Bár mindannyian tudjuk, hogy a fogyáshoz kevesebbet kell ennünk és többet kell mozognunk, valamiért mégis mindig megakadunk. Jó szándékkal kezdünk bele a különböző fogyókúrás programokba, de nem tudjuk őket betartani, és csak őrlődünk a szégyen és bűntudat körforgásában. Megakadunk a múltban, és képtelenek vagyunk a jelenben élni – abban a pillanatban, amikor meglenne rá a hatalmunk, hogy változtassunk az életünkön.
A Zamat szerzői, a világszerte elismert zen mester, Thich Nhat Hanh és a Harvard Egyetem táplálkozási szakértője, dr. Lilian Cheung megmutatják, hogyan vessünk véget egyszer és mindenkorra a súlyunkkal folytatott küzdelemnek. Gyakorlati tanácsaikkal segítenek szokásaink gyökereinek feltárásában, és elvezetnek cselekedeteink átformálásához. A jelen pillanat tudatosítása és cselekedeteink mozgatórugójának felismerése tesz képessé minket arra, hogy ne érezzük magunkat rosszul, és elkezdjük megváltoztatni a viselkedésünket. A Zamat nem csupán az áhított egészséges testsúly és jó közérzet elérésében segít, de az élet minden pillanatban elérhető gazdagságát is felszínre hozza.
Kapcsolódó könyvek
Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Tiszta szex
Soma Mamagésa legújabb kötetével példátlan bátorságú és őszinteségű könyvet vehet kezébe az olvasó! A Tiszta Szex című könyvében a szerző megdöbbentő merészséggel ír a szexualitásról saját tapasztalatai, saját szexuális története tükrében.
A könyv azonban nem a meghökkentés, hanem a segítés szándékával íródott! A szerző végtelen őszinteséggel ábrázolt szexuális élete ugyanakkor csupán illusztrációként szolgál mondanivalójának megértéséhez. Az őszinteség azonban nem csak az intim részletekre értendő, hanem az egész könyvet áthatja. A szerző úgy mer beszélni erről a kényes témáról, hogy közben lelkét hihetetlen mélységekig lemezteleníti, zsigeri szinten mutatja meg a maga teljes belső valóságát.
Ezek a legféltettebb titkok most minden nő - és persze férfi - számára hozzáférhetővé válnak. Hálásak lehetünk az olvasásakor, mert az őszinteség segítségével közelebb kerülünk nem csak saját szexualitásunk, de végső soron egész lényünk megértéséhez. Felszabadító és gyógyító ez a könyv, gyógyítóbb, mint bármely szexualitásról szóló ismeretterjesztő könyv, és a tanítás mellett felhőtlen szórakozást is ígér!
„Az a célom ezzel a szexről szóló, rengeteg tapasztalatra épülő könyvvel, hogy adhassak valamit ahhoz, hogy szabadabbak, boldogabbak, teljesebbek legyünk. És hogy - ha csak egy icike-picikét is - felgyorsuljon az a folyamat, amelynek jelen individualizálódó korunkban részesei vagyunk. Azaz hogy a végletekből minél hamarabb visszakerüljön a szexualitás az őt megillető, méltó helyére, ahonnan eredendően indult.”
Őszentsége a Dalai Láma - Út a nyugalomhoz
"A dalai lámák csaknem mindegyike terjedelmes és jelentős írásos életművet alkotott. A korábbi századok e kiválóságai között találunk történészt, asztrológust, teológust, nyelvészt, költőt és aforizma írót. A buddhisták ma is elvárják szellemi vezetőjüktől, hogy megossza velük tudását, gondolatait, vagy akár legszemélyesebb érzéseit. Tendzin Gjaco, a 14. dalai láma ennek úgy tesz eleget, hogy közben a világ minden táján jól használható gyakorlati ötleteket ad a hétköznapi életvezetéshez. Ezért olyan népszerűek az írásai minden vallás híveinek körében. De a töprengő, tűnődő vallástalan ember is élvezetttel és haszonnal forgatja könyveit, figyeli nyilvános szerepléseit nyugati nagyvárosok sportcsarnokaiban, a médiában. Különös, hogy sokak szerint a dalai láma a leghitelesebben megszólaló főrangú pap ma a világon, s még különösebb, hogy ezt a nyugatiak állítják róla. Kétségtelen, hogy megnyerő személyisége, kedélye, okossága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma a buddhizmus a legnépszerűbb keleti vallás nyugaton. E könyvben azonban nem a buddhizmusról van szó elsősorban. Miközben a napi tűnődésekből elénk tárul a buddhista gondolkodás egész rendszere, az emberi élet, a boldogulás mai esélyein, lehetőségein ,gondolkozhatunk. Hogyan éljünk okosabban, jobban, nyugodtabban? Főleg ezeken a kérdéseken tűnődhetünk napról napra a dalai lámával, aki a Kelet tapasztalataival siet a kissé eltévedt, szorongó és fáradt nyugati hős segítségére." Sári László
Ismeretlen szerző - Belső utakon
Ki vagyok én valójában? Milyen tényezők alakítják viselkedésemet és sorsomat? Miért keveredem újra meg újra hasonló helyzetekbe? Hogyan ismerhetném és érthetném meg jobban önmagam? Meddig terjed a szabadságom, mi áll rajtam, s mi az, amire már nincs befolyásom? Miként változtathatok magamon és a körülményeimen?
Ki ne tenné fel ezeket a kérdéseket élete során számtalan alkalommal? Néha úgy érezzük, „halljuk” belülről a választ, máskor elbizonytalanodunk ebben, olykor pedig nincs más, csak süket csönd a szívben.
A Nyitott Akadémia sorozat keretében hazánk legnevesebb gondolkodói, lélektani szakemberei is sokszor igyekeztek körüljárni ezeket az izgalmas témákat. E gyűjteményes kötetben az elmúlt kilenc esztendő gazdag terméséből adunk közre tizenegy válogatott előadást.
Az egyes fejezetek szerzői különböző ösvényeken indulnak el, saját egyéniségükön átszűrve, más és más nézőpontokból közelítik meg sors, önismeret és szabad akarat kérdéseit, de lehet, hogy ugyanoda jutnak.
Fogadd el önmagad, és el tudod majd fogadni sorsodat is. Változtass magadon, és meg fog változni sorsod is.
Louise L. Hay - Éld az életed
"Ha egy lakatlan szigetre száműznének, és csak egyetlen könyvet vihetnék magammal, gondolkodás nélkül az Éld az életed című könyvre esne a választásom." A New Age mozgalom nemzetközileg elismert vezéregyéniségének műve végigvezet minket egy mentális kezeléssorozaton. Gyakorlatait alkalmazva megszabadulunk azoktól a gondolati beidegződésektől, amelyek kikezdik testi-lelki egészségünket. Ha követjük tanácsait, feltárhatjuk és kiaknázhatjuk szellemi erőnket, s feloldhatjuk gátlásainkat, amelyek megakadályoznak minket céljaink elérésében. Minden fejezet egy pozitív megerősítéssel indul és egy "kezeléssel" zárul, ami nem egyéb, mint a tudatunk átalakítását célzó pozitív gondolatfolyam. A szerző legfőbb üzenete a következő: ha készek vagyunk a szellemi erőfeszítésre, csaknem minden bajt orvosolhatunk. Beavat a gyógyítás rejtelmeibe és beszámol arról is, miként gyógyította ki magát súlyos rákbetegségéből. Könyve egyetlen célt szolgál: eloszlatja félelmeinket és segít, hogy változtassunk a problémáinkat előidéző negatív hozzáállásunkon. Eligazítást ad a betegségeink hátterében meghúzódó berögzült tudati sémákról és lelki okokról, illetve megmutatja ezek összefüggéseit is. Az Éld az életed! bebizonyítja, hogy bármilyen gondunk-bajunk van, és bármilyen messziről induljunk is, képesek vagyunk a teljes megújulásra.
Feldmár András - Bernát Orsolya - Büky Dorottya - Igazi vagy?
Ennek a könyvnek nincs műfaja, ahogyan a Feldmár féle Iskola sem iskola a szó bármilyen szokásos értelmében, habár vannak tanárai, hallgatói, ösztöndíjai. Nem lehet igazi iskolának tekinteni, mert itt senki nem akar megtanítani semmit senkinek. Az iskola és a tananyag alapját kérdések képezik. A kérdések arról szólnak, hogy a nő igazi-e, és hogy van-e a világnak női olvasata egyáltalán? Heteken, hónapokon át gyűltek a kérdések életről, halálról, szeretetről, testről, születésről, erőszakról, vallásról, kapcsolatokról, mitológiáról, művészetről, alkotásról, gyereknevelésről, Ádámról és Éváról, meg persze a Paradicsomról. Igazi vagy? Bátor vagy? Mersz kérdezni? Mersz válaszolni? Mersz kételkedni? Önmagadban is? Véget nem érő beszélgetés, amibe idővel újabb és újabb részt venni szándékozók jelentkeztek be. Olyanok, akiknek mondanivalójuk volt és olyanok, akiknek újabb kérdéseik. Hogy miért lett ez Nők Iskolája? „Mert engem a nők érdekelnek!” – felelte Feldmár. És azért is, mert rengeteg dolog van, amiről a nők soha nem beszélnek, nem mondják el az anyák a lányaiknak, mert nekik sem mondta el az anyjuk, mert ők sem tudták, és azt sem tudjuk már, hogy van-e egyáltalán bármiféle igazi tudás, ami a miénk, amire érdemes lenne rákérdeznünk. A könyv alkotói szeretnék, ha lenne ilyen!
Mezei Elmira - Paleolit receptek hétköznapokra
A paleolit diéta - nem is igazi „diéta”. Legalábbis ez derül ki MEZEI ELMIRA legújabb szakácskönyvéből, amellyel eloszlatja a paleo elvek szerinti sütéssel-főzéssel kapcsolatos, szokásos tévhiteket. Nem kell éheznünk, nem kell megvonnunk magunktól a finom falatokat, még véletlenül sem kell mindig ugyanazt fogyasztanunk, sőt, drágán és nehezen beszerezhető alapanyagokra sem lesz szükségünk. Ehelyett, ha megfogadjuk a szerző tanácsait, igen változatos, ízletes, és nem utolsósorban költséghatékony módját próbálhatjuk ki az egészségtudatos táplálkozásnak. Az ötletes levesek, hal-, hús- és zöldségételek, saláták receptjeit ebben a kötetben az évszakok szerint csoportosítva találja meg az olvasó, és - jó hír az édesszájúaknak - a fejezetekből a desszertek sem maradhattak ki. Akár hétköznapi, akár különleges ételt szeretnénk elkészíteni, ebből a szezonális szakácskönyvből ötleteket meríthetünk, és közben magunknak is bizonyíthatjuk: sütni-főzni csakis ilyen kreatívan érdemes.
Csíkszentmihályi Mihály - Az öröm művészete
Csíkszentmihályi Mihály arra az örök kérdésre keresi a választ, hogy mi a boldogság titka, mitől is leszünk mi, emberek, elégedettek. Az öröm művészete a világhírű pszichológus korábbi műveiben lefektetett alapgondolatainak letisztult összegzése és azok gyakorlati alkalmazása a mindennapi életünkre. Emberek ezrein végzett széleskörű vizsgálatok alapján jutott a szerző arra a következtetésre, hogy a boldogtalanság, az elégedetlenség fő oka az, hogy az emberek többsége a mindennapok során egyáltalán nem foglalkozik, nem is vesz tudomást érzelmeiről. Csíkszentmihályi szerint a probléma megoldásának a kulcsa az lehet, ha olyan, változó kihívások elé állítjuk magunkat, amelyek magas fokú tudást és különböző képességek alkalmazását várják el tőlünk.
Ismeretlen szerző - A párkapcsolatok iskolája
A kötet az immár hatéves Mesterkurzus rendhagyó előadássorozatának szerkesztett, kibővített anyagát foglalja egybe. A Párkapcsolatok Iskolájában hazánk legismertebb, legkiválóbb szakemberei osztották meg gondolataikat szerelemről és házasságról, féltékenységről és hűtlenségről, alkalmazkodásról, hazugságról, konfliktusokról és szexről. A kérdés, amely a kurzust életre hívta: vajon mi a baj manapság a párkapcsolatokkal? Miért olyan rettenetesen nehéz valódi társra találni? Miként lehetséges, hogy éppen abban a korban, amelyben minden a kommunikációról szól, egyre kevésbé értjük egymást? Hová tart ez a folyamat? Valóban nincs más választásunk, mint hogy újabb és újabb kérészéletű kapcsolatokba meneküljünk, vagy hogy megkeseredett hétköznapok várjanak ránk egy idegenné vált ember oldalán? A könyv tíz neves szerzője úgy véli, dönthetünk másképpen is. Igaz, az általuk javasolt út nagy elszántságot, akaraterőt, szeretetet és rengeteg munkát követel – de járható, és megéri az erőfeszítést.
Gary Chapman - A szeretet másik arca - a harag
Mikor jogos a harag? Miért éppolyan káros a harag elfojtása, mint szabadjára eresztése? Miként lehetünk úrrá indulatainkon? Hogyan taníthatjuk meg gyermekeinket haragjuk pozitív kifejezésére? A szerző a tőle megszokott gyakorlati megközelítéssel, valós esetek bemutatásán keresztül vezeti az olvasót ennek a sokak által félreértett érzésnek a helyes kezelése felé.
Louann Brizendine - A női agy
Miért kommunikálnak jobban és többet a nők, mint a férfiak? Miért emlékeznek sokkal tisztábban egy veszekedés részleteire? És vajon miért kötődnek jóval mélyebben a barátnőikhez, mint a férfiak a saját barátaikhoz? Ezekre, és még sok hasonló kérdésre kaphat választ Louann Brizendine forradalmian új szemléletű könyvéből. A szerző saját klinikai gyakorlata során megismert valódi élettörténetek (a kaliforniai egyetemen nők és tinilányok hormonális és kedélybetegségeire koncentráló szakrendelést indított 1994-ben) és a legújabb tudományos kutatások eredményei alapján mutatja be, hogyan is működik a női agy. Könnyed, olvasmányos stílusa és forradalmi eredményei a kritikusokat sem hagyták hidegen: máig élénk vita folyik méltatói és a kétkedők között. Egy dologban azonban mindannyian egyetértenek: a szerző szakértelme a témában kétségbevonhatatlan. Rengeteg hasznos információval és jó pár meglepő meglátással szolgál a női agy elemi, sejtszintű működéséről az élet különböző periódusaiban, és azokról az idegrendszeri folyamatokról, amelyek a nőt nővé teszik. Ez a könyv hasznos lehet mindenkinek, aki valaha is elgondolkodott azon, hogy miért különböznek annyira egymástól a nők és a férfiak, és szinte kihagyhatatlan olvasmány a nők, valamint a lányos szülők számára.
Popper Péter - A belső utak könyve
A szerző indiai útjai során tanulmányozta az ősi gyógymódokat, a jógát, a sok évezredes életbölcseletet. Azt tapasztalta, hogy a hinduizmusban nem tételekbe foglalt "szöveg-múmiákról", ködös misztikus sejtésekről, erőlködve megvalósított "gyakorlatokról", hanem élő szellemi áramlatról van szó, aminek nincs merev szabályrendszere. Álláspontja szerint a modern európai kultúrába nem lehet mechanikusan átemelni a távolkelet ősrégi tanításait és gyakorlati útmutatásait, amelyek teljesen más történelmi és társadalmi viszonyok között keletkeztek. Mindenkinek saját magának kell megtalálnia a számára megfelelő szellemi utat, kialakítani az önnevelés és fejlesztés egyénre szabott módszereit. Ehhez kíván segítséget adni ez a könyv. A nyolcvanas évek óta számos kiadást ért meg itthon és Németországban is.
Ismeretlen szerző - Élni Jó!
A könyv olyan jeles, a világ különböző sarkain élő és alkotó kutatók esszéinek gyűjteménye, akik egy vadonatúj, "pozitív pszichológiának" nevezett irányzat lelkes híveivé váltak. A pozitív pszichológia - a nem is oly rég még egyeduralkodó patológiai szemléletű megközelítéssel szemben - a viselkedésnek elsősorban a jó tulajdonságokat tükröző, napos oldalára helyezi a hangsúlyt. Kötetünk első része változatos, de mégis sok szállal egymáshoz kapcsolódó bevezetést nyújt arról, hogy miben is különbözik a pozitív pszichológia a korábbi paradigmáktól és elméletektől. A második rész a pozitív élmények természetével foglalkozik, míg a harmadik rész még szélesebb kitekintéssel a pozitív pszichológia fejlődés-lélektani vonatkozásait vizsgálja. Ha a pszichológia olyan tudomány szeretne lenni, mely - a viselkedéssel, teljesítménnyel és az eredményekkel szemben - a tudat belső működésének megértését is fontosnak tartja, akkor a fenti, a pozitív pszichológia szemléletével átitatott fejezetek nélkülözhetetlen adalékul szolgálnak számára.
Eckhart Tolle - A most hatalma
A most hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amelyet manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy - a gondolataink mögött lévő - jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mit is jelent létrehozni egy szabadabb életet. Eckhart Tolle szavaival élve: "Én az emberi tudatosság mélyreható átváltozásáról beszélek. Nem úgy mint egy messzi jövőbeni lehetőségről, hanem valamiről, ami most elérhető - nem számít, ki vagy és hol élsz. Láthatóvá válik, miként szabadíthatod fel magad az elme fogságából, és hogyan léphetsz be a tudatosság eme megvilágosodott állapotába, s milyen módon tarthatod ezt fenn a mindennapi életedben." E kötet minden részében speciális gyakorlatok és egyértelmű kulcsok vannak, amelyek megmutatják, hogyan fedezzük fel magunknak a "megbocsátást, könnyűséget és fényességet". Ezek akkor érkeznek meg, amikor lecsendesítjük gondolatainkat, és látjuk a világot elterülni magunk előtt a jelen pillanatban. Olvassuk a könyvet lassan, vagy éppen csak nyissuk ki hirtelen, töprengjünk a szavakon, s a közöttük lévő űrön, hogy - talán egy idő után, talán azonnal - felfedezhessünk valami "életmegváltoztató" összefüggést. Találjuk meg a hatalmat: a képességet, hogy átalakítsuk, és emelkedetté tegyük életünket s világunkat is. A lehetőség itt van, most, ebben a pillanatban: a szent jelenlét a Létezésünkben. Egy hely bennünk, ami mindig jelen volt, és mindig is jelen lesz a zavaros életen túl, a nyugalom világa a szavak mögött.
Dr. Windy Dryden - Bízz magadban!
Tartalom:
- Vállald a személyes felelősséget!
- Légy rugalmas, ne követelőddz!
- Fogadd el a tényeket!
- Viseld el a kudarcot!
- Tanulj meg együtt élni önmagaddal!
- Vállald az egészségesen negatív érzéseket!
- Gyakorold a kritikus és alkotó gondolkodást!
- Keress izgalmas feladatokat!
- Javítsd másokhoz fűződő kapcsolataidat!
- Vedd tudomásul: igenis tudsz változni!
Feldmár András - Fliegauf Benedek - Van élet a halál előtt?
Szerintem sokan vagyunk olyanok, akik azért imádkozunk, hogy legyen valami szenvedélyünk. Az élet semmit sem ér szenvedély nélkül... A pszichoterápia is szenvedély, nem? Az ember belemegy, ajvé, és akkor meg akar szabadulni tőle, azt akarja, hogy legyen vége.
A szanszkritban az a szó, amely a házasságot jelenti, pontosan ugyanaz a szó, amely a halált is jelenti. Tehát meghalni és megházasodni: ugyanaz a szó. Miért? Mert hogyha nem akar az ember meghalni, akkor ne házasodjon meg. Hogyha nem akar úgy meghalni, aki volt. Ha valóban valakivel együtt akarok élni, akkor az egyedülálló létemnek meg kell halnia, és újraszületik valaki belőlem, aki egy része valami nagyobbnak, mint ami én vagyok.
Szerintem a depressziónak a legfőbb oka az, hogy valaki egy szép napon rájön arra, hogy egész életében szerepeket játszott. Halvány gőze sincs arról, hogy ő tulajdonképpen ki valójában, de nem akar többé szerepet játszani, és nem tudja, hogy akkor mit csináljon. Ez a depresszió. Nem kémiai dolog, egzisztenciális dolog.
Amire kérni szeretnélek titeket, az, hogy senkinek se higgyetek el semmit!
A szerző
Osho - Végzet, szabadság és a lélek
"Az élet nagy kérdései" sorozat az egyén életében felmerülő legfontosabb kérdésekre összpontosít. Minden egyes kötet örök és mindig időszerű vizsgálódásokat és fejtegetéseket tartalmaz személyes értelem- és célkeresésünk létfontosságú témáival kapcsolatban, a lelki életünkre és létminőségünkre jellemző kérdésekre helyezve a hangsúlyt.
Ennek az izgalmas sorozatnak az első kötete, a "Végzet, szabadság és a lélek" olyan mélységesen emberi kérdéseket boncolgat, mint például: Valóban létezik-e olyasmi, hogy "lélek", és ha igen, mi az? Hogyan illeszkedik be a képbe a karma fogalma? Van-e az egyén életének valami különleges értelme vagy célja?
A kötet egy eredeti Osho-beszédet is tartalmaz. Ez a DVD módot ad az olvasónak, hogy egyenesen a forrásból tapasztalja meg Osho közvetlen bölcsességét és humorát.
Gary Chapman - Egymásra hangolva
„A szeretet nyelve egyetemes. Ám ahányan vagyunk, annyiféle nyelvjárást beszélünk.”
Gary Chapman
Gary Chapman amerikai pszichológus nevét az általa alkotott „szeretetnyelvek” fogalma tette világhírűvé. Legismertebb könyve, melynek témája a szeretet kommunikációja a házasságban, több mint tízmillió példányban kelt el világszerte.
Chapman család- és párterapeutaként szerzett több évtizedes tapasztalata alapján arra a felismerésre jutott, hogy a szeretetet ugyanúgy tanuljuk, mint az anyanyelvünket, és a szeretetközlés alapvetően ötféle kommunikációs csatornán keresztül történik. A szeretet kifejezésének ez az öt módja: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés.
Mindannyian azon a nyelven fogadjuk be és fejezzük ki a szeretetet, amelyre neveltetésünk és személyes hajlamaink nyomán a legfogékonyabbá váltunk. Ezért fordul gyakran elő, hogy az üzenet küldője és befogadója nem érti meg egymást. Ilyenkor panaszolja a férj, hogy hiába vesz virágot a feleségének, csak egy erőltetett mosoly a válasz. „Talán már nem szeret?” – teszi fel magának a kérdést, holott csak arról van szó, hogy szeretetközlése nem ért célba, mert a felesége nem az ajándékok, hanem a minőségi idő nyelvén ért.
Mi tehát a megoldás? Aki nem riad vissza egy kis nyelvtanulástól, könnyen ráhangolódhat társa, családtagja, barátai szeretetnyelvére.
Fedezze fel szeretetnyelvét a könyvben található teszt kitöltésével.
Ismeretlen szerző - 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz
Egy remek és bátor kézikönyv a világ képzeletét megragadó regényekről és szerzőkről. Hasznos kalauz a könyvekhez, amelyek - akár kritikai sikerként, akár kultuszműként - hatást gyakoroltak ránk. Az írókból, kritikusokból, tudósokból álló nemzetközi szerzőgárda eklektikus válogatása új megközelítést ad a régi klasszikusokhoz, és eligazít a kortárs szépirodalom hatalmas dzsungelében. Több mint 600 színes illusztráció – könyvborítók, plakátok és fakszimile oldalak -, a regényekből vett idézetekkel kiegészítve: íme az ideális segédkönyv az olvasás szerelmeseinek.
Csíkszentmihályi Mihály - Eugene Rochberg Halton - Tárgyaink tükrében
Mi a szerepe a tárgyaknak a mai világban? Miért tulajdonítunk különböző jelentéseket a minket körülvevő dolgoknak?
Csíkszentmihályi Mihály és Eugene Rochberg-Halton a századfordulón nyolcvan chicagói család körében végzett felméréseket, és meglepő összefüggéseket találtak az anyagi javakhoz való viszony, a modern kultúra és az egyénről való gondolkozás között.
A kutatás eredményeit összegző könyvükben rámutatnak, hogy napjaink környezeti válságára és a tárgyaktól való függésünkre csak az jelentene megoldást, ha szenvedélyünket és kreativitásunkat más irányokban hasznosítanánk.
A Tárgyaink tükrében nem csak szociológusok, pszichológusok vagy kulturális antropológusok számára izgalmas és tanulságos olvasmány, hiszen mindannyian számtalan eszközt használunk mindennapjaink során, és mind sajátos viszonyt alakítunk ki ezekkel.
Gretchen Rubin - Boldogságterv
Egy esős délutánon Gretchen Rubin a föld legprózaibb helyén, egy belvárosi buszon megvilágosodik. Rádöbben, hogy vánszorog a nap, de rohannak az évek, múlik az idő, ő pedig nem koncentrál eléggé azokra a dolgokra, amelyek igazán számítanak. Ott, abban a szent pillanatban eldönti, hogy rászán egy évet a boldogságára. A Boldogságterv ennek az egy évnek a friss, lenyűgöző nyomon kísérése, humoros, bölcs krónikája. Annak a tizenkét hónapnak a kalandjait meséli el, amikor Rubin az ókori bölcsek, a modern tudomány, valamint a popkultúra tanácsait alkalmazva a boldogságot kereste.
A tanulságos, mégis szórakoztató, gondolatébresztő, de lenyűgözően olvasmányos könyv nyomán mindannyian kedvet kapunk életünk megváltoztatásához. Azonnal hozzá akarunk látni, hogy kis lépésekkel nagy változást vigyünk véghez.
„Ez a könyv már az ötödik oldalnál boldoggá tett. És minél tovább olvastam, annál boldogabb lettem. Csupa nagyszerű ötlet, életem minden területén változást hozott a szerelemtől a pénzig, a munkától a játékig, az írástól a diétás kóláig.” – A. J. Jacobs