Ajax-loader

Az ​ásványok csodálatos világával való – különböző szintű – ismerkedés lassan végre hazánkban is divatba jön és – a pillanatnyilag mostoha magyar gazdasági viszonyokkal dacolva – immáron fellendülőben van. Ennek egyik jele, hogy minden hobbik királyának – a numizmatikának – cca. a 70-es évektől kezdve – komoly riválisa támadt, mégpedig a mineralógia tudományának védőszárnyai alatt felcseperedő amatőr ásvány gyűjtés formájában, illetve az ásványgyűjtők kicsiny, ám rendkívül potens társadalma képében. E fellendülés kétségtelen megnyilvánulása – többek között – a hazánkban szépen szaporodó ásvány gyűjtő klubok működése, a számos magyar városban rendszeresen megtartott – és gyakran nemzetközi szintű – ásványbörzék működése is. Természetbarát terminussal élve: a NATÚRA első (állatvilág) és második (növényzet) „birodalma" után – e könyv segítségével – immáron a harmadik is feltárul a természetjárók előtt. A két kiváló magyar mineralógus tollából született kötettel kiadónk a fentebb jelzett laikus mozgalmat szeretné segíteni, buzdítani, a benne látható 71 színes képpel pedig gyönyörködtetni is, méghozzá oly módon, hogy a témából nyomban a „delikateszt" szolgáljuk fel, amennyiben Magyarország ritkább ásványait (illetve kivételes szépségű példányait) mutatjuk be olvasóinknak, remélve, hogy e sok szépség csábításának engedve ők is magukat otthonosan érző, hűséges alattvalói lesznek a „természet harmadik birodalmának"

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók