Milyen szövegekre vágynék, milyen szövegeket írnék meg (írnék újra), fogadnék el érvényes erőnek világomban? Az értékfelmérés során mindenekelőtt éppen erre az értékre akadunk: arra, amit ma is lehetséges megírni (újraírni) – ezt nevezzük `írhatónak`. Miért az írhatót tekintjük értéknek? Azért, mert az irodalmi munka (az irodalom, mint munka) tétje, hogy az olvasót immár ne a szöveg fogyasztójává, hanem létrehozójává tegye. Irodalmunkat a szöveg előállítója és felhasználója, tulajdonosa és vásárlója, írója és olvasója közötti könyörtelen szakadás jellemzi, s ezt az állapotot az irodalom, mint intézmény tartja fenn. A mai olvasó egyfajta dologtalanságra, intranzitivitásra, egyszóval `komolyságra` kárhoztatott. Ahelyett, hogy maga játszana, ahelyett, hogy a jelentő varázsa megigézhetné, hogy az írás kéjéből részesedne, nem marad számára más, mint soványka szabadsága arra, hogy elfogadja vagy elutasítsa a szöveget: az olvasás nem több mint `népszavazás`.
Kapcsolódó könyvek
Umberto Eco - A rútság története
Szépség történetének folytatása ez a könyv. Szépség és rútság nyilvánvalóan egymást feltételező fogalmak. A rútságot többnyire a szépség ellentéteként fogjuk fel, s ezért úgy érezzük, hogy az utóbbi meghatározása révén már az előbbiről is tudjuk, micsoda. Ám a rút különféle megnyilvánulásai a századok során sokkal gazdagabbak és váratlanabbak, semmint általában gondolnánk.
E könyv irodalmi szemelvényei és rendkívüli illusztrációi meglepő úton kalauzolnak végig közel háromezer év lidércnyomásai, félelmei és szerelmei között.
Søren Kierkegaard - Vagy-vagy
A múlt század egyik legnagyobb hatású filozófusának főművét tartja kezében az olvasó - minden bizonnyal a filozófiatörténet egyik legkülönösebb művét. Semmiben sem hasonlít a rendszeres bölcseletekhez: műbírálatok és naplók, lírai tanulmányok és levelek váltják benne egymást, különböző "szerzőktől", akik vitatkoznak egymással, cáfolják és vádolják egymást. A filozófus átöltözetei ezek, s a bonyolult inkognitók rendszerében végül is három magatartás különül el, három életlehetőség (az esztétikai, az etikai és a vallási).
Gondolat Kiadó, 1978
Hamvas Béla - Szarepta
"A szentendrei kert életrendjének fel kellett bomlania, mert túl keveset akartam. Aki képességén alul választ, válságba kerül. A világtörténeti bömbölés és a rendszerek brekegése, mint Kierkegaard mondaná, erkölcstelen neuraszténiának bizonyult. Meg kellett ismernem az életet abban az alakjában, ahogy az a megváltatlanok támolygása, tudva, hogy ugyanakkor és ugyanaz az élet a történet minden pillanatában megismételhetetlenül szakrális.
Később - szólt mesterem több mint tizenhat évvel ezelőtt – egyszer majd reá is sor kerül. Álmommal kapcsolatban Dürer metszetéről, a Ritter, Tod und Teufelről beszélgettünk, az élet arca halál, a halálé élet, mint Hérakleitosz mondja – athanatoi thnétoi, thnétoi athanatoi. Az ördög belső lénye angyal, az angyalé ördög. A lovag kivonul, de csak akkor győz, ha felismeri, hogy a halál és az ördög élet és angyal. De csak akkor győz, ha életet és halált, ördögöt és angyalt látomásában felszámolva önmagát is felszámolja. A lovagra is sor kerül. Mi marad meg?, kérdem. Semmi se vész el, volt a válasz."
Arthur Schopenhauer - A nemi szerelem metafizikája / Az élethez való akarat igenléséről / Az élet semmiségéről és gyötrelméről
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Umberto Eco - A Foucault-inga
Három kiadói szerkesztő megunja az okkult könyvek „ördöngös" szerzőinek pancserságát, és egy Abulafia nevű számítógép segítségével nekilát, hogy egy tökéletes Tervet kovácsoljon. Az állítólagos Terv értelmében az emberiség sorsa a Világ Urainak kezében van; ez pedig valamiképpen összefügg azzal a gyanúval, hogy Szép Fülöp francia királynak talán mégsem sikerült felszámolnia annak idején a templomos lovagrendet. Hőseink remekül szórakoznak, ám egyszer csak hátborzongató sejtéseik támadnak... Annyi bizonyos, hogy bajba kerültek. A Foucault-inga a második nagy sikerű regénye Eco professzornak, a világhírű olasz szemiotikusnak. Ezúttal már nem egy gyilkosságsorozat tettesét s a tettes indítékait, tervét kutatja a detektív, mint A rózsa nevében, hanem végső soron maga a Terv: az emberi történelem, sőt a Mindenség tervszerűsége válik meghökkentően kérdésessé. Ha van Terv, akkor minden mindennel összefügg. Ha van Terv, akkor nem kétséges, mi közük a templomos lovagoknak a hasszaszínokhoz, az alkimistáknak a párizsi metróhoz, a titokzatos Saint-Germain grófnak Shakespeare-hez,a rózsakereszteseknek Arséne Lupinhez, a druidáknak az Eiffel-toronyhoz, a Föld forgását bizonyító Foucault-ingának... Kihez-mihez is? Ha van Terv, minden kiderül.
Arthur Schopenhauer - A nemi szerelem metafizikája
Schopenhauer célja meggyőzni az olvasót arról, hogy az a téma, ami az irodalom valamennyi műfajában nemhogy jelen van, de az egyik legkedveltebb mind a szerzők, mind az olvasók körében, érdemes a filozófiai vizsgálatra. Schopenhauer munkáját a többi között a Franklin társulat adta ki magyarul 1918-ban, Budapesten. A szerző maga is megjegyzi művében, hogy tanulmányának témájáról nem sok filozófiai értekezés született előtte, e kevés közül a jelentősek Platón, Rousseau, Kant, Platner és Spinoza tollából valók, ám Schopenhauer megítélése az említett gondolkodók szerelemről írt alkotásairól nem túl hízelgőek. A nemi szerelem metafizikája a többi mű között van annyira jelentős, hogy tekintetbe vegyük a nemek különbségének filozófiai vizsgálatakor.
Immanuel Kant - Az ítélőerő kritikája
Különös sors jutott az emberi észnek… kérdések ostromolják, melyeket nem tud elhárítani, mert magából az ész természetéből fakadnak, de megválaszolni sem tudja oket, mert az emberi ész minden képességét meghaladják. Kant főművének új magyar kiadása a korábbi, nagy elismerést kiváltott fordítás javított változata a szerző halálának 200. évfordulója tiszteletére.
Michel Foucault - A szavak és a dolgok
Foucault-nak számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.
Michel Foucault - A fantasztikus könyvtár
A kötet rövidebb írásokat tartalmaz, ezeken keresztül kívánja bemutatni nemcsak a teljes Foucault-i életművet, de azokat a fordulatokat is, amelyeket viszonylag rövid pályáján megtett. Természetesen a válogatók a mai, posztmodern Foucault-ból indultak ki, a korábbi művekből is azokat hozzák, amelyek a ma "érvényes" Foucault-képet meghatározzák. Így nagyobbrészt kimaradtak az összeállításból az irodalmár és a művelődéstörténész esszéi, annál nagyobb nyomatékkal szerepelnek azok az írások (Végtelenbe tartó nyelv; A történetírás módjairól; A diskurzus rendje; Szexuális választás, nemi aktus; Az etika genealógiájáról stb.), amelyek a "gyanú filozófusát" reprezentálják. Foucault ugyanis elsősorban leleplezésre törekszik, annak kimutatására, hogy az átlagos, normális, mindennapi cselekvésstruktúrák, a "szabályos" pszichék és a sematikus történések mélyén valami egészen más rejtőzik. E mélystruktúra kutatásában és "leleplezésében" áll Foucault legnagyobb tette, és ez közvetíti világméretű hatását is. Foucault a mélystruktúrában elsősorban az "uralmi vágyra" lel, ennek hatásait, indiciumait, szegmenseit mutatja ki a nyelvben, a történetfelfogásban, a szexben és az etikában is, de ennek figyelembevételével konstruálja meg antropológiáját és ontológiáját is.
A kötet írásai nélkülözhetetlenek korunk filozófiájának alaposabb megismeréséhez, de Foucault nehéz szerző, olvasása komoly előismereteket feltételez.
E. M. Cioran - Történelem és utópia
A válságot a modern Európában Spengler tette tudatossá. De kétségtelen, hogy Nietzsche ütötte meg az alaphangot. Sorban születtek meg a prófétikus művek, Ortega y Gasset, Hamvas Béla, Péguy, Valéry, Giulio Evola munkái. Az 1937 óta Franciaországban élő Cioran Történelem és utópia című esszékötetének mottójául Valéry szavait választhatta volna: „rettenetes borzongás futott végig Európa agygerincén… érezzük, hogy a civilizáció éppen olyan múlandó, akár egy élet”. Cioran is vallja, hogy a vallás az élet transzcendens csúcsa, Nietzsche nyomán meggyőző képet fest a vallás nélküli életről, mely terméketlen és tarthatatlan. A „malum metaphysicum” tünetei: államok felbomlása, társadalmi zavarok, gazdasági válság, morális törvények semmivé válása. Ez fűti a modern technokráciát, a terrorisztikus államalakulatokat, a korrupciót, a közönyt, a türelmetlenséget és a züllést. Cioran esszéiben a rontás természetét elemzi, ezt határozza meg: az ókori világ hanyatlása, pusztulása, elenyészése váltás volt: átváltás a barbárok hozta új világba. A Nyugat nem fog fennmaradni örökké, a nyugati civilizáció a végét járja. Cioran a sodródó, a helyzetet fel nem ismerő értelmiségit, az örök kételkedőt, a lecsúszott képrombolót ostorozza az életerő, az akarat elapadásáért. A kereszténység romjain Cioran felteszi a kérdést: van-e erőnk rá, hogy ne legyünk se kételkedők, se barbárok, egyszerűen „civilizáltak” legyünk? Vagy egy hanyatló kor dekadensei vagyunk, a nyersesség bűvöletében, akik készek a züllésre? A keserű kérdésekhez vezető fogalmakat Cioran meghatározta, kérdéseire a választ nekünk kell megtalálni
Friedrich Nietzsche - Az Antikrisztus
Nietzsche egyik legnagyobb vihart kavaró és megjelenése óta folyamatosan elemzett, támadott és védelmezett munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta a kereszténységhez való ambivalens viszonyulását. A kötetet a fordító részletes tanulmánya kíséri és bőséges jegyzetapparátus segíti az olvasót.
Roland Barthes - Beszédtöredékek a szerelemről
A nyelv olyan mint a bőr: szavaimmal a Másikhoz dörgölőzöm. Mintha csak a szavak helyettesítenék az ujjaimat, vagy mintha az ujjak szavaim meghosszabbításai volnának. Nyelvezetem reszket a vágytó.
Egy mandarin szerelmes volt egy kurtizánba. "A magáé leszek, mondta a lány, ha száz éjszakán át vár rám a kertemben egy zsámolyon ülve, az ablakom alatt." A kilencvenkilencedik éjszakán azonban a mandarin felállt, hóna alá csapta a zsámolyt, és elment."
Arthur Schopenhauer - A halálról / A faj élete / A tulajdonságok öröklése
A Franklin-társulat 1918-as kiadásának reprint kiadása.
Arthur Schopenhauer - A világ mint akarat és képzet
Arthur Schopenhauer (1788-1860) főműve A világ mint akarat és képzet a gondolkodástörténet ritka, nagy filozófiai rendszert építő alkotásai közé tartozik, mely struktúráját és nyelvezetét tekintve is eltér a hagyományos, illetve az ún. német idealista és kriticista filozófiai művektől. A kognitív megismeréstől, illetve az emberi beavatkozástól függetlenül működő és ható gonosz és kiszámíthatatlan akarat teremti és tartja a világot szenvedésekkel teli, örökös körforgásban. Közvetett objektivációi közül elsősorban az ember az, aki megpróbál szabadulni hatalmától. Ennek két módozata lehetséges: az esztétikai út, vagyis a művészetek, illetve az etikai út, ahol is az aszkézis vezethet el az akarattól független szabadsághoz. A mű voltaképpen két részből áll: az első négy könyvből, melyet most vehet kézbe az olvasó. valamint a később megjelenő második kötetből, amely az első rész mintegy másfél évtizeddel később megírt variánsa, és amelyben az öreg mester paragrafusról paragrafusra újraértelmezi az első - alapvető - filozófiai építményt. A négy könyv szisztematikusan, mindazonáltal izgalmas olvasmányként dolgozza fel a megismerés, az ontológia, az esztétika és az etika területeit.
Friedrich Nietzsche - Az értékek átértékelése
Friedrich Nietzsche születésének 150. évfordulóját ünnepli 1994. október 15-én a világ. Ebből az alkalomból adjuk közre posztumusz töredékeinek filológiailag hiteles válogatását, amelynek még egyetlen sora sem látott magyarul napvilágot. A válogató-fordító - Romhányi Török Gábor - két Nietzsche-kiadást vett alapul: az először 1906-ban Wille zur Macht címen kiadott, és azóta is rengeteget vitatott aforizmagyűjteményt, amelyet a filozófus húga rendezett - meglehetősen önkényesen - sajtó alá. Kötetünk másik forrása két világszerte ünnepelt olasz Nietzsche-kutató - Giorgio Colli és Mazzino Montinari - műve: Kritische Studienausgabe (1980), amely több ezer oldalon dolgozza fel a beláthatatlanul hatalmas Nietzsche-hagyatékot, mindenre kiterjedő figyelemmel és abszolút kritikai hitelességgel. Kötetünk olyan jellegzetes nietzschei fogalmakra világít rá, mint az a "nihilizmus", "Isten halála", a "hatalom akarása", az "örök visszatérés"; olyan témaköröket fogva át, mint vallás, erkölcs, hatalom és igazság, társadalom-állam-egyén, művész és művészet, a filozófia.
Bertrand Russell - A nyugati filozófia története
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Hamvas Béla - Az ősök nagy csarnoka I-IV.
"Az ősök nagy csarnoka részeit Hamvas Béla 1936 és 1961 között, egy-egy szabad órájában készítette. Mondhatnánk lopott időben, könyvtári munkaidejében, frontszolgálatok csendesebb pillanataiban, katonai szabadsága és hátországi szolgálatai idején, a negyvenes évek végén Szentendre Bubándombján, 'földműves korszakában', majd segédmunkás szerepben, a hőerőművek raktáraiban eltöltött hosszú évek alatt, titkokban, kihúzott íróasztal-fiókokban írva, nyomorúságos barakk-szobákban, és az erőművek mögötti árokpartokon, hajnali órákban, Inotán, Bokodon, Tiszapalkonyán. A négy könyv tartalmi összeállításában nem az elkészítés időrendjét követtük, hanem a "nagy archaikus egységek" köré rendeztük Hamvas tanulmányait, szövegelemzéseit és fordításait. Az első kötet a védikus hagyományt és a hozzá szorosan kapcsolódó buddhista tradíció egy-egy elemét tartalmazza. A második kötet Kína taoista- és csan-hagyományából, a tibeti bön, a tibeti buddhizmus írásaiból és Japán zen szövegeiből válogat. A harmadik kötetben az Egyiptomi halottaskönyv, a Kabbala egy része (a Széfer jecira) és a iszlám misztika (szúfi) kapott helyet. A negyedik kötetben a görög hagyomány (Orpheusz, Empedoklész, Püthagorasz, Hérakleitosz), a közép-amerikai tradíció, rövid tanulmány az alkímiáról, egy Jakob Böhme-kommentár, és a Lélekről szóló negyven kérdés fordítása szerepel. Az ősök nagy csarnoka Hamvas életének egyik legnagyobb vállalása, még akkor is, ha ez az összeállítás mind tematikájában, mind arányaiban szükségképpen töredékes. Nagyon jól tudta, és az Interview c. esszéjében meg is írta, hogy nem egy emberre és emberöltőre szabott munkába kezd. E négykötetes gyűjteményből kimaradt számos olyan alapmű, amelynek szellem pedig Hamvas egész életművét áthatja: A Bhagavad-gíta éppúgy, mint Lao-ce Tao-te kingje, Eckhart Mester és a keresztény misztikusok köre csakúgy, mint a Zarathusztrák perzsa hagyománya, a Ji-King vagy az alexandriai héber és keresztény gnosztikus és hermetikus forrásanyag..." (Dúl Antal)
Publius Ovidius Naso - Átváltozások
Az Átváltozások a nagy római költőnek legjelentősebb - a görög-római mitológiát gazdagon átfogó és felvonultató - műve. A tizenöt könyvre felosztott költemény-ciklusban minden olyan mítosz szerepel, amely az antikvitásban eleven és kedvelt volt, és amelyet a mi műveltségünk részévé nem utolsósorban éppen Ovidius és éppen ez a munkája tett. Az Átváltozások lapjain a költészetet élvező és a mítoszok iránt érdeklődő mai olvasó számos olyan történettel találkozik, amelyek iskolai élményei vagy más olvasmányai során lépten-nyomon előfordulnak. Virtuozitása, erőteljes és ízléses erotikája mellett tárgyi gazdagsága is növeli varázsát. Az eredetmondákat, az égi és földi szerelmes történeteket Ovidius lebilincselő elbeszélő és lírai erővel fűzi egységes, és két évezreden keresztül mindmáig joggal népszerű, játszva tanító és gyönyörködtető olvasmánnyá.
Friedrich Nietzsche - Így szólott Zarathustra
Friedrich Nietzsche 1883 és 1885 között született, költői ihletettségű munkáját már a századelőn megismerhette a magyar olvasó - mi több, szinte egy időben két fordításban is. Bár Wildner Ödön fordítását például Ady Endre is méltatta, mára mindkét fordítás elavult. Kurdi Imre új fordításához a szerkesztők gazdag jegyzetapparátust készítettek, s ezzel a kötet nemzetközi mércével mérve is egyedülálló vállalkozásnak tekinthető.
Hamvas Béla - Szellem és egzisztencia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.