A ​megalkuvó / Agostino

Paolo Giordano - La ​solitudine dei numeri primi
Alice ​ha sette anni e odia la scuola di sci, ma suo padre la obbliga ad andarci. È una mattina di nebbia fitta, lei ha freddo e il latte della colazione le pesa sullo stomaco. In cima alla seggiovia si separa dai compagni e, nascosta nella nebbia, se la fa addosso. Per la vergogna decide di scendere a valle da sola, ma finisce fuori pista, spezzandosi una gamba. Resta sola, incapace di muoversi, al fondo di un canalone innevato, a domandarsi se i lupi ci sono anche in inverno. Mattia è un ragazzino intelligente con una gemella ritardata, Michela. La presenza costante della sorella umilia Mattia di fronte ai suoi coetanei. Per questo, la prima volta che un compagno di classe li invita entrambi alla sua festa, Mattia decide di lasciare Michela nel parco, con la promessa che tornerà presto da lei. Questi due episodi iniziali, con le loro conseguenze irreversibili, saranno il marchio impresso a fuoco nelle vite di Alice e di Mattia, adolescenti, giovani e infine adulti. Le loro esistenze, così profondamente segnate, si incroceranno e i due protagonisti si scopriranno strettamente uniti eppure invincibilmente divisi. Come quei numeri speciali, che i matematici chiamano primi gemelli: due numeri primi separati da un solo numero pari, vicini ma mai abbastanza per toccarsi davvero. Questo romanzo è la storia dolorosa e commovente di Alice e di Mattia, e dei personaggi che li affiancano nel loro percorso. Paolo Giordano tocca con sguardo lucido e profondo, con una scrittura di sorprendente fermezza e maturità, una materia che brucia per le sue implicazioni emotive. E regala ai lettori un romanzo capace di scuotere per come alterna momenti di durezza e di spietata tensione a scene più rarefatte e di trattenuta emozione, piene di sconsolata tenerezza e di tenace speranza.

Gavino Ledda - Apámuram
Néhány ​éve a sajtóban és a televízióban nagy port kavart a hír: egy húszéves korában analfabéta szárd pásztorfiú nyelvtudományi doktorátust szerzett! Aztán évekkel később tollat fogott, és megírta útját a doktorátusig: hogyan vette ki apja az iskolából az első hetek után, hogyan lett hatévesen pásztor, tizenkét évesen kész földműves, hogyan élt magányosan, távol a falujától kint a földeken. S aztán hogyan lázadt föl: tanult meg húszévesen olaszul, sajátította el az írás-olvasás tudományát, hogyan tanult meg kapcsolatot teremteni az emberekkel, eligazodni a világban. Ez az életút felrázta a társadalmi mobilitásban oly szegény Olaszország felelős gondolkodóit, köztük a művészeket. A Taviani fivérek filmet készítettek a regényből, s az 1977-es cannes-i filmfesztiválon nagydíjat nyertek vele.

Niccolò Ammaniti - Én ​nem félek
Az ​alig negyvenes, rendkívül népszerű olasz író, a legrangosabb olasz irodalmi díj, a Premio Strega tavalyi nyertese, akinek könyvei már negyvenöt országban olvashatók, eddigi legnagyobb sikerét ezzel a regénnyel aratta. A történet egy közelebbről meg nem határozott aprócska dél-olaszországi faluban és környékén játszódik 1978 kegyetlenül forró nyarán. Egy napon az egyik gyerek, Michele iszonytató felfedezést tesz egy határszéli elhagyatott, omladozó ház pinceüregében. Annyira megrémül attól, amit - jobban mondva akit - talál, hogy el sem meri mondani a társainak. Az apjával szeretne róla beszámolni, de az sosem ér rá: kamionos, sokat van úton, mindig fáradtan tér haza. Michele titokban vissza-visszatér az üregbe. Rémületén felülkerekedik a segíteni akarás. Egyre bátrabb, egyre találékonyabb, egyre céltudatosabb. De közben otthon is furcsa dolgok történnek. És szörnyű történet dereng fel Michele előtt, melyhez éppenséggel a saját családjának is köze van. Sikerül-e megbirkóznia ennyi titokkal, és sikerül-e közben kimenekítenie a pinceüreg szenvedő foglyát a halálos veszedelemből? A félelem arcait a gyerekek világában Mark Twain-ien otthonos Ammaniti úgy mutatja meg, olyan észrevétlenül és érzékenyen, hogy az a felnőtt embert is mellbe veri. Az izgalmas regényből készült filmet néhány évvel ezelőtt a magyar mozik is sikerrel játszották.

Umberto Eco - A ​rózsa neve
Az ​Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára…

Margaret Mazzantini - Újjászületés
Felkavaró ​és túlzás nélkül katartikus művet tart a kezében az olvasó, aligha véletlenül nyerte el a könyv 2009-ben a rangos Campiello-díjat. Lírai és felzaklató történelmi krónika, egy emésztő, szenvedélyes szerelem históriája, és egy még emésztőbb, nehezen beteljesülő vágy, a gyermek utáni sóvárgás megindítóan szép története. Váratlan telefonhívással indul a regény: több mint másfél évtized után a vonal végén Gojko, a hajdani bosnyák barát, költő és életművész szólal meg. Arra kéri Gemmát, a Rómában élő szerkesztőnőt, hogy térjen vissza Szarajevóba, ahol egykor Gemma, férje, a fotográfus Diego és ő elválaszthatatlan barátok voltak a törékeny béke napjaiban és a háború poklában. A meghívás apropója egy fotókiállítás, ahol a háború áldozatául esett Diego képeit mutatják be. Anya és fia, az ízig-vérig római kamasz – aki sohasem ismerhette meg apját – repülőre ül, hogy szembesüljön egy öldöklő háború sújtotta város kísérteteivel és saját múltjával. A történetet minduntalan visszatekintések sora szakítja meg, szövevényes, váratlan, kiszámíthatatlan fordulatokban gazdag emlékfolyam, a tudat hatalmát legyőző, olykor parttalan áradás. A próza szövete minduntalan felfeslik, szokatlan hasonlatok, meghökkentő metaforák tudatják az olvasóval: az életben egyszer adatik meg az esély az igazi szerelemre; a hűség, a szeretet, a gyökerekhez való ragaszkodás önmagukon túlmutató fogalmak, melyek a legnagyobb tragédiák után is segítenek tovább élni. Margaret Mazzantini olasz írónő Írországban született 1961-ben, olasz apától és ír anyától. Pályáját színésznőként kezdte, íróként 1994-ben debütált. Műveivel azóta számos irodalmi díjat nyert el, s ma már nemzetközileg ismert, sikeres szerzőnek számít. Filmrendező férjével, Sergio Castellittóval és négy gyermekükkel Rómában él. Az Újjászületés eddig több mint húsz országban jelent meg. A regényből Penélope Cruz főszereplésével forgatnak filmet.

Alberto Moravia - Lázadás
Moravia ​1978-as, a magyar olvasók számára eddig ismeretlen regényében egy csodaszép és mindenre elszánt fiatal lány, Desideria mondja el megvilágosodásának történetét. Egy bizonyos belső hangról mesél, melynek hatására a lopástól, a prostitúciótól, az orgiáktól, de még az emberrablástól vagy a vérfertőzéstől sem riad vissza. Ez az emberi társadalom alapértékeit kikezdő lázadás eleinte csak, mint terv él a lány bensőjében, idővel azonban nekilát a megvalósításnak is... Pokol, egyes szám első személyben, Támadás a cenzorok ellen, A gyilkos ideológia, Moravia belső forradalma - ilyen és ehhez hasonló főcímek jelentek meg Moravia regényéről a korabeli sajtóban. A kitüntetett figyelem nem ok nélküli, hiszen a "Lázadás" Moravia legmozgalmasabb, legszókimondóbb és legmegosztóbb regénye. Az írótól megszokott igényes irodalmi nyelvet ugyanis durva, obszcén kifejezések tarkítják, és a formabontó stílus heves érzelmeket váltott ki a mélyen vallásos, puritán olasz olvasóközönségből. A regényre a megjelenést követő időszakban kritikák özöne zúdult: az "új hullám" támogatói harsányan ünnepelték, a konzervatívabbak értetlenkedtek. A Lázadás igazi botránykönyv, mely senkit sem hagy közömbösen, és még ma, több mint harminc év távlatából is mély érzéseket vált ki az olvasóból.

Federico De Roberto - Ábránd
Federico ​De Roberto (1861-1927) műveiben a századvégi szicíliai arisztokrácia bomlását ábrázolja, egy olyan osztályét, amelynek egyetlen erkölcsi törvénye van már csak: a látszat. De már a látszat is alig óvható: minduntalan ijesztően kibukkannak alóla az embert szörnyeteggé torzító anyagi és családi érdekek. Ezt a képmutató álerkölcsöt, a romantikus díszletek mögött marakodó cinizmust mutatja be De Roberto Ábránd című regényében. Egy rokonszenves lélek hajótörésének története a regény, egy érzékeny nőé, akinek hajlama van a jóra, de van benne valami léhaság is: társadalmi helyzeténél, neveltetésénél fogva élete egyetlen tartalma az öltözködés, a bálozás, a társasági siker, s mert hasztalan igyekszik más célt találni, menthetetlenül keserű, kiábrándult magányba süllyed. Már gyermekkorában megtudja, milyen a rossz házasság: anyja szerencsétlen sorsa előképe az övének. Az ő házasságát is családi és vagyoni érdekek diktálják, s csakhamar tapasztalnia kell, hogy a törvényes szerződés nem nemesülhet érzelmi kapcsolattá. Vagy érzelmeit, legtisztább hajlamait, vagy hitvesi hűségét - s a világ szemében: tisztességét kell feláldoznia. De hasztalanul keres feloldozást egy nagy szerelemben: azt is átjárják a társadalom szervezetének pusztító mérgei.

Ferdinando Camon - Az ​örök élet
Anyám ​valaha apáca volt, apámnak fél napig tart, míg kibetűzi a községháza hirdetményét; a faluban, ahol születtem, s ahol egy negyedszázadot leéltem, előttem még senki nem szerzett diplomát (és én is nagy árat fizettem érte, hogy kikerüljek a tudatlanság lágeréből... míg végül rá kellett jönnöm, hogy nem az volt az igazi láger, hanem az, ahová most kerültem). Tehát ismerem a nélkülözést." Így vall magáról a Padovában élő író, aki a 60-as évek végén tűnt fel verseskötetével, majd később regényeivel, amelyeknek új hangjára a külföld is hamarosan felfigyelt. Az örök élet, Camon második regénye - amellyel most a magyar olvasóknak bemutatjuk -, nyilván azoknak is meglepetést szerez, akik a Nagyvilágból már ismerik néhány írását. A regény egyetlen nagy monológ, váltakozó, anonim narrátorokkal: az író szülőföldjének népe, egy Padova környéki falu lakói szólalnak meg benne és mondják el, a népmesék színeivel és humorával, hogy mit tudnak önmagukról és a világról, mit őrzött meg a kollektív emlékezet az elmúlt századokból és évtizedekből. Egy olyan paraszti világ tárulkozik fel a maga valóságában, amely - a modern nagyvárostól néhány kilométerre - szinte mindmáig kívül rekedt a történelmen, ahol évezredes, saját törvények uralkodnak, ahol még ma sem a naptár, hanem a viharok száma segít eligazodni az időben.

Dino Buzzati - A ​tatárpuszta / Egy szerelem története
Egy ​fiatal főhadnagy kémleli nap nap után, egyre jobban elhatalmasodó megszállottsággal a puszta láthatárt: hátha egyszer csak felbukkan a titokzatos ellenség, és hősi tettek kárpótolják végre a tétlen várakozásért. Van-e kiút, van-e mód kitörni a nyomasztó, téren-időn túli Erődből? És vajon mi lesz a sorsa az öregedő agglegénynek, akit a véletlen viharos szerelembe sodor egy szép és hazug, pénzért kapható táncosnővel? Több kiadást ért meg, és hamar népszerűvé vált magyarul is az 1972-ben elhunyt Dino Buzzati kötetünkben szereplő két regénye. a húsz esztendőnyi "korkülönbség" s a látszólag nagy tematikai eltérés mit sem változtat azon, hogy az egységes művészi életút egy-egy állomása e modern klasszikus mindkét műve.

Alberto Moravia - Az ​unalom
Az ​unalom, amelyről e regényben szó van, nem a munkálkodó ember életében nagy ritkán előforduló és pihentető üresjárat, nem a kisgyerekek unatkozása, hanem gyötrelmes, kínzó lelkiállapot, életforma, úgy is mondhatnók: elidegenülés. Dino, a regény hőse, nem tájképek vagy absztrakt kompozíciók festése közben unatkozik olykor-olykor: egyáltalán nem fest, és mint idegen tárgyat nézi a fehér vásznat, az ecsetet. Pompás szeretője van, Cecília; de a lány is - hiába öleli kétségbeesetten - idegen marad tőle, Dino nem tudja igazán birtokolni. A semmibe foszló Cecília akkor lesz valóság, amikor megjelenik a színen Luciani, a másik szerető, a munka nélküli színész, akivel a festőnek ezután osztoznia kell. Fogadás a Via Appia előkelő villájában, szerelmi légyott a festőnegyed műtermében, féltékenykedés, tűnődés a kórházi ágyon - izgalmas jeletek során közeledünk a végső megoldáshoz, amely mégsem végső, mert Dino és a többiek világában soha nincs végső megoldás. Alberto Moraviát nem kell bemutatnunk a magyar olvasóközönségnek, hisz annyi regénye, elbeszélése jelent meg nálunk. Mégis, a Moravia-rajongók úgy érezhetik, hogy Az unalom sűrítve adja a neves olasz író erényeit, a kiváló társadalom- és lélekrajzot, a lebilincselő előadásmódot, a helyzetek megelevenítését. Nyilván ezt értékelték Olaszországban - ahol öt év alatt huszonhat kiadást ért meg a regény, filmre vitték külföldön is, két tucat országban, ahol fordításban megjelent. Az unalom világszerte fogalom lett: az elidegenülés kórképe, tudományos igényű szépirodalom analízise. Moravia nem szereti hőseit, sem a pénzsóvár anyát, sem a vetélytárs pénzéből élő Lucianit, sem Dinót, a mama pénzét megvető, de a mama pénzéből élő, sőt a mama pénzét lopkodó, élhetetlen és feltehetően tehetségtelen Dinót, sem az állatian primitív és vonzó Celíliát: tudományos megalapozottsággal boncolja társadalmukat és mond felette ítéletet. Mégis, ha van a regénynek olyan szereplője, akit az író különös gonddal, majdnem hogy együttérzéssel rajzolt meg, az Cecília, korunk egyik lánya, aki semmiről nem vesz tudomást, öntudatlanul éli a maga életét, és csal meg, gyötör halálra másokat.

Paolo Giordano - A ​prímszámok magánya
2008 ​legnagyobb olasz könyvszenzációjáról egy huszonhét éves fiatalember, a torinói egyetem fizikus doktorandusza gondoskodott. Ez a könyv – Paolo Giordano első regénye -- már a tavalyi évben túllépte az egymilliós példányszámot, a jogai pedig több mint 30 országban elkeltek. A prímszámok magánya egy lány és egy fiú, Alice és Mattia sorsát kíséri végig párhuzamos történetsorokkal gyermekkoruktól felnőttkorukig. Furcsa pár ez – párnak is alig mondhatók. Mindkettejük életére nyomasztó súllyal nehezedik egy-egy titkok övezte gyerekkori trauma. A sánta Alicét kislányként síbaleset érte, magára maradt a hóban, és kis híja, hogy oda nem veszett; Mattia pedig fogyatékos ikerhúgát „veszíti” el kisfiúként örökre. Ez a két epizód menthetetlenül megpecsételi mindkettejük további életét. Sorsuk később egy szoros, ám mégis örök távolságra ítélt kapcsolatban találkozik; olyanok ők, mint a matematikában ikerprímeknek nevezett számok: egymás mellett vannak, de egy nem prímszám mindig közöttük áll: valóságosan sosem találkozhatnak, sosem érinthetik meg egymást. Aztán egyetlen napra mégiscsak találkozik még egyszer az immár felnőtt Alice és Mattia: Alice egy ismeretlen lányban felismerni véli Mattia elveszett ikerhúgát... Kiváló mű és lebilincselő olvasmány. Az íróról hallani fogunk még.

Alberto Moravia - A ​közönyösök
A ​fiatal Moravia keserű és vonzó regénye (1929) római polgárkörnyezetbe ágyazza egy bágyadt nemzedék tragédiáját, és egy szerelmi sokszög kapcsán villantja fel a két háború közti korszak társadalmi és erkölcsi válságát. Egy őszinteségre és élményre szomjas fiatalember, egy mindutalan rögtönzésre kényszerülő, üres-közönyös komédiás kudarcra ítélt, panaszos tisztaságvágya szélesül itt nemzeti önvizsgálattá, és már az európai politikai láthatár elsötétülésének kezdetén közvetve arra int, hogy az eszménytelenség űrjét kártékony társadalmi erők tölthetik ki; ez a tehetetlen ifjúság embertelen hatalmak prédája, a kibontakozó fasizmus nyersanyaga lehet, közönyébe a rombolás szelleme plántálhat érzést, sőt fanatizmust, akár egy terrorlegény vadállati indulatait.

Alessandro Manzoni - A ​jegyesek
Egy ​Milánó környéki faluban, a XVII. század első felében egy fiatal mátkapár készül boldogan az esküvőre; kihirdették már őket, elkészült a kelengye is, már csak a papi áldás van hátra. Miért kezd hát egyszerre homályos magyarázkodásba, miért húzza-halasztja a szertartást a nyájas-kenetes don Abbondio tisztelendő úr? Renzo és Lucia nem tudják még, hogy a környék mindenható urának brávói fenyegették meg a papot, hogy ő áll boldogságuk útjába, mert szemet vetett a szép Luciára. S nem sejtik azt sem, mikor szülőfalujukból éjten-éjjel elmenekülnek, hogy mennyi hányattatás vár még rájuk, hogy egyszerű sorsukba beleavatkoznak egy számukra ismeretlen világ hatalmai, jók és gonoszak, nagyurak és egyházi méltóságok, mindenre kész haramiák, lelketlen poroszlók – és hősünket egyszer csak sodorni kezdi a történelem: tanúja a nevezetes milánói éhségtüntetésnek, az 1630-as nagy pestisjárványnak, az olasz fejedelemségek, a spanyol és osztrák hódítók fel-fellobbanó marakodásának. S milyen színesen, milyen drámai erővel jeleníti meg Manzoni a történelem és a személyes sors megsűrűsödő pillanatait! Milyen éles szemmel néz az emberi lélek mélyeire, milyen nagyszerűen festi hőseit, nemes indulatok, apró gyarlóságok, gonosz szenvedélyek hordozóit! S mennyi mindent tud mondani Alessandro Manzoni (1785-1873) korról, erkölcsről, szokásokról, a történelemről és az emberről, mennyi ma is eleven fénnyel ragyogó igazságot! _A jegyesek_ azok közé a nagy regények közé tartozik, amelyek nélkül szegényebb volna egy nép szellemi vagyona, szegényebb az egész emberiség.

Alessandro Baricco - Történet
A ​regény Ultimo Parri sorsát kíséri végig. Az olvasó kisfiúként ismeri meg őt a könyv első részében, valamikor a 20. század elején, a legendás múltba vesző hőskorszakában automobilnak és csodálatos férfiaknak. De távoli országokban öregszik meg, különös kalandokban, miközben még akkor is az az egyetlen célja: rendet teremteni a világban. Ötéves, amikor megpillantja az első automobilt, tizenkilenc a caporettói áttörés napján és huszonöt, amikor találkozik a szerelemmel. Az ő története ez a megrendítő regény, mely több hangra íródva mesél egy világról, amelyben az automobil, a sebesség- és versenyszenvedély párosul egy életen átívelő, rejtélyes szerelemmel és a konok tenni akarással, a szavak és formák mögött rejlő jelentések felfejtésével. Baricco újra rátalált arra az elbeszélői hangra, amely a Selyem című regényében ejtette először rabul a magyar olvasót, de a Történet szélesebb ívű, több epizódot hömpölygető. Hősei sokáig az olvasóval maradnak - és segítenek élni.

Alessandro Baricco - City
A ​Selyem, a Novecento, a Tengeróceán, a Vértelenül és a Harag-várak után végre Baricco 1999-es elbeszélésfüzére is olvasható magyarul. Gould, a tizenhárom éves zseni képzeletbeli barátainak, egy óriásnak és egy némának szövi történeteit egy bokszolóról, Shatzy Shell, harmincas éveiben járó nevelőnője pedig hatéves kora óta veszi magnóra vadnyugati történeteit. A két ember különös kapcsolata meséik laza szövedékén keresztül bontakozik ki a szerzőtől szokatlan terjedelmű, de változatlanul magával ragadó műben.

Alessandro Baricco - Harag-várak
A ​Selyem, a Tengeróceán, a Vértelenül és a Novecento után most a Harag-várak. Csupa "vaskos" mű - százötven-kétszáz oldalon. Bármily furcsa, a Baricco-regényeknek ez az egyik varázserejük. Földrészeket és évtizedeket fognak át, nagy emberi drámákat sűrítenek magukba - hihetetlenül tömören. Az író egyszer elmondta, hogyan készülnek: évekig töri a fejét hosszú és bonyolult történeteken, majd évekig töri a fejét azon, miként írhatná meg őket néhány tucatnyi oldalon. A Harag-várak? Van egy város, Quinnipak. Benne él a legszebb ajkú asszony, a titkát mélyen őrző Jun. A leghálásabb férj, Rail úr. Olyan hálás, hogy a feleségét megajándékozza Elisabeth-tel. Egy mozdonnyal. Itt él a legtalálékonyabb muzsikus, Pekisch úr, a humanofon feltalálója. Apja zakójában ott cseperedik Pehnt, míg egyszer csak hirtelen bele nem nő a zakóba. És idelátogat Hector Horeau, a kristálypalota megálmodója. Európának egy boldog századában vagyunk, az illúziókéban, amikor az emberek megmámorosodnak találmányaiktól, még nem tudják, hogy ezek milyen veszélyt hordoznak. Vannak szelíd tündérmesék, ilyen volt a Selyem, a Harag-várak viszont rakoncátlan, buja tündérmese.

Alessandro Baricco - Tengeróceán
Úgy ​kell olvasni, mint egy kalandregényt - írja Baricco a könyvéről -, és úgy kell hallgatni mint a Tengeróceán morajlását. Sok-sok évvel, talán másfél századdal ezelőtt, hajótörést szenved egy vitorlás hajó. Legénységének és utasainak egy része megmenekül, tengernyi szenvedés árán. Egy hétszobás tengerparti kis szállodában különös vendégek gyűlnek össze. A természetben fellelhető határokat - most a tenger határait - kereső tudós; a tengert tengervízzel megörökítő festő; a titokzatos tengerész; a túlérzékenységből gyógyulást a tengernél kereső lány - a szállodát pedig egy tízéves gyerek vezeti. Mintha mindnyájan a tenger hívásának engedelmeskednének, oly véletlenül és oly szükségszerűen találkoznak e házban, mint Thronton Wilder szereplői a Szent Lajos király hídján.

Alessandro Baricco - Selyem
A ​hazájában már elismert írónak számító Baricco számára ez az 1996-ban megjelent könyv hozta el a nagy áttörést, a nemzetközi sikert. A XIX. század második felében játszódó regény főhőse a katonai karrier helyett a kereskedelmi utazó kalandos életét választó Hervé Joncour, akinek eleinte Észak-Afrikába, később pedig Japánba kell utaznia a selyemgyártásra szakosodott városkája megélhetését biztosító selyemhernyópetékért. S hogy miért vállalkozik egy boldog házasságban élő fiatalember ilyen fáradságos és veszélyes útra még azután is, hogy Japán a polgárháború zűrzavarába süllyed? Hervé Joncour kielégíthetetlen vágyától hajtva kel ismét útra, mert egyetlen pillantásával megigézte őt annak a japán nagyúrnak a kedvese, akivel üzletelni szokott. "Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érné meg elmondani" - írta Baricco a _Selyem_ről -, és valóban: ez a finom erotikával átszőtt rövid regény az emberi lét alapkérdéseivel szembesíti az olvasót. A könyv alapján készült filmet 2007-ben mutatták be (rendező: François Girard).

Alessandro Baricco - Mr. ​Gwyn
Jasper ​Gwyn, az alkotói válságban szenvedő író egyik napról a másikra úgy dönt, hogy abbahagyja az írást. Mi ez? Kiüresedés? Kiégés? "Mérsékelten sikeres" szerzőként csupán néhány rövidebb elbeszéléssel és több tucat, a Guardian számára írt cikkel büszkélkedhet... azonban három regénye oly mértékben különbözik egymástól, hogy ha valaki nem tudná a tényt, nemigen jöhetne rá, hogy ugyanaz a kéz alkotta őket. A mesélő tehetségéhez nem férhet kétség, ugyanakkor zavarba ejtő az a könnyedség, ahogyan a szereplői érzelmeit megfogalmazza. Mintha valamennyiük gondolatait ismerné... Jasper Gwyn tehát negyvenhárom éves korában megírja utolsó cikkét, melyben ötvenkét olyan dolgot sorol fel, amit attól a naptól kezdve soha többé nem tesz. És ezek közül a legutolsó a könyvírás. Alkotói karrierje ezennel véget is ér. Vagy mégsem?

Alessandro Baricco - Háromszor ​hajnalban
Három ​történet, három epizód egy szálloda halljában. Meg egy kocsiban. Titkok és érzelmek, féltett gondolatok és sejtelmes vallomások - más és más köntösben. E könyv főszereplői azzal a dilemmával szembesülnek, hogy folytassák-e tovább megszokott életüket, vagy vállalják-e az újrakezdés kockázatát. Életük titkokat rejt, történetük egy krimi izgalmasságát kínálja. És mire a hajnal reggelbe fordul, valamennyi titokra fény derül...