Ez a páratlan könyv azoknak szól, akik szép, arányos testalkatot szeretnének kifejleszteni, drogmentesen. Azoknak szól, akik munkájuk mellett több-kevesebb rendszerességgel nem csak karban akarják tartani magukat, de fejlődni is szeretnének. Azoknak, akik egészségesek akarnak maradni. És azt szeretnék, hogy egészségüket külsejük is tükrözze. És szól ez a könyv a drogmentes, profi testépítőknek is. A könyv szerzői a természetes testformálás szakemberei. Nagy Sándor, a győri Dávid Testformáló Stúdió tulajdonosa, a győri ETO FC Kft. erőnléti és rehabilitációs edzője, aki a drogmentes testépítésben több évtizedes tapasztalatot tudhat maga mögött és Dr. Varga Gyula, igazságügyi orvosszakértő és sebész. Ritka párosítás. Ritka könyv. Aki követi Nagy Sándor és Dr. Varga Gyula útmutatását, ráncfelvarrás nélkül marad fiatal, és irigykedve csodálják a strandon. Húsz vagy hatvan évesen. Mint ahogyan szellemi teljesítménye is megnő.
Kapcsolódó könyvek
Antalfai Márta - Sport és táplálkozás
Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer csak azon kapja magát, hogy a hatása alá került, benne él. Úgy érezheti, megnőtt, megerősödött benne valami, ami lényeges, ami hozzáköt az élethez a múlthoz és a jelenhez, a megélt és megöröklött tudáshoz, az érzésekhez. Átélheti a katarzist.
A Katarzisz Komplex Művészetterápia módszere valami olyat nyújt ebben az elidegenedő, rohanó világban, amire mindnyájunknak szüksége van: az elcsendesedést, elmélyedést, oldódást és kötést. Kötést a Természethez, az Énhez, legbensőbb valónkhoz, az ősi tudáshoz, amit kezdünk elfelejteni, de a módszer segítségével visszatalálhatunk hozzá, és esélyt kapunk, hogy kiegyensúlyozottabban, nagyobb énerővel élhessünk egy tartalmasabb és őszintébb életet.
Arnold Schwarzenegger - A testépítés nagy enciklopédiája
Nemcsak a testépítés elitjének, de minden olyan sportember számára, aki valamilyen formában súlyzós edzést végez, ez a könyv valóságos biblia. A kötetben Arnold Schwarzenegger a legújabb edzési, táplálkozási, versenyzési, sportpszichológiai és sportorvosi irányvonalakkal ismerteti meg az olvasót. A remekül megírt, tartalmas szöveget számos illusztráció egészíti ki; a könyv lapjairól napjaink nagy body building sztárjai köszönnek ránk. A hétszeres Mr. Olimpia címmel büszkélkedő testépítő fenomén és nemzetközi sztár nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy enciklopédia nagyságú kötetbe sűrítse a testépítést érintő valamennyi terület legújabb kutatási eredményeit.
Tóth Klára - Tóthné Steinhausz Viktória - Gerinciskola - Porci Berci barátokat keres
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Hargitai György - Az étel a legjobb orvosság
Tudja-e, hogy az alma valóságos "gyógyszer", mert rendszeres fogyasztásakor várható a vér koleszterin-szint csökkenése, a vércukor stabilizálódása, az étvágy csökkenése..., hogy akik a brokkolit szeretik és gyakran élnek vele, azoknak kisebb a kockázatuk rákos betegségek iránt..., hogy a gyömbér segít a tengeribetegség megelőzésében..., hogy a földieperben van vírusellenes anyag és kedvező a szívérrendszeri megbetegedések megelőzésében...
Ez a könyv a hagyományos táplálkozás forradalmi oldalán áll, melynek legfontosabb célja, hogy erősítse szervezetünket azáltal, hogy megfelelő étrenddel megelőzzük betegségeinket és ezzel meghosszabbítsuk egészséges életünket.
Nékám Kristóf - Endre László - Allergiáról mindenkinek
Az allergia nem elkerülhetetlen végzet, s nem is futó epizód egy ember életében.
Meg lehet tanulni (nem könnyen) együtt élni vele, és egyre inkább meg kellene tanulnunk úgy élni, hogy megelőzhessük.
Az eddigi vizsgálatok, megfigyelések minden országban azt igazolják, hogy sokan vannak, akik allergiás hajlamot örökölnek, de közülük sem mindenki lesz allergiás - tehát a hajlam nem határoz meg mindent.
Még többen vannak, akiknél ki lehet mutatni érzékenységet egy vagy akár több jellegzetes allergénnel (allergiakiváltó anyaggal, mint például a macskaszőr) szemben, és mégsem alakul ki tünetük, allergiás betegségük.
Az elkerülés, megelőzés tehát igazi, reális választási lehetőség, de tudni kell a módját, meg kell tanulnia a tennivalókat mindenkinek, aki ezt a terjedő betegséget időben akarja komolyan venni.
Szándékaink szerint ez az ismeretterjesztő könyv sokféle olvasónak szól, ezért elkerülhetetlen ismétlések is vannak benne. Mindenekelőtt a fiatalok, a legérintettebb, veszélyeztetett korosztály számára készült, mert általános gyógyítói tapasztalat, hogy az allergiákról a legtöbben nagyon keveset, a szükségesnél sokkal kevesebbet tudnak, és néha egy-egy téves információ sokkal szélesebb körben ismert, mint a tudomány egyszerű, leszűrt tényei.
Ismeretlen szerző - Minerva Hármaskönyv
Mi lesz a divat 1979-ben? Hogyan ápoljuk hajunkat? Mi a farmer sikerének titka? Mire jó a szója? Milyen is a székely konyha? Mit készíthetünk erdő-mező gombáiból? Hogyan előzhetjük meg a fogszuvasodást, a derékfájást? Hogyan nem szabad hétvégi házat építeni?
1979. Gyermekek Éve. A Család - Társadalom fejezetben elsősorban a szülő és a gyermek kapcsolatában segít eligazodni az író, a pszichológus, a pedagógus.
Gáspár Róbert - Vargáné Erdős Etelka - A táplálkozás szerepe a betegségek megelőzésében és kezelésében
A közkedvelt Zöld recept sorozatban évek óta népszerűsítik "A természetes út" programját, mint életmódot. Receptúrájával, étrendi alternatívaként ajánlja és kínálja a kizárólag növényi alapanyagú táplálkozást, mert az Egészségesebb étel egészségesebb élet. Emellett ráirányítják a figyelmet a teremtett világban rejlő egészségmegőrző lehetőségekre.
Könyvünk abban szeretne segíteni, hogy az egészséges táplálkozás mellett döntsünk. Ebben a kötetben bemutatjuk a táplálkozás szerepét is a betegségek megelőzésében és kezelésében. A kötet különlegessége a Gyerekkonyha melléklet, amely a gyerekeknek is lehetőséget ad arra, hogy megismerjék, hogy hús fogyasztása nélkül is lehet ízletes, tápláló, egészséges mindennapi életünk.
Mindazoknak ajánljuk ezt a könyvet, akik komolyan érdeklődnek az egészséges táplálkozás iránt, akik szeretnének minden szempontból kiegyensúlyozott étrendet kialakítani életükben, de nem fanatikusan, hanem a józan észtől vezérelve, saját egészségüket nem veszélyeztetve.
Ellen G. White - Étrendi és táplálkozási tanácsok
Vannak könyvek, amelyek a szokásosnál is nagyobb érdeklődésre tartanak számot – sokszor már a megjelenés előtt. Ez a könyv is ezek közé tartozik. Hogy miért? Talán azért, mert az egészség egyre nagyobb jelentőségű kérdés a mindennapokban. Ugyanakkor egyre nagyobb viták robbannak ki a tudományra hivatkozva, és az egészséget más alapon művelők részéről, hogy mi az egészséges és mi tartozik már egy más kategóriába. A könyv, amit az olvasó a kezében tart, nem akar igazságot tenni és nem is akar pálcát törni senki felett. Ehelyett valami más a szándéka: tanácsolni akar.
Ahogy a cím is utal rá, olyan étrendi tanácsokat akar adni, aminek a megtartása esetleg létkérdés is lehet. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ez a mű egy válogatás, ami a szerzőnek az adott témában írt több évtizedes munkálkodásának az eredménye. A levelek, tanácsok, utasítások a legtöbb esetben egy bizonyos helyzetre vonatkoznak, és nem általános megállapítások. Olyan tanácsok, amelyek az adott körülmények között a legalkalmasabbak voltak. Ugyanakkor nem biztos, hogy általánosságban is alkalmazhatók minden esetben.
Mit lehet akkor tanulni belőle? Az elveket, amelyek a tudománnyal is összhangban, teljes mértékben leírják az egészséges élet alapjait. Mivel az egészséget nem lehet megvásárolni gyógyszertárakban, sem bio-boltokban, és semmilyen csodakészítmény formájában, rá vagyunk utalva egy egészséges életvitelre, ami viszont valóban segít az élet minőségének és hosszának az emelésében.
Így ezek az étrendi és táplálkozási tanácsok valóban hasznos segítői lesznek a mindennapoknak, hogy egy teljesebb életnek ne csak szemlélői, hanem megélői is lehessünk.
Tihanyi András - Wellness étrend
A wellness valójában egyfajta életmód, életszemlélet összefoglaló neve, amely magában foglalja a jókedvűen végzett testmozgást, a jótékony pihenést, ellazulást, testünk-lelkünk működésére való tudatos odafigyelést, s a minél természetesebb formában levő, feldolgozatlanabb élelmiszerek fogyasztását.
E könyv azoknak nyújt segítséget, akik vagy nem tudnak, vagy nem akarnak pl. egy hosszú hétvégén megismerkedni valamelyik wellness központban e módszer egyes elemeivel, inkább a wellness egészéről szeretnének képet kapni.
A szerző bemutatja, hogy miként illeszthetjük be hétköznapjainkba ezt az életmódot, ír az örömteli testmozgásról, a szervezet tisztulását segítő léböjtkúrákról, gyümölcsnapokról, az immunrendszert erősítő, edző módszerekről és természetesen legbővebben az étrendről. Az étrend lényege több évszázados tudáson és az egészséges táplálkozás tudományos ismeretein alapul. Az, az étel táplál minket leginkább, amely azon a földön, éghajlaton termett, ahol élünk. Lehetőleg vegyszermentesen termelt (bio) élelmiszereket használunk és a hagyományos, paraszti ízeket élesztjük újjá. Hozzátartozik a helyben (vadon vagy termesztve) megélő növényeket és őshonos (tenyésztett vagy vadon élő) állatokat választjuk inkább, noha időnként más finomságok felé is elcsábulhatunk. Törekszünk a természetes ízekre, a túlzott sózás helyett fűszerezünk, felhasználva fűszereink anyagcsere-gyorsító vagy éppen vízhajtó hatását. Hidegen sajtolt magolajokat és egész gabonaszemeket használunk a konyhában, és a friss tej, tejtermékek, sovány húsok és halak is rendszeresen asztalunkra kerülnek. Édességként barna cukor és méz illik. Megtudhatjuk azt is, hogy szomjunkat miért tiszta vízzel, friss forrásvízzel, különböző ásványvizekkel oltsuk.
Ha megismertük ezt az életszemléletet, s belőle néhány elemet beillesztünk a hétköznapjainkba, már nagy lépést tettünk afelé, hogy testileg, lelkileg, érzelmileg kiegyensúlyozottabb, energikusabb, boldogabb életet éljünk. Vajon ki ne szeretné ezt?
Ismeretlen szerző - Étkezz egészségesen!
Miért egyek egészségesen? Mit vigyek tízóraira? Nyersen vagy még főve se fogyasszam? Helyesen étkezek? Mit igyak? A teljesebb értékű ételek elkészítési módja mellett számos hasonló kérdésre kapsz választ útmutatóként az egészséges étkezéshez.
Chrissie Gallagher-Mundy - Zsírégető torna felsőfokon
Mindannyian azt szeretnénk, ha tökéletes alakra tehetnénk szert, ám mit is nevezünk valójában tökéletes alaknak? A jól formált izomzat és a relatíve alacsony zsírtömeg általában együtt jár azzal a testfelépítéssel, amelyre a legtöbb nő és férfi vágyik. Létezik azonban némi bizonytalanság abban a tekintetben, miként lehet a legjobb formába hozni izmainkat. Könyvünk célja, hogy a lehető legjobb tanácsokkal lássuk el Önöket arra nézve, miként lehetnek karcsúak és izmosak. A javasolt torna mellett ráadásképpen étkezési tanácsokkal is ellátjuk az olvasót, hiszen a rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás a karcsú és izmos testalkat legfontosabb előfeltétele.
Frank A. Oski - A tejről őszintén - Méreg vagy gyógyszer?
Méreg vagy gyógyszer? Megdöbbentő tények a tej és tejtermékek valós egészségügyi hatásairól Mindannyian idézni tudjuk a piac ismerős reklámszlogenjeit: "A tej élet, erő, egészség", "Mindenkinek szüksége van tejre". De vajon azzal is tisztában vagyunk, hogy a tejérzékenység és tejallergia sokkal gyakoribb betegség, mint azt általában elismerik?
Könyvünkből részletesen tájékozódhat a tejtermékek egészségügyi hatásáról és megtudhatja azt is, milyen ízletes és egészséges helyettesítői vannak a tehéntejnek.
Számos tejmentes receptet is közreadunk, amelyek segítségével a tejpótlók könnyedén beilleszthetők a hagyományos étrendbe.
Berente Ági - Egészségkönyv
Két fogalom villog lecsukott szemhéjad mögött: egészség és fiatalság. Most még semmi gondod nincs, fiatal vagy, szép és ép. El sem tudod képzelni, milyen az, amikor nem leszel ilyen.
Rendben van - mondod -, elszánod magad, hogy változtatni fogsz.
Hetente egyszer, talán kétszer is megizzasztod magad súlyzóiddal, valamivel több répát is elrágcsálsz a reggeli mellé, s üsse kavics, egy egész flakon ásványvizet is hajlandó vagy elkortyolni.
Aztán néha kimarad a zöldség, máskor meg a belső vízkészlet fogy le, s a torna is elég fárasztó a napi robot után. Hát ez így nem fog menni.
Néha elgondolkodsz azon, mennyire is érzed magad egészségesnek. Talán úgy gondolod, a reggeli székrekedés, az időnkénti émelygés, az álmatlanul töltött, vagy rémálokkal tűzdelt éjszakák még nem adnak okot az aggodalomra.
Múló állapot, majd, egyszer csak történik valami, jó tündéred rád mosolyog, elmúlik az allergiád, normálisra csökken vércukorszinted, megjavul az emésztésed, a múlt ellepi ideggörcsben megélt hétköznapjaid, frissebb és kívánatosabb nő lesz belőled.
Majd, egyszer.
Schobert Norbert - A Norbi titok
'Kedves Barátom, Sorstársam! Minden tudásom a kezedben tartod. Nem írok most egy jó marketing szöveget, mert nem mindenáron eladni akarom Neked ezt a könyvet. Lapozz bele, s ha megtudod mit, mikor ehetsz, mennyit mozogj, hogy soha ne hízz többé - akkor már segíthettem Neked is. Köszönöm figyelmed." (Schobert Norbi)
"Volt egyszer egy 104 kilós kiskamasz. Tele szorongással, kishitűséggel. Igazán csak akkor lelt örömöt az életben, ha édességet habzsolhatott. Szomorúan és magányosan élt, ahogy ő mondja a "zsírbörtönben". Aztán valaki egyszer hitt benne, s a csoda megtörtént. A hebegő-habogó-hadaró fiú szinte a saját hajánál fogva mentette meg magát, és ez nem Münchausen mese. Lett belőle valaki, aki már azt is tudja, hogy mit nem tud, s átlátja mekkora felelősség, ha ily sokan hisznek egy embernek. A Norbi történet, ezzel a könyvvel kezdődhet el igazán..." (Ómolnár Miklós)
Tövisháti Ferenc - Amit eszel, azzá leszel!
"Örömmel vettem kezembe ezt a könyvet, mely végre a betegségek valódi, elsődleges megelőzéséről szól. Orvosként tudom, hogy az iskola medicina során erre alig, vagy egyáltalán nem fektetnek hangsúlyt. Sajnos az egyetemi oktatás sem kezeli kellő részletességgel a táplálkozás és a lélek összefüggéseit a betegség-egészség kialakulásával és kezelésével kapcsolatban. Utólag nagyon gyakran jól képzett természetgyógyászoktól vagy táplálkozási szakértőktől szerzünk kellő ismeretet ezekben a témákban. Hitvallásom szerint tanulni sohasem késő, és sohasem szégyen. Ezért ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, mert szívből, tudásból és tapasztalatból íródott."
Dr. Mocsonoky Zsuzsa fogszakorvos - homeopata orvos
"Elgondolkodott-e már azon, hogy mennyire megváltozhatna az élete, ha minden egyes nap szánna egy kis időt arra, hogy új szokásokat alakítson ki? Tövisháti Ferenc a könyvében erre ad késztetést mindannyiunknak, teszi ezt őszintén és közérthető nyelven. Soha nem késő önmagunkért és szeretteinkért igent mondani a nyitottságra, a változásra!
Jó olvasást kívánok!"
Mihalikné Krémer Erzsébet a Flavantic Egészségvédő Klub vezetője
"Ha egy kisgyermek bajban van, egy felnőtthöz fordul segítségért. Ha mi, felnőttek, akkor először magunk próbálunk meg testi, lelki bajunkból kigyógyulni, de ez csak kevesünknek sikerül... Ilyenkor van szükségünk "valamire", ami lehet Hit, módszer vagy bármi ami gondolkozásunk, életvitelünk megváltoztatásával visszavisz bennünket a boldog, egészséges emberek közé. Egy ilyen "utat", egy ilyen lehetséges segítőt ajánlok most az Önök figyelmébe, tudva, hogy számtalan ÚT vezethet a célig és az utat mindenki maga választja meg..."
Dr. Varga István Mihály osztályvezető főorvos
Ismeretlen szerző - A korszerű és egészséges táplálkozás
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Joe Weider - A testépítés bibliája
Ez a vaskos alapmű minden idők legátfogóbb testépítéssel foglalkozó könyve. Anyaga szorosan kapcsolódik a Weider Edzésrendszer elveihez, melyet a sportág modern történetének minden egyes testépítője követett és követ ma is. Rendszeremet a harmincas években alkottam meg, és a mai napig csiszolgatom, és folyamatosan újabb és újabb elvekkel egészítem ki. Biztos vagyok benne, hogy a Weider Szisztéma a XXI. században is fejlődni fog, mivel nagyobb motivációt érzek a sport szolgálata iránt, mint bármikor korábban. Épp ezért, olvasóim bátran támaszkodhatnak a könyvben leírtakra."
Olivia Dupin - Egészségesen, gluténmentesen
Az Egészségesen, gluténmentesen nélkülözhetetlen vezérfonal a glutén nélküli életmód hatékony bevezetéséhez és megtartásához a cöliákiások, gluténérzékenyek és búzaallergiások számára éppúgy, mint azoknak, akik egyszerűen csak egészségesebb étrendre és jobb közérzetre vágynak.
Az 1. rész a természetes alapanyagokra épülő gluténmentes diéta és életmód bevezetéséhez nyújt segít, áttekintve a téma szinte minden vonatkozását, a gluténérzékenység különféle formáinak és a diagnosztikai-kezelési módszereknek az ismertetésétől az orvosválasztás és az átállás nehézségein át az élelmiszerbiztonságig, különös tekintettel a házon kívüli étkezésre, a gyerekek diétájára, valamint a vásárlásra, az árucímkék értelmezésére és az éléskamra feltöltésére. Ehhez kapcsolódik a gluténmentes élelmiszerek részletes, tematikus felsorolása, hogy mindig tudjuk, mi micsoda, s ne fordulhasson elő, hogy kétség vagy bizonytalanság miatt éhen maradunk.
A 2. rész összesen száz étel receptjét tartalmazza, jobbnál jobb finomságokét, amelyek közös jellemzője, hogy könnyen beszerezhető, natúr, gluténmentes alapanyagokból készülnek. Vannak itt (amerikai) klasszikusok, de újszerű reformételek is, mint amilyen a kölespiláf sült gyökérzöldségekkel vagy a mogyorós csokoládétorta liszt nélkül. A gazdag kínálatban bárki megtalálhatja az ízlésének, pénztárcájának, időbeosztásának legmegfelelőbb fogásokat, feledve a kétes összetételű, drága és ehetetlen műlisztekből meg egyéb pótszerekből készült "betegkosztot", amelyre a diétázó cöliákiások a legutóbbi időkig rákényszerültek.
Az Egészségesen, gluténmentesen jóvoltából nem stressz és nyűg többé a gluténmentes életmódra való áttérés, hanem gyerekjáték!
Kurt Tepperwein - Savtalanítás - A fiatalság forrása
A savak okozta megbetegedések listája igen hosszú - az AIDS-től a rákon át egészen a cellulitiszig terjed. A közismert terapeuta, életvezetés-oktató és természetgyógyász, Kurt Tepperwein könyvében megnevezi a túlsavasodás legfőbb okait. Kurt Tepperwein, aki évtizedek óta a különböző betegségek okaival foglalkozik, könyvében elmagyarázza, miért olyan veszélyes a test túlsavasodása, és mit tehetünk annak érdekében, hogy megint harmonikussá váljon testünkben a savak és bázisok aránya. A könyv bőséges mennyiségű információval szolgál az egészséges táplálkozásra és életmódra vonatkozóan is, továbbá tartalmaz egy összeállítást, amelyből megtudhatjuk, milyen bázikus hatású termékek kaphatók kereskedelmi forgalomban.
Ismeretlen szerző - Gabonaételek
Új receptes könyvünkkel szeretnénk finom és egészséges gabonaételeket bemutatni. Könyvünk célja, hogy ismét közkedveltté tegyük az emberiség egyik legősibb alaptáplálékait, a gabonákat, melyek az egészség és az életerő forrásai. Ezeket az ételeket ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék egészségüket megőrizni, értékes táplálékokat beiktatni étrendjükbe, amelyek között kiemelt fontosságúak a hántolatlan gabonafélékből készült ételek. A könyv segítséget nyújt ahhoz, hogy a mindennapokban változatosan és ízletesen tálaljuk a Nap ajándékait.