“Én csak egyféleképpen tudok filmet csinálni. Csak egy alkotó vénám van. És ahhoz hű maradok. Nem érdekelnek új hullámok, divatok, én az emberek érzemeire akarok hatni, az érzelmek pedig időtlenek, nem mennek ki a divatból, ma éppen olyanok, mint száz évvel ezelőtt. Hogy lépést tartsak a divattal, pornográf filmeket kellene forgatnom, közönségeseket, mint amilyenek ma futnak? Álljak be a többiek közé? Én az időn kívül álló filmjeimmel öt Oscart nyertem, az utolsót a Finzi-Continiékkel, amelyért hetvenévesen tüntettek ki. Nos? Ennek ellenére azt kellene gondolnom, hogy tévedtem? Hogy meg kellene újulnom? Ha egy Oscart sem kaptam volna, akkor sem gondolnám. Mert én hiszek abban, amit csinálok.”
Kapcsolódó könyvek
Zay László - Huszárik Zoltán
Nekem festõnek kellene lennem. Én nagyon jól érzem a színek közötti hangulati különbségeket." Mintha Huszárik Zoltán valamelyik nyilatkozatából való volna ez a két mondat. Illik õrá, igaz. S csakugyan az õ ajkán hangzik el, mégsem a saját szava, még csak nem is egyik filmjében hallani. Ezt Ablakos mondja a Budapesti mesék-ben, Szabó István filmjében. Ablakos alakítója azonban Huszárik Zoltán, s amit elmond, akár õszinte vallomásának is vehetnénk.
Tullio Kezich - Federico avagy Fellini élete és filmjei
"Ebben a szakmában az ember vagy Fellini, vagy senki" - fakad ki egy olasz rendező-pályatárs Az édes élet botrányos sikere láttán, és örökre hátat fordít a filmrendezésnek. Federico Fellini (1920-1993) negyvenévesen már Mester. Guru. "Fárosz." Valójában festő szeretett volna lenni, ehhez képest nagyon fiatalon bekerül a filmszakmába. Eleinte forgatókönyvíróként tevékenykedik. A neorealizmus egyik meghatározó alakjaként indul, látásmódján azonban hamar felülkerekedik a fantasztikum és a marginális iránti érdeklődés. A való prózaiságán a festett kép költészete. "Az én mozim nem irodalmi, nem is elbeszélő, hanem festői mozi " fogalmazza meg. - A fény a lényege, a stílusa, az ideológiája. Ennek jegyében fogannak legelevenebb művei. Fellini megszállottként dolgozik, a munka az élete. Filmesek a barátai és az ellenségei. A mások filmje nem érdekli, a magáé is csak addig, amíg el nem készül - és nincs megállás, pihenés, mert amint elcsattant az utolsó csapó, ő már a következő terv lázában ég. Ezt a megszállottságot járja körül monográfiájában a trieszti Tullio Kezich, a Corriere della Sera filmkritikusa, elismert "fellinológus", akit több mint negyvenéves barátság fűzött a Mesterhez. A kötet lapjain Fellini ürügyén az olasz filmművészet ez idáig legfontosabb időszaka elevenedik meg. Találkoznak-érintkeznek a nagyok: Lattuada, Rossellini, Pasolini, Visconti, Antonioni, Marcello Mastroianni, az angyali természetű, zseniális Nino Rota aki negyedszázadon keresztül szerzi filmzenéit a nem zeneértő és nem különösebben zeneszerető rendezőzseni instrukcióit követve, és aki az első pillanatban felfogja a Fellini-féle múzsa természetének kettősségét, az életörömnek és a melankóliának ezt az utánozhatatlanul egyedi keverékét. Meg vannak örökítve a filmköltészet nagy állomásai: az Országúton, a Csalók, a Cabiria éjszakái, Az édes élet, a Nyolc és fél, a Júlia és a szellemek, a Satyricon, a Fellini - Roma, az Amarcord, a Casanova, a Zenekari próba, A nők városa, az És a hajó megy, a Ginger és Fred. A forgatások eseményei, színészek, producerek, balesetek, tragédiák, bukások és diadalok. Az irigység, az értetlenség. Az Oscar-díjak. És a nők, nők, NŐK. Nem utolsó-, hanem elsősorban. Giulietta Masina mindenekfölött. Nem volt olyan költségvetés, amelyet ne lépett volna túl; olyan határidő, amelyhez tartotta volna magát; olyan tökéletes színész, akinél ne tudott volna még jobbat elképzelni - és elnézték neki. Hogy miért? Mert nyilvánvaló volt, hogy ebben a szakmában az ember vagy Fellini, vagy... A kötetet szakmailag ellenőrizte és a jegyzeteket írta Zalán Vince.
Nádasy László - Fábri Zoltán
Kossuth-díjas magyar film- és színházi rendező, színész, díszlettervező, forgatókönyvíró, főiskolai tanár; festőművész, grafikus.
Muhi Klára - Perlaki Tamás - Federico Fellini
Federico Fellini a XX. századi kultúra egy darabja. 1954 (az Országúton bemutatója) óta tartja izgalomban a filmes világot, ....
Federico Fellini (Rimini, 1920. január 20. – Róma[1], 1993. október 31.) olasz filmrendező és forgatókönyvíró.
A II. világháború után az olasz filmművészetben kibontakozott egy új irányzat, a neorealizmus. Ezen az úton elindulva találta meg Fellini saját, senkivel össze nem téveszthető stílusát: a szánalom, a megértés, az együttérzés még neorealista, a költői emelkedettség, a groteszk humor, a miszticizmus azonban már egy másik út. Az Országúton, az Édes élet, a 8 és ½, később a Fellini-Róma és az Amarcord új utat jelöltek ki a filmművészetben. Fellini filmjeiben a valóság, az emlékek és az álmok sajátos módon olvadnak eggyé. Művei az emberi kiszolgáltatottságot, képmutatást, ostobaságot és kisszerűséget szeretetteli, gyakran harsány humorral jelenítik meg. Talán nincs is még egy olyan rendező a filmvilágban, akinek alkotásai annyi személyes élményből és emlékből épülnének fel, mint Fellinié. wikipedia
Carlo Lizzani - Az olasz film története
Az elmúlt években elburjánzott cikkek a "rendszer" filmjeiről (a propaganda jellegű, a "fehér telefonos", vagyis szórakoztató, az ellenállási és tiltakozó filmekről); az újra fellobbanó viták a háború utáni évekről, az ötvenes évek elejének legfontosabb kulturális jelenségeiről, a neorealizmustól a Politechnico-ig; a csatározások a szocialista realizmus zsdanovi értelmezése, Lukács kritikai realizmusa, és Gramsci "népi-nemzeti" felfogása körül; a történészek egyre kitartóbb és eredményesebb kutatómunkája ama jelenségek feltárására, melynek első jelei az ötvenes években bukkannak fel, amelyek a következő tíz esztendőben főszereplőkké válnak (pszichoanalízis, egzisztencializmus, antropológia, revizionizmus), és amelyek abban az időben a filmművészet kapuján is kopogtattak: ezek a jelenségek késztettek arra, hogy átdolgozzam és 1979 küszöbéig menve, korszerűsítsem olasz filmtörténetemet, amely az említett korszaknak, különösen pedig az 1940-1960 közötti éveknek közvetlen dokumentuma és hites tanúbizonysága. Könyvem utolsó, 1960-as olasz kiadása amúgy is elfogyott és az elmúlt években többfelöl jelentkezett igény újbóli kiadására, lévén az olasz film egyetlen olyan összefoglalása, amely a néma korszaktól a neorealizmus utánig folyamatosan ábrázolja tárgyát. Hasznos segítség lehet tehát az olasz filmet illető vizsgálódásokhoz és kutatásokhoz. Az 1895-1961-es korszakról szóló szöveghez alig nyúltam, lényegében pusztán néhány húzást végeztem ott, ahol úgy tűnt, hogy mondandóm túlságosan a pillanatnyi csatározásokhoz kötődött, néhány betoldást pedig azokon a helyeken, ahol szükségesnek véltem az említett csatározásokból fakadt ítéleteim felülvizsgálását (lásd pl. Rossellini második alkotó korszakát).
Hollós Adrienne - Carlos Saura
Carlos Saura spanyol filmrendező és fényképész, Luis Bunuel tanítványa.
Munkássága 2 részre tagolódik. Az első része többnyire a Franco diktatúra utolsó éveire esik.
Munkásságának második részében úgynevezett flamenco filmek, táncfilmek, melyben érdekesen keveri a realitást a táncdarabban megjelenő realitással, érdekes hangulatot teremtve, mintegy velejére hatolva az eredeti mű készülésének titkaiba.
Ismeretlen szerző - Wim Wenders
Wim Wenders (1945) német filmrendező a kortárs filmművészet egyik legismertebb és legkedveltebb alakja. Filmjei - A dolgok állása; Párizs, Texas; Berlin felett az ég; A világ végéig; Lisszaboni történet; Az erőszak vége - a legutóbbi években figyelemre méltó szereplői a leghíresebb filmfesztiváloknak és a világ moziműsorainak. Kevésbé ismert azonban, hogy Wenders, aki Fassbinderrel és Herzoggal együtt indult, kezdettől rendszeresen írt kritikákat, reflexiókat, tanulmányokat a filmről és a rockzenéről. Írásaiban mindenekelőtt a képek logikáját és a filmnyelvi elbeszélés új lehetőségeit keresi, de érdeklik az új, elektronikus technikák éppúgy, mint a film, az európai film sorsa változó, naponta új arcát mutató vizuális környezetünkben.
Muhi Klára - Perlaki Tamás - Wim Wenders
Wim Wenders (eredeti nevén: Ernst Wilhelm Wenders) (Düsseldorf 1945. augusztus 14. –) német filmrendező, forgatókönyvíró, a nyugatnémet újhullám második generációjának tagja.
Bíró Gyula - Bernardo Bertolucci
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Megyeri Lili - Rainer Werner Fassbinder
Rainer Werner Fassbinder (Bad Wörishofen, 1945. május 31. – München, 1982. június 10.) német filmrendező, producer, színműíró, az anti-színház (Antitheater) megalapítója.
Dániel Ferenc - Milos Forman
Igen fiatalon elárvult, mert a szüleit megölték az auschwitzi koncentrációs táborban, a cseh ellenállásban való részvételük miatt. A háború után Miloš a Poděbrady város iskolájába járt, ahol iskolatársa volt Václav Havel is. Később filmrendezést tanult a prágai filmművészeti iskolában 1951–1956 között. A Varsói Szerződés csehszlovákiai invázióját követően, 1968-ban az Egyesült Államokba emigrált.
A kezdeti nehézségek ellenére új hazájában is rendezni kezdett, és első sikerét Ken Kesey Száll a kakukk fészkére regényének filmadaptációjával érte el 1975-ben: 5 Oscar-díjat kapott, köztük a rendezésért járót is. Másik nagy sikerű filmje az Amadeus, amely 8 Oscart kapott 1984-ben.
Wikipédia
Muhi Klára - Perlaki Tamás - Werner Herzog
A gyakran a német filmművészet romantikus látnokának nevezett Werner Herzog a kalandor, csavargó és fenegyerek rendező jelképes figurája lett. A róla készült dokumentumfilmek - melyek közül a leghíresebb a Les Blank-féle Burden of Dreams ("Az álmok terhe", 1982) - egyaránt megszállott, félőrült művésznek ábrázolják, aki képes kockára tenni az életét egy filmért. Főszereplői, a lázadó álmodozók és eretnekek, fanatikusok és mániákusok mind a független rendező alakmásolatai, aki minden nehézség ellenére megpróbálja valóra váltani elképzeléseit. Minden filmje a másságot kutatja és engedi érvényesülni; a legtöbb egzotikus tájakon játszódik, például a dél-amerikai dzsungelben, mint az Aguirre, Isten haragja (1972) vagy Afrikában, mint a Cobra Verde (1987). Még szűkebb pátriája, Bajorország is mint a modern kor előtti, távoli vidék jelenik meg (Üvegszív, 1976). Az, hogy filmjei felölelik az egzotikus és primitív tradíciókat, egyben azt is jelenti, hogy radikális, gyakran apokaliptikus kritikát gyakorolnak a nyugati civilizáció és a benne uralkodó racionalitás felett.
François Truffaut - Hitchcock
A film több, mint az élet.
A mozi száz éves történetének talán legérdekesebb könyvéből kiderül, miért lehet ez így.
A fiatal Francois Truffaut beszélget Hollywoodban az idős Alfred Hitchcockkal. Titkokat hallunk a filmcsinálás technikájáról... hogy mitől válhat maradandóvá egy szórakoztató-ipari termék. Nem egyszerű interjúsorozatot olvasunk, hanem vallomásfüzért életről és filmről. Mester és tanítvány? Mára mindkét rendező klasszikus - amikor beszélgettek, a filmkészítés robotos szakemberei. Műhelytitkok és anekdoták - és a teljes Hitchcock-pályakép áttekintése. Nagy színészek (Cary Grant, Ingrid Bergman, James Stewart) és nagy filmek (Londoni randevú, Forgószél, A gyanú árnyékában, Idegenek a vonaton, Psycho, Madarak...).
A Hitchcock-életmű a kegyetlenség és irónia, feszültség és rettegés univerzuma - humorban pácolva. Miért rémületes egy üres lépcsőház és miért rémületes egy pohár tej... Filmesztétika izgalmas, humoros, dramatikus tálalásban. Vallomás a rettegés és a mese jogáról, a félelmet elűző ijesztés ősi sámánmesterségéről. Nemcsak Hitchcock és Truffaut munkásságát ismerjük meg a könyvből, de varázsos személyiségüket is. Az olvasó belép a párbeszédbe, sőt ellentmondhat, ha akar. Mert e két mester szereti az ellentmondást, csak a képzelethiányt nem szereti. Szelídek és kérlelhetetlenül szigorúak: a filmmunka megszállottjai, az élet vászonra-tolvajlói. Se nagyképűség, se lila köd, csak a játékos értelem szabad és éles fényei. Kettős portré. Szellemi párbaj a képzelet vágóasztalánál.
André Bazin - Mi a film?
André Bazin a filmkritika, a filmelmélet egyik legjelentősebb alakja - a francia új hullám "szellemi atyja". A Mi a film? című kötet legfontosabb írásainak gyűjteménye, amelyet haszonnal forgathat minden olvasó, akit érdekel a film lényege, a filmnyelv természete, változásai és a filmtörténet mesterrendezőinek (Charles Chaplin, Jean Renoir, Orson Welles, Vittori de Sica) művészete
Nemes Károly - Jean-Luc Godard
Godard azon kevés filmrendező közé tartozik, akik képesek újra és újra megújulni. Nem csak a hatvanas évek nagy korszakának volt meghatározó alakja, de a mostanában készült filmjei is a filmművészet élvonalába tartoznak, nem csupán halovány utánérzései a régieknek. Godard késői filmjei legalább olyan izgalmasak, frissek és újszerűek, mint a hatvanas években rendezett munkái.
Egy régi anekdota szerint az egyik cannes-i filmfesztiválon egy hosszas vita végén Henri-Georges Clouzot a következőt kérdezte Jean-Luc Godard-tól:
– Azt ugye azért Ön is elismeri, hogy egy filmnek kell, hogy legyen eleje, közepe, vége?!
– Hát persze! Csak nem feltétlenül ebben a sorrendben. wikipedia
Bíró Gyula - Robert Bresson
Bresson gyakran emlegetik, mint a védőszentje a mozi, nem csak az erős katolikus témák találta az egész életmű, hanem az ő méltó hozzájárulás a művészet film. Stílusa lehet kimutatni az ő alkalmazása hang tömörítő kiválasztott képeket vagy hangokat betűkkel; nyesedék drámai forma annak lényegéről a tartalék felhasználása a zene, és a hírhedt "színész-modell" módszerekkel irányítani a szinte kizárólag nem hivatásos szereplők. wikipedia
Ismeretlen szerző - Michelangelo Antonioni
Kötetünk Michelangelo Antonioni filmművészetről, filmjeiről szóló írásainak legteljesebb, magyarul először megjelenő gyűjteménye, amely kiegészül egyik legizgalmasabb, de le nem forgatott filmjének Gaál István fordította szövegkönyvével (Gyöngéd technika), és gazdag válogatást nyújt beszélgetéseinek, interjúinak legérdekesebb, legjellegzetesebb részleteiből is. Antonionit az ötvenes-hatvanas évek fordulóján rendezett alkotásai egy csapásra a nemzetközi filmvilág érdeklődésének előterébe állították: munkásságát, filmjeit szorgosan vitatták, és gyakran díjazták a legrangosabb fesztiválokon (Cannes, Berlin, Velence s később az Oscar-díj). Antonioni nélkül nincs modern filmművészet.
Karcsai Kulcsár István - John Cassavetes
John Nicholas Cassavetes (New York, 1929. december 9. – Los Angeles, 1989. február 3.) görög–amerikai színész, forgatókönyvíró és rendező. Innovatív kamerahasználatával, egyéni szemléletmódjával, az improvizáció bátor használatával a cinéma vérité amerikai megfelelőjét hozta létre. Ray Carney filmkritikus az „amerikai független film atyjának” nevezte. wikipedia
Nemes Károly - Greta Garbo
Nemes Károly
Greta Lovisa Gustafsson Stockholmban született. Szülei nem sokkal azelőtt települtek át a fővárosba. Anyja paraszti származású volt, míg apja a köztisztasági hivatal munkatársaként dolgozott. Greta az öt gyermek közül harmadiknak született. Apja hosszú betegsége és korai halála – Greta csak tizenhárom éves volt akkor – rányomta bélyegét a család életére. Mint a nyomorban élőkkel gyakran megesik, Gretában is – nyilván védekezésképpen – kialakult valamifajta büszkeség és ezzel együtt arra való törekvés, hogy ne szoruljon más segítségére. Egy fodrászüzletben talált munkát, s ottani keresetéből néha megengedhette magának, hogy hódoljon egyetlen szenvedélyének, a színházba járásnak. Ehhez valamivel több lehetőséget nyújtott, amikor elárusítónő lett egy áruházban. Azt, hogy valójában színésznő szeretne lenni, titkolta a környezete előtt. A véletlenek sorozata révén azonban hamarosan azzá vált.
Nemes Károly - Pier Paolo Pasolini
Pier Paolo Pasolini (Bologna, 1922. március 5. – Ostia, 1975. november 2.) olasz író, költő, teoretikus és filmrendező. A szélesebb közönség – főleg Magyarországon – inkább filmrendezőként ismeri. Egyike a XX. század legjelentősebb és legsokoldalúbb művészeinek, aki mind magánéletével, mind pedig művészeti tevékenységével örökös viták és támadások kereszttüzében állt.