Ajax-loader

Leo ​Auberg nagyszebeni kamaszfiú még nem tudja, mit jelent, ha valakit elvisznek az oroszok. Egyet akar csupán: minél messzebb utazni a kisvárosból, ahol, úgy tűnik, mindenki az ő homoerotikus kalandjait figyeli.
Öt évet tölt egy kelet-ukrajnai láger poklában. Megismeri az éhséget és a tetveket, megtanul szenet lapátolni és koldulni. Megérti a kegyetlenség és a jóság bonyolult egyensúlyát. És megtapasztalja a lágerboldogságot.
Leo Auberg Köves Gyuri német testvére a Sorstalanság ikerkönyvében.
A Lélegzethinta a Nobel-díjas német írónő, Herta Müller megrázó, költői erejű és dokumentum-hitelességű regénye.

Herta Müller 1953-ban született a bánáti Niczkyfalván, Romániában. 1987 óta Berlinben él. Műveiért számos német és nemzetközi díjjal tüntették ki. 2009-ben Nobel-díjat kapott.

Lélegzethinta című regényét Oskar Pastior késő-dadaista költővel együtt tervezte megírni. Pastior a saját lágerélményeit osztotta meg vele, de 2006-ban bekövetkezett halála véget vetett a közös munkának. Herta Müller a jegyzetek felhasználásával, egyedül írta meg a regényt, amely óriási visszhangot váltott ki hazájában és külföldön. A könyv hozzájárul annak az évtizedekig elhallgatott traumának a feldolgozásához, amelyet a német polgári lakosság élt át a második világháború után.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

17.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók