Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Noro
5.0/5

A ​múlt század egyik legfontosabb tudományos-fantasztikus történetét, ha ma jelenne meg, valószínűleg nem is tekintenénk sci-finek. Hiszen Bradbury a Marsbéli krónikákban nem a jövőről, nem a világűrről, nem a technológiáról, de még csak nem is az emberiség fejlődéséről ír. Hanem a közönséges földlakóról, aki az ő korában is pontosan olyan volt, mint a mi korunkban, és ugyanazokat a kisszerű hibákat követi el újra és újra. A Mars felfedezése, benépesítése, kiaknázása és tönkretétele szimbólum, amelynek időnkénti szürrealitása, máskor pedig látszólagos földhözragadtsága egyaránt azt célozza, hogy szereplőiben önmagunkra ismerjünk. Az 1999 és 2026 között játszódó történetek következetesen megmaradnak a megírásuk idejére (vagyis az 50-es évekre) jellemző tudományos és társadalmi színvonalon, csupán akkor élnek futurisztikus eszközökkel, ha azoknak irodalmi jelentőségük is van. A robotok, az automatizálás elterjedése a sci-fiben gyakran társul az elidegenedés és a magány képeihez, de Bradbury-nél ezek már szinte allegóriákká válnak. Az emberszerű marsbéliek és a műveletlen űrhajósok szerepeltetése sem véletlen, mint ahogy a találkozásukban fellelhető szatirikus elemek sem: ezek a korábbi “nagy” felfedezők által már elkövetett hibákra utalnak. A Krónikák hősei sosem tanulnak a múltból – bár a füzért lezáró novella azért reményre jogosít fel -, hanem a saját kis világukat próbálják átültetni a Mars gyakran észre sem vett csodái közé.

A Fahrenheit 451 alapjait nyilván mindenki ismeri, ha máshonnan nem, akkor a filmes vagy a képregény változatból*, így csak néhány gondolatot kapcsolnék hozzá. A legfontosabb talán az, hogy a regényben ábrázolt világ nem egy diktatúra. A népbutítást, a kiemelkedő gondolkodók elpusztítását alulról kezdeményezték, mert a többségben erre volt igény. Maga a könyvégetés, ami persze a történet ikonikus része, csupán szélsőséges tünete egy folyamatnak, amely során az emberiség a sekélyes örömöket hajszolja. Érdekes még, hogy az önpusztítás számtalan módon megjelenik e társadalomban: például lassan autózni közlekedési kihágásnak számít, a gyermekeket pedig egyenesen bátorítják az erőszakos viselkedésre. Mindez az élvhajhászás és szabadosság azonban csak addig boldogít, amíg az emberben nem támad fel egy mélyebbről kiinduló gondolat.

A kötet végi novellák is nagyon szép válogatást nyújtanak Bradbury munkásságából. Az űrhajó az álmodozásról, A ködkürt a magányról, A villanytelep pedig a közösség felismeréséről szól az én olvasatomban. A Mennydörgő robaj alighanem minden idők legtöbbet idézett időutazós története, ami azonban elsősorban a felelősségvállalásról szól, és annak felismeréséről, hogy még legapróbb tetteinknek sem tudjuk néha kiszámítani a következményeit. A Tyrannosaurus Rex egy remekbe szabott szatíra a filmiparról, A tetovált asszony pedig egy abszurdan realista történet, ami még Örkényt is meghökkentette volna. A Szabadjegy egy Chicagói bombatölcsérbe a hidegháborús sci-fi egy remek darabja. Engem egyedül a Szép arany almáit a Nap nem tudott megfogni, ezt a rövid történetet én már túlságosan szürreálisnak éreztem.

  • Igen, ilyen is létezik. Azért ez nem kicsit ironikus, hiszen magában a történetben is így kezdődött…

Cipőfűző
4.5/5

A ​két kisregény, a Marsbéli krónikák és a Fahrenheit 451 remekművek (meg persze néhány novellát is annak tartok – Mennydörgő robaj, A ködkürt), minden hiányosságaik ellenére. Na persze, ezek a hiányosságok csak a ma emberének tűnnek fel, tehát nem is feltétlenül hiányosságok. Valójában elavultságnak lehetne mondani, de annak sem tartom. Bradbury és az írógép esetére akarok kilyukadni. Ahogy neki nem fordult meg a fejében az 50-es években, hogy 2000 körül már nem használnak írógépet, úgy mondjuk nekem sem jut eszembe, hogy 50 év múlva már valószínűleg csak önjáró autók lesznek (most eszembe jutott). Meg hát aztán Bradbury-t nem is különösen foglalkoztatja a technológia, sokkal inkább a társadalomfilozófia és az emberiség egyetemes jellegzetességei. Bradbury-nél minden ebből fakad. Nincs céltalan akció, csak ami hozzájárul a feszültségek kimutatásához. Hihetetlen, hogy ha megnézzük a populáris kultúra – elsősorban film, ne adj isten könyv – sémáit, egy történet csavarját, akkor szinte minden Bradbury-hez nyúl vissza. Bradbury marsbéli történetei zsigerileg magukban hordozzák a különöst, a titokzatost, a misztikust (ami nem misztikus, hiszen nincs benne semmi természetfeletti).
A mai szerzőknek egyrészt könnyebb dolguk van, hiszen rengeteg mintát láthatnak, az audiovizuális effektek csúcsra járatása ötletet adhat, ugyanakkor emiatt egyre kevesebb tér jut nekik. Azt nem tudom, hogy a sci-fi, mint adott témához keret, kimerülhet-e, de az biztos, hogy nem a technológiai virtuozitás miatt lesz egy sci-fi igazán jó, Bradbury-nek persze segített abban a korban megragadni, elég volt hozzá az, hogy „űrhajó”, de nem ettől lett értékálló a munkája. Ma már teljesen más az ingerküszöb, és valljuk be, egy huszadik fajta csillagromboló senkit nem hoz lázba (ha mégis, elnézést kérek).

A Fahrenheit 451 félelmetes, mennyire jól mutatja be egy társdalom szellemi elsorvadását a vélt boldogság oltárán (boldog tudatlanság). A sztorit nagyvonalakban mindenki ismeri, egy alulról szerveződő mozgalom válik diktatórikussá (l. francia forradalom, jakobinusok), hogy megvédhesse önmagát. Ez esetben sem a művel foglalkoznék, hanem inkább egy passzusával. Faber, a főszereplő mentora kifejti, hogy a könyvek nem önmagukban tartalmaznak értéket, hanem a bennük felhalmozott tudás miatt. Az ötvenes években azt hiszem még kevesebb ponyva látott napvilágot mint ma (de lehet, hogy tévedek). Manapság a könyvesboltok kétnaponta cserélik az újdonságok kihelyezését, annyi könyv jelenik meg, ezek nagy része pedig finoman szólva sem nevezhető érték- vagy kultúraközvetítő műnek, miközben a könyvolvasók száma biztosan nem nőtt azóta a népességszámhoz viszonyítva. Persze ez nem baj, csak eszembe jutott, hogy mennyire igaz ez a kitétel. Faber azt is mondja, hogy a film, ugyanúgy kultúraőrző szerepet tölthetne be, de a kisregény világában ez elképzelhetetlen. A jelenkorban, amikor szankció nélkül lehet publikusan könyveket darálni, a tévé pedig leginkább átnevelő, meggyőző szerepet tölt be, nem tartom szerencsésnek, hogy a könyvkultúra ennyire felhígult, hogy minden második megjelenő könyv borítójáról egy félmeztelen tetovált férfi néz vissza rám, és azt tapasztalom, hogy egyre többen szállnak be ebbe a bizniszbe. Persze nekünk még van választási lehetőségünk, ez azért megnyugtat. Na ennyit a kultúrfasizmusomról.

Hát én nem tudom, miért vártam ennyit ezzel a könyvvel, még jó, hogy ráakadtam a nagyszüleimnél. Azt mondták, nem kell visszavinnem. Meggondolom…


zamil
5.0/5

Bradbury ​elképesztő, ismét egy olyan kötet, amiben az 5* novellák, elbeszélések túlsúlyban vannak.
Őszintén mondom félek levenni a polcról tőle olyan könyvet amit még nem olvastam, mert folyamatosan olvasnék tőle, de ugye véges a paletta (Galaktika magazinokat pont ezért gyűjtöm).
A Fahrenheit 451-ről már írtam, itt most inkább a többit értékelném.
A Marsbéli krónikák egy időben felfűzött novellás kötet, ami a Mars bolygó ember általi meghódításától kezdődik. A novellákban mindent megkapunk ami, az emberiséggel kapcsolatos egy másik bolygó benépesítéséhez. Van itt mars-lakó kontra ember találkozás, van itt fekete faji kérdés, van itt magányos elszigetelődés, és nem utolsó sorban, az anyabolygó a Földön kitört nukleáris háború, ami szintén hatással van a Marsi kolóniára. Szóval egy szép kerek történetet kapunk a végére.
A többi novella is egytől egyik jó, de közülük is kimagaslik számomra a, Szabadjegy a Chicagói bombatölcsérbe. Talán ezek a novellák azok amiket Bradbury a legjobban ír le, amik akár a következő választások után bekövetkezhetnek, amik ne adja, de akár még a mi életünkbe is előfordulhat. Hátborzongató belegondolni, hogy ezekben a jövőkben, hogy tudnánk fennmaradni, és mi molyok zöme harcolni a szabadságért.
Ismét egy könyv amit máskor is le kell vennem még a polcról.


Turms
4.5/5

Régi ​adósságom volt Bradbury-vel szemben, mert a klasszikus sci-fi irodalom rajongójaként semmit sem olvastam még tőle. Ezzel a gyűjteményes kötettel kezdtem el törleszteni, ami a két legismertebb művét tartalmazza: a címadó Marsbéli krónikák novellafüzért, és a Fahrenheit 451 című kisregényt. Ezeken kívül még néhány további novella kapott helyet a könyv végén.
A Marsbéli krónikák nehezen indult, a bevezető novellákat olvasva kissé furcsán néztem, amikor a földszerű Marson az odaérkező űrhajósok gond nélkül társalogtak a teljesen antropomorf marslakókkal. Aztán szerencsére hamar kiderült, hogy itt a sci-fi vonal teljesen lényegtelen, és csak háttérként szolgál Bradbury filozófiai és morális fejtegetéseihez. Innentől kezdve már nagyon élveztem a történeteket.
A Fahrenheit 451 kisregény is nagyon tetszett, érdemes gondolatban összehasonlítani egy másik híres disztópiával, Orwell 1984-ével. Bradbury az elnyomást a nép elbutításán keresztül képzeli el, kevésbé “közvetlen” módon, mint Orwell. Bár a diktatórikus és erőszakközpontú elemek azért itt sem hiányozhatnak, a fő hangsúly mégsem ezeken van. Erőszakot csak a kis számú renitensekkel szemben kell alkalmazni, a néptömeg nagy része önként elfogadja a gondolkodás tilalmát, az üres, hedonista látszatboldogságért cserébe.
A könyv végén a “ráadás” novellák is jók voltak, egyikben például megtaláltam az időutazásos történetek folyton visszatérő témájának, a pillangó-hatásnak az eredetét.


Hoacin
5.0/5

Elégette ​Mr. Poe könyveit anélkül, hogy igazán elolvasta volna őket. Elfogadta mások tanácsát, hogy el kell égetni őket. Másképpen tudnia kellett volna, hogy mire készülök, mikor ide lejöttünk az előbb. A tudatlanság végzetes, Mr. Garrett.

Emberi krónikák. A marslakók és a Mars szinte csak díszletek ahhoz, hogy mindenféle aspektusából megvizsgáljuk az emberi természetet, és amennyire sokszínű és pontos a jellemzés, legalább annyira lehangoló is az eredmény. Bízvást kezébe lehetne nyomni egy szegény marslakónak, aki valamilyen szürreális októl vezérelve kíváncsi lenne a földlakók viselkedésére. Tessék. Ezt elolvasod, és menten visszafordulsz a Mars irányába, vagy inkább más “értelmes” fajok után nézel a űrben. Sőt, lehet azért nem akadtunk még földönkívüli létformákra, mert a galaxis is olvasta Bradbury könyvét, és mindenki jó ízléssel elkerül minket. :D :D Sajnos engem pedig a könyv került el eddig, holott csudajó. Ezt már akkor sejtettem, mikor elkezdett több oldalra rúgni a kiidézett gondolatok száma, képtelenségnek érzem, hogy ezeket átfogó kritikává tudjam szőni, sokan már úgyis pompásan megtették helyettem. A Marsbéli krónikáknál talán csak a Fahrenheit 451 tetszett még jobban, illetve némely kisnovella a könyv végéről.
Száll a ködkürt hangja, akár a délre szálló madarak rikoltása, zümmög a villanytelep, és te ott világítasz minden villanykörtében. Vajon milyen szaga lehet az időnek? És hány embert ismersz, aki tulajdon fényedet veri rád vissza? Kellenek a tornácok, és kellenek a könyvek, mert értelem nélkül olyan sivár és lehangoló minden, akár egy virslisbódé a Marson.

“A színes bőrűek nem szeretik a Kis Fekete Sambó-t. El kell égetni. A fehérek szemében szálka a Tamás bátya kunyhója. Azt is el kell égetni. Valaki írt egy könyvet arról, hogy a dohányzás tüdőrákot okoz. Sírnak a cigarettagyárosok? El kell égetni ezt a könyvet. Fő a jó kedély, Montag. Csak semmi bosszúság, a szemétbe minden gonddal, vagy még jobb, ha elégetjük a kemencében. A temetés szomorú és pogány dolog? Szüntessük meg. Öt perccel halála után a halott már úton van a Nagy Hamvasztó felé; országszerte helikopterek állnak a hamvasztószolgálat rendelkezésére. Tíz perccel halála után az ember már csak egy kis fekete füstgomolyag. Ne emeljünk emlékoszlopokat. Mindent el kell égetni. Csak a tűz ragyog, csak a tűz tiszta.”


pwz
5.0/5

Állatkert. ​Tégy egy tükröt a csimpánzok ketrecéhez. Egyikük biztos odaül, illegeti, nézegeti magát, vicsorít, majd elmegy. Jön a másik. Az egyiket jobban megfogja a dolog, máskor is visszajön. Tanulmányozza önmagát. Valami ilyesmit tesz ez a könyv is velünk, emberekkel. Tükröt tart elénk. Az az érdekes, hogy ez a “kísérlet” a Föld embereivel az azóta elhunyt Bradbury részéről 1950 óta tart. A legtöbb dolog szépen, lassan valósággá válik. A TV-s agymosás, az igénytelenség a média felől, a fogyasztói társadalom felnevelése most is tart. Marsunk – olyan formában, ahogy Bradbury láttatja – “egyelőre”:) még nincs, ahová a másként gondolkodók elmehetnének, bár ahogy @csartak belinkelte, már keresik az expedícióra az embereket :)! A 451-ből – filmen – kivették a sci-fi elemeket (pl. Gépkutya), de úgy is élvezhető lett!
http://moly.hu/karcok/168409
Mindhárom rész – a Marsbéli krónikák történetei, a Fahrenheit 451 és a kis novellák is – klasszak és TV-sorozatban, filmen is jók :D! Nem kell egyébként a “Marsbéli” szótól sem megijedni. A történetek igen emberiek, mondhatnám azt is, hogy földiek! :)
Jól láttam, hogy @Ciccnyog még nem olvasta Bradbury Usher-ház remakejét? :D :D :D


Leonidas
4.0/5

Sokáig ​gondolkoztam, hogy mégis mit írjak Bradbury általam olvasott első könyvéről. Először meg kell említenem, hogy nehezen szántam rá magam a könyv elolvasására. Igazából elképzelésem se nagyon volt, a könyv tartalmát illetően. Pár oldal után rájöttem, hogy rendkívül igényes stílussal megáldott íróval van dolgom.
A Marsbéli krónikákat éreztem a könyv csúcspontjának. Olyan érzésem volt, mintha “meghökkentő meséket” olvastam volna. Mindig vártam, az aktuális elbeszélésben szereplők sorsának alakulását, ami rendszerint megrázó véget ért. Rengeteg társadalomkritikát sikerült beleszőni a történetekbe. Egész végig mintha szürke, komor világban jártam volna, szinte már tapintható szomorúság áradt a könyv lapjairól.
A Fahrenheit 451 már kevésbé tetszett. Kétségtelenül remekül megírt, nagyszerű történet, csak sajnos az ízlésemnek kevésbé kedvező módon lett megírva, és néhol kezdett unalomba fulladni. Akadtak oldalak, melyeket többször is újra kellett olvasnom. Nekem – mint könyvmolynak – szinte fizikai fájdalmat okozott a könyvek elégetéséről szóló részek elolvasása. Rendkívül lehangoló világ, ahol alapjaiban átalakított, lebutított és könnyen manipulálható társadalom volt a hatóságok célja. Rémálomszerű jövő, ami remélem soha nem fog bekövetkezni.
Az elbeszélések közül két művet tudnék kiemelni. Az űrhajó nagyon megható történet, egy rendkívül leleményes apáról, és családjáról. A Mennydörgő robaj témaválasztása és izgalmas története miatt maradt emlékezetes.
Bradbury gyönyörűen ír, de sajnos a végére rá kellett jönnöm, hogy ez a fajta sci-fi talán nem nekem való. Valószínűleg még fogok olvasni az írótól.


anesz
5.0/5

borító: ​5
tartalom: 5
stílus: 5
szereplők: 5
élmény: 5
mondanivaló. 5

Nem is gondoltam volna, hogy ez nekem ennyire fog tetszeni. Bradbury stílusa és mondanivalója, gondolkodásmódja teljesen elvarázsolt. A Marsbéli krónikák novellái annyira szépen épülnek egymásra, és néha vissza – visszaköszönnek rég elfelejtett szereplők. Az idegen civilizációval való találkozás és a harc, ami inkább láthatatlan háború, és valóságosan a túlélésért zajlik. Érdekes a konklúzió, hogy a másik legyőzésével mi is hasonulunk hozzájuk, illetve a védekezés eszközeinek és módszereinek a változatossága is briliáns volt. A Fahrenheitet már annak idején olvastam, amikor filmklubot csináltam a filmből, nagyon tetszett mind a kettő. Elgondolkodtatott, hogy milyen könyv lennék? A végén a különálló novellák nem mind sci-fik, de mindegyikben van fantasztikum. A Szép arany almáit a Nap című különösen érdekes volt.
Kedvenc!


jezsek
5.0/5

A ​marsbéli krónikák valamennyi epizódja, különösen az a néhány, ami a Földön játszódott, hangulatában nagyon erősek, mindegyik nyomasztó, elkeserítő, kiábrándító – az emberiségből, a jövőből. Szürreális képek, időnként “meghökkentő mesék” érzését keltő fordulatok, és szomorúság, veszteség, magány és hiábavalóság.
A Fahrenheit 451 című kisregény alapján pedig feltettem magamnak a kérdést: én melyik könyv lennék, melyiket őrizném meg szóról-szóra az emlékezetemben.
A többi nyolc novella pedig a két kisregény által keltett feszültséget, nyomasztó hangulatot oldotta humorral, hittel, reménnyel és szeretettel.


RandomSky
5.0/5

Valószínűleg ​mindannak meg kellene történnie, amit Bradbury itt leírt, hogy a Marsbéli krónikák végre aktualitását veszítse (B verzió a 2012 kapcsán emlegetett spirituális szintlépés, de arról itt szó nincs).
Olyan ez, mint egy kaleidoszkóp, minden fejezet egy-egy novella, egyben gyöngyszem, és együtt a vég látképe. Rémlik valami gnosztikus tanítás, mely szerint a teremtő demiurgosz az Univerzumot másolta le kicsiben, így alkotta az embert. Ez a könyv meg arról szól, mint hullik szét az ember alkotta világ. Önerőből megoldjuk… És gondolom, Bradbury arra emlékeztet, hogy ahogy a demiurgosznak sem ment Isten lelke nélkül életre hívni teremtményét, úgy az emberi teremtés is összeomlik, ha kihagyjuk az egészből a lényeget. De az is lehet, hogy csak belemagyarázok.
De az biztos, és egyben elképesztő, hogy Bradbury képes mindezt a lehető legemberibb nézőpontokból elmesélni. Az egyik első novellában egy válságban lévő házasságot mutat – ahol a férj és feleség marslakók… És a világrengető katasztrófákat is egy-egy emberi életen keresztül ábrázolja. Azt hiszem, még fel sem tudtam fogni, mi minden van ebben a könyvben. Ha egy idegen létforma jönne ide, többet megtudna ebből rólunk, mint bármely túlélő kalauzból vagy szép színes képekkel illusztrált ismeretterjesztő könyvből.
Újra kell majd ezt olvasni időnként. Ahogy az egész emberiség, úgy alighanem az egyén elé is tükröt tarthat.
Valahogy most egyszerre lenne kedvem kimenni bámulni az eget, illetve elvonulni, összebújni és aludni, és nem gondolni többet.
Ezek fentebb a pár perce átélt katarzisból jöttek :)
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2012-04-03+09%3A00%3A00/ray-bradbury-marsbeli-kronikak


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

13.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók