Tar Sándor az elmúlt években írt novelláit gyűjtötte kötetbe. Írásainak szereplői a térkép, a társadalom szélére szorult, szorított emberek. Életükből hiányzik a remény, de nem hiányoznak belőlük az érzelmek és a vágy egy emberibb sorsra. Helyzetük ezért tragikus. Tar most sem dramatizál, egyszerűen csak leír. Történetei éppen ettől a puritánságtól szépek és megrendítőek.
Kapcsolódó könyvek
Tar Sándor - A mi utcánk
"Valami lehet a levegőben mostanában, vagy csak a hőség teszi, érzi ember, állat, hogy valami nincs rendben. Dorogi lova, a Palkó például úgy issza a sört újabban, hogy felemeli a farkát közben. Mérő Lajos pedig a műfogát vesztette el valahol, de a sört ugyanúgy issza, talán kicsit kevesebbet, vagy csak Esztike, a pultos nem húz neki annyi vonást. Lajost valaki fejbe vágta egy fülledt, zavart éjszakán... Akkor tűnt el az az adonyi alak is, aki hozott patkánnyal rágcsálót irtott, és kedvelte, ha pofozzák. Azóta valami vibrál a levegőben."
"Magyarországon megsokasodtak az 'írók'. Ezzel arányosan csökkent az írást tudók száma. Tar Sándor ezen kivételes kevesek közé tartozik." - Petri György
"Tar Sándor 'ott' maradt, ahonnan a pályatársak lassanként kivonultak. Ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában." - Bodor Ádám
Tar Sándor - Nóra jön
".... Az ismétlődés Tarnál: reménytelenség, hamis biztonság, gépiesség, embertelenség, unalom, fásultság, szomorúság. Alig oldhatja valami. Talán az, ha valami mégis történik, még ha az úgyis elmerül majd a megszokásban, vagy még ha rosszabb is minden eddiginél. Talán az, ha ketten (újra) egymásra találnak. Talán ha valaki együtt beszél másokkal, átengedi magán és megmutatja a beszédüket. Szabadsághiányukat megértve, függetlenül. Szabadon, de tőlük függve."
Kálmán C. György
Tar Sándor - Te következel
Válogatásunk természetesen csak szűk keresztmetszetet adhat, mégis igyekeztünk olyan írásokat összegyűjteni, melyek Tar Sándor művészetének minél több erényét megmutatják. Az írások időrendben követik egymást az 1981-ben megjelent A 6714-es személy című első kötettől az utolsó könyvig, a 2004-es Az alkuig.
Tar Sándor - Szürke galamb
Mondhatjuk rá, hogy vérbeli krimi, de annál ez több, mondhatjuk, hogy regény - de annál ez _vérbelibb._ Mondhatjuk, hogy bűnregény; hozzá hasonló a magyar irodalomban eddig nem született.
"A POKOL PEDIG A FÖLDÖN VAN, ÉS ÉLETNEK HÍVJÁK."
_"Fura ez a Tar. A férfinak férfiszaga, a nőnek nőszaga van, a helyiségnek Danubius-rádió szaga van. Aztán szinte észre sem vesszük, a nőnek férfiszaga van, a férfinak nőszaga van és nekünk erős Danubius-rádió szagunk van. És nem tudjuk, mitől." (Bodor Ádám)_
Tar Sándor - Mért jó a póknak?
Tar Sándort – akinek _A 6714-es személy_ című kötete néhány évvel ezelőtt nagy sikert aratott – mindenekelőtt a mai magyar társadalom megalázottainak és megszomorítottainak csöndes vagy kirobbanó tragédiái foglalkoztatják: mint egyik munkájának ironikus címével jelzi, mintegy _hangulatjelentést_ ad a robotoló segédmunkások, önhibájukból és önhibájukon kívül a város, a társadalom, sőt a lét peremére szorult cigányok, sivár körülmények között tengődő fiatal vendégmunkások helyzetéről, szenvedélyeiről, gondolatairól, életmódjáról. Tar ezt a „naturális” anyagot költészetté emeli: a mély részvét, mely áthatja írásait a gyöngeség, ahogyan elesett hősiről ír, egy sokat tapasztalt, érzékeny művész fájdalmairól és indulatairól ad hírt.
Tar Sándor - Az alku
Reménytelenség, unalom, fásultság, szomorúság, gépiesség - ez uralja Tar Sándor világát. Hősei többnyire üres lelkű, kisemmizett kisemberek, hajléktalanok, alkoholisták, elmebetegek vagy csak nyomorultak, lecsúszott értelmiségiek, tanárok, orvosok, szerencsétlenek. Történetei - mert ő továbbra is történeteket ír - hétköznapiak, mégis, vagy éppen ezért, megrendítők és igazak. Olykor vidámak is. De inkább ne lennének azok.Tar katartikus élményt nyújtó mesélőkedve mit sem változott. Hol alakjai bőrébe bújva kandikál gúnyos pofával kifelé, hol meg kívülről kukucskál befelé, kukkol és megfigyel. Eleinte csak érezzük, hogy mindig az ő - már-már giccsesre mázolt - valóságában éltünk, később már tudjuk is. Nem lehet szabadulni belőle. Itt van. Szörnyű és gonosz. Az ember pedig, akit látni sem akarunk, akivel találkozni sem szeretnénk, ott áll a lépcsőházban, bekopog az ablakon, bámul ránk egy kerti padról vagy egy kocsmaajtóból. Leskelődik. Alkukat köt, és nem akar semmit. Hátha neki sikerül. Menekül előlünk, és már közelít hozzánk. Csak arra vigyáz, hogy sohase költözzön megsemmisíthetően belénk.
Halász Margit - Éneklő folyó
"Én tényleg csak egy szórakoztató, mesés-legendás Tisza-parti szerelmi történetet szerettem volna írni, amolyan édesnemes hungarikummal fűszerezett Júlia-füzetet. De a történet felénél a szereplőim olyan makacsul és elszántan kezdtek rohanni a szakadék felé, hogy elállt a lélegzetem. Mit tehettem hát? Loholtam utánuk, és próbáltam őket jobb belátásra bírni. Természetesen nem hallgattak rám, így a regény végére nekem is az arcomra fagyott a vigyor." (Halász Margit)
A kötet különdíjas az Irodalmi Jelen regénypályázatán.
Tar Sándor - Ennyi volt
A keserű ember azt magyarázza a mellette könyöklő pofának a kocsma pultjánál, hogy neki a hite veszett el. Örökre, állítja a megkeseredett ember. Amaz bólint, ha ő elvesztett valamit, az sem került elő többé soha, ő például, ha hiszi a keserű ember, ha nem, a hitét vesztette el. Érdekes, mondja a keserű ember szomorúan, ezzel valahogy most mindnyájan így vagyunk. Iszik egy sört? Azt mondja az egyik, hogy nézze, maga okos embernek látszik, magával lehet beszélgetni, mert ma már az sincs, akivel beszélgessen az ember. És ha beszélget is, előbb-utóbb a politikánál kötnek ki. A számból vette ki a szót, mondja a másik, ezért nem beszélgetek én senkivel. Így igaz, mondja az egyik, a keserű, szó szerint, ahogy mondja, ha meg magában beszél, hülyének nézik. Mit csináljunk? Semmit, mondja a másik, semmit. Mert tudja, negyven év az csak negyven év, folytatja a keserű ember bátortalanul, bár én nem számoltam, de akkor is, sok idő az, majd egy élet, és megszoktuk, mint a madár a kalickát, és tessék, most kinyitják az ajtót, mehetsz, amerre csak látsz, és akkor kirepülök, és akkor egyből úgy érzem magam, mint a Szaharában, sehol semmi. Hát ez az, mondja a másik, hogy sehol semmi. Én még abban sem vagyok biztos, hogy az az ajtó tényleg a szabadságba nyílott, és nem egy másik, nagyobb kalickába. aztán elhallgatnak, mert valahogy nem értik igazán egymást. Pedig annyi mindent el kellene mondani. De kinek? És minek? Hát itt a baj. A keserű ember szégyelli mondani, amaz szégyelli hallgatni. Furcsa, hogy szégyellni kell.
Cserna-Szabó András - Fél négy
Van, aki nem szeret írni, mégis ír. Nehezen, nagy szenvedések árán, de ír, mert kényszeresen el akar mondani valamit. Van, aki szeret írni, mert kényszeresen el akar mondani valamit ő is, de ez jó neki. Gyönyörködik a történetekben, a szavak engedelmességében, a képzelet valóságosságában és az emberek csodálatosságában.
Cserna-Szabó András történetei erről a boldogságáról szólnak: hogy jó élni és jó írni. Egyszerű dolog ez, gondoljuk és lazán hátradőlünk olvasás közben. Lapozunk, lapozunk, aztán rájövünk, hogy mégis inkább bonyolult és összetett dolog: az élet és az írás.
Cserna-Szabó András a fantáziát vegyíti a valósággal, a szomorút a vidámmal, az egyszerűt a bonyolulttal, úgy, hogy közben örömére szolgál mindez. És ha neki jó, akkor jó az olvasónak is.
Tar Sándor - A 6714-es személy
Hírből sokan ismerjük a hírhedt hétvégi munkásvonatokat, de vajon ismerjük-e azokat a munkásokat, akik három műszakban dolgoznak, távol a családjuktól, akik olcsó borral vigasztalják magukat, elvégzik a városokban "a piszkos munkát", de az "ünnepre" már nem kellenek? Valóban ismerjük-e őket: akik munkásszálláson kotyvasztanak maguknak este és vasárnap meleg ételt, akiknek nem égeti kérges bőrű kezét a forró vas, akik éppúgy, mint bárki más, boldogságot szeretnének, családot, szerelmet, hűséget, igazságot? Ismerjük-e a tekintetüket, a hangjukat, tudjuk-e a nevüket - vagy csupán rájuk mondjuk, hogy ők a nép, a munkásosztály? Tudjuk-e, milyen gyöngédség lakozik bennük, emlegetjük-e szellemes tréfáikat, komolyan vesszük-e őket, felnőttnek, egyenrangú polgárnak; vagy csak hivatkozunk rájuk; mert ők termelik meg azt, ami nélkül megbénulna az emberi világ? Megállunk-e, hogy elbeszélgessünk velük, vagy messzire kerüljük a kocsmát is, ahol nótázva lerészegednek kínjukban? Megértjük-e, mekkora szeretettel készített celofán rózsákat éjszaka Gyula Jolánkának, s megértjük-e Laci urat meg Dezső urat, akik magukévá tették közben a lányt? Megérezzük-e az öreg Orbán tragédiáját, hogy pityókásan tanítgatja a fiúkat a szálló koszos szobájában: hogyan kell vetni a gabonát? Kuriózum, furcsaság, más világ - mondanánk; naturalizmus, dokumentarizmus, realizmus - mondanánk, s úgy vélnénk talán, hogy ezzel el is van intézve. S fontosabbnak tartunk egy külpolitikai fordulatot, egy anyagi helyzetünket érintő rendelkezést. És elszáguldunk autóval a 6714-es személyvonat mellett, amelyben vágni lehet a füstöt, amelyben meg lehet süketülni az óbégatástól, amelyben félni lehet egy részeg öklétől; s elszáguldunk a tehenet őrző András fiú mellett, akit intézetből vettek magukhoz az öregek, s úgy él, akár Móricz Árvácskája, s aki, ha emberré nő, mást nem tehet majd: nincs iskolája, családja - hát kétkezi munkás lesz, s talán fölszáll az ingázókkal a vonatra, hogy elvégezze a városban a piszkos munkát. S az ünnepre vajon marasztaljuk-e?
Csáth Géza - Mesék, amelyek rosszul végződnek
Évek óta csillapíthatatlan érdeklődés övezi a 20. század egyik legkülönösebb prózaírójának, Csáth Gézának összegyűjtött novelláit. A kötet tartalmazza az író életében megjelent öt novelláskötetének anyagát, valamint azokat az elbeszéléseket, amelyek a korabeli napilapokban, folyóiratokban láttak napvilágot. Az olvasó olyan remekművekkel találkozhat a könyv lapjain, mint az Apa és fiú, az Anyagyilkosság, A béka, A varázsló halála és A kis Emma. A magyar prózairodalom e maradandó érékei az életmű egésze szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek.
Parti Nagy Lajos - A fagyott kutya lába
Az év egyik kiemelkedő irodalmi eseménye Parti Nagy Lajos régóta várt, új kötetének megjelenése. Az elmúlt tíz év novelláit bemutató kötet grammatikai térben kirajzolódó világ különös feszültséget teremt az olvasóban. Egyrészt megörvendezteti a nyelvben megbújó lehetőségek végletekig feszítésével és az új jelentésű szóösszetételekkel, másrészt szembesíti azokkal a mélyen tragikus mindennapi tapasztalatokkal, amelyekben mindannyian élni kényszerülünk...
Rakovszky Zsuzsa - A Hold a hetedik házban
Kis életek - kis csodák
Rakovszky Zsuzsa költő 2002-ben A kígyó árnyéka című regényével mutatkozott be prózaíróként, és a közönségsikeren túl elnyerte a Magyar Irodalmi Díjat. Ezt követte 2005-ben második regénye, A hullócsillag éve. Prózaírói indulásától különleges szemléletmód jellemzi, amely különleges nyelvi megoldásokhoz vezeti. Rakovszky mindkét regényében kvázi-narrátorszereplőket alkalmaz, s az ő életkorukból, illetve a cselekmény történelmi idejéből következő megfogalmazásokkal dolgozik. A novellák megőrzik Rakovszky különleges nézőpontjait, de a műfajból következően sűrítettebb formában: kevesebb történettel és élesebb megfigyelésekkel. A cselekmények történelmi ideje az 1950–60-as évektől napjainkig tart, szereplői pedig egy kivétellel nők, akik három életszakasz: a kiskamaszkor, a felnőtt élet és az öregkor képviselői. Problémáik, amelyekről a történetek szólnak, ezeknek az életkoroknak a tipikus problémái: a függetlenné válás vágya és a szexualitás megjelenése; a párkapcsolatok, a házasságok, a megélhetés nehézségei, kudarcai, az útkeresések; a gyász, a magány, a fizikai leépülés, a számadás a halál előtt.
Tar Sándor - A te országod
Tar Sándor (1941-) "ritka madár" irodalmunkban. Életrajza egyetlen mondatban összefoglalható: Hajdúsámsonban született, gépipari technikumot végzett, és három és fél évtizede egyfolytában gyári munkás, jelenleg művezetői beosztásban, Debrecenben. Íróként is hűséges ehhez az emberi világhoz, amelynek hétköznapjait éli; a sokfelől jött és történelmi korfordulónként sokfelé szóródó magyar munkásosztályhoz, amelynek életérzése, vágyai és álmai először Kassák Lajos és József Attila írásaiban kaptak végérvényes és klasszikus megfogalmazást. Tar Sándort ugyanígy foglalkoztatják a mai magyar munkásvilág megalázottainak és megszomorítottainak a csöndes vagy kirobbanó tragédiái, legnagyobb írói ambíciója a munkáslét "öntőformáiba löttyintett" osztály "emberi tényezőjének" a megragadása és igazságának a kifejezése. Évekkel ezelőtt nálunk is játszottak egy emlékezetes olasz filmet a mozikban, amelynek A munkásosztály a paradicsomba megy volt a címe, s nálunk évtizedeken át vakította a társadalmat az ideológiai illúzió, hogy ez nálunk megtörtént, hogy nálunk az Írás szava - "Jöjjön el a te országod" - megvalósult, mert eljött a munkások országa. Hogyan, s milyen életminőséget hozott? Erről adnak hírt, vagy egyik novellájának címével szólva: hangulatjelentéseket Tar Sándor legemlékezetesebb írásai - a "fekete vonatok" új hazát hiába fürkésző népéről.
Bodor Ádám - Az utolsó szénégetők
Bodor Ádám kötetbe szerkesztett tárcái 1978 és 1981 közt keletkeztek és az Utunk számára, majd közlésük után hosszú időre ,,feledésbe merültek", illetőleg a novellisztikusabb darabok átdolgozva bekerültek a szerző novellásköteteibe. 2006-ban, Bodor Ádám 70. születésnapja alkalmából az életműve előtt tisztelgő Székelyföld folyóirat közölte az egyik ,,elfeledett" tárcát (Az elvtársak üdvözletüket küldik), és ekkor Molnár Vilmos időrendbe szedte és listát készített a kötetben meg nem jelent darabokról. Nem sokkal később Báthori Csaba is összegyűjtötte ezt az anyagot, amit aztán az Élet és Irodalom újraközölt 2007 és 2010 között.
Az üde nyelvezetű és humorú, ma is frissnek ható, szépirodalmi igénnyel megformált tárcákban ráismerhetünk a novellák, a Sinistra körzet és Az érsek látogatása összekeverhetetlenül Bodor Ádám-i atmoszférájára, sűrűségére és enigmatikusságára. Bár eredeti szándékuk szerint ezek a tárcák pillanatnyi, időszerű hangulatok, kisívű történetek elmesélésére születtek, egyben olvasva - könyvformában - őket, sokkalta összetettebb és izgalmasabb irodalmi kaland lehetőségét hordozzák.
Bartis Attila - A kéklő pára
(...) Bartis Attila karizmatikus író. Ezen kívül - ha a történelemből nem nyomtalanul fog kiesni a kommunizmus negyven éve - megírta a magyar irodalom egyik halhatatlan novelláját: Károly avagy az irodalom története. Ha nyomtalanul esik ki, akkor sok minden más is ki fog esni. Akkor nemigen lesznek majd válaszok az ilyen kérdésekre: Mi volt a kommunizmus? Mi volt a román kommunizmus? Mit jelentett a díszmagyar Romániában a kommunizmus alatt? Mi volt az, hogy besúgó, és mi köze volt a díszmagyarhoz meg "ehhez a nyomorúságos román időhöz"? Mi volt az, hogy Marosvásárhely? Mi volt az, hogy vendégbarátság? Miféle morál tette természetessé, hogy egy család öt és fél évre befogadjon egy vadidegent? És így tovább. Az egy más világ lesz. Akkor a Károly... csak egy lesz azok közül a novellák közül, amik egy könnycseppel jobbak a tökéletesnél. (...)
Az irodalmat rendszerint elrontja, ha az irodalomról szól. A Károly avagy az irodalom története a ritka kivételek egyike. Az alcím nem kevesebbet ígér, mint hogy ebből a novellából - mintegy mellékesen - megtudhatjuk az irodalom értelmét. És megtudjuk. A legutolsó mondatnál nem lehetne tisztábban, fehér-feketébben kimondani, minek is ír az író: "Mit segíthetek? - kérdeztem, de Károlynak elfogytak a kettesei, a nővér sem akart több pénzt adni egy bolondnak, és már csak annyit hallottam, hogy: kérlek, írjál..." Igen, ezért ír az író: mert tartozik ennyivel egy bolondnak.
Kemény István
Krasznahorkai László - Kegyelmi viszonyok
"Hőseim fáradhatatlanul kutatnak és kutatni is fognak egy labirintusban, mely labirintus nem egyéb, mint saját eltévedésük helye, s ahol az embernek mindössze egyetlen célja lehet: ezt a tévedést, ennek a tévedésnek a szerkezetét megérteni. Közvetlenül saját nyugtalanságuk okát kutatják, személyes fájdalmukra keresik a gyógyírt, vagy legalább a belátást, hogy nincs gyógyír a sebre" nyilatkozta Krasznahorkai László egy 2002-es interjúban. Ez a bolyongó, gyógyírkereső kutatás jellemzi a Kegyelmi viszonyok novelláinak hőseit is. Kutatnak az áhított rend, a megnyugtató magyarázatok, a megoldásnak tűnő cselekedetek után. Hátha egy jó helyen fölállított csapda, egy gyilkos ütés, egy körültekintően megválasztott búvóhely mindent megment. Vagy hátha a HÉV-menetrendhez igazodó fegyelmezettség, egy félkegyelműhöz való odaadó ragaszkodás vezet valahová. A hétköznapisággal fedett megszállottságot, a fáradhatatlan kényszerességet megejtően higgadt, szép, szerteágazó, de tökéletes rendszerű mondatok írják le az elbeszélésekben, s ugyanezek a mondatok a felidézett sok-sok részletből fizikai tágasságukkal csábító, mégis szorongatóan szűk tereket rajzolnak ki. Mintha a hús-vér valóság minden elemének, a fényeknek-árnyékoknak, sőt a levegőnek is mázsás súlya lenne. a kegyelem talán kézzelfogható közelségben van, de megváltás nincs. A Kegyelmi viszonyok 1986-ban jelent meg először, s a kötet nem egy elbeszélését azóta már a kortárs magyar novellairodalom klasszikusaként tarthatjuk számon."
Tóth Krisztina - Vonalkód
Vonalkód - ez a különleges jel díszített mindent, ami a hetvenes években Nyugatról érkezett. Ez az időszak alakította ki Tóth Krisztina generációjának értékrendjét, ízlésvilágát - és kitörölhetetlen félelmeit, megváltoztathatatlan reflexeit. A Vonalkód novelláiban egyik legnépszerűbb költőnk a legszemélyesebb történeteken keresztül idézi meg e kort: részvéttel, de nem sajnálattal ír szorongásról, kitaszítottságról, "hiszen gyereknek lenni még így is jó volt. Valamennyire."
Cserna-Szabó András - Levin körút
A Levin körút pompás vendéglőkkel, békebeli kávéházakkal és nyüzsgő kocsmákkal van szegélyezve. Ha ráérősen végigballagunk rajta, bekukkanthatunk mindbe. A Százholdas Pagonyból malac(ka)pecsenye illata száll. A Pipában Krúdy épp az igazi rostélyosokról mesél. A Félfülű Bikában Vanek úr libát burkol. A Világbúban a kelkáposzta-főzelék időtlen szaga kavarog. A Café Odeonban Joyce nem várja meg az éjféli leveshúst. A Todor Zsivkov kifőzdében bolgár tengerészek és magyar turisták csorbát kanalaznak. És a történeteket mindig a has szemszögéből látjuk. Gyomoridő. Velővilág. Csak nézünk ki a bendőnkből bambán. Ám aki naivul azt hiszi, hogy a Levin körút vendéglátóipari egységeiben csupán halk jazzre, szolid félhomályra, bársonyos mártásokra és békés zellerillatra számíthat, az nagyon téved. Olykor fanyelű konyhakések repkednek, máskor literszámra fröcsöl a vér, a gárszon mérgében pecsétes konyharuhával csap tarkón, néha belezővámpírok, elhízott operaénekesnők, túlképzett emberevők, ordas kurvák, perverz falangisták, brutális medvék, csontrészeg nyugdíjasok, elszánt bájétel-kreátorok, másnapos szörnyek és egyéb kalandorok tűnnek fel a vendégtérben, s ilyenkor többnyire nincs kegyelem, de lesz nemulass.
Cserna-Szabó András - Puszibolt
Ez a könyv a boldogságról szól – a pusziboltról, ami hol kinyit (és akkor lesz nekünk nagyon jó), hol pedig bezár (és akkor halálhörgés, siralom). Furcsa egy üzlet ez, sose lehet tudni, mikor fordul meg az üvegajtón a táblácska. A könyvbéli városka lakói mind-mind a boldogságot keresik, persze mindenki a maga módján. Kutatják a szerelemben, az igazságban, az alkotásban, a dicsőségben, a vereségben, a mámorban, a halálban. De nemcsak a puszibolt furcsa, hanem portékája is: a boldogság, akár egy nyálkás, fickándozó harcsa – ahogy megfogjuk, már ki is csúszott a markunkból. Igaz lenne, hogy az élet arra való, hogy csendben elmulasszuk? Vagy ordíthatunk is közben a fájdalomtól? Cserna-Szabó András új könyve olvasható regényként, de akár novellafüzérként is, melynek végén, akár egy krimiben, trükkös csattanó adja meg a választ kínzó kérdéseinkre.