A ​textilgyáros

Julien Green - Adrienne ​Mesurat
" ​- Mért akarsz szerencsétlenné tenni? - kérdezte Adrienne. - Szerencsétlenné! - rikoltotta Germaine. - Hát én, azt hiszed, én nem vagyok szerencsétlen?" Szerencsétlen áldozatok Green hősnői. Áldozatok, akiket a nyomasztó és ellenséges kisváros, a zsarnok szülői ház és saját magányuk kétségbeesett tettekre sarkall. Andrienne félig akart, félig véletlen gyilkosság árán próbál szabadulni a ránehezdő nyomás alól, de bűnéért iszonyatosan bűnhődik.

Romain Rolland - Pierre ​és Luce
Ez ​a különös varázsú kisregény, Romain Rolland egyik legköltőibb alkotása, két párizsi fiatal szerelmét vetíti az olvasó elé. A gyermekkorból alig kilépő fiatalok szerelmi története az első világháború szörnyűségei közepette bontakozik ki. Vágyódnak az életre, a boldogságra, egymáshoz menekülnek a körülöttük tomboló embertelenség elől -- s mégis, megismerkedésük szép percétől kezdve szorongatja szívüket az elkerülhetetlen vég sejtelme. Az idill tragikus akkorddal zárul, mintegy a szépség értelmetlen pusztulását jelképezve, és így válik megrázó tiltakozássá az embert fenyegető halál és pusztulás elleni küzdelemben.

Tatiana de Rosnay - Sarah ​kulcsa
Párizs, ​2002. Julia Jarmond amerikai újságírónőnek cikket kell írnia az 1942-es nagy párizsi razzia évfordulója alkalmából. Ezzel kapcsolatos kutatásai során lassan feltárulnak előtte azoknak a szörnyű júliusi napoknak az eseményei, amikor sok ezer zsidót, köztük több mint négyezer gyermeket hurcoltak el, és zártak be napokra, rettenetes körülmények között a Téli Kerékpárstadionba, hogy onnan vigyék őket tovább a lágerekbe. Döbbenten tapasztalja, hogy még hatvan év elmúltával is milyen mély hallgatás övezi ezt a témát a franciák körében. És rájön, hogy a férje családja is súlyos titkot takargat... Párizs, 1942. július 16. Kora hajnalban francia rendőrök dörömbölnek egy Marais-negyedbeli lakás ajtaján. A kis Michel rémülten bújik el kuckójában, a faliszekrényben. Tízéves nővérkéje, Sarah, úgy hiszi, ott biztonságban lesz, amíg délután vissza nem jön érte. Rázárja öccsére az ajtót és magával viszi a kulcsot. Nem tudja, hogy ahová ő megy, onnan nincs visszatérés... Egy felkavaró regény a múlt és a jelen összekapcsolódásáról.

Boris Vian - A ​holtaknak már mindegy
A ​Boris Vian-életműsorozat tizedik kötete (az itthon 1991-ben Minden hulla fekete címmel megjelent regény) a második volt a Vian által Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. A holtaknak már mindegy szorosan kapcsolódik a Franciaországban annak idején hatalmas botrányt kiváltó első Sullivan-műhöz (Köpök a sírotokra), hiszen Boris Vian ebben a regényében is az amerikai feketéket sújtó rasszizmus ellen emeli fel a szavát, persze úgy, hogy - a sullivani hagyományokhoz hűen - mindeközben egy pergő cselekményű, gyilkosságokkal és buja erotikával fűszerezett történettel is megajándékozza az olvasót. Bár az első Sullivan-regényekben Vian az akkoriban rendkívül népszerű amerikai krimiírók stílusát parodizálja, ezek a pastiche-ok szerves részei az életműnek, hiszen Boris - aki számos más álnéven is publikált (novellákat, újságcikkeket, kritikákat stb.) - a Joëlle Bausset-ként, Bison Raviként vagy Vernon Sullivanként szignált műveiben is bizonyságát adja különleges tehetségének, és ezen írásokban is tükröződik a szerző sajátos világlátása és értékrendje. A Sullivan-regények mégis különleges helyet foglalnak el a viani életműben, mivel részben ezeknek az irodalmi tréfának szánt ál-fordításoknak, illetve a hozzájuk kapcsolódó botrányoknak és pereknek "köszönhető", hogy Boris Vian saját néven kiadott műveit a kortárs közönség és kritika egyaránt elutasította, s így azok végül csak a szerző halála után váltak "kötelező olvasmánnyá".

Louis-Ferdinand Céline - London ​Bridge
A ​sorozat negyedik regényében Ferdinand a Bohócbandából már ismert álkínai Sosthéne társaságában látható. A páros O'Collogham ezredes házában köt ki, aki rajtuk kívánja kipróbálni készülő gázálarcainak hatékonyságát. Ferdinand menekülne, mert retteg a harci gázoktól, de valami, pontosabban valaki visszatartja: első látásra megbűvöli az ezredes unokahúga, Virginie

Christiane Rochefort - Házasság ​párizsi módra
Christiane ​Rochefort regényeiben a mai francia valóság ellentmondásos jelenségeit ábrázolja. Lendületesen és fordulatosan meséli el egy házasság történetét. A regény hősnője, Celine látszólag szerencsés házasságot köt. Feleségül megy egy Philippe nevű dúsgazdag nagypolgárhoz, aki minden jóval és széppel elhalmozza. De ezért cserében ott kell hagynia eddigi kalandos, szabad életét. Végül hiába kap meg mindent, nem képes beilleszkedni ebbe az üres világba.

Vercors - Tropi-komédia
Mi ​lenne ha... Mi lenne, ha a tudósok megtalálnák az emberszabású majom és ember közötti hiányzó láncszemet, nem megkövülten és egy példányban, hanem elevenen és több ezer példányban? Ebből a fantasztikus feltevésből indítja el a pergő cselekményt Vercors, tragikomikus bonyodalmak, ötletes fordulatok, szellemes epizódok láncolatán keresztül és vezeti az izgalmas végkifejlet felé. A legnehezebb kérdésre kell választ adni: emberek-e a tropik vagy állatok? Mi teszi az embert emberré? Mert hát végül is az angol bíróságnak kell döntenie róla, hogy gyilkos-e vagy nem gyilkos az újságíró, aki egy tropi nősténnyel nemzett csecsemőjét meggyilkolta... A voltaire-i és france-i hagyományokat folytató filozofikus-fantasztikus regényében Vercors hangot ad gyötrő aggodalmának az emberi méltóságra érdemes emberért, az emberséges emberiségért.

Marcel Proust - A ​megtalált idő
A ​megtalált idő talán a regényfolyam legfontosabb része, ez adja teoretikus foglalatát, egyedülálló irodalomelméleti, alkotáslélektani gondolatokkal. Itt olvashatók Proust nevezetes töprengései a művészet szerepéről. E kötet szól a legközvetlenebbül a történelmi, társadalmi háttérről, a világháború jelenlétéről a mindennapokban, a legszűkebben személyes és a legtágabban világtörténelmi összefonódásokról. Az egymásra rétgeződő finom megfigyelések és reflexiók szövedéke mesteri fordításban tárul fel.

Boris Vian - Köpök ​a sírotokra
A ​második világháború után feltűnt művésznemzedék jelentős írója a 39 éves korában elhunyt Boris Vian. Mérnök, matematikus, zenész, író. Sokat alkotott, de legnagyobb sikerét a "Köpök a sírotokra" című botrányokat kiváltó regényével aratta. A regényt - tréfás fogadásból - két hét alatt írta meg, s amerikai álnév alatt - Sullivanként - adta közre. A könyv elsősorban nem tematikájának köszönheti sikerét, hanem a maga idejében (1946) Franciaországban is szokatlan nyers szókimondásának és ragyogó nyelvi stílusának. Az egész művet átlengő heves szexualitás mellett az író különleges művészi eszköze, a stílus filmszerűséget, az amerikai "thriller"-irók szűkszavúságának utánzása. Izzó gyűlölet sugárzik a műből az amerikai Dél akkor még nagyon élő (s máig is alig csökkenő) faji megkülönböztetése ellen. Lee Anderson rövid, de szenvedélyes életútja zajlik le előttünk: bosszúja öccse haláláért eszelős tettekre sarkallja. Boris Vian és életműve nem ismeretlen a magyar közönség számára. Regényei színdarabjai méltó sikert arattak nálunk is. Az író és kora jobb megértéséhez járul hozzá az, hogy most már ez a regény is a magyar olvasók kezébe kerül, a regény, amelyet senki sem ismert, de amelynek létezéséről mindenki tudott.

Georges Perec - A ​dolgok
Vajon ​miről álmodik az 1950-es, 60-as évek Párizsában Jérôme és Sylvie, a fiatal házaspár? Nos, dolgokról – méghozzá megszerezhető dolgokról. Divatos lakásról, angolos eleganciájú ruhákról, kifinomult mozifilmekről, tengerentúli utazásokról és sok-sok szabadidőről, röviden, mindarról, ami egy középosztálybeli életstílus kellékének, a kényelmes bőség jelének számít. Vágyott életstílusuk kiválasztásában mindenekelőtt a divatos magazinok fényképei szolgálnak kalauzul számukra, s Jérôme és Sylvie – miközben a háttérben az algériai háború kirobbantotta párizsi tüntetések zajlanak – Chesterfield-díványokért, Weston-cipőkért, „lambswool twinset”-ért és vastag marhasültekért indul harcba. A regény tobzódik a vágyott tárgyak pazar leírásában, termékkatalógusszerű pontos leírásokat olvashatunk – ám legtöbbször feltételes módban, a jövő álmaiba kivetítve: Jérôme és Sylvie ugyanis semmit nem tesz a boldogság eléréséért, mindent akarnak, de azonnal, várni nem tudnak. A házaspár (végül boldog véget érő) története a fogyasztói kultúra egyik korai irodalmi dokumentuma, s hogy a birtoklás öröme mennyire jellemző is korunkra, azt jól szemléltetheti, hogy maga az író is, amikor 1965-ben átvette az érte járó rangos irodalmi díjat, egy újságíró kérdésére, hogy mire fogja költeni a díjjal járó tetemes pénzösszeget, állítólag ezt válaszolta: „Olyanféle dolgokat vásárolok majd belőle, mint amilyeneket a regényemben lepocskondiáztam”.

Jean Cocteau - Veszedelmes ​éden
"Ez ​a regény, amely 1929-ben, az író egyik legtermőbb, legszerencsésebb évében született, a cocteau-i prózának talán legszebb teljesítménye. Témájának élményszerűsége, a kamaszkor álomvilága, az a holdkóros biztonság, amellyel Cocteau a gyermekkor emlékei, őrületei s kicsapongásai között bolyog, s főképp az a mély, megértő s szinte fájó költészet, amely ennek a történetnek legszomorúbb, legkockázatosabb részleteti is bevilágítja, s az egésznek valami rejtett zenei ritmust kölcsönöz - ezt a kis könyvet nemcsak Cocteau, hanem az új francia regényirodalom egyik legnevezetesebb remekévé avatja, oly remekké, amely a franciáknál és másutt egész sorát érlelte a szebbnél szebb regényeknek, a gyermek- és kamaszkor rejtelmes Édenjének tájrajzait..." - írta a regényéről, - melynek korábbi magyar kiadásai "Vásott kölykök" címmel jelentek meg - magyar fordítója, Gyergyai Albert.

Philippe Djian - 37,2 ​reggel
A ​szerző 1949-ben született, ezzel a regényével robbant be a francia irodalomba, s vált egy csapásra a legolvasottabb íróvá. A főhősök igen markáns, kicsit deviáns, "marginális" figurák: a férfi elvetélt író, egyébiránt alkalmi munkákból él, de ha úgy hozza a sors, bankot is rabol, vagy áruházban lop, csak hogy szerelme kedvében járjon. Kedvese, Betty, vadóc, szókimondó teremtés, bízik szerelme írói tehetségében, s mikor az írót megint - immár sokadszor és pökhendi módon - visszautasítják, vörös festékkel leönti az okvetetlenkedő szerkesztőt. És sosem lehet tudni, mikor követ el megint valami őrültséget, immár önmaga ellen. A regény egyes szám első személyben íródott, rendkívül sodró, nyers, életszerű stílusban, vélhetően sok önéletrajzi elem felhasználásával. Nincs "mondanivaló"-ja, egész egyszerűen olvastatja magát. A megjelenés évében, 1985-ben nagy sikerű filmet is készítettek belőle, Betty Blue címmel.

Albert Camus - Közöny ​/ A pestis / A bukás
Hinni ​akarom, hogy erősnek és boldognak kell lennünk, mert csak így segíthetünk az embereken a bajban. Aki csak vonszolja az életét, és összeroppan a súlya alatt: senkin sem segíthet. (Albert Camus)

Boris Vian - Kalandárium
Az ​író, költő és muzsikus Boris Vian e regényét huszonhárom éves korában, 1942-1943-ban, Franciaország megszállásának éveiben írta, s életében nem is adatta ki, csak huszonhárom évvel a halála után jelentették meg művészetének tisztelői. Mégis, a könyv irodalomtörténeti érdekességnek számít, mert olvasóinak világszerte máig is jelentős tábora itt lelheti fel Vian egészen sajátos, nyelvi leleményekkel és az abszurditásaiban rejlő humorral teli írásainak ősforrását. A fiatalember - akinek zsenijét néhány évvel későbbi regényeinek megjelenése után Sartre, Queneau és Simon de Beauvoir is méltatta - ebben a sokáig elfektetett kéziratban kezdte kimunkálni azt a nyelvi-stilisztikai vértezetet, amely összetéveszthetetlenül viani és egyedi. Az abszurditások komikuma, már ebben a műben sem csupán a nevettetést szolgálja, hanem rá lehet ismerni benne a silány krimi, a horror, a képtelen kalandregények zagyvaságainak és logikátlanságainak paródiájára. A PolgART Kiadó Kalandárium című kötettel több éves Vian ciklust zár le.

Patrick Besson - Daniele Thompson - Házibuli
Az ​azonos című film bombasiker volt. Párizsban is, Budapesten, mindenütt, ahol csak játszották. Így született meg a folytatás és a könyv. Mert ezúttal rendhagyó módom, a filmből íródott a könyv. A Házibuli elsősorban a 13-14-15 éves Vic története, és persze az összes hozzá hasonló, egyszer buggyant, sete-suta, máskor meg célratörő, talpraesett, az első szerelmet ízlelgető buliőrületben szenvedő kamaszé. De a szülők története is, akik néha maguk is támaszra szorulnak. Még külön szerencse, hogy többnyire kéznél van Poupette, Vic 84 éves, örökifjú, icipicit bolondos de mégis józan, sőt bölcs dédnagyanyja, aki ha kell, gatyába rázza a társaságot és rendet teremt.

Anatole France - A ​Lúdláb Királynő
Anatole ​France 1892-ben írta ezt a könyvet. A tizennyolcadik századot keltette életre benne, az ő kedves századát, amelyről, azt tartotta, hogy a "legmerészebb, a legszeretetreméltóbb, a legnagyobb" valamennyi század közül. A Lúdláb Királynő egy régi-régi párizsi fogadó cégére. Ott nevelkedett Nyársforgató Jakab, ennek a vérbő történetnek az elbeszélője. Ez a regényes mű a világirodalomban kivételes módon egyesíti a játékos könnyedséget a magvas modanivalóval, s népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint a századelő Lúdláb Királynő divatja, a számtalan Lúdláb Királynő vendéglő Párizstól Budáig.

Claire Etcherelli - Élise ​vagy az igazi élet
1967 ​őszén általános feltűnést keltett Párizsban, hogy a Fémina-díjat egy eddig ismeretlen írónőnek ítélték oda, első regényéért, amelyben Élise, a vidékről Párizsba került fiatal lány megismerkedik az "igazi élettel". Mi az ez igazi élet? A váratlan nagy kaland talán: Élise és Arezki rövid életre ítéltetett, tragikus végű szerelme az éjjeli razziáktól terhes, tüntetésektől lázas Párizsban? Vagy talán a futószalag hajszája, a gyári élet sajátos színei, légköre, a vidéki egyhangúságtól annyira különböző ritmusa? A párizsi utca forgalmas zaja, hajnali, esti éjszakai képei és jelenetei? Vagy a szeretett testvér, Lucien, dacos szembenállásának, magányos lázadásának és nevetségesen hiábavaló, mégis tragikus halálának eseményei. S mindehhez a bizonytalanság, hogy Arezki végképp eltűnt-e a rendőrség sötét útvesztőiben vagy a remény, hogy egyszer majd előkerül? A néhány hónapos párizsi élet felfokozott izgalmi, sűrített élményei, csalódás és remény, szerelem és kétségbeesés, rettegés és bizakodás együtt elevenednek meg Claire Etcherelli szemérmes lírai önvallomásának az "igazi életet" bemutató lapjain.

Boris Vian - Hullasztó
Viannak ​ez a regénye más, mint a korábbiak: komorabb, szigorúbb, komolyabb. Igaz, ebből sem hiányoznak a szójátékok, a fantasztikus részletek, az abszurd, sőt morbid jelenetek - a kecskék autostoppolnak, a gyerekek tudnak repülni, a plébános nyilvános boxmérkőzést szervez a sekrestyéssel -, de Vian ezúttal egy kicsit megzabolázza féktelen játékos kedvét, és egy sötét, kíméletlen, helyenként Kafkát idéző világot mutat be a maga hol kegyetlen, hol szemérmesen érzelmes, szilaj, vibráló stílusában. A Hullasztó 1953-ban jelent meg, eleinte értetlenség fogadta, alig néhány évvel később azonban egymás után ért meg újabb kiadásokat, s ma már - a Pekingi ősz és a Tajtékos napok mellett - Vian egyik legkedveltebb, legtöbbet idézett műve. A vörös patakon ott cirkált a Dicsőság csónakja, rothadó húsdarabok után kutatva. Holtottó odakiáltott neki. Amikor a csónak egészen közel ért hozzá, beleugrott. -Nos, mi újság? - kérdezte kedélyesen. -Semmi - felelte a Dicsőség. Holtottó elővette azt a hátsó gondolatot, ami már reggel óta érlelődött benne. -Tudja mit? - javasolta. - Mi lenne, ha elmennénk magához? Szeretnék néhány kérdést feltenni magának. -Végül is, miért ne? - mondta a Dicsőság. - Menjünk. Megengedi? Mintha rugó lökte volna ki, beugrott a vízbe. De közben vacogott. Nagy nyögve lökte magát előre egy uszadék felé, s ügyesen a szája közé kapta. Egy igen kis kéz volt. Tintafoltos kéz. Visszamászott a csónakba. -Nézd csak - nézegette a kezet -, a Karesz kölyke már megint nem volt hajlandó megírni a házi feladatát.

André Malraux - Lázár
"Nem ​gyászolnak többé, a gyerekeket sem engedik ki a temetőben, de az a nap, amikor senkit sem ölnek meg a televízióban, olyan, mintha a betevő falattól fosztanának meg bennünket. Az elmúlás elválaszthatatlan a küzdelemtől. Sohasem felejtettem el, mennyire meglepődött Saint-Exupéry, amikor egyszer ezt mondtam neki: - Csak akkor vagyunk igazán bátrak, ha sebezhetetlennek érezzük magunkat. - A légicsatákban sohasem gondoltam rá, hogy én is meghalhatok, hogy a légelhárító ágyúk eltalálhatják a regülőgépemet." Megint csak zavarba hoz, hogy nem szenvedek. Gondolkodásunkban a halál oly erősen kapcsolódik a fájdalomhoz, hogy az ember értetlenül áll egy olyan betegség előtt, amelybe belehalhat anélkül, hogy fájdalmai lennének: valósággal megdöbbent bennünket korunkban a halálnak és a szenvedésnek e furcsa szétválása. A halált ugyanis, amely biológiai alattomossággal ólálkodik a kórházban, nem ismerik a harctéren. Itt, a kórházban, úgy váltják egymást a betegek, mint odakint a nemzedékek. A nemzedékek azonban sohasem gyógyulnak meg."

Patrick Modiano - Dora ​Bruder
Patrick ​Modiano a francia nouveau roman és az egzisztencialista regény egyik nagy hatású képviselője. Ezek a stíluselemek klasszicizálódtak ebben a különös, 1997-ben írott, franciául több kiadást is megért és hazájában kultuszregénynek számító művében. Az elbeszélő ráakad egy 1941-ben megjelent újsághirdetésre: a szülők 15 éves eltűnt lányukat keresik. Az író a hirdetés nyomán kutatásba kezd. A regény szívszorító tényfeltárás, nyomozás az 1940-es évek Párizsában. A francia kollaboráció időszaka ez, a zsidóüldözés kezdete. Aki csak tud, rejtőzik, menekül. A hír azért különös, mert a kislány kétszer is megszökött egy katolikus internátus oltalmazó falai közül. Miért szökött meg Dora Bruder az iskolából, a szülői házból, és hol tartózkodott mintegy három hónapon át a náciktól megszállt Párizsban? Bár a titok titok marad, a regény végén előttünk áll Dora Bruder és szülei életútja egészen Auschwitzig. És előttünk áll a szerző önarcképe is: a lelkiismeret, a hűség és az emlékezés írójáé, aki a múlt nyomainak kutatásával, nevek, időpontok, helyszínek, útvonalak, apró tények dokumentálásával megszállottan küzd a múlt vétkeivel kollaboráló feledés ellen.