Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Kuszma
5.0/5

Emberek, ​én úgy szeretem Franzent, hogy már pironkodom miatta. Az van, hogy ez az ember gondol, vagy érez valamit, és le tudja írni! Pontosan és érvényesen, úgy, hogy ha elolvassa másnap és harmadnap, akkor is megállja a helyét. Ez triviálisnak tűnhet, de nem az: próbáljatok csak meg szabatosan és érthetően beszélni az érzéseitekről valakinek, akár egy tányér leves kapcsán – és akkor a frusztrációinkról, félelmeinkről, mögöttes szándékainkról még szót sem ejtettünk. Próbáljatok csak meg leírni öt mondatban egy viccesnek tűnő képet, amit az imént osztottak meg veletek a molyon! Szóval elképesztő csuda ez, az irodalom kvintesszenciája, és valami hihetetlen, milyen munka feszül a színleg könnyeden ironikus mondatok mögött.

Pedig az amerikai középosztály ügyes-bajos dolgai, ha belegondolunk, alig állnak közelebb hozzánk, mint a tasmán bennszülöttek életeseményei. És azzal, hogy Franzen önmagát teszi meg ezeknek az esszé-novelláknak a főszereplőjéül, voltaképpen hatványra emeli a könyv “amerikaiasságát”, leszögezve: én ide tartozom, ha akarok, ha nem, csak erről tudok írni, de erről aztán tudok írni. Az egészben pedig az a pláne, hogy én is értem. A kamasz Franzen pitiáner megszégyenülései tökéletesen megfejthetőek a magam tapasztalatai alapján – eszembe jutott, milyen erőfeszítésekkel próbáltam bókként értelmezni 16 évesen, hogy éppen sarjadó körszakállam miatt valaki szerint Petőfire hasonlítok. És egyáltalán: eszembe jutott, mennyi munkám volt abban, hogy kitaláljam, mások mit gondolnak rólam, és hogy megpróbáljam ezt a képet a saját önképemmel közös nevezőre hozni. Persze ezek nem azok a tragédiák, amikkel a mélyszegénységben élők találkoznak – de azoknak, akik találkoznak vele, akkor és ott elég komoly ügynek tűnik. Szóval nagy öröm volt.


meseanyu
4.5/5

Most ​már biztos, hogy rokonlelkek vagyunk ezzek a Franzen gyerekkel: a német meg a madarak, meg a mindenféle csipcsup dolgokról elejtett mondatai, amik úgy telibe találnak. Nem tudom, mit tudnak ezek az angolszász ötvenes férfiemberek, de múltkor Hornby-nál éreztem ugyanezt.


Amadea
3.0/5

Ó, ​Jonny, Jonny, akárhogy erőlködöm, nem fog ez menni. A témák és a hasonszőrűek értékelései alapján azt hittem, nekem (is) írsz, és érzem én a potenciált, de valahogy nem az igazi az élmény – sok helyütt eltalálod, vagy majdnem eltalálod azt, amit én elvárnék tőled, és amiben azt hiszem, nagyon jó vagy, aztán jössz valami dögletesen unalmas résszel, én meg összeszorítom a számat és várok türelmesen.

Azt hittem, ez a könyv majd megmagyarázza. Hogy fordulópontot jelent, új perspektívába helyezi az arc (sic!) poeticádat, de ugyanaz volt a metódus, mint a nagyregényeidnél: nem jó helyen van a fókusz, a szöveg kontrollálatlanul szétfolyik, pedig ott csillog benne a Lényeg.

Mellesleg akkora seggfej vagy. Sajnos nem a jó értelemben. Imádom a gonosz szerzőket, a szarkasztikusakat, a kegyetleneket, meg a szétcincált családi drámákat, de az, ahogy te írsz az édesanyádról, nem a jó értelemben vett kíméletlen ábrázolás, hanem egy kocsmapulti lekezelő vélemény. Nagyon sajnáltad szegényt… legszívesebben lekevernék neked egy pofont.

Nem is vagy te akkora madárrajongó. Te csak dicsekedni akarsz, hogy mennyit láttál, és amikor már a különlegesebb fajták után veselkedtél, le merted azt írni, hogy a hétköznapiakra ügyet sem vetettél. Ilyet egy állatrajongó nem mond. Az állatok nem kipipálható tételek a listán vagy trófeák a gyűjteményedben (isteni szerencséd, hogy nem lepkét gyűjtesz). Én szeretem a madarakat. Etetem őket, megcsodálom kecses kis fejüket és színejátszó tollazatukat. A kedvencem a mandarinréce. Jó, a ragadozó madaraktól irtózom és a csirkéket se szeretem, mert alattomos dögök (és még meg is eszem őket, akárcsak a pulykát, mert bűnronda a szerencsétlen), de aki szemöldökcsipesszel fogott cseresznyedarabkákkal eteti a rigófiókát, az szereti a madarakat.

Viccen kívül, én befejeztem a Franzennel való ismerkedést. Vannak nagyon jó pillanatai-témái, de körbe van szórva szeméttel, magyarán túlírt és néha terjedelmes @gyf@szt kapok tőle. Egyszer bárányhimlős is lettem. Oké, nem miatta, de a viszketésen tuti nem segített.

Ennek a könyvecskének is voltak jó részei – még örültem is, hogy nincs olyan bő lére eresztve, mint a regényei -, például, amelyek a családjáról szólnak, de a tinédzserkori szerencsétlenkedései és a képregények társadalmi hatásáról szóló fejezetek untattak. Év elején olvastam és nem jegyzeteltem róla semmit, úgyhogy ez így marad.


Bélabá
4.0/5

Újabb ​"nagyágyúval" ismerkedtem meg, Franzen életrajzi könyvével tettem mindezt, reménykedve, hogy leírásokat olvashatok arról hogyan lett író, miként dolgozik stb stb… Na, ez a könyv felhoz az életéből pár sztorit, de nem éreztem ezeket kiemelkedően értékesnek. Mit mesélt? A gyerekkori kedvenc képregényéről, a Peanutsról, a házuk eladásának históriájáról, arról, hogy egy vallási közösségbe járt, az iskolai zászlós csínyről, a német nyelv tanulásáról és a némileg meglepően számomra, az ornitológus beütésről. Voltak benne jobb és kevésbé izgalmas momentumok, de egy biztos, hogy az egészet gördülékeny stílusban írta meg. Pont ez, amit hiányoltam, – Pl Murakami Haruki leírja miként lett író,- Franzennél csak sejtelmesen van pár utalás erre. Azt gondolom, nem ez a fő műve, ezt csak a rajongóinak írhatta vagy saját késztetésből született ezen könyve, épp emiatt 4-est adok (4,1). Első olvasásra lehet, hogy furának tűnt ez a választás, de felcsigázott a remek stílusa.


Tud ​írni. Egyébként meg Franzen rajongóknak kötelező, de mások számára érdektelen, szerintem.


szigiri
4.5/5

Emlékszem ​először Lisszabonban lapoztam bele ebbe a könyvbe az eredeti kiadásban és meglepett, hogy rajzok vannak benne, mint egy Vonnegut könyvben. És valóban más, mint a többi Franzen, mert ez nem kitalált történet [vessző] és nem is hatszáz oldal. Az utóbbi már jelzi is, hogy a nagyregénnyel szemben ez kisregény, vagy legfeljebb közepes. Igazából hat esszé az életéről.

Aki több Franzent olvasott, annak nagyon érdekes lesz, ezt ugye a Javítások és a Szabadság között írta, újságokban megjelent tárcák, de egyik sem Tolsztoj és Goethe műveit elemzi, vagy ilyesmi, hanem igazából önreflexív novellák ezek. Jól szórakoztam rajta, megtudtam miért lehet nagy barátja Daniel Kehlmannak, melyik volt a kedvenc képregénye, miért van annyi bogaras madarász a könyvében meg úgy általában miért szenvednek mindig kicsit a középpolgárok a nagyregényében (hogy az összes méret szerepeljen!).

A könyvet angolul kezdtem, de végül magyarul fejeztem be, gördülékeny a fordítás.


gb_
4.0/5

Négy ​hétig nem olvastam semmilyen regényt vagy bármit, ami regényekre hasonlított volna, úgyhogy kellett már a visszatérés, ennél a kötetnél jobbat pedig nem is találhattam volna. Mondjuk ez se az a kimondottan szépirodalmi fikció, inkább valami esszékötet/memoár-keverék (egy csomó fikcióval), de ennyi baj legyen. Bár a _Javítások_kal se végeztem még, az azért már ott lejött, hogy Franzen iszonyat jó szerző és érdemes rá figyelni. Ezúttal is remek stílusban beszél igencsak ismerős/érdekes dolgokról (családi bonyodalmak, kamaszkor, német irodalom stb.), és bár a madárrajongását nem osztom, jó élmény volt végigmenni az írásain.


Chöpp
3.5/5

O.K., ​O.K., de a nagyobb lélegzetű könyvei sokkal jobbak!


moni79
4.5/5

Az ​elején nem fogott meg annyira, főleg a regényei után, aztán nagyon rákaptam. Franzen életének eseményei nem különösek, egyediek, nem is igazán kalandosak, mégis annyira jól tud róluk írni, hogy a könyv egy idő után letehetetlen. Sok motívum ismerős volt a regényeiből. Azzal pedig, ahogy az irodalomhoz vagy a madarakhoz viszonyul, ezt a két, önmagában nem biztos, hogy érdekfeszítő témát is különlegessé tudta tenni.


Hat ​esszé – állítólag az – egy kötetben. Az első négy kifejezetten tetszett, szórakoztatott, az ötödiknél kezdtem elveszíteni az érdeklődésem, a hatodik pedig már baromira untatott. Ott már csak lapoztam, lapoztam, hátha megragadja egy mondat a figyelmem, hátha nem olvasok több feketearcú récéről, és úgy egyáltalán a madarászatról, no meg az amúgy nyilván fontos, de engem irodalmi értelemben kevéssé érdeklő környezetvédelemről, úgyhogy viszonylag gyorsan végére jutottam.
Ha úgy vesszük, hogy hatból négy nem rossz arány, oké – azért örülök, hogy nem regényt írt, mert ha egy regény utolsó harmada rossz, az biztos, hogy nem marad meg jó emlékként. Úgyhogy J. Franzen elsőolvasós volt nálam – majd meglátom, adok-e még neki esélyt valamikor.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

32.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók