mert úgy tűnik, felbukkant a színen egy nála is ígéretesebb tehetség, aki ráadásul rendkívül csinos is...
A titkokkal teli udvarházban összegyűlik a család, és hamarosan bekövetkezik a gyilkosság. Nem egyszerű megfejteni a rejtélyt, mert a rokonokon kívül a faluban mindenki gyanús, aki él, hiszen az áldozat szinte tálcán kínálta magát, hogy végezzenek vele.
"A nagy sikerű sorozat korábbi darabjaihoz hasonlóan Agatha Raisin ezúttal is kacagtató kalandok során át jut el a megoldásig, amelyben régi barátai mellett új ismeretségek is segítik. A vidéki Anglia hangulatos helyszínein játszódó krimi felhőtlen szórakozást ígér a sorozat régi és új olvasóinak egyaránt."
Fejős Éva

Bret Easton Ellis - Az informátorok
Ha a tisztelt olvasó netán az Amerikai Psycho élményét szeretné újra átélni - azaz, ne kerteljünk, szadizmusra és perverzitásra vágyik -, akkor lapozza fel nyugodtan A nyár titkai vagy Az ötödik kerék című elbeszélést. Az ezekben szereplő vámpírok bizonnyal kielégítik az igényeit: még hasonlítanak is ránk (vagy legalábbis bármelyik gazdag amerikaira): az egyiknek például "új, méretre szabott, felspécizett koporsója" van "FM rádióval, kazettás magnóval, digitális ébresztőórával, márkás Perry Ellis ágyneművel, telefonnal, kis színes tévével, beépített videóval és kábelcsatlakozással (MTV. HBO)". Ez a hasonlóság természetesen nem véletlen, s éppen ezért jobb mégiscsak elolvasni a kötetet az elejétől a végéig; a tizenhárom elbeszélés szereplői valamiképpen mind vámpírok, igazi emberi kommunikációra képtelen furcsa lények...

Paula Bomer - 9 hónap
Sonia, a hajdani bohém, rocker, művész és füstös kocsmák csaposa immár négy éve a konszolidált, jómódú New York-i családanyák életét éli. Napjait kitölti a gondoskodás két kisfiáról és a háztartásról, társasága a játszótéri anyákra korlátozódik. Amikor fiai kinőnek a babakorból – nagyon várta ezt a pillanatot –, lelkesen készül visszatérni szenvedélyéhez, a festéshez, és újra több figyelmet szentelnek a kapcsolatuknak férjével, Dickkel. Azonban még alig élte bele magát, hogy visszakap valamennyit a szabadságából, amikor egy hajnalon újra pozitív terhességi tesztet tart a kezében.
Soniában érzések lavinája szabadul el, és hiába küzd ellenük, néhány hónap múlva magukkal sodorják. Ekkor a nő sajátos módját választja annak, hogy szembenézzen az életével, újra megtalálja önmagát, amit épp végképp elveszni lát: megteszi, ami minden anyának megfordul a fejében olykor, magához veszi a slusszkulcsot, és egyszerűen megszökik a saját életéből.
A szerző izgalmas, végletesen őszinte, újszerű és nagyon személyes hangvételű könyvében maradéktalanul leszámol az anyaság köré szőtt mítoszokkal, és kendőzetlenül tárja olvasói elé Sonia ellentmondásos érzelmeit, vívódását, nem hallgat finomkodva a terhesség testi következményeiről, a fiatal nő és anya botlásairól, eltemetett vágyairól sem.