Louis ​de Funès Ne ​beszéljetek túl sokat rólam, gyerekek!

Gulya István - Kibédi
A ​most megjelent Kibédi-könyv különbözik a korábban napvilágot látott művész-emlékiratoktól, emlékrajzoktól. A hagyományos memoároktól eltérően itt a pályatársak és barátok vallanak anekdoták és visszaemlékezéseik alapján egykori kollégájukról, Kibédi Ervinről. Nem minden esetben vidámak a történetek, inkább a népszerű színész mindennapjai elevenednek meg e lapokon, s állítanak emléket a magyar színjátszás kiemelkedő alakjának. Akinek szerencséje volt látni és hallani Kibédi Ervint a Vidám Színpadon, a rádió és televízió műsoraiban vagy a közel száz játékfilmt legkülönfélébb szerepeiben, az nem "csupán" egy színész alakítását élvezhette: ő egyszerre volt kíváló színész-komikus és énekes, szerző és jeles versíró, a magánéletben pedig szenvedélyes növény- és állatbarát. Olyasvalaki, akit már életében is jelenségként könyveltek el. Emlékezetes szerepei utánozhatatlanok, csakúgy, mint a nevéhez fűződő Hacsek és Sajó-jelenetek, amelyek a magyar kabarékorszak egyszeri és megismételhetetlen fejezetei. A könyv összeállítói sokat tanakodtak, mi lehetne a még csak alakuló könyv megfelelő címe. Végül is rájöttek: Kibédi nevéhez nem kell hozzátenni semmit, olyan fogalom, melyet pályája tett emlékezetessé.

Melissa Hellstern - Audrey ​Hepburn világa
A ​képekkel gazdagon illusztrált kötet sokkal inkább életfilozófia, mint életrajz. A szerző számos, az évek során készült interjúiból idéz, és ezáltal közvetlenül Audrey-tól "hallhatjuk", hogyan is gondolkodott több, a világ hölgytársadalmát különösképp érintő olyan problémával kapcsolatban, mint a karrier, a szerelem, az anyaság vagy az emberi kapcsolatok. Melissa Hellstern munkájában eddig ritkán közzétett fényképeket és Audrey közeli barátainak vallomásait is segítségül hívja, hogy megrajzolja nekünk az ünnepelt filmcsillag igazi arcát.

Andrzej Wajda - A ​film és más hívságok
A ​kötet átfogó képet ad a lengyel - és az egyetemes - filmművészet egyik legmeghatározóbb alkotójának pályájáról. A Lódzi Filmfőiskolán folytatott tanulmányaival kapcsolatban részletesen leírja pályatársainak indulását, valamint Cybulskival, Polanskival létrejött szoros munkakapcsolatát. Külön fejezetet szentel a lengyel filmiskola kialakulásának, bemutatva történelmi és filmtörténeti hátterét. Részletesen elemzi a háború utáni színészgeneráció játékstílusát. A kötet időrendben haladva mutatja be a Wajda számára legfontosabbnak ítélt filmek megszületésének körülményeit. Nem törekszik ugyanakkor teljességre, nem monográfiát ír önmagáról, inkább a rendezői pálya meghatározó állomásait járja körül: a témaválasztás motívumaival, a színészekkel folytatott közös munkával, a forgatás körülményeivel ismerteti meg az olvasót. Terjedelmes részt szán a "Hamu és gyémánt", a "Menyegző", "Az ígéret földje", a "Márványember", a "Vasember" forgatására való visszatekintésnek. A színházi rendezéseinek ("Ördögök", "Bűn és bűnhődés") szentelt fejezet bepillantást enged a híres krakkói Stary Teatr életébe. A kötet végén a mai lengyel filmművészet helyzetét mutatja be.

Diane Setterfield - A ​tizenharmadik történet
Margaret ​Lea kisasszony egy angol kisvárosban éli nem túl izgalmas életét. Édesapjával egy antikváriumban dolgoznak. Egy nap furcsa levelet kap Miss Wintertől, aki felkéri írja meg az ő életrajzát. Margaret kideríti, hogy bár sokan írtak már az életéről, karrierjéről, úgy tűnik mindannyiszor más változattal lepte meg a közönséget. A lány elindul a nő házába, ahol még több titok, meglepetés és szellemi kaland vár rá.

Rózsa Miklós - Sebestyén János - Életem ​történeteiből
43 ​esztendei távollét után, 1974-ben látogatott ismét szülőhazájába az 1907-ben Budapesten született, kivált filmzenéi által világszerte ismert zeneszerző, Rózsa Miklós. Hogy szellemi gyökerei emberöltőnyinél hosszabb távollét tán sem tépődtek ki talajukból, érzékelhette a rádióhallgató tiszta, élvezetes magyar beszédéből, hamiskásan fordulatos adomázásából, csúfondárosan pesties előadásmódjából, Kötetünk címe tudatosan játékos: nem élettörténetét meséli el Rózsa, hanem valóban élete történeteit, mindenekelőtt találkozásait a legkülönfélébb valódi és talmi hírességekkel - Mario Lanzádtól Toscaniniig, Judy Garlandtól Marilyn Monroe-ig -, valamint olyan, sokszor drámai sorsfordulókat, melyekbe a világtörténelem alaposan belejátszott. Az önmagukban is szórakoztató epizódok mégsem puszta "nagy emberek papucsban"-anekdoták. A zsugorított jellemrajzok, groteszk események mögött felsejlik Hollywood, az "álomgyár" fénykora, a korabeli zenei élet és a filmszínészek világának megannyi fénye és árnya. Az írott szöveg igyekezett az élőszó varászát, egy vonzóan világos, derűs elme sziporkáit átmenteni, remélve, hogy sikerül fölidézni egy különleges életpálya légkörét, s egy részben letűnt, részben nagyon is élő művészvilágot.

Nemeskürty István - Ingmar ​Bergman-trilógia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Tony Curtis - Peter Golenbock - Hollywood ​hercege
Tony ​Curtis a 20. század második felének emblematikus filmcsillaga. Barátai között tudhatta John F. Kennedyt, Frank Sinatrát, Cary Grantet és más óriásokat. Viszonya volt Marylin Monroe-val. Elvis Presley tőle "lopta" ikonikus hajviseletét. A kor meghatározó figurájaként fotója szerepel a Beatles lemezének borítóján. A 21. század hírnökeként szakmájában elsőként követelte, hogy Sidney Poitier, afroamerikai filmpartnere vele egyenrangúan szerepeljen közös filmjük plakátján. Szereti az életet, imádja a nőket és a művészeteket. És most először elmeséli életét, a bronxi magyar-zsidó srác hihetetlen kalandját, amely a nyomasztó gyermekkorból Hollywood csúcsáig vezet...

Bikácsy Gergely - Buñuel-napló
Luis ​Bunuel a film történetének legnagyobb provokátora. A hispán hagyomány és a francia szürrealizmus egyaránt meghatározta pályáját. A személyes erkölcs Istennel feleselő komor szépsége érdekelte. Középkori vallási mítoszok és eretnekségek, a modern kor kegyetlensége, külső és belső polgárháborúk álomképei népesítik be képsorait. Bikácsy Gergely "Bolond Pierrot moziba megy" című francia filmtörténetéből ismert szubjektív hangvétele új könyvének is sajátos értéke. E könyv valóban napló: a rendező minden fontos filmjének alapos elemzése megtalálható benne, de szabálytalan, csak az emlékek belső logikájának engedelmeskedő, olykor érzékenységeket is sértő írás. Fejezeteiben az "álomvalóság", Bunuel életének és mozijának abszurd jellege tükröződik. Bikácsy mozinaplója elsősorban a nagy rendező istentagadó és istenkereső gúnykacajára figyel. "Bunuel nevetése helyteleníti a rosszal teli ťlétező világotŤ, de a létező világ magyarázhatatlan abszurdumát harsogó örömmel fogadja. Erről már érdemes filmet készíteni…és érdemes könyvet írni"- mondja a szerző.

Michael Korda - A ​szerencse fiai
Kellner ​Henrik uradalmi tiszttartó három fia, Sándor, Vince és Zoltán Túrkeve mellől, egy tanyáról vágott neki az országnak, majd a világnak. Már a kezdet kezdetén kiderült, hogy a határozott, erős egyéniségű Sándor a legtehetségesebb köztük. Az 1910-es években Budapesten tevékenykedett filmkritikusként, később rendezőként. A Tanácsköztársaság idején direktóriumi tagként a filmgyártás művészeti vezetője volt, ezért októberben el kellett hagynia Magyarországot. Ausztriában, Németországban, Hollywoodban dolgozott, majd 1932-ben megalapította a London Films céget, s az angol filmipar legmarkánsabb alakja, felvirágoztatója lett. (Ezért is kapta meg, a filmvilágban elsőként, a lovagi címet). Testvéreit maga után hozatva rendkívül összetartó, közös és nagy sikerű munkákra,de családi perpatvarokra is mindig kész együttest szervezett maga köré. A festőnek készülő Vincéből ötletes díszlettervezőt faragott, a függetlenebb természetű Zoltán pedig a maga tehetségéből (de természetesen bátyja támogatásával) lett kiváló filmrendező. Barátaik, közeli munkatársaik között tarthatták számon Winston Churchillt, H. G. Wellst, Graham Greene-t, Charles Laughtont, Laurence Oliviert, Vivien Leigh-t és másokat, akikről e könyv szerzője, Michael Korda, mulatságos, érdekes adomák egész sorozatát jegyezte föl. Filmjeik - a VIII. Henrik magánélete, a Lady Hamilton, a Szép Heléna szerelmei, Az eszményi férj, a Négy toll, a Sanders, a folyam ura, a Kiáltsd, ez kedves vidék! - a mozitörténet klasszikusai. Michael Korda, Vince fia, aki a három testvér mesébe illő karrierjének történetéből eleven, színes, információgazdag biográfiát írt, más téren, az irodalom területén tett szert hírnévre. Egy patinás könyvkiadó vállalat igazgatóhelyettese és több sikeres könyv szerzője.

Fernando Morais - A ​Mágus
A ​neves életrajzíró 2007 elején megkapta egy szinte szekrény méretű fekete láda kulcsát. A láda Coelho csaknem 6 évtizedet felölelő levelezéseit, naplókat, videószalagokat, fotókat és jegyzeteket tartalmazott. Coelho teljesen megbízott az életrajzíróban. Az életrajzíró pedig úgy meséli el a világhírű író élettörténetét, ahogyan azt a források elmondják - szépítés nélkül. A Mágus Brazílián kívül több mint harminc országban jelenik meg egy időben.

Philippe Crocq - Jean Mareska - Edith ​Piaf
Ha ​az ember csak egyszer is hallotta, sosem feledheti Edith Piafnak, a kis "párizsi veréb"-nek a hangját, aki az utcasarokról a halhatatlanságba énekelte magát rövid, hányatott életében (1915-1963). Apja, anyja mutatványosként tengődött, nem ért rá törődni vele, ott nőtt fel az utcán, utcasarkokon, kávéházakban énekelte ki magából a fájdalmat, énekelte saját szerzeményét, "A rózsaszínű élet"-et, a szerelem himnuszát... - mígnem felfedezték, megtörtént a csoda, pontosabban kiderült, hogy ő maga az. A boldogságot nemigen ismerhette, nagy szerelmek, kudarc és siker, küzdelem várt rá, de világgá kiáltotta: "Nem bánok semmit sem! - Betegesen tékozolta magát" - mondta róla Maurice Chavalier, sok nagy művésszel és a nagyközönséggel együtt pályájának ámuló, egyszersmind megrendült tanújaként. Az utókor sem tud betelni vele: 2007-ben az Oscar-díjat egy gyönyörű, fiatal, de szinte ismeretlen francia színésznő kapta - Edith Piaf szerepéért. A legendás hírnév visszája, hogy annyian marakodnak Edith Piaf emlékén, hol leleplezik, hol istenítik. A két újságíró szerző színesen, mégis tényszerűen, kevéssé ismert fényképekkel illusztrálva eleveníti fel ezt a fantasztikus, mégis oly szomorú életutat.

Lawrence Grobel - Életem ​- Al Pacino
"Én ​tényleg az utcáról jöttem hajléktalan, csóró cigány voltam. Nyomornegyedekben, panziókban, lepukkant hotelekben laktam. Egy szoba folyóvízzel és mosdóval, számomra maga volt a mennyország..." Al Pacino több mint huszonöt éve folytat mély és őszinte beszélgetéseket barátjával, az ismert újságíróval és bestseller-szerzővel, Lawrence Groberrel. Most első alkalommal jelennek meg a színész és az író között lezajlott beszélgetések, amelyek beavatják az olvasót korunk egyik legnépszerűbb és legzárkózottabb színészének életébe. Pacino kilencedmagával nőtt fel egy háromszobás bronxi lakásban. Erre az időszakra úgy emlékszik vissza, mint "egy New York-i Huckleberry Finn" gyerekkorára. A nagyszülei és az édesanyja felügyelete alatt, de a valóságban az "utcán nevelkedett". Barátaival csavargott, ivott, balhézott. Már az iskolában kiderült, hogy igazi színésztehetség, meggyőző alakításokkal verte át tanárait. Ahhoz, hogy be tudja fejezni az Előadóművészképző Iskolát, minden munkát el kellett vállalnia: a kifutó fiútól keresztül az eladóig, ellenőrig, újságárusig stb. Iskolatársai a "Marlon" becenevet ragasztották rá Marlon Brando után. Pacinónak akkor még fogalma sem volt arról, kicsoda Marlon Brando. Amikor Charles Laughton, a híres színésztanár életében először látta a tizenkilenc éves Alt, amint egy bérkaszárnya lépcsőjén üldögélt, azt mondta neki: "Belőled nagy sztár lesz". Ezzel vette kezdetét egy legendás, életre szóló barátság Pacino és Laughton között, amely évekig tartotta a lelket a fiatalabb színészben, amikor időnként azt sem tudta, mikor eszik legközelebb. Huszonhat évesen kapta az első, keresettel járó színészi megbízatását. Kevés olyan téma van, amelyet Grobel és Pacino nem érint. A színész beszámol arról az időszakról, amikor hajnalig dzsesszklubokban zongorázott, utána pedig egész nap a Madárijesző forgatási helyszínén dolgozott amikor az Oscar-díjkiosztó gálán úgy nyelte a nyugtatótablettákat, mint a cukrot; vagy amikor hirtelen ráébredt, hogy az élete csupán ivásból és munkából áll.

Kovács András Bálint - Szilágyi Ákos - Tarkovszkij
Nehezen ​megszületett könyvet tart kezében az olvasó. Tarkovszkij halála után tizenegy évvel jelenik meg a mű, amelyet három évvel a tragikus esemény előtt kezdtünk el írni mint az életútja feléhez érkezett művész addigi pályájának összefoglalását. Miután 1984-es "disszidálása" miatt Tarkovszkij indexre került, a magyarországi publikálásra nem is gondolhattunk. Mire a könyvnek - kalandos körülmények között - külföldi kiadót találtunk, s mire a francia fordítás elkészült, Tarkovszkij már nem volt közöttünk. Monografikus feldolgozásáról akkor, abban a helyzetben szó sem lehetett. 1986 óta tervezzük, hogy megírjuk "a" könyvet, a "végleges változatot". Írás közben kellett ráébrednünk: "végleges változat" nem létezik. Ez a könyv csak Tarkovszkij világaiban folytatott utazásaink egy újabb állomása. Andrej Tarkovszkij az orosz filmművészet eddigi legnagyobb alakja volt, aki az Iván gyermekkorával, az Andrej Rubljovval, a Szolárisszal, a Tükörrel, a Sztalkerral, a Nosztalgiával, és az Áldozathozatallal az orosz kultúrát és művészetet klasszikus fokon képviselte a szovjet korszakban. Mintha az orosz filmművészet sztalkere lett volna ő, akinek megadatott, hogy a világkultúra megszentel földjére, hatalommal, pénzzel, tudatlansággal, körülkerített csodás Zónájába vezesse mindazokat, akik vagyunk, s aki ő maga is volt, föltéve, hogy művészetének útitársául szegődünk. A 20. század utolsó harmadában, az évszázadok óta haldokló orosz ortodox civilizáció végének atmoszférájában lehetővé vált számára, hogy mindössze hét játékfilmből álló életművével olyan művészetet teremtsen, amelynek spirituális telítettsége és érzéki varázsa, formaszépsége és plaszticitása csak két átmeneti korszakhoz, a középkor végének európai és a 19. század végének orosz művészetéhez mérhető.

Luis Buñuel - Utolsó ​leheletem
Luis ​Bunuel önéletrajza megejtően izgalmas pályakép. Leginkább azért, mert nincs benne semmi nagyképűség. De ahogy elmondja, hogy mi történt vele, mégis mindig fontos dolgokról beszél. Arról, hogy hogy rajzolódik ki egy ember arca. Hogy lesz Párizsban a nevelés, a szokások, a vidéki erkölcs béklyóiból szabaduló spanyol fiúból korszerűen művelt, mindent befogadni kész európai szellem. Hogy találkozik a huszadik század forrongó művészetével, az azóta klasszikussá lett fenegyerekekkel, polgárriogató botránykeverőkkel, García Lorcával és Salvador Dalival, Aragonnal és Tzarával, aztán a modern filmművészet nagyjaival, René Clairrel és Eizensteinnel, Chaplinnel és Erich von Stroheimmal. És megértjük: a nagyságnak vannak gyarló pillanatai, s a hóbortos bohócmozdulatok sokszor a nagyság felé mutatnak. Mikor pedig Bunuel a maga filmjeiről beszél, belelátunk a filmcsinálás titkaiba, és egy kicsit talán megtanulunk a rendező szemével nézni.

Bertrand Meyer-Stabley - Az ​igazi Audrey Hepburn
Őzikeszemei, ​karcsú termete és természetes eleganciája egy csapásra halhatatlanná tették. Audrey Hepburn már első sztárként forgatott filmjéért Oscar-díjat kapott. A látszólagos törékenysége ellenére is határozott asszony fergeteges karriert futott be. Tudtán kívül új ruhadivatot teremtett a világban. 39 éves korában ott hagyja Hollywoodot, hogy fiai nevelésének és párkapcsolatának éljen. Ettől fogva csak néhány európai filmben szerepel. Audrey Hepburn lenne a tiszta és tökéletes boldogság mintaképe? Nem hiszem, fájdalmas gyermekkora volt. Ezt a példaértékű, a tehetségnek és szépségnek szentelt, finomságtól és nagylelkűségtől átitatott életet meséli el híven Bertrand Meyer-Stabley.

Szalay Károly - Jacques ​Tati
Legtöbb ​filmjének főszereplője, a saját maga alakította nyakigláb Hulot úr, a modern világhoz adaptálódni képtelen, mindig barátságos és segítőkész, ám a szociális érintkezésben esetlen, örök kívülálló figurája. Filmjeiben mindig a képi világon van a hangsúly, a hangok legtöbbször zajok, tömegmorajok, a beszéd ritkán játszik fontos szerepet. Képi humora semmivel össze nem téveszthető. A mindennapi élethelyzetek finom eltúlzásával, kiemelésével megalkotott, nemritkán visszatérő poénjai mindig rendkívül finoman jelennek meg, a néző figyelme nincs „erőszakosan” rájuk irányítva, ezért mindig jóleső érzés felfedezni egy-egy újabb komikus részletet. Wikipédia

Jared Cade - Agatha ​Christie és a hiányzó tizenegy nap
1926. ​december 3-án eltűnt otthonából egy közepesen ismert angol krimiszerző. 1926. december 14-én este, mikor férje azonosította egy harrogate-i szállodában, már a világ egyik leghíresebb asszonya volt Agatha Christie. A közbeeső tizenegy napban egész Anglia őt kereste, megtalálójának magas összegű jutalmat ígért egy napilap, médiumok kinyilatkoztatásait olvashatták az érdeklődők, az Amerikai Egyesült Államokban is újsághír lett belőle. Amikor végre megkerült, mindenki azt várta, interjúkat ad és elmagyarázza, mi történt az alatt a tizenegy nap alatt. De Agatha Christie egy nyilatkozatot kivéve soha nem volt hajlandó beszélni róla. Jared Cade angol újságíró elhatározta, hogy utánajár a titoknak. Először is elolvasott mindent, amit valaha összeírtak a világ legismertebb eltűnéséről, aztán elkezdte felkutatni a még élő szemtanúkat, illetve a hajdani szemtanúk családtagjait. És eközben bukkant a kincsesbányára: Agatha Christie gyerekkori barátnőjének, sógornőjének lányára, aki mindent elmesélt, amit anyjától csak hallott, ráadásul olyan fényképekkel is megajándékozta, amelyeket még soha nem publikáltak. Ezt a könyvet Agatha Christie nem hivatalos életrajzának is nevezhetjük, hiszen az eltűnés előtti és utáni éveiről is beszámol. Izgalmas, új nézőpontú mű egy tehetséges és bölcs asszonyról.

Ismeretlen szerző - Huszárik ​breviárium
"Mindenkinek aki ​még hisz Emberben és Műben az esendőben és az örökérvényűben HUSZÁRIK ZOLTÁN-ban" L.L.

Henri Perruchot - Manet ​élete
„Ismeretes, ​hogy milyen hatást váltanak ki Édouard Ma-net munkái a Szalonban. Egyszerűen fölperzselik a falat, amelyre fölakasztották őket! És körülöttük ott díszelegnek a divatos művész-cukrászok édességei, a kandiscukor fák és a kalácstészta házak ... Édouard Manet-nak már ki van jelölve a helye a Louvre-ban, akárcsak Courbet-nak, akárcsak minden szenvedélyes és hajhatatlan temperamentumú művésznek ... Lehet, hogy e magasztaló sorok íróját éppúgy ki fogják nevetni, mint ahogy kinevették a festőt. Az idő mindkettőnkért bosszút áll majd. Mert van egy örök igazság, s ez az alapja kritikusi működésemnek: kizárólag az igazi temperamentumok élik túl a múló korszakokat, és ők uralkodnak rajtuk. Lehetetlen – értik? lehetetlen –, hogy Édouard Manet előbb-utóbb ne győzzön, és el ne tiporja az őt környező satnya és középszerű festőcskéket." (Zola, 1865)

Sütő Péter - Párosan ​szép
Népszerű ​és érdekes párosokkal ismerkedhetnek meg közelebbről ezekben a beszélgetésekben, amelyekben gyakorta "csupán" hétköznapi dolgokról, hétköznapi módon diskurálnak kedves ismerőseink, akik munkájuk, barátságuk, családi kapcsolatuk vagy éppen ellentéteik miatt lettek összepárosítva e műsorsorozatban, amelyet a Szív Tévé nézői láttak már. Köszönöm e népszerű embereknek és sztároknak, hogy vendégül láthattam őket, s Önöknek is kedves olvasók, hogy kíváncsiak e beszélgetésekre! Így most mi is egy párosnak számítunk..."