Ajax-loader

Gondolná-e ​az ember, hogy Antonioni 1980-ban már hatvannyolc éves lesz? Vagy csak én és talán nemzedékem egyes képviselői csodálkozunk ezen, akik ifjúságunk idején, a hatvanas években többek között Antonioni filmjein nevelkedtünk, bennünk sokféle homályos, formátlan érzésünk megformálódására találtunk? Mi is ennyire megöregedtünk volna? Ha öregedtünk is, némi megütközés jogos: Antonioni kis híján ötvenéves korára lett a filmművészet megújítója, egy évtized, s vele egy nemzedék, mégpedig nála jóval fiatalabb értelmiségi nemzedék bálványa.
E könyvem írása során újból végignéztem Antonioni egész eddigi életművét, a filmek keletkezésének sorrendjében. E vetítéssorozat legnagyobb tanulsága az volt, hogy Antonioni filmjei élnek. Nemcsak úgy, hogy hitelük, hatásuk változatlan, hanem úgy is, hogy az idő múlásával meg is változtak. És furcsa módon ezek a változások, amelyek természetszerűleg leginkább a filmek korhoz kötött rétegét érintették, nemhogy kikezdték volna ezeket az állítólag erősen közérzetbeli aktualitásokhoz kötődő filmeket, hanem inkább megtisztították, kiteljesítették őket. Ami annak idején szokatlannak, kihívónak, hóbortosnak látszott, ami divatossá tette őket, az mára már természetes lett, ťköznyelvi fordulatŤ és így a mai néző már érintkezési nehézségek vagy mellékzöngék nélkül összpontosíthat az emberi-művészi lényegre.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók