Cole St. Clair csakis és kizárólag azért jött Kaliforniába, hogy visszaszerezze Isabel Culpepert. A lány Cole tönkrement, üres élete elől menekült, amivel csak még inkább tönkretette és kiürítette azt. Cole nem csak akarja Isabelt. Szüksége van rá.
elvesztett.
Isabel próbál új életet kezdeni Los Angelesben. De nem igazán megy neki. Épp olyan jó ebben a színjátékban, mint az összes többi színészkedő ember… de mégis mi értelme folytatni? Mit nyerhet mindezzel?
bűnös.
Úgy tűnik, Cole és Isabel múltjának sosem volt jövője. Ugyanolyan könnyedén képesek megmenteni egymást, mint széttépni. Az egyetlen dolog, ami biztos: nem engedhetik el egymást.
Értékelések 4.5/5 - 1 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Marissa Meyer - Cinder
Százhuszonhat évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra... Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van...
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás "nemzetbiztonsági ügy".
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.
Sara Shepard - Pretty Little Liars
Mindenkinek van valami szennyese – kiváltképp, ha az illető a gimis Spencer, Aria, Emily és Hanna.
Spencer a nővére fiúja után sóvárog. Aria az angoltanáráról fantáziál. Emily a fekete Mayába zúg bele. Hanna pedig ocsmány kis trükkök árán játssza a bombázót.
Ki hinné, hogy ezeknél súlyosabb titok is nyomhatja a lelküket? Pedig így áll a helyzet, mióta Alison barátnőjüknek váratlanul nyoma veszett.
Hogy honnan tudom? Hát onnan, hogy ismerem őket, mint a rossz pénzt. Tudom, miféle gaztetteket követtek el a múltban, és milyen velejükig romlottak ma. Egyetlen féltve őrzött, mocskos kis titkuk sem maradhat rejtve előttem. És most már előtted sem!
Alex Flinn - A Kiss in Time - Csók, pont jókor
Taliát egy átok sújtja… Jack megtöri az átkot.
Mondták nekem, hogy óvakodjak attól az átkozott orsótól, de ez annyira elbűvölő volt, annyira hipnotikus…
Aznap csak egy kis kalandra vágytam, ezért léptem meg a turistacsoporttól. De találni egy kómában lévő várost, benne egy állati dögösen kinéző, alvó kiscsajjal, na ez nem éppen az volt, amire számítottam.
Ugyanott ébredtem, de egy egészen más időben – egy vadidegen csókja ébresztett fel.
Én nem azért csókoltam meg, hogy segítsek rajta. Néha csak úgy csókolózik az ember.
Nem tudtam, hogy aztán ez fog történni. Most aztán alaposan benne vagyok a pácban, mivel az apám, a király engem okol, hogy romlásba döntöttem az országunkat. Nincs más választásom, mint elszökni innen, méghozzá ezzel a közemberrel!
Most aztán jól megszívtam: itt van a nyakamon ez a gügye királykisasszony, plusz a bőröndje, tele az ékszereivel… Az egyetlen jó hír: a szüleim totál ki lesznek kattanva!
Képzeld el, hogy párkapcsolati gondjaid vannak. Aztán zárd az ajkad egy kábultan szunyókáló egyénéhez, akiről aztán kiderül, hogy idestova 316 éves az illető. Vajon egy csók átsegíthet mindenen – akár az időn is?
Jill Hathaway - Slide - Mások szemével
Sylvia túl sokat tud…
de nem eleget ahhoz, hogy megállítsa a gyilkost.
Sylvia Bell egy dologban teljesen biztos - húgának barátnője, Sophie nem önkezével vetett véget életének. Valaki meggyilkolta.
Vivi tudja, mert tanúja volt. Mindenki azt hiszi róla, hogy narkolepsziás, de valójában nem elalszik, mikor elveszti az eszméletét. Ilyenkor valaki más elméjébe jut, és az ő szemével látja a világot. Így csusszant bele a húgába, mikor puskázott a matek dolgozat közben, vagy egy tanárába, aki titokban iszik az órák előtt. Nagyot kellett csalódnia állítólagos legjobb barátnőjében az iskolai bálon. De semmi sem készíthette fel arra, ami egy októberi éjjel történik vele. Hogy egy véres kést szorongató, titokzatos alak elméjébe csúszik, aki Sophie véres teste fölött áll.
Vivi nagyon szeretné megosztani valakivel a titkát, de ki hinne neki? Olyan őrültségnek hangzik, hogy még legbizalmasabb barátjának, Rollinsnak sem meri elmondani, hát még a rendőrségnek. Még ha meg is bízhatna Rollinsban, a fiú az utóbbi időben távolságtartóan viselkedik vele, különösen, mióta Vivi több időt tölt egy másik fiúval, Zane-nel.
Vivi, aki titkok, hazugságok, veszélyes helyzetek szörnyű hálójába keveredik, nem fordulhat senkihez, egyedül kell lelepleznie a gyilkost, mielőtt újra lecsaphatna.
J. D. Salinger - Zabhegyező
A regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el.
Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma.
Ann Aguirre - Helyőrség
Sötét színek, hátborzongató történet… Ann Aguirre könyvét nem lehet letenni! - Gena Showalter, a New York Times sikerszerzője
Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja.
Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az.
A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre...
Meg Rosoff - Majd újra lesz nyár...
"Elizabeth a nevem, de senki sem szólít így. Mikor megszülettem, és az apám rám nézett, biztos arra gondolt, hogy olyan méltóságteljes, szomorú képem van, mint egy középkori királynőnek vagy egy halottnak. Később kiderült, hogy átlagos vagyok, nincs bennem semmi különös. Még az életem is tök átlagos volt eddig. Ez egy Daisy élete, nem egy Elizabethé."
"Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben."
"Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. Elmondom, mi történt. Itt és most - az én könyvemben."
Daisyt, míg apja rémes, új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg az után, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitört a háború. A háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek távolról sem nevezhető alak személyében...
Alice Hoffman - A tizenharmadik boszorkány
A Sparrow család asszonyai nemzedékek óta rendkívüli tulajdonságokkal rendelkeznek. Valamennyien március havában születtek, és mire betöltötték tizenharmadik életévüket, különleges képességük mágikus erővel tört rájuk. Elinor, a nagymama szó szerint megérzi a hazugságot. Jenny, a lánya ismeri mások álmait, Stella, az unokája - aki éppen a tizenharmadik születésnapját ünnepli - döbbenten ismeri fel, hogy előre látja mások halálát. Miközben Stella újonnan megismert képességével igyekszik megbirkózni, csaknem végzetes félreértés történik: látomása gyilkosság vádjával börtönbe juttatja az apját...
A nemzedékek titkait, emlékeit, talizmánjait őrző családi mese igazi irodalmi csemege.
"Hoffman javíthatatlan optimista, pedig a derűlátás manapság mintha kiment volna a divatból. Lenyűgöző története a rendkívüli nőkről valójában anyák és lányok bonyolult kapcsolatának érzékeny, leheletfinom lenyomata, boszorkányosan megírva."
Jenny a születésnapja reggelén olyan álomból ébredt, amelyben egy fekete angyal szerepelt, valamint egy asszony, aki nem félt a víztől, és egy férfi, aki úgy szorított a markába egy méhet, hogy nem érezte a csípését. Olyan különös és kellemes álom volt, hogy Jenny egyszerre szeretett volna sírni és hangosan kacagni, de amint kinyitotta a szemét, tudta, hogy ez nem az ő álma volt. Valaki más varázsolta elő a nőt és a méhet, a nyugodt vizet és az angyalt. Mindez valaki másé volt. És ez a más - akárki volt is - nagyon érdekelte Jennyt.
Egyben azt is megértette, hogy a mások álmának látása az a képesség, amelyet kapott. Nem olyan hasznos, mint az időjóslás vagy a hazugság felismerése. Nem is érdemleges, mint a fájdalomtűrés, a sötétben látás vagy a sebes futás. Végtére is mi értelme egy álomnak, főként annak, ami a másé?
A Magyarországon sem ismeretlen Alice Hoffman író, forgatókönyvíró a mágikus realizmus képviselője. Különleges mondatszerkesztése, lenyűgöző írói fantáziája, kitűnő karakterteremtő ereje és lírai látásmódja méltán emeli a műfaj legjobbjai közé.
Jamie McGuire - Gyönyörű sorscsapás
Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?
"Bámulatos olvasmány, csupa nagyszerű szereplővel, izgalmas és nagy sóhajtozásokra késztető pillanatokkal, drámával, nevetéssel és széles érzelmi skálával. Komoly hírnevet kívánunk, Jamie!"
Amazon
Gayle Forman - Hová tűntél?
Három év telt el azóta, hogy Mia eltűnt Adam életéből. És Adam három éve nem tudja pontosan, hogy miért.
Amikor útjuk egy éjszaka erejéig keresztezi egymást New Yorkban, Adam végre felteheti Miának a kérdéseket, amelyek azóta is gyötrik. De vajon ez a néhány óra ebben a varázslatos városban elég-e arra, hogy maguk mögött hagyják a múltat? Vajon van-e esély az újrakezdésre mindazok után, ami velük történt?
Simone Elkeles - Rules of Attraction - A vonzás szabályai
A szókimondó, és meglehetősen szabadszájú középső Fuentes testvér, Carlos, nem találja a helyét Mexikóban, ezért a család visszaküldi Amerikába Alex és Brittany közelébe, hogy távol tartsák a bajtól. Ami természetesen Coloradóban is rátalál. Már az első hetekben összeakasztja a bajszát a helyi kábítószer kereskedőkkel, ráadásul megismerkedik egy különös lánnyal, aki szabadidejében hegyet mászik, autót szerel, és meleg a legjobb barátja. Carlos úgy gondolja, hogy Kiara Westford túl jó hozzá, ezért igyekszik érzelmileg nem belebonyolódni a kapcsolatba. Kiarát viszont elvarázsolja az a néhány pillanat, amikor Carlos az igazi énjét mutatja meg. Szó szerint fájdalmas az egymás felé vezető út. Vajon mindketten túlélik a közeledést?
Sterling North - Barátom a mosómedvém, Rascal
Az önéletrajzi ihletésű mű főszereplője egy 12 éves kisfiú, aki egy éven át gondoz és nevel egy kis csintalan mosómedvét, egy bűzös borzot, egy mormotát és egy varjút. Pátoszmentes, költői, lebilincselő mű, kitűnő környezetrajz jellemzi ezt a fejlődés- és állatregényt, ami gyermekekhez és felnőttekhez egyaránt szól.
Trenton Lee Stewart - A Titokzatos Benedict Társaság
Tehetséges gyermek vagy, és különleges lehetőséget keresel? Reynie, ahogy sok más tizenéves, felfigyel erre az újsághirdetésre, és csakhamar különös, sőt egyenesen furcsa megmérettetések hosszú sorával találja szembe magát. A fiú remekül megállja a helyét, de kitesz magáért a hihetetlen emlékezőtehetséggel megáldott Ragacs, a lehetetlent nem ismerő Kate és az aprócska, mogorva Constance is. Az agyafúrt próbákon sikeresen túljutó kis csapatot egy bizonyos Mr. Benedict veszélyes küldetésre kéri fel: meg kell állítaniuk a világuralomra törő, elvetemült Lex Kampetset, mielőtt még túl késő lenne. A különleges képességű gyerekekre megpróbáltatások és kibogozandó rejtélyek hosszú sora vár.
Rebecca Donovan - Boldogító lélegzet
„Belülről égtem. Gondolkodtam, mit tehetnék, hogy ezt a kínt tudatom mélyének sötétjébe toljam, és visszajuthassak közönyös, tompa állapotomba. Egyedül nem fog menni. Segítség kell. Muszáj megoldást találni.”
Emma elhagyja Weslynt és mindenkit, akit ott ismert; a Stanford egyetem hallgatója lesz, ahogy mindig is remélte. Korábbi énjének csak árnyéka, teljesen megváltozott. Össze van törve, és csak úgy lehet újra teljes egész, ha felismeri értékeit és megbocsát magának. Emma megtanulja, hogy az őszinteség nagyon tud fájni, jobban, mint az árulás, és az igazság ára az, hogy elveszti egyetlen igaz szerelmét.
A trilógia utolsó részét az olvasók az utolsó oldalig lélegzet-visszafojtva fogják olvasni.
Andrew Clements - Ami láthatatlan
Bobby Philips már korábban is érezte néha úgy, hogy láthatatlan. Például ha rámosolygott egy roppant népszerű szép lányra, és az valósággal keresztülnézett rajta. De mi történik, amikor ez a tökéletesen normális középiskolás fiú egy reggel a fürdőszobában kilép a zuhany alól, és nem látja magát? És ez nem a képzelete játéka, ő pedig nem afféle tébolyult tudós, aki a világ leigázására készül. Bobby nem akart láthatatlanná válni, az egész csupán megesett vele. Az a legrosszabb az egészben, hogy erről senkivel sem beszélhet anyán és apán kívül. Esete rögtön minden lap címoldalára kerülne. Időre van szükség, hogy valami kiutat találjanak. Mert addig Bobby számára nincs iskola, se barátok, sem megszokott élete, addig ő nem létezik, eltűnt személynek számít. És akkor találkozik Bobby egy szép nap a könyvtárban Aliciával. A lány vak, és a fiú nem tehet mást: szóba áll vele, aztán bizalmába, és végül a szívébe fogadja. És mi is bízni kezdünk benne, hogy Alicia fogja visszavezetni barátját az életbe. Andrew Clements, több díjnyertes ifjúsági regény szerzője lebilincselő történetet írt a fiútól, aki láthatatlanná válik, és ettől megtanul látni - látni olyasmit is, amire fel se figyelt odáig.
John Green - Csillagainkban a hiba
A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni...
"A csillagainkban a hiba" - John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.
Jenny Carroll - Veszélyes terepen
A hazai pálya előnye
Nem ő tehetett róla! A tizenhat éves Jessica Mastriani nyaralt, amikor eltűnt az osztálytársnője, Amber Mackey. Hogyan akadályozhatta volna meg - még annak a különleges képességének birtokában is, hogy bárkit és bárhol megtalál -, hogy a szurkoló lány holtan kerüljön elő, ha még azt se tudta, hogy nyoma veszett?
___A nem tudás azonban, úgy látszik, nem mentség. A gimnázium diákjainak többsége Jesst hibáztatja a brutális gyilkosság miatt. Jess sosem volt különösebben népszerű osztálytársai körében, de azt remélte, hogy az új iskolaévben új életet kezdhet: verekedések helyett izgalmas randik, büntetések helyett szédületes bulik.
___De amikor egy másik szurkolólány is eltűnik, talán visszaszerezheti a becsületét. Ha megtalálja Heather Montrose-t, mielőtt őt is eltennék láb alól (és az FBI sem szagolja ki, hogy még mindig birtokában van látnoki képességének), talán bekerülhet az iskolai elitbe.
___Feltéve, ha ennek nem az az ára, hogy őt magát, sőt szeretteit is elteszik láb alól.
Jenny Carroll eredeti neve Meg Cabot; e néven írta nagysikerű, A nevelten hercegnő naplója sorozatot, és a közelmúltban megjelent Egy igazi amerikai lány című könyvét.
Lemony Snicket - A zord iskola
Tovább folytatódik a már jól ismert Baudelaire árvák szerencsétlen története: gyámjuk, Poe bácsi beíratja őket a Kőszikla Bentlakásos Középiskolába, de Olaf grófot ez sem akadályozza meg, hogy a közelükbe jusson. A gyerekeknek minden képességükre szükségük van, hogy elviseljék a Kövi embertelen körülményeit, és hogy leleplezzék a grófot. Tervük megvalósításában segítségükre vannak a Quagmire ikrek.
Lemony Snicket - A liftakna titka
A szomorú sorsú Baudelaire árvákat ezúttal a Hitvány házaspár veszi szárnyai alá, miközben Poe bácsi elindul a hegyekbe, hogy nyomára bukkanjon az elrabolt Quagmire ikreknek. A Komor körút 667 alatt a gyerekek talán végre igaz otthonra találnak, azonban a sok furcsa szokás már sejteti, hogy ezúttal sem fordul jobbra a sorsuk. Olaf gróf pedig immár a Quagmire ikrek zafírjaira is rá akarja tenni a kezét bármi áron.
Meg Cabot - Hajsza
A tizenhat éves Jessica Mastriani tudja, hogy nem sikerülhet eltitkolnia különleges pszichikai képességét, melyet az USA kormánya a saját céljaira is fel akar használni. Azt azonban soha nem gondolta volna, hogy Cyrus Krantz, az FBI egyik fejese meggyőzheti arról, hogy az ő elitcsapatában a helye, amely hozzá hasonlóan különleges adottságú emberekből áll.
___Amikor az erdő mélyén élő bűnözők elrabolnak egy helybeli fiút, kiderül, hogy Jess célja egybevág Krantzéval. Így nem marad más választása, mint hogy összefogjon vele, hogy elejét vegyék egy még súlyosabb bűncselekménynek. Vajon sikerül-e a gyűlölet és félelemkeltés légkörében kettejüknek - és persze Jess szerelmesének, Robnak és barátainak - megmenteniük a kiszemelt áldozat életét a sajátjuk elvesztése nélkül?