Ajax-loader

A ​palóc nyelvjárást a magyar nyelvterület egyik legismertebb területi nyelvváltozataként tartjuk számon. E mostani munka a keleti palóc terület egyes sajátosságait tárja elénk egy borsodi település, Szuhogy tájszavain keresztül.
Minden tájszógyűjtemény egyben kultúrtörténeti értéket is képvisel. A Szuhogyi palóc tájszótár értékét jelentősen növeli, hogy a szerző maga is autentikus nyelvjárási beszélő, így az elsődlegesen elsajátított nyelvváltozat alapján a keleti palóc nyelvjárásról közvetlen ismeretei vannak. A szerző, Mazurka Károly a falu szülötteként ifjúkorától, az 1950-es évektől gyűjtötte a helyi nyelvjárási jelenségeket. A szótár kincsesbányája a helyi néprajzi emlékeknek is. A szócikkekből megismerhetjük az itt használt eszközöket, a munkafolyamatok menetét, ahogyan a helyi szokásokat is. A falu korábbi életéhez a gazdálkodás mellett a bányászat is szervesen hozzátartozott. Így más tájszótárakhoz képest a szótárból e ma már kevesek által folytatott tevékenységről szintén képet rajzolhatunk az egykori bányászok által használt szavak segítségével.
A Szuhogyi palóc tájszótár nemcsak a tudomány számára tarthat számot érdeklődésre, hanem a paraszti világ iránt érdeklődő nagyközönség tájékozódását is szolgálja.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók