Ajax-loader

Negyven ​évvel ezelőtt, 1969. július 21-én Neil Armstrong és Buzz Aldrin először lépett a Hold felszínére. Meghatározó pillanat volt ez az emberiség történetében, amelyet jól jellemez Armstrong parancsnok szállóigévé vált mondata: “Kis lépés ez egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek.” Ez volt az a pillanat, amikor az Egyesült Államok döntő fölényre tett szert a Szovjetunióval folytatott űrversenyben. És ez volt az a pillanat is, amikor bebizonyosodott, hogy az emberiség képes addig ismeretlen, idegen égitestek meghódítására. Az Apolló-program sikere az egész emberiség sikere. Szerepe volt ebben annak a sokezer tudósnak, szakembernek és pilótának, akik részt vettek a program előkészítésében, a fejlesztésben és a megvalósításban. De közvetve szerepe volt mindazoknak, akik lélekben követték a Holdra szállást. A könyv ennek a közös munkának a meghatározó állomásait, eseményeit és emlékezetes személyiségeit követi nyomon. Bepillantást enged a kutatómunka színhelyeibe, a résztvevők felkészítésébe és a teljes program legfontosabb eseményeibe. A NASA által rendelkezésünkre bocsátott mintegy száz fénykép kivételes élményt nyújt azoknak, akik annak idején nyomon követték a program eseményeit, de azoknak is, akik számára mindez már történelem. A könyv arra inspirálja a mai olvasót, hogy a program nem zárult le a két űrhajós Holdra lépésével. Az újabb égitestek megismerése, az emberiség közös álma, a Földön kívüli világ felfedezésére folytatódik.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

100.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók

  • Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.