A ​szöveg öröme Irodalomelméleti ​írások

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

Adolf Hitler - Mein ​Kampf
A ​Mein Kampf (Harcom) Adolf Hitler nemzetiszocialista vezető egyetlen, még az életében kiadott könyve, melyet landsbergi fogsága idején kezdett el írni, miután 1923-ban az ún. sörpuccsban való részvételéért börtönbe zárták. A könyvben áttekintette addigi pályafutását és megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A mű a nácizmus ideológiai alapvetése lett. Hitler magát a könyvben nem politikusnak, hanem programadónak (Programmatiker) ábrázolta. Eszerint „a programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyan megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” Továbbá: „[a programadó] jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nemritkán az, akit „világidegen” szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.” Hitler ezzel az írással egy átfogó elméletet kívánt a nép elé állítani a marxizmus ellenében. Emellett úgy kívánta bemutatni addigi pályáját, mint ami pártja és az egész nép ideális vezetőjévé teszi őt a zsidóság, mint közös ellenség elleni összefogásban. Megerősítette az NSDAP 25 pontos programjának érvényességét. Megállapította, hogy a nemzeti szocializmus egyik elődjének számító Völkisch mozgalom sikertelen maradt és ideje lejárt; ezzel szemben az NSDAP modern, céltudatos gyűjtőmozgalommá vált, amely sikerrel tömörítheti a weimari köztársaság nacionalista és antidemokratikus erőit.

Mircea Eliade - A ​samanizmus
Sámánok ​- különféle neveken, de hasonló jellemzőkkel és szerepben - a világ szinte minden archaikus kultúrájában léteztek, és léteznek sokfelé ma is. Mircea Eliade az első, aki ezt az igen összetett jelenséget egységes egészként kezelte és illesztette az általános vallástörténet keretei közé. Eliade bemutatja a sámánná válás lépcsőfokait, a különféle beavatási technikákat, a szibériai, az indoeurópai, az észak- és dél-amerikai, az indonéz, az óceániai samanizmust, a sámánszimbolikát, valamint a kapcsolódó mítoszokat és rítusokat. A magyar olvasó gyakran találkozhat ismerős motívumokkal, hiszen a mi sámánunk, a táltos alakja és szimbolikája sokáig elevenen élt a néphagyományban. A kötetet Hoppál Mihály utószava zárja, összefoglalva az 1968-as, bővített francia kiadás megjelenése óta eltelt időszak kutatási eredményeit.

Friedrich Nietzsche - A ​tragédia születése
1872-ben ​jelent meg először a fiatal klasszika filológus professzor, a későbbi "démoni" filozófus egyik legfontosabb, leghíresebb munkája, A Tragédia születése. Szigorúan véve ókortörténeti tárgyú szakmunka, a korában is, ma is kardinálisan fontos kérdés (hogyan született meg a görög tragédia?) megoldásának kísérlete, de már megjelenése idején látszott, hogy jóval több szakmunkánál (ilyenként egyébként a korszak és minden idők egyik legnagyobb klasszika filológusa, Wilamowitz-Moellendorf zúzta ízzé-porrá kritikájában). Tény, hogy történelmi-filológiai szempontból nézve A tragédia születése megalapozatlan hipotézisek halmazának tűnik, hogy szerzője meg sem kísérli benne alaptételeinek a szakma szabályai szerint való nyomós bizonyítását, hogy koncepcióként, "megoldási keretként" is messze eltér és szembenáll mind a múlt, mind a jelen század kutatási eredményeivel. Csakhogy egy másik síkon, pontosabban egyszerre több síkon is, alapvető felismeréseket tartalmaz. Mindenekelőtt vitairatként. Mert, jóllehet formáját tekintve semmiképp sem az, valójában az egész kis könyv monumentális vitairat, kétségbevonása a winckelmanni-goethei klasszikus görögség-felfogásnak és nagyerejű rámutatás egy mélyebb, összetettebb és - filozófiai szempontból legalábbis - reálisabb görögség-képre. Mert, és ez a legfeltűnőbb, legismertebb vonása a műnek, Nietzsche benne egy új görögség-képet posztulál, a fehér márványszobrok, a klasszikus idill mögött felmutat egy tragikus, a sötét erőkkel állandóan számoló, az apollónival szemben dionüszoszinak nevezett görögséget is, sőt e két "világ" egybepatakzásából eredezteti a görögség leginkább létmagyarázó műfaját, a tragédiát is. A filozófiai kritika viszont éppen ezt a dualizmust, egyáltalán az őstípusok elméletét, az irracionális-szellemtörténeti koncepciót támadja, lényegében a mű megszületése óta napjainkig. Ugyanakkor lehetetlen nem meggyőződni arról, hogy ami pozitívumot, új felismerést, gyökeresen eredetit a modern vallástörténet, mitológia-kutatás, archetípus-elmélet hozott, az lényegében Nictzschének erre a könyvére vezethető vissza. Bővelkedik persze a mű egyéb felismerésekben is, elsősorban esztétikaiakban, műfajelméletiekben.

Julius Evola - Lázadás ​a modern világ ellen
Egy ​ideje közhellyé vált a »Nyugat alkonyáról«, a jelenkori civilizáció válságáról, e civilizáció veszélyéről, rombolásáról és elidegenedéséről beszélni. Ezzel összhangban Európa és a világ jövőjéről jóslatok hangzanak el, és bizonyos »defenzíva« érdekében felhívások tétetnek közzé. Általában véve, mindez alig tanúskodik többről, mint egyfajta értelmiségi dilettantizmusról. Túl könnyű lenne kimutatni, hogy e megnyilvánulásokból mily gyakran hiányoznak az igazi princípiumok, hogy az ellenállást kifejtők milyen sokat elfogadnak abból, amit tagadni szándékoznak, hogy mily kevesen tudják, mit akarnak. Kitűnik az is, mennyire vezérlik őket irracionális impulzusok - különösen amikor a gyakorlat területére lépnek át egyfajta »ellenállás« khaotikus és erőszakos kifejtésével, amely - bár többszörösen átfogónak mutatkozik - csak a jelen civilizáció efemer és legutolsó formáiból meríti ihletét.

Ismeretlen szerző - Strukturalizmus ​I-II.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Miriam Fields-Babineau - A ​kutyakiképzés alapjai
Társalogjon ​sikeresen a kutyájával, és meglátja, hamarosan azt fogja tenni, amit kér. Akár szobatisztaságra, követésre, ülésre megtanítja, akár azt szeretné, hogy odajöjjön, játsszon vagy trükköket mutasson be, ebben a könyvben megtalálja majd a megfelelő kiképzési módszereket. A gyors és hosszan tartó eredményesség kulcsa a dicséret, nem pedig a kutya játékokkal vagy jutalom falatkákkal történő elkényeztetése. Tanulja meg hatékonyan alkalmazni beszédét és testbeszédét, és sajátítsa el a kutya testbeszédét is. Lelje örömét abban, hogy feltárja kedvence különleges személyiségét, érvelőkészségét és humorérzékét. Ez a színes útmutató mindemellett számos egyéb tudnivalót tartogat a kutya- és kölyökgondozástól, a ketreces kiképzéstől és ápolástól a testmozgáson át egészen a kutya társas fejlődéséig. Különleges meglepetésként táblázataink segítségével 75 kutyafajta eltérő ápolási és mozgásigényét tárjuk fel önöknek. Próbálja ki ön is ezt a könnyen használható és teljességre törekvő útmutatót. Kezdje az újszülött kutyusok gondozásáról szóló ötletek olvasásával, majd térjen át a mintegy nyolchetes szabályozott kiképzési programra, ami előkészíti kutyáját az egész életen át tartó tanulásra. S ami a legnagyszerűbb, hogy kutyájának kiképzését gyakorlatilag bármely életkorban elkezdheti, mert - félretéve a régi mondást - nem igaz az, hogy "öreg kutyának nem lehet új trükköt tanítani". Miriam Fields-Babineau állatkiképző szakember, valamint a Training Unlimited nevű cég tulajdonosa, amely bemutatókra képezi ki az állatokat, tulajdonosaikat pedig arra tanítja, miként kell kedvenceiket megmutatni másoknak. Az írónő számos televíziós és rádiós műsor meghívott vendégeként ismert, írásai pedig országszerte újságok és képes folyóiratok oldalain jelentek meg. Miriam családjával, két kutyájával, két macskájával és lovával Virginiában él.

Immanuel Kant - A ​tiszta ész kritikája
Semmi ​kétség, minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik; hisz mi más késztetné munkára megismerőképességünket, ha nem az érzékeinkre ható tárgyak, melyek részint maguk váltanak ki képzeteket, részint értelmi tevékenységünket hozzák mozgásba, hogy e képzeteket egybevesse, összekapcsolja vagy szétválassza, és így az érzéki benyomások nyersanyagát feldolgozva létrehozza a tárgyakra vonatkozó ismereteket melyeket tapasztalatnak nevezünk. Így tehát az időben semmilyen tudásunk nem előzi meg a tapasztalatot, és minden ez utóbbival kezdődik. Ám jóllehet minden tudásunk a tapasztalattal veszi kezdetét, ebből még nem következik, hogy minden tudás a tapasztalatból ered. Mert nagyon is lehetséges, hogy maga a tapasztalati megismerés összetett valami legyen, hogy részint abból álljon, amit benyomások útján nyerünk, részint pedig abból, amit a tulajdon megismerőképességünk önmagából tesz hozzá (az érzéki benyomásokból csupán a késztetést merítve); csakhogy e kiegészítést nem különböztetjük meg azon alapanyagtól, amíg hosszas gyakorlat föl nem hívja rá a figyelmünket, és képessé nem tesz az elkülönítésére.

Jürgen Habermas - A ​társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása
Jürgen ​Habermasnak, a Frankfurti Iskola második generációja legszélesebb körben elismerést szerzett tagjának több mint három évtizede írt alapműve mára a szociológiai és a történettudományi képzés egyik általánosan elfogadott tankönyvévé vált. Az új kiadást ez önmagában is indokolná. A szerző ehhez azonban az 1990-ben írt előszavában (mely e kötetben olvasható először magyarul) indokként hozzáteszi azt az időszerűséget is, "melyet a nyilvánosság szerkezetváltozásának szemünk láttára kölcsönzött a Közép- és Kelet-Európában zajló pótló (utolérő) forradalom". Habermas a modern nyilvánosság modelljét történetileg "az államhatalom parlamentarizálódásának" elemzése révén, az angol és a kontinentális változatok bemutatásával rekonstruálja, míg eszmetörténetileg a liberális természetjogi törvénykoncepciók és a kanti politikai filozófia belátásainak bevonásával vázolja fel. Habermas a korabeli politikai gondolkodásban kialakult nyilvánosság-, illetve demokráciafelfogásokhoz méri ezen elveknek a politikai intézményekben ténylegesen megvalósult alakjait: úgy látja, hogy a politikailag működő nyilvánosság eszménye "ideológia volt és ugyanakkor több is volt mint puszta ideológia". Végkövetkeztetése szerint "a jóléti állam tömegdemokráciái normatív önértelmezésüknek megfelelően csak addig tekinthetik magukat folytonosnak a liberális jogállam alapelveivel, ameddig komolyan veszik a politikailag működő nyilvánosság parancsát".

Immanuel Kant - Antropológiai ​írások
A ​Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.

Immanuel Kant - A ​gyakorlati ész kritikája
"Két ​dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem." Ezzel a híres mondattal kezdődik A gyakorlati ész kritikája Zárszava, azé az írásé, amely Kant etikai műveinek sorában a második helyet foglalja el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) után. Noha a filozófus csodálatának tárgya és etikájának kulcsfogalma, a morális törvény már az 1760-as évek legvégén felbukkan Kant morálfilozófiai feljegyzéseiben, végleges jelentését és kontextusát éppen ebben az 1787 decemberében megjelent műben nyeri el. * Noha A gyakorlati ész kritikája megjelenését követően Kant folyamatosan dolgozott filozófiai rendszere kiépítésén, ezzel mindörökre adós maradt annak ellenére, hogy a Kritikák sora hamarosan egy harmadikkal is kibővült, a kétosztatú metafizikai rendszernek (a természet és az erkölcsök metafizikája) pedig 1797-ben megjelent a második része. Ennek a kudarcnak mélyen fekvő koncepcionális okai voltak. Az etika kitüntetett szerepe azonban soha nem kérdőjeleződött meg számára, ami talán természetes is egy olyan filozófus esetében, aki szabadságunk megnyilvánulását, a morális törvényt a kozmosz végtelenségéhez méri.

Arthur Schopenhauer - Szerelem, ​élet, halál / Életbölcsesség
"Az ​életbölcsesség fogalmát itt a szóban magában rejlő értelemben használom. Értem pedig rajta az élet lehető kellemessé és boldoggá formálásának a művészetét, a boldog életre való útmutatást"- írja Arthur Schopenhauer, német filozófus kötete bevezetőjében. A helyes életvitel, a világban való boldogulás, a szép és a jó mibenlétének kérdéskörei szinte minden hasonló gondolatgyűjteménynek tárgyát képezik. E műben az olvasó mindezt megtalálja, és valamivel többet is. Jelen kötet talán a többi közül is kitűnik azzal, hogy Schopenhauer, a pesszimizmus filozófusának nevezett gondolkodó, egyszerre ragadja meg a tapasztalati világ lényegét, és egyúttal mély bölcseletet is próbál átadni olvasójának.

Michel Foucault - A ​tudás archeológiája
"Megértem ​azoknak a rossz közérzetét, akik nem képesek elviselni, hogy ezt kell hallaniuk: 'A beszéd nem az élet: ideje nem a ti időtök; nem fogtok benne kiengesztelődni a halállal; könnyen lehet, hogy megöltétek Istent mindazoknak súlyával, amit mondtatok, de ne gondoljátok, hogy mindazzal, amit mondtok, létrehozhattok egy embert, aki nála tovább él.' A tudás archeológiája Foucault filozófiai főműve."

Michel Foucault - A szexualitás története I.
"Aki a szexualitásról beszél, bizonyos mértékig kivonja magát a hatalom fennhatósága alól; megkérdőjelezi a törvényt; s ha csak egy csipetnyit is, megelőlegezi az eljövendő szabadságot. Aki szexuális elnyomásról beszél, az a prófécia jónéhány hagyományos funkcióját is feleleveníti... Csak így kapcsolhatjuk tapintatosan össze azt, amit - mert félünk a nevetségességtől és keserűséggel tölt el bennünket a történelem - másként dehogyis mernénk egymás mellé helyezni: a forradalmat meg a boldogságot; vagyis a forradalmat és egy másik, szebb, fiatalabb testet; a forradalmat és a gyönyört."

Martin Collcutt - Marius Jansen - Isao Kumakura - A ​japán világ atlasza
A ​japán világ atlasza az átlagos olvasókhoz és utazókhoz szól, akik szeretnének fogalmat alkotni Japán gazdag kulturális örökségéről és a közegről, melyben mindez létrejött. Megértése, élvezete nem igényel különösebb jártasságot a japán történelem, földrajz, kultúra területén. Reméljük azonban, hogy sikerül lekötni azoknak az érdeklődését is, akik már jól ismerik Japánt. Az áttekintés a történelem előtti emberek kőszerszámaitól korunk gyermekeinek számítógépeiig terjed, és hasonlóan változatos a térképek válogatása is.

Bókay Antal - Erős Ferenc - Pszichoanalízis ​és irodalomtudomány
A ​szöveggyűjtemény, amelyet most kezében tart az olvasó, az irodalomtudomány és a pszichoanalízis kapcsolatával foglalkozik, mely több mint egy évszázada létezik és története mindkét oldalról kimeríthetetlenül gazdag. A "kölcsönösen hatottak egymásra" szokásos formulája aligha jelzi annak a párbeszédnek igazi mélységeit, mely az emberi szellem e két kitüntetett szférája között alakult ki. A kötet tanulmányai átfogó képet adnak errõl a kölcsönösen megterményítõ hatásról - a kezdetektől napjainkig, a klasszikus pszichoanalízis irodalomtudományi recepciójától az irodalomértelmezés különféle modern és posztmodern pszichoanalitikus irányzatáig. Célunk az volt, hogy megkerülhetetlen alapszövegek közreadása mellett a kérdések nyitottságára is felhívjuk a figyelmet, és bízunk abban, hogy ezt a célt - a válogatás elkerülhetetlen szubjektivitása ellenére - sikerült elérni.

Roland Barthes - Beszédtöredékek ​a szerelemről
A ​nyelv olyan mint a bőr: szavaimmal a Másikhoz dörgölőzöm. Mintha csak a szavak helyettesítenék az ujjaimat, vagy mintha az ujjak szavaim meghosszabbításai volnának. Nyelvezetem reszket a vágytó. Egy mandarin szerelmes volt egy kurtizánba. "A magáé leszek, mondta a lány, ha száz éjszakán át vár rám a kertemben egy zsámolyon ülve, az ablakom alatt." A kilencvenkilencedik éjszakán azonban a mandarin felállt, hóna alá csapta a zsámolyt, és elment."

Roland Barthes - A ​divat mint rendszer
A ​kiszámíthatatlan és szabályos, a folyton megújuló és mégis közérthető divat mindig is érdekelte a pszichológusokat, esztétákat és szociológusokat. Roland Barthes ebben a könyvében mégis új szempontból közelíti meg a divatot: az újságok leírásaiból kiindulva a jelentések egész rendszerét tárja fel benne, és először veti alá igazi szemantikai elemzésnek, miközben arra a kérdésre keresi a választ, hogy az emberek hogyan teremtenek jelentéstartalmakat az öltözködésükkel és a rá vonatkozó kijelentéseikkel. Barthes számára is az antropológia egyik legizgalmasabb kérdése, hogy a lingvisztikai elemzés kiterjeszthető-e a kulturális jelenségek egészére. Ez a könyve az egyik legelső kísérlet az alkalmazott szemiotika bevezetésére. Minthogy azonban nincs másfajta jel, csak társadalmi, Barthes - miközben türelmesen leírja a divat rendszerét - azon is elgondolkodik, hogy a mai társadalom vállalja, vagy megkerülia z általa kidolgozott értelmek önkényét: ez a divatról szóló könyv mindenekelőtt a jelekről szól.

Arthur Schopenhauer - A ​nemi szerelem metafizikája
Schopenhauer ​célja meggyőzni az olvasót arról, hogy az a téma, ami az irodalom valamennyi műfajában nemhogy jelen van, de az egyik legkedveltebb mind a szerzők, mind az olvasók körében, érdemes a filozófiai vizsgálatra. Schopenhauer munkáját a többi között a Franklin társulat adta ki magyarul 1918-ban, Budapesten. A szerző maga is megjegyzi művében, hogy tanulmányának témájáról nem sok filozófiai értekezés született előtte, e kevés közül a jelentősek Platón, Rousseau, Kant, Platner és Spinoza tollából valók, ám Schopenhauer megítélése az említett gondolkodók szerelemről írt alkotásairól nem túl hízelgőek. A nemi szerelem metafizikája a többi mű között van annyira jelentős, hogy tekintetbe vegyük a nemek különbségének filozófiai vizsgálatakor.

Paul de Man - Az ​olvasás allegóriái
"Az ​olvasás allegóriái történeti tanulmányként indult és az olvasás elméleteként végezte" - értékeli munkáját a könyv előszavában a szerző, Paul de Man. A belga származású amerikai irodalmár (irodalomtörténész és elméletíró) leghíresebb, legnagyobb hatású, 1979-es művének 1999-es magyar kiadása az utóbbi években a hazai irodalomtudomány egyik legtöbbet idézett műve volt. Gyakran idézik a "dekonstruktív" olvasásmód mintájaként és elgondolkodtató szövegelemzései miatt egyaránt. Második, frissített és apróbb javításokkal kiigazított kiadását nemcsak a tudományos vitákban játszott szerepe, hanem az egyetemi oktatásban betöltött funkciója is indokolja. A mű hathatósan közreműködött abban, hogy a kortárs irodalmi és filozófiai gondolkodásban elmélyedő kutatók olyan 18-19. századi szerzőknél találják magukat, mint a kötetben elemzett Rousseau és Nietzsche, másfelől pedig, hogy az említett szerzők szövegei hatékonyan alakítsák jelenkori gondolkodásunkat nem csupán az irodalomtudomány és a filozófia, hanem a társadalomtudomány tágabb területén is.