Arthur W. Pink könyve 1918-ban jelent meg, és az első kétezer példányt nehezen lehetett eladni, a könyv ellenszenves üzenete miatt. Egy ember, miután elolvasta a könyvet, kijelentette a szerzőnek: „Egyszerűen meg szeretném ölni magát.” – mire Pink így válaszolt – „Ön nem engem akar megölni, hanem Istent!”
Gyakran rámutattak arra, hogy az igazság egyensúlyának megőrzése érdekében alapvető követelmény Isten Igéjének értelmezése. Ezzel mi szívből egyetértünk. Két dolog azonban minden vita fölött áll: Isten szuverén, az ember felelős. Ebben a könyvben az előbbi kifejezésére törekedtünk, más munkáinkban ismételten hangsúlyoztuk az utóbbit. Készek vagyunk elismerni, hogy megvan a valós veszélye az egyik túlhangsúlyozásának s a másik mellőzésének; a történelem pedig mindkettőre számos példát szolgáltat. Isten szuverenitásának kihangsúlyozása, a teremtmény felelősségének fenntartása nélkül, a fatalizmus felé vezet. Az ember felelősségével olyan mértékben kell foglalkoznunk, hogy nem téveszthetjük szem elől Isten szuverenitását, mert a teremtmény felmagasztalása Isten meggyalázását eredményezi.
Kapcsolódó könyvek
J. Oswald Sanders - Lelki vezetés
E könyv alapműnek számít a lelki vezetés témakörében.
Napjainkban rengeteg kihívásoknak kell megfelelni a keresztyén vezetőknek. Ezekre csak Isten útmutatását követő és Krisztusnak szentelt életű erős vezetők adhatnak megfelelő választ.
A legnagyobb erénye ennek a könyvnek, hogy nem a a módszerre, hanem a a jellemre, az elkötelezettségre és az istenfélelemre helyezi a hangsúlyt...
Ficsor Károly - Elrejtett kincs II.
"Mindannyiunkat érnek sérelmek életünk során. Különbség csupán abban van, ahogyan ezekre reagálunk. Vajon mindent meg lehet bocsátani? Fontos hogy megbocsássak? Mi van, ha nekem van igazam? Várjam meg, míg az illető bocsánatot kér? És ha sokadszor bánt meg ugyanazzal? Jó nekem az, ha megbocsátok?
Mit mond a Biblia az üdvösségről? Mit jelent a kiválasztás? Mi az élet könyve? Elveszíthetem az üdvösségemet? Hova kerül az ember földi halála után? Mit csinálnak az üdvözült, illetve az elkárhozott lelkek? Hogyan alakulnak a dolgok az idők végén?
Miért kell ennyit szenvednem? Célba vett az ördög? Miért engedi Isten még ezt is? Ki lehet ezt bírni? Van értelme a szemvedésnek? Származik legalább valami hasznom belőle? Lehet, hogy Isten akarata az, hogy szenvedek? De miért akar ilyet Isten? És mi lehet annak az oka, ha nem szenvedek, és nem is bántanak vagy üldöznek az Úr Jézus nevéért?
Kedves Olvasó! Az Elrejtett kincs II. kötetében ilyen és hasonló kérdések témakörében gyűjtött igeverseket és bizonyságtételeket találsz. A Biblia Isten élő beszéde, és benne Isten jelenti ki magát a számodra. Isten már akkor ismerte a kérdéseidet, amikor még fel sem tetted őket. Nála keresd hát a választ! Engedd, hogy a testté lett Ige, Jézus Krisztus, a Szent Szellem által elvezessen minden igazságra, és átformálja az életedet!"
Ficsor Donát
Merlin Carothers - A félelemtől a hitig
A neves amerikai szerző személyes tapasztalatain keresztül bevezet minket a hit titkába. Azt vallja, hogy életünk eseményei mind arra szolgálnak, hogy növekedjünk a hitben. Különösen a bajok, váratlan betegségek alkalmasak arra, hogy levizsgáztassanak bennünket, hogy milyen nagy a hitünk. Hiszünk-e abban, hogy Isten közel van hozzánk a legnagyobb veszedelemben is? Hiszünk-e abban, hogy szeret minket akkor is, amikor ezt nem tapasztaljuk? Ha rájövünk arra, hogy milyen kevés a hitünk, a szerző elmondja, hogyan lehetne növekedni a hitben. Mit kell tenni a mustármagnyi hittel, hogy az hatalmas fává terebélyesedjen.
Életének izgalmas kalandjait mondja el Carothers, amelyekben megtapasztalta Isten váratlan segítségét.
A hit maga is egy izgalmas kaland. Egyáltalán nem olyan, mint egy befőtt, amely évekig ott áll az éléskamrában. Hanem olyan, mint a hegyről lezúduló patak. Sziklákon, szakadékokon át rohan, amíg befut az óceánba. Életünk is ilyen, rohanunk, küzdünk, harcolunk, amíg egyszer eljutunk az Atya szeretetóceánjába.
Akarod-e ezt az izgalmas kalandot megélni? Akarod-e, hogy hited hegyeket mozgató hit legyen? Ezt mondja el ez a nagyszerű könyv. Ajánlom Neked!
Derek Prince - A név ereje
Mély vágya Istennek, hogy szeretetteljes kapcsolatot ápoljon népével. E könyv lapjain több bestseller szerzője, Derek Prince bibliatanító segít nekünk Isten tulajdonságainak és mindenható erejének föltárásában, Isten számos nevének és címének - köztük az "Ő, Aki gondot visel", "Ő, Aki gyógyít" és a "Békesség Fejedelme" - felfedezése révén. Amint mind mélyebben megismered Isten természetét, - gyógyulást nyerhetsz, - átélheted bűneid bocsánatát, - békére és biztonságra lelhetsz, - legyőzheted a gonosz erőket, - isteni bölcsességre és ismeretre juthatsz, - fölfedezheted életcélodat. És ne feledd, Isten, az Atya épp annyira szeret téged, mint amennyire Fiát, Jézust szereti! (Lásd János 17:23.) Miközben megismerkedsz Isten tulajdonságaival, és bensőségesebb módon megismered Őt, aratni fogod sok-sok ígéretének áldását, és betöltetnek legmélyebb szükségeid.
Jean-François Callens - Evangélizáció
Ez a könyv olyan kötelességről beszél, ami alól hosszú időkön át fölmentettük a világi híveket és gyakran magunkat is, mondván, hogy mi nem vagyunk szektások, akik térítenek, tagokat toboroznak.
___ Ez a könyv azoknak szól, akik felismerték, hogy keresztségükből fakadóan hivatásuk Jézus Krisztust vinni az emberekhez. Megfertőződve a jóhírtől szeretném depressziós, örömtelen híveinket és világunkat örömhírre áthangolni. Azoknak, akiket betöltött az élet Igéje és a szívük serlege túlcsordul.
___ Aki kész felvállalni Jézustól és Egyházától kapott küldetését, annak nagy segítség lesz e könyv elméleti alapvetéseivel és gyakorlati útmutatásaival, melyek szükségesek az emberhalászathoz.
___ Varga László plébános
A szerző, Jean-François Callens, közismert nevén Doudou, 1946-ban született, nős. 1979 óta a Nyolc Boldogság Katolikus Közösségben él. 1990-től a mai napig a Murinais-beli ház felelőse, ahol az _Úr Útjai_ nevű intenzív evangelizációs szolgálat működik. Nap mint nap megtapasztalják, hogy szükséges hirdetni az Evangéliumot akár alkalmas, akár alkalmatlan.
Philippe Timmel - Cathy Timmel - Kell-e nekünk jegyesség?
"Visszatérhetünk-e vajon az igazi szeretethez?" - teszi fel a kérdést Jacpues Marin atya az előszóban. Erről az igazi, ragyogó szeretetről beszél a könyv. A szerzők közel ötven olyan kérdésre adnak választ, amelyet két szerelmes tehet fel magának.
Mivel ők maguk is megélték a jegyesség idejét, majd számos fiatal útját egyengették, úgy gondolták, újra elmondják mindenkinek - a komolyságot humorral fűszerezve -, hogy van jobb is, mint az "akciós" szerelem, és hogy valóban létezik a szív ideje.
Megközelítésmódjuk világos, egyenes, számos tanúságtétellel tarkítva és Isten Igéjére alapozva, amelyre oly gyakran hivatkoznak. Megközelítésmódjuk világos, egyenes, számos tanúságtétellel tarkítva és Isten Igéjére alapozva, amelyre oly gyakran hivatkoznak.
Haszonnal forgathatják azok is, akik nem tudják miért is van szükség a jegyességre, de azok a jegyesek is, akik életállapotuk mély értelmét, megélésének módját keresik, hogy a legalaposabban készülhessenek fel a házasságra.
Philippe Madre - Imádkozzunk közösségben, imádkozzunk gyógyulásért
Ennek a könyvnek a megjelenésével az volt a célunk, hogy segítséget nyújtsunk imacsoportoknak, plébániai közösségeknek, azok vezetőinek. Könyvünkben rövid, egyszerű liturgiák, imádságok találhatók, amelyekkel gazdagabbakká tehetik imaalkalmaikat. Különösen szól azoknak a közösségeknek, akik hívást éreznek arra, hogy közbenjárjanak testi vagy lelki gyógyulásokért.
Valamennyi keresztény meghívást kapott arra, hogy imádkozzék a betegekért. Ez az imádság természetesen különleges, még sincs a karizmával megajándékozott kevesek számára fenntartva. Annál fontosabb a szerepe egy imacsoporton belül, amelynek kiváltságos kötelessége a szenvedő emberek befogadása.
Philippe Madre most néhány, kifejezetten közösségi használatra szánt gyógyító ima-formát ajánl nekünk. Semmiképpen sem mágikus formulákról van szó. A cél: mozgósítani valamennyiünk hitét, így téve lehetővé, hogy Isten cselekedjék bölcsessége szerint.
Philippe Madre nős, két gyermek apja, állandó diakónus, 1975 óta tagja a Nyolc Boldogság Katolikus Közösségnek. Orvos, a közösség Cordes-i alapításának vezetője.
Ismeretlen szerző - Felajánló lelkigyakorlat
„Építsük fel a szeretet civilizációját!” (II. János Pál pápa)
Ennek egy lehetséges útja: önmagunk felajánlása. Ehhez ajánlja a Mária, Béke királynője Szövetség a 33 napos felajánló lelkigyakorlatot tartalmazó könyvét.
Hogyan született a Felajánló lelkigyakorlatos könyv? Efraim testvér, a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség alapítója 1994-ben Medjougorjéba zarándokolt. Ezt a zarándokútját később a második megtérésének nevezte. Ekkor a Szűzanya arra hívta, hogy toborozzon Szeretet-hadsereget azokból, akik az Ő Szeplőtelen Szívének győzelméért fognak küzdeni a világban. Ekkor állította össze a 33 napos felajánló lelkigyakorlatos könyvet, amelynek imádságait és elmélkedéseit többek között Monforti Grignon Szent Lajos: A tökéletes Mária-tisztelet, II. János Pál pápa Redemptoris Mater kezdetű enciklikája, a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz Önéletrajza, illetve a Szűzanya medjougorjei üzenetei adják. „Szeplőtelen Szívem végül győzni fog!” Mária szavai Fatimában
Miben áll ez a lelkigyakorlat?
Önmagunk felajánlása a Szentháromságnak Mária által.
A lelki megújulás egy lehetséges útja.
Táplálék, mely megerősít a hitben és az imában.
Imák és elmélkedések sorozata, hogy egész életünket fokozatosan Isten kezébe helyezzük.
Kinek ajánljuk?
Laikusoknak és szerzeteseknek, fiataloknak és öregeknek, katolikusoknak és nem katolikusoknak.
Mindenkinek, legyenek bármilyen lelki „szinten”
Mikor végezzük?
Mihelyt lehetséges.
Amikor vágyunk rá.
Kivel végezzük?
Személyesen.
Többen együtt.
Családban.
Hol végezzük?
Otthon.
Szabadon választott helyen.
Miért ajánljuk?
Hogy növekedjünk Istenben.
Hogy lelki társakra találjunk.
Hogy szerető és befogadó otthonná váljunk.
Hogy ténylegesen a világ világosságaiként ragyogjunk.
Hogy felkészüljünk az irgalmas Istennel való találkozásra.
Mennyi idő alatt végezzük?
33 nap alatt
33 lépésben
A saját ritmusunk szerint.
Pascal Pingault - Együtt a szegényekkel
A szerző (aki egyben az Élet Kenyere közösség elöljárója is) a szegényekkel a közösségben való mindennapos együttélés tapasztalatából kiindulva arról beszél, hogy milyen válaszokat ad az evangélium régi, mégis töretlenül fiatal üzenete azoknak, akik megoldást keresnek az ember „lelki halálaira" - de azoknak is, akik „éhezik és szomjazzák az igazságot". Az egész könyvet össze lehetne foglalni ezzel a pár szóval: „Tegyetek meg mindent, amit mond!" (János 2,5)
Victor Sion - Élj a jelenben!
A mi korunkban, amikor az ember olyan gyakran menekül emlékeibe vagy terveibe, jót tesz visszatérni a jelen pillanatba, hogy teljes gazdagságát és termékenységét megízlelje. „A jelen pillanat a lélek és Isten találkozási pontja”. Victor Sion atya, a „Lisieux-i Teréz lelki realizmusa” címû könyv jól ismert szerzõje, itt arra hív bennünket, hogy álljunk egészen Isten rendelkezésére, álljunk készen megtenni azt, amit Õ kér tõlünk, akkor, amikor Õ akarja, legyünk szegények és elhagyatottak, vagyis, hogy valóban szabadok legyünk! A javasolt útvonal nem könyvízû, nem egyenes, nem is logikus, amolyan félhangosan suttogott titok. Egy hívõ lélek szeretné megosztani velünk, amit kapott, hallott, felfogott. A szerzõ újra áttekinti, árnyalja, kiegészíti. Felüthetjük ezt az írást találomra. Akárhol találjuk benne magunkat, a hozzánk szóló Lélek egységben van önmagával. S ez az egység egyesíti a tekintetet, a vágyat, az életet. Ez a könyv egy tervezett négyrészes sorozat elsõ darabja. A szerzõ tollából származó többi kötet témája: Ráhagyatkozás, A bûnös esélye, Mária
Daniel-Ange - Sebeket gyógyító szeretet
Lisieux-i Szent Teréz (1873-1897) francia karmelita szerzetes a szeretet szentje. (Kis Szent Teréznek is emlegetik, megkülönböztetésül a nagy misztikus szenttől, a spanyol Avilai Szent Teréztől). Az o életéből vett epizódokkal, minden embertársa iránt megnyilvánuló szeretetének példáival szolgál rendtársának kis könyve, amely a szent tiszteletét óhajtja szélesebb körökben elterjeszteni, illetve a karizmatikus közösségek számára kíván lelki olvasmányt, elmélkedési anyagot szolgáltatni. A szerző egyébként feltételezi olvasóinál a szent életének nagy vonalakban való ismeretét és önéletírásának olvasását.
Canterbury Szent Anzelm - Proslogion
Mi sem természetesebb, mint hogy egy, a vallástudományok klasszikus forrásmunkáink közzétételére szánt sorozat fórumául szolgáljon a korai skolasztika nagy alakja, Canterbury Szent Anzelm írásai megjelentetésének. Anzelm neve ismerős az elmúlt évszázadok filozófiai történeti kézikönyveinek írói és olvasói számára egyaránt; szokás őt a soklasztika első jeles gondolkodójaként emlegetni, "ontológiai" istenérve pedig régóta céltáblája a középkor keresztény bölcseletét gyakran olvasatlanul, ám korántsem előítéletek nélkül megítélő szigornak.
Georgette Blaquiére - Merjünk szeretetben élni
Család, légy azzá, ami vagy!" írta II. János Pál Familiaris Consortio kezdetű enciklikájában. Légy a házaspár által alkotott mély élet- és szeretetközösséggé, melynek az a hivatása, hogy szeretetet közvetítsen és továbbadja az életet" tette hozzá 1994. január elsejei üzenetében, a Nemzetközi Családév kezdetén. Ez a könyv hozzásegít bennünket ahhoz, hogy megfeleljünk e felszólításnak, s felvázolja a házasélet lelkiségének fő vonalait. Abból a bizonyosságból indul ki, hogy manapság a házasélet válsága jelenti a család legfőbb problémáját. A családok újjáépítéséhez tehát a házaspárok megtérésén átvezet az út. Korunkban, amikor oly sokan kérdezik, hogy a jelenlegi társadalom milyen házaspár- és családmodellt kíván (a szerelmi házasságot, a bezárkózó családot, a menedéket képező családot vagy a biztos értékek őrzőjét), korunkban, amikor mozaikdarabokra törik a család, s amikor nyugtalanító ütemben növekszik az egyszülős családok száma, a szerző Istennek az egyházi hagyományban ránk örökített Igéje felé fordul, hogy általa mutasson rá, hogyan kell manapság megélni a házastársi szeretetet. Nem betartandó törvényeket tár elénk, hanem követhető javaslatokat. Világos stílusban, mindennapi szavakkal rajzolja meg a keresztény házasság szépségét, nagyságát és eredetiségét. Rámutat különféle oldalaira: a házastársakról alkotott isteni tervre, a férfi és a nő szerepére, a házasság szentségének kegyelmére, a testi egyesülés helyére a házastársak életében, a házastársak ima- és kegyelmi életére, a különféle szakaszokban jelentkező nehézségek megoldásának módjára. E könyv lapjai kalandra hívnak bennünket: misztikus kalandra. Keresztény mintát kínálnak a házastársi szeretetre, mely néha oly sokat követel tőlünk. Hiszen talán ez a keresztény minta az egyedüli mód arra, hogy megmentsük a szeretet valamennyi dimenzióját, beleértve a szexuális életet is, és az Élet felé irányítsuk őket. Az ember, a család, a társadalom jövője a tét.
Philippe Madre - Törekedjetek a karizmákra!
Sokat beszélünk a karizmákról, de gyakorlásuk kényes kérdésként nyilvánul meg. Az imacsoportok számára gyakran nehézséget jelent, hogy növekedjenek bennük.
De be tudjuk-e fogadni a karizmákat?
Egy olyan megújulás, mely a karizmák hanyatlásától szenved, lehet-e pünkösdi? Márpedig Pál apostol erre szólít fel:
„Törekedjetek a karizmákra””
(1 Kor 12)
Philippe Madre felhívja figyelmünket a karizmák befogadásának fontosságára az imacsoportokon belül.
Megvilágítja a lehetséges tévedéseket, melyek a lelki adományok kifulladásához vezetnek, de mindenekelőtt néhány lényeges támpontot adnak lelki növekedésünkhöz.
Ismeretlen szerző - Ezt tudniillik tudni illik!
„Mindig álljatok készen arra, hogy megfeleljetek mindenkinek, aki reménységetekről kérdőre von titeket! De ezt szerényen, tisztességtudóan, jó lelkiismerettel tegyétek...” (1Pt 3,15-16) Mindig akadnak kereső emberek. Elsősorban hozzájuk szól ez a kiadvány.
Sok alkalom szolgálhat a keresztény, katolikus hit iránti érdeklődés felkeltésére: esküvő, haláleset a családban vagy baráti körben, újszülött keresztelése, jóbarátok, házastársak viselkedése stb. megindíthatja ezt a folyamatot. Mit mondjon a hívő annak, akit reménységéről kérdőre von egy kereső ember? Ez a kiadványunk ehhez ad rövid eligazítást. Nem elméletileg kigondolt kérdéseket vet fel, hanem olyanokat, amelyeket egy érdeklődő mai felnőtt is megkérdez. A legszükségesebb tájékoztatást adja a hitről, vagyis azok forgathatják haszonnal, akik a katolikus hittel első ismerkedésük időszakát élik, illetve ebben a szakaszban akarnak segítséget nyújtani barátaiknak. Sokan akadnak, akiknek nincs idejük egy-egy alaposabb teológiai művön átrágni magukat. Ez a kis könyvecske azonban megadja azokat az elengedhetetlen ismereteket, amelyek nélkül a szentségek (pl. a házasság) felnőtt korban történő felvételéhez szükséges hit is megkérdőjelezhető.
Daniel-Ange - Még nem késő
ez az igazsággal és irgalommal teli könyv válasz a szerzőhöz évek óta érkező, megszámlálhatatlan segélykérő kiáltásra:
"Daniel, könyörgök, írj egy kis könyvet, ami kifejezetten nekünk szól! Mondj nekünk valamit, csak nekünk!"
(Marc, 22 éves)
"Daniel, köszönöm a kéziratodat. Nagyon igaz mindaz, amit írsz benne."
(Louis, 23 éves)
Ha tehát igaz akarsz lenni, olvasd el ezeket az oldalakat, amelyeket egy barátod neked szánt. Megtalálod benne a reménységet, amit keresel, az egyszerűséget és az igazságot, amit szeretsz, és mindenekfölött felfedezed, hogy értékes vagy, hogy szeretetreméltó vagy úgy, ahogyan vagy!
Stantić Tamás Gellért - Keresztút
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Mahesh Chavda - John Blattner - A szeretet csodákra képes
"Hirtelen arra figyeltem fel, hogy egy vakítóan fehér fény közeledik hozzám, megfordultam és egy férfit láttam felém jönni. azonnal tudtam ki az, Jézus volt. Mahes Chavda Kenyában, Mombasában született egy ismert hindu tanító fiaként. Csalódot ember volt, amíg a Bibliához nem fordult. Egy éjszaka látomás szólt hozzá és ekkor átadta az életét Jézus Krisztusnak. Egy texasi egyetem hallgatójaként megérintette a Szentlélek ereje. Szinte akaratától függetlenül fejlődött ki rendkívüli szolgálata. Végigjárva a világot Isten arra használja őt, hogy gonosz szellemektől szabadítsa meg az embereket, halottakat támasszon fel, vakok szeme világát adja vissza és ezreket vezessen Jézus Krisztushoz. Szolgálata, különösen a világ szegényei felé ma is tart.
Bill Hybels - Ki nem ér rá imádkozni?
"Az imádkozás természetellenes tevékenység. Születésünktől fogva azt tanuljuk, hogy bízzunk önmagunkban és minden erőnkkel arra törekszünk, hogy ne szoruljunk rá senki másra. Az imádkozás ezeknek a mélyen bennünk gyökerező értékeknek az arcul csapása. Támadás az ember függetlensége, vádirat az önálló élettel szemben... Az imádkozás idegen büszke emberi természetünktől. De ha megismerjük az imádkozást, csodálatos tapasztalat küszöbén állunk. Ennél örömtelibbet és lélekmelengetőbbet sohasem ismertünk, s ez még nagyobb örömöt ad, mint a meghallgatott imádság." (részlet a könyvből)
Bill Hybels a Willow Creek Community Gyülekezet vezető lelkipásztoraként szolgál az Illinois-i South Barrington-ban. A Willow Creek a Chicago környékén élő Isten után vágyakozók felé végzett evangélizáció folytán Észak-Amerika egyik leglátogatottabb gyülekezetévé vált.
Stefan Bauberger - Nyitottan a teljességre
_„Csak lassanként vettem észre, hogy voltaképp a zen buddhizmust gyakorlom, és a vallásközi párbeszéd izgalmas területén találtam magam (...) A kettős vallásos identitás, az átmenet és a visszatérés pozíciójában: átléptem a zen buddhizmusba, egy számomra teljesen idegen vallásba, elmélyedtem benne, majd visszatérve, újból és mélyebben fedeztem fel a kereszténységet.”_
Lehetséges a párbeszéd kereszténység és buddhizmus között? Keresztények járhatják-e, s ha igen, hogyan járhatják a zen útját? – Stefan Bauberger, német jezsuita szerzetes izgalmas és nehéz lelki formálódáson ment át a válaszokért. Könyvében nem a két vallás közti különbségek gyors feloldásáról kíván meggyőzni, hanem megmutatja, hogy amikor a kereszténység a buddhizmussal találkozik, épp a különbözőségeik lesznek egymás számára gyümölcsözővé.