Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Kuszma
5.0/5

E ​művet óhatatlanul összehasonlítottam magamban Egressy Százezer eperfá-jával* – mindkettő egyfajta ökokatasztrófakönyv, ami (szűk!) társadalmi körképet ad egy természeti csapás sújtotta, elképzelt Magyarországról. De Téreynek sikerült az, ami Egressynek nem: megteremtette azt a valós regényteret, amin belül az eseményeket a realitás részének fogtam fel, de olyan szinten, hogy amikor este a 63-as busz húsz perccel indulás előtt beállt a megállóba, én konkrétan úgy éreztem, mintha a fagyhaláltól menekültem volna meg**. Pedig nem is volt olyan hideg – de az irodalom kozmikus ereje ismét lecsapott! Nem azért, mert Térey prófétai éleslátással lenne felfegyverezve, vagy olyan nagyon valószerű volna (ami azt illeti, én például alig hiszem, hogy 2018-ra olyan kaliberű szocdem miniszterelnök termelődhet ki Magyarországon, mint a regénybeli Radák***), egyszerűen olyan aprólékos részletességgel, olyan pontosan énekli meg a hóba ragadt Budát, olyan örök időknek szóló, szép és mégis szarkasztikus képet fest a Svábhegyről, az Istenhegyi útról, olyan bizsergetően életszerű, bár marginális kitérőket tesz szőlőhegyi mulatságokon, fáklyás felvonulásokon, hogy engem kilóra megvett magának. Mert ez a könyv mindamellett, hogy posztapokaliptikus tréfa (mint @n is céloz rá) és a társadalmi felszínesség kritikája (mint @Peónia írja), egyben az úri Buda eposza is annak jelenével és múltjával: séta a patinás villák árnyékában, és egyben pillantás a szekrénybe rejtett csontvázakra is.

Ami pedig a formát illeti, a Térey-stíl ezúttal is meggyőzött. A szabadvers gondolatritmusai szinte belekényszerítik az olvasót a megfelelő tempóba, ebben a módszerben az, ami prózában túlfinomodott vagy riasztóan cizellált lenne, botrányosan jól fest. Mit tudom én, hogy vannak-e mögötte megfelelő mélységek – nem mindenhol, talán -, de egész egyszerűen egy merő élvezet. Felvethetnénk persze, hogy ha megszüntetjük ezt a tördelési technikát, esetleg középszerű prózát kapnánk (ami azt illeti, a „szimpla” Térey-novellák engem valóban nem győztek meg eddig), de ez meglehetősen hipotetikus kérdés. Aki el akarja végezni ezt a kísérletet empirikusan, tegye meg, és utána esetleg (próbaképpen) tollal húzza be az összes elmaradt vesszőt a Cormac McCarthy-életműben is, hátha a végén kiderült, hogy csak egy unalmas posztwestern Zane Grey-átirat. Én a magam részéről csak szerettem szeretni, kedvem is támadt
Értékeléseim a továbbiakban szabadversben írni meg,
Csak fájdalmamra nem tudom (sehogy se!) elkerülni a rímeket.

  • Amit, megjegyzem így visszarévedve, valami nagy evangélikus buzgalommal minimum egy csillaggal felülértékeltem.
    • Köszönöm néked, te kedves ősz hajú buszvezető, kinek még a nevét sem tudom.
      • Meg amúgy is: Térey világának politikai koncepciója valahogy gyanús. De ebbe nem akarok belemenni, meg hát totálisan lényegtelen is.

eme
3.5/5

Utoljára ​Puskintól olvastam verses regényt – ez a szinte prózaként olvasható szabadvers azonban legalább annyira messze áll tőle, mint a legkisebb jégkorszak épp’ hogy katasztrófája a metsző szibériai telektől. Mert bár társadalom és kritika, ironikus, parodisztikus és pontos rajz, a csípős mínuszok ezúttal nem is annyira csípősek. Mintha már arra sem lenne érdemes ez a svábhegyi világ, hogy része legyen egy igazi jégkorszakban meg egy jól odamondós elbeszélőben. És még Tatjanája sincs, aki tengő-lengő hőseink orrára koppinthatna.
Az elején sokat ígérő disztópia, amint lassan visszahúzódik a hegyek hegyére, egyre köldöknézősebb perspektívát nyújt. Nem ismerem Budát, a Svábhegyet még kevésbé, mégsem voltam igazán kíváncsi lakóira, annyira sablonos és felszínes figurák sablonos és felszínes életét élik. A könnyűség megmérettetése lehetne ugyan komoly vállakozás, mégis, ez a felvillantott képekből és alakokból álló, mozdulatlanságba dermedt tájkép inkább idilli (és giccses). Nyomasztó, fullasztó hóréteg helyett inkább szappanoperás, buborékos habtenger áraszt el mindent, és ez végül nem is olyan kellemetlen a sávbhegyi magasságokban, mint előre gondolnánk, főként hőseink sokkal súlyosabb gondokkal küzdő hétköznapjaihoz viszonyítva. A felfújt álproblémák eltakarják a legkisebbé zsugorított valós problémákat, avagy a fától nem látni már az erdőt.
Bár értékelem a becsületesen, jól megrajzolt miliőt és kliséalakokat, olvasás közben nem éreztem a kritika igazi, metsző élét. Mintha egy rendkívül éles szemű, ám megengedően ejnye-bejnyéző, a kialakult helyzeten szinte figurái könnyedségével átlépő elbeszélővel lenne dolgom, aki bár itt-ott elejt egy-egy fricskát, mégsem akar igazán eleven húsba vágni. Tényleg a legkisebb jégkorszak ez. Annyira kicsi, hogy már nem is hideg, inkább csak langyos.


balagesh
5.0/5

Középszerű ​emberekről talán lehetetlen nem középszerű művet írni. Vagy legalábbis csalni kellene, és éppen azt játszani el, amit Térey kifejezetten nem akar: hogy még ezekben a körökben is néha, nagy ritkán megeshet valami nem középszerű. A végeredmény olyan, mintha komoly cenzorok kivágtak és lecsiszoltak volna szinte mindent, ami tényleg sebezhet, vághat, karcolhat, és csak annyit hagytak meg, amennyi jelezheti, nem is olyan szigorúak ők.
Hiába tehát a nyelvi változatosság, hiába a nagy formába öntött megannyi éleslátó megfigyelés, ha ezekkel az emberekkel semmi nagy nem bír megesni: na jó, egy kicsit fáznak, néha elakadnak a hóban, leesnek vagy elrabolják őket, de még végső esetben is olyan szépen írják ki őket a történetből, hogy nem kell kirakni a 18-as karikát. Így aztán a könyv végén is csak események vannak; dráma, katarzis, vagy bárminemű fordulat nincs.
Mondhatnám, hogy éppen ez a legadekvátabb ábrázolás, és minden tényleg így van a való életben is. Mégis kevés ez így, mert Térey éppen ezáltal csak udvari bolonddá válik. Akinek megengedtetik, hogy kinyissa a száját, hogy kimondja, mit mindenki gondol, ám egyszersmind tudnia kell, hol a határ, meddig mehet el. Pont annyira megy hát, ahol látszik, hogy tudna tovább is, de még nem lesz nagyszerű, kiváló. Megsuhint mindenkit, botránybaloldalt és vezérdemokráciát egyaránt, aztán visszarántja kezét. A kritikus, ki tetszést vadászik. Kenőccsel a kézben irritál…
„Szomorúság vagy irónia uralja a vásznat? // Idill ez barátaim, vagy annak csípős paródiája?” (314) – kérdi. Mondhatnánk: sajnos egyik sem igazán. Hiszen az nem erény, ha intenzív, de közben mégis behízelgő (113); mert így csak tenyérbemászóan dühítő, akárcsak a Bee Gees zenéje (117).
Pedig éppen ilyenek vagyunk manapság mindannyian ebben az országban, kivétel nélkül: ilyen senkit meg nem becsülő súlytalanok, akik mindenkiben találnak fogyatkozást, akik az életet cinizmus és illúziók váltogatásával űzik, akik gyakran még maguknak sem adják meg a tiszteletet.
Itt van ez a kétségkívül nagy tehetség által alkotott nagy mű, tehát adomány és munka egy helyen, a végeredmény mégis puhán fed csak, mint a hó, s úgyis olvad el. Persze lehet, hogy éppen erre van szükség. A nagyság záloga a súlyegyentartás.
Mégis úgy látom, mi kataklizmának indult, végül csak némi nem is oly kellemetlen emléket hagy maga után.
http://konyvelmeny.blog.hu/2016/03/20/terey_janos_es_a_kozepszeruseg


Csabi
3.0/5

Egy ​disztópia lenne Térey legújabb műve, a jégbe fulladt világ. Nagyot kockáztatott a szerző, amikor a követlen közeljövőbe tette a cselekményt, 2018. végén kezdődik, és 2020. őszén ér véget a regény, bár nagy része 2019/20 kemény telén játszódik. Hihető-e, hogy az országban ilyen radikális változás áll be ilyen rövid idő alatt? Szocdem miniszterelnök, jobb és bal szélsőségek lefaragva, szinte már polgári kéjben fürdik az ország. Inkább vágyálom, mint reálisan hihető alternatíva 2015-ből nézve. Tulajdonképpen kellemes is volt olvasni ezt a világot, bevackoltam magamat egy kicsit, próbáltam elképzelni…, de azért elhinnem nem sikerült, hogy egy kormányváltás, és máris ennyire problémamentes lesz ez az ország, már a mostanihoz képest.
Ebbe a polgári idillbe rondít bele a természet, Izlandon és Szicíliában kitörnek a vulkánok, előbb csak a légiközlekedés bénul meg, aztán a vulkáni por miatt atomtél nehezedik Európára. Izlandon és Szicíliában is megismerünk egy szereplőt (Mátrai és Alma), hosszasan követjük őket, mígnem a regény gravitációja behúzza őket a Sváb-hegyre, ahol tulajdonképpen az egész történet lejátszódik. Már ha beszélhetünk történetről, mert az nincs, megismerünk még egy rakat idevalósi közép- és nagypolgárt, két korábbi, főszereplőnek hitt hősünk fel is oldódik ebben a közegben, kiderül, hogy nincs is főszereplője a könyvnek, csak sok cselekményszála, amik itt-ott találkoznak, de nagyjából az egész egy Sváb-hegyi Barátok köztnek tűnik, tét nélkül kukucskálunk be hol ezen, hol azon az ablakon. Sváb-hegyi anzix behavazott tájjal. Érdekességet visz a történetbe Labancz Győző, aki migrénes rohamaiban visszahallucinálja magát 1945-be, a kitörés napjaiba, és élő egyenesben látja az akkori eseményeket. Hogy ez hogy jön ide, azt nem tudom, talán a Sváb-hegyről gyűjtött anyagból ezt az érdekességet nem lehetett kihagyni.
Na de talán a disztópia, az hoz valami életet ebbe a hatszáz oldalba. A hosszas felvezetés után, mint mondtam, beszűkülünk Budára, és megkezdődik a hópornó. Na most, aki megélte már ebben az országban, hogy leesett öt centi hó, az tudja, hogy onnan már mindegy, megbénult az ország. Semmi különös, innentől hóban követjük a szereplők hétköznapjait. Az érdekesség kedvéért vannak fundamentalista terroristáink, a Nemzeti Cserkelők, ilyen Magyar Gárda szerű alakulat népnemzeti ideológiával, sajnos nem hucul lovakon nyilaznak, hátrafelé, géppisztolyuk is van, nem akarnak semmit, csak káoszt. Pitiáner ország, pitiáner terroristái. Kb ennyi, nem kapunk kitekintést a világra, mi is történik, nem akar-e az orosz medve küldeni usanka-segélyt, de még azt sem tudjuk meg, mi van Bakonyböhönyén vagy Nyírtarhonyáson, ebben az országban úgyis csak Budapest számít, nem?
Na persze a politikai vonal nem maradhat ki, meg is kapja a magáét a bukott vezér demokrácia, bele van rugdosva rendesen a döglött oroszlánba (2019-ben vagyunk, ugye), bár a jelenlegi nomenklatúra emberei sem tűnnek sokkal különbnek, rajtuk keresztül kapja meg a magáét a mindenkori (jelenlegi) elit (nem is fog Térey egyhamar állami kitüntetést kapni, ez meg az én jövőbelátásom), egyedül Radák miniszterelnök tűnik ki közülük, bár neki is legnagyobb problémája, hogy két szeretője közül melyiket válassza.
Akkor tulajdonképpen mit is akar mondani ez a regény? Akármit is, de nem kellett volna kibélelni ilyen vastagon semmi kis életek érdektelen történéseivel, azt, hogy abcug Fidesz-KDNP valami kevésbé direkt, és kevésbé hólével felvizezett kiadásban is el lehetett volna mondani. Sokkal többet vártam ettől a regénytől, de úgy tűnik, hogy a disztópia nem magyar műfaj (l. Egressy Százezer eperfáját), ezek után kicsit félve várom Kőrösi posztumusz regényét.


dacecc
4.0/5

Az ​biztos, hogy Térey sikerrel vitte végig az elképzeléseit a könyvvel kapcsolatban. Ebből a szempontból nem látok benne hibát, a stílus nem ingadozik, egyenletes az elejétől a végéig. De valahol olvasás közben úgy éreztem, hogy a kezdeti izgalmas forma monotonná válik és a történetben nincs elegendő muníció ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődésemet. A szellemes történetvezetés a végére szellemeskedővé redukálódott, veszített lendületéből.
Érdekes tapasztalat volt számomra, hogy úgy olvastam, mint sima prózát, a szöveg stílusa irrelevánssá vált a befogadás szempontjából. Ha jól rémlik, akkor a Friderikusszal való interjújában is volt róla szó, hogy sima prózaként is megjelentek részletek valamelyik lapban. Kíváncsi lennék, vajon úgy szedve is ekkora sikere lenne-e. Tipikusan olyan könyvnek érzem, ami lenyomat a korunkról, a mai magyar mentalitásról, de a másik oldalról, amiről nagyon kevés könyv készül: a tehetősebb budaiakról. Szívesen olvasnék többet a felső középosztályról, tobzódunk a szegénységről szóló irodalomban.


Peónia
4.5/5

Kis ​országnak Jégkorszakból is kicsi, sőt a legkisebb jut. Térey A Legkisebb Jégkorszakkal nagyon beletalált a nagy magyar valóság pontos közepébe, de olyan finom humorral mutatja meg a felesleges, érték nélküli, fontoskodásba, céltalan rutinokba vesző életek hideg és üres kudarcát, hogy olvasás közben esély sincs belesüppedni a bús magyar borongásba. A regényben groteszk kavalkáddá áll össze a karrierbe már beleunt ügyvédnő, a bukott vállalkozó, a miniszterelnök, a sleppje, a férfiakra utazó nők, nőkre utazó férfiak, a fundamentalisták, a szebb időket megélt hajléktalan és a többi szereplő felszínes, fájdalmasan nevetséges, valódi értékeket nem hordozó, talmi élete. A regénybeli, Svábhegyen élő, gazdag vagy valamikor gazdag emberek ismerik egymást, kapcsolataik különböző formákban átszövik egymás életét, de csak gesztusokat, testet, illúziót, gyorsan múló érzéseket adnak egymásnak a hiúságuk kielégítésére vagy az ürességük elfedésére. Értéket nem cserélnek, mert már maguknak sincs. Ezek az egymáshoz közelítő, majd elváló életek egzisztenciálisan leszálló vagy éppen felszálló fonalaikkal összegabalyodnak, de többségükben fájdalom nélkül szét is válnak. Nincsenek veszteségek, mert nincsenek értékvesztések sem. A lehűlés és az azzal járó katasztrófahelyzet persze kicsit megbolygatja ezeknek a felső körökbe tartozó, elkényeztetett embereknek a hangulatát is, de nem újulnak meg a kapcsolatok, a felszínességet nem karcolja meg úgy a jég, hogy komoly repedések keletkeznének ezeken a beállt életeken. Ugyanebben a regénytérben vannak, akik a változásra voksolnak, de a zavaros (sámánista fundamentalista) eszmék mindössze szélsőséges tettek végrehajtására elegendőek, valódi változási esély ezen a síkon sem bontakozik ki. A legelszántabbak a Svábhegyen randalírozó vaddisznók…
Talán az újra ébredező humorérzékem is közrejátszott abban, összességében élveztem ezt a regényt, bár voltak olyan részletei, amelyekről gondolkodnom kell még.


korkata
4.0/5

Kellemesen ​csalódtam ebben a könyvben. Láttam belőle részleteket felolvasó színházban. Az egyáltalán nem fogott meg. A könyv azonban olvastatta magát. Voltak részek benne melyek kifejezetten tetszettek.
A drámáit azonban nem tudta felülmúlni.


Juci
3.0/5

Erős ​a gyanúm, hogy a verses forma nélkül ez a könyv nehezen lenne megkülönböztethető egy Frei Tamás-regénytől. Annál a résznél lettem lelkes, amikor sokat sétálnak a régi-új Hegyvidéken, mert laktam a környéken, és imádom a jól ismert és szeretett városrészeket irodalmi szövegekben bejárni (bónusz régi térképpel!). Ja, és szeretem a sci-fit, úgyhogy tetszettek az {{időalagutas}} részek :) Ezt leszámítva sajnos nem érdekel a budai elit élete, azt kell mondjam.


ddani
2.5/5

Manír-epika ​ez a nagy verses elbeszélés,
Eliték csodálatos élete a Nagy Hóban!
A mirelitre fagyasztott szövegbuborékok
Egy darabig jegesen érdekesek,
Lefagy a világ, a felső tízezer
Budán, a Svábhegyen, Duna jegén
Parlamenten kívül, és így tovább -
Ilyen, sorokból összeállt buborékokban élnek,
Csupa modoros, sznob közhelyalak.

Élik nem is túl érdekes, bár kényelmesnek mondható,
Gazdag és önhitt életük, vannak cédéik, nőik,
Sokuk – nahát – ötvenes férfi pont, mindenféle fontos és komoly
Magánéleti-szless-politikai krízisbe, egymás nőibe, volt nőibe bonyolodva,
Száz oldalanként ha elejt egy-egy szimpatikus
Megnyilvánulást az egész rohadt bagázs, de az se mentség.

Vaddisznók vannak, ez még jó.
A helyszínek, a történelmi múlt
Több szólamban, mindenféle értelemben
Kísért.* Dübörög mellé popkultúra,
Behallatszik néha ez (az olvasói) jelen,
Igaz, a Téreyével zenei ízlésem ritkán találkozik,
Generációs dolog lesz alighanem.

Persze a fiatalok, sokkal rémesebbek még ezeknél is,
Lázadó vadpartizán szélsőségek, terroristák ők, akik
Azt se tudnák mit csináljanak egy operabállal, ha beutalnák
Őket mondjuk közszolgálatilag. Buták, otrombák, nyilván büdösek.

(Ilyen kekec szentimentális olvasót! Nekem
Nem megy hatszáz oldaon, hogy egy
Szimpatikus arcot se lássak kipirulni annyi téli jelenet
Során, max áldozatot, és velük sem megy az együttérzés.)
Kár, pedig egészen érdekes lehetne
Hogy verses formában jól működjön egy ilyen.

*Ez egészen odáig van kihúzva,
Hogy egy rendes – már értsd: nem “sámánista” -
Szereplő rendes látomásokat szállít nekünk
Migrénje helytörténet-mélyéből, szegény, fájós beszélő fej.


Arcturus
3.5/5

Olyan ​tanácstalan vagyok a csillagozásban, meg egyáltalán a mű kapcsán, mint még sosem voltam. Nagyon haragszom erre a könyvre. Nagyon szép, de akkora pazarlás, mint ide Lacháza… A végére megvett magának, de 5 csillagot nem érdemel egy oylan könyv, aminek a felénél még örültem, hogy (szabad)verses formában íródott, mert akkor kb. feleannyi a szöveg, mint lenne egy regény esetében… Haragszom, mert a szabadvers az egy annyira feleslegesen műműfaj a szememben, hogy hihetetlen. A verset eleve egy majdnem felesleges dolognak tartom, sosem szerettem, persze akad pár kedvenc. Tudom, hogy nem a rímtől vers a vers, de azért… itt még szótagszám sem, semmi sem! Ez egy teljes mértékben felesleges forma volt így, papírpazarlás…

Ezen a problémámon nem tudok túllépni, engem nem elbűvölt, engem feldühített ez a forma.

Maga a történet egyébként tetszett, érdekes volt, különösen pár gondolat belőle. Tetszik, hogy annyira beazonosíthatatlanok Térey politikai nézetei, hogy amikor már biztosra vennéd, hogy ilyen oldali, akkor hirtelen rákontráz egy mondattal, és bizonytalanná teszi a belső ítéletedet róla. Az, hogy ez 2015. második legjobb könyve, nagyon erős túlzás. De érdekes, az biztos. Nem bántam meg, hogy elolvastam.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

66.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók