Ajax-loader

Katy ​tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott. Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiirtanak a Földön. Azonban a jó és rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé – válhat.

Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.

Egy valószerűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót. Azonban amikor már lehetetlen eldönteni, ki van mellettük és ki ellenük, a világ összeomlik körülöttük.
Talán fel kell áldozniuk mindent, a legdrágább kincsüket is, hogy a barátaik és az emberiség fennmaradását biztosíthassák…

“Úgy tűnik, minden könyv, amit Jennifer ír, egyre több és több rajongót hoz számára.” – Huffington Post – Valerie Tejeda

“A történet egyszerűen hihetetlen és fordulatos! Akárhányszor arra számítottam, hogy na ez lesz a csúcspont, a katarzis, Jen mindig tudott még nagyobbat ütni. Egyszerűen elképesztő mennyiségű akció, dráma, fordulat és érzelem van ebben a könyvben! A legtöbb esetben egy egész sorozatra nem jut ennyi, mint itt egyetlen regénybe.” – Caladril, moly.hu

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

53.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók