Csurka Istvánnak ez a korai regénye, mely 1959-ben jelent meg először, napjainkig sem vesztette el hatását és jelentőségét. Olyan dilemmát ábrázol a főszereplő, Bojtor László és a környezete, egy dunántúli falu révén, amelyre ma is fogékonyak vagyunk, amelyen ma is elgondolkodunk: a hova- és a mihez tartozás dilemmáját. A parasztszármazású Bojtor László, akiből értelmiségi, de falura “száműzött” értelmiségi, tanító lett, nem tudja megmagyarázni magának, nem tud válaszolni gyötrő kérdésére: “ki vagyok én?”, és emiatt képtelen végleg lekötni magát valami mellé.
“Azt mondom, paraszt vagyok, és városba repülnék, a szívem ezt a világot imádja, és a másik után vágyik…a modernség után”. Az ellentmondó szándékoktól megoldhatatlannak látszó önmeghatározást elemzi pontos, és árnyalt lélekrajzzal Csurka István.
Kapcsolódó könyvek
Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk
„Én, Csokonai Lili löttem e nyívvel tellyes világra az 1965. esztendőben 17. septembris virradólag Csepel szürke lapályában, az igaz római hitben és hitetlenségben megmaradván hóttig.” Így kezdődik Csokonai Lili könyve. Regény és önéletrajz, látomás és valóság. Egy árván maradt lány sivár, profán kálváriája a mai ember számára szakrális nyelven. Nevelőapja kikezd vele, mennie kell, takarítónő lesz, szexről, szép ruhákról, illatszerekről ábrándozik, elveszti szüzességét, nős emberrel kerül viszonyba, később a test és a lélek csábításainak egyaránt engedvén a legkülönfélébb kalandokba keveredik. Egy lány a 80-as évek közepétől elkezdi mondani az életét. Az életünket. Reménykedjünk.
Nádas Péter - Egy családregény vége
Az indázó bokroktól, fáktól takart óriási kert mélyén áll a ház. Áll öregen és örökös jelenben. Otthonszaga, meseillata van. Mesélnek a gyerekek, mesél csudás legendákat a savanyúcukrot szopogató nagymama - igaz történeteket, bajról és szerencsés megmenekülésekről a süket, ordító, szörtyögve alvó nagypapa -, s elmondja az ősi mítoszok homályából előlépő Simon család eredetének és lombosodásának jelképes töténetét is.
A jelenidő rideg fénye, kegyetlen csendje áttör a mesék meleg, áramló poézisén. Az ötvenes években vagyunk. Az egymásra rétegzett, a jelen pillanatiba csomósodott történeteknek egy tíz év körüli kisfiú a főszereplője. Megfogalmazatlanul is világos a példázatok tanulsága: a bűnöket és bűnhődéseket újrakezdésnek, feloldozásnak kell követnie.
A fiatal író érett, jelentős művet írt: történetének erős sodrása, sűrű ritmusa van. Minden mondata feszült, minden részlete izgalmas. Szuggesztív, olvasmányos és fontos könyve az Egy családregény vége.
Krasznahorkai László - Sátántangó
".... a regény tere újra egy világ, és... ez a világ - alakjai által - dúsan tagolt, rétegzett, hierarchizált, a mindennapi cselekvésköröktől az álmokig és fantamagóriákig, az egyetemes világrendtől az élet egyszerű újratermelésén és a társadalmi helyen keresztül az emberi méltóság és méltatlanság etoszáig.
... A Sátántangó korszakalkotó mű."
Radnóti Sándor
"Sátántangó afféle perpetuum mobile, egy megtévesztési és megtöretési láncon át nyilvánuló létszerkezet, melynek nincs felelőse, csak állapota van, melyre különféle hitek, remények, öncsalások vetülnek... A tehetetlenség és mozdíthatatlanság halálos kitáncolásában áll e regény nagyszabású volta... Nyomasztó, egyben mélyen lélegző könyv: élőlény, mint minden igazi epika."
Balassa Péter
Bodor Ádám - Sinistra körzet
Valahol a Kárpátok hegyláncai közt - mellékesen szólva: Európa közepén - egy velejéig irracionális világban játszódik Bodor Ádám regénye. Hősei egy bornírt társadalom foglyai - s ezenközben az öröklét számkivetettjei. Életük már-már civilizáción inneni, életviszonyaik tökéletesen szervezetlenek, tehát rendőrileg szükségképpen túlszervezettek, mindennapjaik a totális működésképtelenség szüntelen tudomásulvételével és megindító kijátszásával múlnak. Andrej Bodor a történetek elbeszélője és elszenvedője, hol alanya, hol tárgya tehát, papírjaitól és nevétől is megfosztatik, mikor megérkezik Dobrin "City"-be, a számára kijelölt lakhelyre, hogy fölkeresse nevelt fiát. Ami a regény szereplőivel és körülöttük történik, érthetetlen és borzalmas, mindazonáltal megérthető és körülményeik értelmezésével tökéletesen logikus, ami a legborzalmasabb, az történik a legtermészetesebben, leglogikusabban. S hogy ezt így érezzük, az Bodor Ádám rendkívüli írói-művészi erejének, ábrázolása pontosságának köszönhető, aminek révén fizikai és metafizikai, reális és irreális mintha nem is fogalmi ellentétpárok lennének, hanem a hiányokkal jelzett teljesség oszthatatlanságának egymásba érő, egymásba játszó felületei. Mert itt olyan világot kellett megmutatni, amelyből mindenki a maga módján menekül: külföldre (Andrej vagy Géza Hutira), halálba (Béla Bundasian), magányba (Géza Kökény) vagy a lefokozott, animális létbe, hogy ami nem embernek való, azt ne kelljen emberi öntudattal elviselni.
Vámos Miklós - A New York–Budapest metró
Egy magyar színész kijut Amerikába ösztöndíjjal. Elhatározza, hogy ott is szerencsét próbál a szakmájában. Bejárja az egész országot, tíz fejezetben tanít, rendez, játszik, próbafelvételekre megy, pénzt keres és veszt, szerelmes és tapasztalt lesz. Néha úgy érzi, tudja már a biztos siker titkát. Máskor sejti, még az sem elég.
Szilágyi István - Kő hull apadó kútba
Komor, baljós hangulatú hegyek között fekszik Jajdon, a nevében is fájdalmas város. Egy asszony minden éjjel köveket gyűjt kosarába, és a kútba önti súlyos terhét. Vállát, kezét sebek borítják, de a már régen kiszáradt kút egyre követeli az áldozatot. Ilka csak akkor nyugodhat meg, ha sikerül teljesen betemetnie a tátongó mélységet, és vele együtt az egész múltat: szüleinek korai halálát, a város minden lakója iránt érzett ellenszenvét, és a környezetében szokatlan és titkos kapcsolatát egy nála jóval szegényebb, családos férfival. Ilka sajátos vezeklése mégsem hoz feloldozást: sorsa menthetetlenül tragédiába torkollik. A történet a huszadik század első felében, a nagy kivándorlások idején játszódik, és egy nem mindennapi bűntény mozgatja a főszereplőt – de mindenki lelkét elkövetett vagy elkövetni vélt, titkos bűnök mérgezik. Feloldhatatlan ellentét van a jajdoni polgárok és a hegyeken élő parasztok között, mintha csak az Ókori spártaiak és „körüllakók” elevenednének meg Erdélyben. De öröknek tűnő a feszültség polgár és kereskedő, paraszt és városlakó, gazdag és nincstelen között; eközben Jajdon is lassan, de megállíthatatlanul halad a pusztulás, az enyészet felé.
Csák Gyula - Glemba
"Azt is gondoltam a továbbiakban, hogy engemet senki nem vádolhat, amiért most beszeszeltem egy cseppet, mert én amúgy rendes ember vagyok, és eltartom a családomat. Most is a családomért rúgtam be - erősítettem magamban az önvédelmet -, mert a feleségem akarta, hogy idejöjjünk házat venni, s én beleegyeztem, főképpen a gyerekek miatt, akinek szüksége van a büdös pesti levegő helyett az itteni levegőre és mozgástérre...
Ámde ennek az itteni letelepedésünknek minden terhét én viselem, s az is a terhek közé tartozik, hogy vedelem itt a rossz borokat a parasztokkal... Annyit azért felfogtam a maradék eszemmel, hogy hiba lenne a kocsmába mennem, hiszen vigyázni kell itt a jó híremre, viszont ott a drága Glemba... Jó bora van, szívesen adja, senki se tud róla... s különben is fontos odamennem, hiszen tisztázni kell, hogy mit is akar azokkal a zacskókkal, amiket állítólag ő adott a kezembe... Némi tévelygés után ráleltem a megfelelő útra, és hamarosan Glemba utcájába értem. Legnagyobb ámulatomra fekete Mercedes állt térdig érő vesszőkerítés előtt. Ez úgy meglepett, hogy egy ideig legyökereztem, és farkasszemet néztem a sofőrrel, s tartottam tőle, hogy elébem állna, ha be akarnék menni..."
Lovas Ildikó - Spanyol menyasszony
Lovas Ildikó új regénye, a Spanyol menyasszony az erotikus krimi és a lányregény mesteri ötvözete. A regény két síkon játszódik, az egyik az én-elbeszélő kiskamaszkoráig vezet vissza minket, míg a másik Csáth Géza feleségének, Jónás Olgának az utolsó napját elmondva próbálja megfejteni az író és felesége kapcsolatát. A regény - a végrendelet kivételével - alig használja fel Csáth leveleit és naplóit, inkább Jónás Olga nézőpontjából próbálja leírni a gyilkosságba fulladt kapcsolatot.
Jónás Olga, akibe háromszor belelő a férje, átvonszolja magát a szomszédos kovácsműhelybe, és ott belehal a lövésekbe. A regény azonban nem kívánja ekképpen megoldani a helyzetet, mert Csáth és Jónás kapcsolatának sokkal lényegesebb része a gyilkosságra készülés, a kínzás és a félelem, a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság. A tragédia ezen részével foglalkozó regényfejezetek központi kérdése tehát: melyikük öli meg előbb a másikat.
A spanyol menyasszony, az esküvőjére készülő, menyasszonyi ruhájában toporgó fiatal lány nem az ellenpontját képezi Jónás Olgának, de mindenképpen kiegészíti, hiszen benne testesül meg mindaz a bizonytalanság, kétely és vágy, amit a házasság jelenthet és amire kislányként, kiskamaszként különböző szerelmi próbálkozásokkal és testi történésekkel készül az én-elbeszélő.
A házasságra készülő lány és a házassága végéhez közeledő Jónás Olga sorsában a lányszobák világából érkező vágyak, remények és hazugságok szólalnak meg.
A kortárs irodalomban kevés olyan regény született, mint a Spanyol menyasszony, amely ennyire visszafogott pontossággal és mégis érzékien beszél a női testről és a szenvedélyről.
Nádas Péter - Emlékiratok könyve
Könyvének születéséről ezt írta a szerző: "Ezerkilencszázhetvenhárom őszén Berlinből Rostockba, majd onnan Warnemündébe utaztam. Az égvilágon semmi dolgom nem volt se itt, se ott. Nem ismertem senkit, engem sem ismert senki. A tengert akartam látni, s a kedélytelenül új szállodadoboz tizedik emeletéről néztem a tengert. és semmi más nem foglalkoztatott jobban, mint a saját életem kioltásának gondolata. Mivel azonban se magamat megölni, se meghalni nem tudtam, dolgozni kellett. A munka azt jelentette, hogy sima, biztos, nyugodt mondatokat írok félájult állapotban, olyan mondatokat, melyeknek se értelme, se józan interpunkciói nem közvetítenek semmit valóságos érzelmeimből, s így megint csak ott állt előttem a sürgető gondolat, hogy meg kell gyilkolnom magam. A szorongás csomókat, rögöket képez a torokban és a gyomorban; csomókat és rögöket köptem kijelentő módban. Egymás mellé rendelt kijelentéseim viszont olyan testet adtak a szövegnek, mely immár nem a jó tanuló automatizmusával alkalmazott központozástól nyerte el alakját és belső, gondolkodói szerkezetét, hanem a mellérendelés módjától, és ritmusától. A megtalált zene borzongatóan vad és egyáltalán nem hiteltelen képzettársításokra ragadott. Mégis, mintha csupán a hangomat tornáztattam volna, igaz, sajátos skálán. Elbeszélői modorommal kapcsolatos gondjaim életemnek ebben a szakaszában tematikus kérdésekké váltak. Rájöttem, hogy leplezetlen énemet a démonok gondosan eltakarják, s csak akkor húzzák el kezüket kicsit, ha a haláltól való félelmemben a képzeletemre bízom magam. Egy szó fogalmazódott, illetve hívódott le bennem: emlékiratok. Emlékiratokat fogok írni. Több ember időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát. Kicsit úgy, ahogyan Plutarkhosz az életrajzokat. És ez a több ember mind én lehetnék, anélkül, hogy én lennék. Így értem el egy formához, amelybe úgy éreztem, beleférhetek. Képzeletem nekilendült. Figurák, arcok, testek, gesztusok, ruhák áradtak rám összes szavukkal és szagukkal. Végtelenül gazdag lettem, dúskáltam földi javaimban. Két év telt el a warnemündeni séta óta. Akkoriban egy lakótelepi ház nyolcadik emeletén laktunk, s velünk átellenben építeni kezdtek egy hasonló betonmonstrumot. Éjjel és nappal, vibrátorokkal, keverőkkel, dömperekkel és toronydarukkal. Gondolom, ilyen lehet a pokol zaja. Furcsa módon, mégis ebben a pokoli építkezési lármában született meg bennem az elhatározás, fölálltam, leültem az asztalomhoz. Amikor a regényemet írni kezdtem, s attól kezdve mindig, tíz éven át, arra kértem igazán a legforróbb fohásszal az Istent, hogy soha ne engedjen egyetlen mondatot se fölülről leszúrnom. Szent Györgyre kellett gondolnom, amint gyönyörű ágaskodással, fölülről a sárkányba döf. Ne így. Ezt kértem." Tizenegy évig írta Nádas Péter ezt a regényt, mely három emlékiratból forr eggyé. Ideje a jelen, az ötvenes évek és a századforduló. A könyvben szereplő három emlékíróból kettő író. Író a mindvégig névtelen, regényén dolgozó főhős, és író a születő regény főszereplője is: német író, Thomas Thoenissen. A harmadik emlékíró "akkor jut szóhoz", amikor a másik kettőnek "tragikus hirtelenséggel" félbe kell szakítania emlékezését. Akár a múlt század nagy regényei: lebilincselően izgalmas, forró olvasmány az Emlékiratok könyve. De a rálátás a jelené. Hőseinek a groteszkül kegyetlen történelemtől és belső világuktól meggyötört történetében századunk érzelmi-érzéki enciklopédiáját írta meg Nádas Péter. "Kellemes kötelességemnek teszek eleget, ha kijelentem, hogy nem a saját emlékirataimat írtam meg. Senkit nem szeretnék fölöslegesen megtéveszteni. Regényt írtam, több ember, időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát beszéltem el. Mindazon valóságosnak tetsző helyszín, név, esemény és helyzet, ami a történetben előfordul, nem mondható tehát valóságosnak, hanem a regényes írói szándék és az óvatos képzelet terméke. Amennyiben valaki mégis magára ismerne, vagy - Isten ne adja! - bármilyen esemény, név, helyzet fedne egy valódit, akkor az csak a fatális véletlen műve lehet, s ebben a tekintetben - ha más tekintetben nem is - kénytelen vagyok minden felelősséget elhárítani.
Vámos Miklós - Apák könyve
Az "Apák könyve" ...családhistória is. Sok-sok apa vonul fel benne, ám nem mint Esterházynál "egynevűsítve", hanem megannyi külön-külön történet külön-külön alakjaként. Tizenkét nemzedékről szól, tizenkét prizmán áttörve ugyannak a "nemzettségnek" (ugyanannak?) a históriája, a fejezetek sora mintegy háromszáz évnyi magyar történelmet, itteni sorsot, jelleget vesz elő s elő; az író fájlalja, hogy végződésével a könyv már nem az övé, holott ő maga is folytatódik, az élet is.
Ami főleg izgatott: mitől regény itt a regény? Valóban a történelem írja e történetet, ez nagy hűség, s ennek áldoz-ajándékoz a nyelvezet is. S valóban elkapható a szál, a sodrata-jellege, és ekkor innen várjuk a fordulatokat. Nem a főszereplők "aktívumából". Késélen alakítják s szenvedik el ők a dolgokat. Persze, történeti hitele van csaknem mindennek. De - az én mércém szerint - azért annyira jó regény ez, mert olyan, mintha kitalációs lenne. Persze, legyinthet valaki e mániámra: legyen a regény igenis minél inkább kitalációs hatású. Világos, hogy egy ilyen regényre elszánt írónak nagy büszkesége a historikus hitel. Ellenben megismétlem: a sikert az adja igazából, hogy a dolog, részleteiben is, jól van kitalálva.
Nagyon nem akaródzna nekem Vámos regényét akár az apakönyvek sorába begyömöszölni, azaz helyét kisaccolni. A későbbi korok döntik el némely könyvek valódi jelentőségét, és Vámost népszerűségének tehertétele kétségkívül sokféleképp nyomja. Ha nem a magyarról lenne szó, akkor is így mondanám: nem igazán "normális" az erre-normás közfelfogás." (Tandori Dezső)
Kertész Imre - Sorstalanság
"Fokozatosan egyre mélyebbre merülünk a lágeréletbe, ahogyan általában megszoktuk a túlélők emlékiratai és regényei alapján, mégis, a regény első mondataitól kezdve valami mást kapunk, többet, mint szokványos regénytől, akár lágerregénytől is várhatnánk, valami lényegit, egzisztenciálisat: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja, és amilyen még nem volt sem (láger) regényben, sem filozófiai rendszerben. Ez a robbantás azonban irodalmi módszerekkel történik. Regény tehát a Sorstalanság, csak éppen nem olyan." (Spiró György)
Nádas Péter - Párhuzamos történetek I-III.
A Párhuzamos történetek talán legfeltűnőbb vonása, az életmű ismerői számára is meglepetést jelentő újdonsága az egymástól lényegében független történetek olyan elképesztő sokasága, amelyet semmiféle realista konstrukció nem lenne képes egyetlen elbeszélésben összefogni. E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A regény egyetlen, nagy elbeszélése azonban nem ezeket a történeteket beszéli el, hanem a testek egymásra hatásának, egymásra gyakorolt vonzásának, egymásra irányuló vágyakozásának és egymásról őrzött emlékezetének nagy történetét. Ebben a burjánzó elbeszélésben jönnek létre olyan csomópontok, amelyek különböző személyekkel azonos időben és azonos helyen (a másik test az érzetben), azonos időben különböző helyeken (a másik test a vágyban), azonos helyen különböző időkben (a lakás, a ház, a város emlékezete a testben), illetve ugyanazon személlyel különböző helyeken és időkben (a saját test az emlékezetben) megesett dolgokat kapcsolnak össze. Az elbeszélésnek ez a csomópontról csomópontra haladó mozgása vetíti ki aztán a rekonstruáló képzeletbe a történetek szövegen túli valósággá összeálló szövevényét, mely így gyakorlatilag és elvileg egyaránt kimeríthetetlen, és ezért képes egy semmiből megteremtett, társadalmilag és történelmileg mégis szigorúan meghatározott, az általunk ismert vagy ismerhető reáliáknak akkurátusan megfelelő, szövegen túli világot alkotni. Ahogy ez létrejön, az ennek a regénynek a legnagyobb titka és egyben világirodalmi teljesítménye. A Párhuzamos történetekkel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása, a századelő újító kísérletei és a nouveau roman által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel.
Kertész Ákos - Zakariás
A másnaposság gyalázatos állapot. De az alkohol utáni másnaposság még elíziumi érzet ahhoz képest, amit a hitének, illúzióinak, utópiáinak mámorából józanodó ember érez. Zakariás Gézának a katzenjammer mindkét formájából bőségesen kijutott: a fizikaiból és a szellemiből egyaránt. Itt áll kiürülve, hitek, utópiák nélkül, jövő nélkül, s hogy túl az ötvenen azt sem tudja, holnap mit eszik, hol hajtja álomra a fejét, az már szinte mellékes, bagatell. Zakariásnak csak a tartása maradt, de azt nem adja föl. Mert a tartás maga az ember. És az élet a halálig tart. Zakariás sorsa az elmúlt ötven év Magyarországában történelem is. Helyzeténél fogva sokfelé kötődik, de egészen sehová sem tartozik. Mert egyszerre polgár és proletár, munkás és művész-értelmiségi, mert zsidónak magyar és magyarnak zsidó és mindkettőnek katolikus, de katolikusnak ateista és hívőnek oly keserű, illúziót, sőt jövőjét vesztett ember, aki már csak arra képes, hogy talpon maradjon, mert az ember addig ember, amíg föl bír tápászkodni. Zakariás pedig, bár nem is remél semmit, ember akar maradni. És ez tébolyodott századunkban nem is kevés.
Závada Pál - Jadviga párnája
A naplóformában írott regény, bár történetileg az elidegenedésről, közelebbről egy rejtelmes családi szövetség csődjéről tudósít, mégsem egyszerűen a széthullás krónikája, benne rések nyílnak a moralitás titkos rejtekeire, amelyek még az egész életre kiható nagy hazugságok idején is a tisztaság hajlékai maradnak. Ez a tragikus ambivalencia, amelynek következményei az emberi természet esendőségében erednek, a sors végzetszerűségével kíséri végig a történetet. Zaklatott vidék az események színtere is: a két vagy három emberöltővel korábbi hazai peremvidék, amúgy valójában a Kárpát-medence kellős közepe, ahol mindig is a dac viharai váltakoznak a rezignáció bénító szélcsendjével. A _Jadviga párnája_ jelentős alkotás, varázslatos elbeszélés, nyelvi erejénél fogva világos gesztus a klasszikus próza eseményei felé a kortárs irodalom bizonytalan hierarchiájában.
Lázár Ervin - A fehér tigris / A Franka cirkusz
Lázár Ervin mindmáig egyetlen regénye először 1971-ben látott napvilágot. A fehér tigris egy csodás elemre épülve ábrázolja a korunkbéli (és mindenkori) hétköznapi ember erkölcsi próbatételét. Mit kezd az ölébe hullott mesés és korlátlan hatalom birtokában? Sajnos, nem tud úrrá lenni az emberi természet rossz erkölcsi beidegződésein, és jobbik énünk vágyainak valóra váltása helyett nyers erőszakot gyakorolja. A Franka cirkusz tíz hangjátéka a szerző tündéri realizmusára jellemző módon a valóság és a mese összefonódásával jellemzi írói világának groteszk helyzetekbe került szereplőit.
Faludy György - Pokolbeli víg napjaim
Faludy György a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának megdöbbentő történetét írta meg Szolzsenyicin Gulágjához is hasonlított életrajzi regényében. A Pokolbeli víg napjaimban az Andrássy út 60. és Recsk poklát megjárt költő sorsát 1953-ig, a táborból való szabadulásáig kísérhetjük figyelemmel. Mindaz, ami kapaszkodót nyújtott számára a hányattatás éveiben - ösztönös életigenlése, a testi szépség és a szellemi nagyság iránti feltétlen tisztelete - mélyen áthatja anekdotáit. Kortörténeti jelentősége mellett a Faludyra oly jellemző irónia és elemi őszinteség teszi a könyvet lebilincselő olvasmánnyá.
Ottlik Géza - Buda
Ottlik az Iskola a határon befejezésétől kezdve annak folytatásán dolgozott. Ez a folytatás végül is csak posztumusz jelent meg 1993-ban. A több évtizedes várakozás, a felfokozott figyelem, az írónak időközben szinte mitikussá növekedett híre és rangja ellenére a kritika egységesen azt állapította meg a műről, hogy az - minden részletszépsége ellenére - nem áll az Iskola a határon magasán. Bizonytalan volt a kötet filológiai szempontból is. Többen vitatták, hogy a kiadó, Lengyel Péter jól értette-e a szerző intencióit, helyes sorrendbe állította-e a töredékes darabokat; sokan azt is kétségbe vonták, maga Ottlik befejezettnek, kiadásra érettnek tekintette-e a Budát. A regény természetesen csak az Iskola a határon ismeretében érthető-élvezhető, mert annak több pontjai hivatkozásul szolgálnak a Buda szerkezetében. A hős, az elbeszélő ezúttal is Bébé a - festő volta ellenére - szinte pontról pontra megfeleltethető Ottlik-hasonmás. Az "Iskola" másik elbeszélője, Medve Gábor ezúttal nem egyenrangú narrátora a műnek, ám annak változatlanul kulcsszereplője. A Buda bizonyos szempontból keretregény. Azt beszéli el, ami az "Iskola" előtt és után történt, ezáltal értelmezve, állandóan "újraolvasva" az első regényt. Ezek az értelmezések azonban nem érintik az "Iskola" központi magját, annak a helyzetnek metafizikai "megértését", amit a katonaiskola Bébének és Medvének külön-külön is jelentett. A Buda nem egy helyzet, hanem minden helyzet értelmezése kíván lenni, éppen ezért - időben erősen szétszórt - epizódok sorozatából áll. Talán ezért sem oly igen fontos tudnunk, hogy a kiadó a "helyes" sorrendet rekonstruálta-e. A középpont bizonyos, a kör pontjai, amelyeket a Buda epizódjai rajzolnak ki, szinte tetszőlegesek lehetnek.
Déry Tibor - Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról / Kedves bópeer...!
Az idő s személyiségünk változása újabb és újabb viharokat korbácsol életünkben. A remekművekre azonban, mint vezérlő csillagra, bármikor rábízhatjuk magunkat, mert fároszként világítanak, biztos partra segítve a kétkedőt, hogy megerősödjék hite: bármilyen viharok közepette is érdemes embernek maradnia.
Tar Sándor - A mi utcánk
"Valami lehet a levegőben mostanában, vagy csak a hőség teszi, érzi ember, állat, hogy valami nincs rendben. Dorogi lova, a Palkó például úgy issza a sört újabban, hogy felemeli a farkát közben. Mérő Lajos pedig a műfogát vesztette el valahol, de a sört ugyanúgy issza, talán kicsit kevesebbet, vagy csak Esztike, a pultos nem húz neki annyi vonást. Lajost valaki fejbe vágta egy fülledt, zavart éjszakán... Akkor tűnt el az az adonyi alak is, aki hozott patkánnyal rágcsálót irtott, és kedvelte, ha pofozzák. Azóta valami vibrál a levegőben."
"Magyarországon megsokasodtak az 'írók'. Ezzel arányosan csökkent az írást tudók száma. Tar Sándor ezen kivételes kevesek közé tartozik." - Petri György
"Tar Sándor 'ott' maradt, ahonnan a pályatársak lassanként kivonultak. Ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában." - Bodor Ádám
Dragomán György - A fehér király
Hogyan dolgozza fel egy tizenegy éves kamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják a Duna-csatorna munkatáborába? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharait megnehezítő élethelyzetben? Erről szól A fehér király című lendületesen megírt regény. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. A kiskamasz fiúnak apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőttség terheivel. A főhős a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttség reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat.