Ajax-loader

Sir ​Vidiadhar Surajprasad Naipaul Fél élet című regénye 2001-ben jelent meg, ugyanabban az évben, amikor a Svéd Királyi Akadémia Nobel-díjjal tüntette ki életművéért. Ez a könyve harminc évvel “fő” műve, az A House for MR Biswas után látott napvilágot, de ugyanabból az élményanyagból táplálkozik – írója a kultúrák határain akarva-akaratlanul átkelő ember meghasonlott, néha elviselhetetlen feszültségekkel terhes létét ábrázolja. A történet főhőse, Willie Somerset Chandran indiai bráhmincsalád gyermeke, aki helyi iskoláztatása után Londonba kerül, ahol aztán megjárja az ottani értelmiségi mikrokozmosz különböző színtereit. Kezdettől saját önazonosságának keresése mozgatja, az új világot azonban nem hódítóként teszi magáévá: a nevelési regényekből ismert folyamatnak, mondhatni, “úszója, nem vezére”. Mindaz, amit saját “Erziehungsroman”-ja e színhelyén, a széthulló impérium központjában megtanul, csk megerősíti benne, hogy két világ határán, de mindkettőben – már és még – idegenül bolyong. Az otthonosságot a szerelemben, pontosabban egy házasságban próbálja megtalálni, ez azonban újabb félig-létbe, félig-világba veti: a történet felesége szülőföldjén, a Portugáliáról leválni készülő Mozambikban folytatódik. Willie Afrikában múltjától ismét elszakadva folytatja jövő nélküli életét – mindazt amit átél, Naipaul hatásos és érdekes személyiség- és korrajzzá fogalmazza. Az indiai és a brit couleur localt itt újabb egzotikus színek váltják fel, a fél-életet élő indiaiak és londoniak után terítékre kerül az afrikai portugálok panoptikumi világa is. Az író ezeket a hatásokat is beépíti hősének folymatosan alakuló személyiségébe, akiben ezek a regény végére nagy horderejű, döntő elhatározást érlel meg. Az olvasó végül nem tudja meg, szert tesz-e Willie Chandran a történet egésze során vágyott szilárd identitásra, de nem is ez a lényeg. A könyv nem karrier-recept, egyszerűen látleletet kínál arról az emberi szituációról, amelyet a globalizáció következtében a huszadik században száz-meg százmilliók voltak kénytelenek megélni.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

14.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók