Város ​a tükörben

Nádas Péter - Párhuzamos ​történetek I-III.
A ​Párhuzamos történetek talán legfeltűnőbb vonása, az életmű ismerői számára is meglepetést jelentő újdonsága az egymástól lényegében független történetek olyan elképesztő sokasága, amelyet semmiféle realista konstrukció nem lenne képes egyetlen elbeszélésben összefogni. E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A regény egyetlen, nagy elbeszélése azonban nem ezeket a történeteket beszéli el, hanem a testek egymásra hatásának, egymásra gyakorolt vonzásának, egymásra irányuló vágyakozásának és egymásról őrzött emlékezetének nagy történetét. Ebben a burjánzó elbeszélésben jönnek létre olyan csomópontok, amelyek különböző személyekkel azonos időben és azonos helyen (a másik test az érzetben), azonos időben különböző helyeken (a másik test a vágyban), azonos helyen különböző időkben (a lakás, a ház, a város emlékezete a testben), illetve ugyanazon személlyel különböző helyeken és időkben (a saját test az emlékezetben) megesett dolgokat kapcsolnak össze. Az elbeszélésnek ez a csomópontról csomópontra haladó mozgása vetíti ki aztán a rekonstruáló képzeletbe a történetek szövegen túli valósággá összeálló szövevényét, mely így gyakorlatilag és elvileg egyaránt kimeríthetetlen, és ezért képes egy semmiből megteremtett, társadalmilag és történelmileg mégis szigorúan meghatározott, az általunk ismert vagy ismerhető reáliáknak akkurátusan megfelelő, szövegen túli világot alkotni. Ahogy ez létrejön, az ennek a regénynek a legnagyobb titka és egyben világirodalmi teljesítménye. A Párhuzamos történetekkel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása, a századelő újító kísérletei és a nouveau roman által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel.

Grecsó Krisztián - Mellettem ​elférsz
Grecsó ​Krisztián új regényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. A főszereplő – egy harmincas éveinek közepén járó férfi – aggódva figyeli magát, saját mozdulatait, testének minden változását. Barátnője elhagyja, ráadásul egy családi titok véletlen lelepleződése miatt rejtélyek hálójába gabalyodik. Miközben az összes talányt földeríti, és lassan megismeri családja viselt dolgait, magára ismer. A türelmetlen lánykérésekben, a titkos szerelmekben, a hosszú évek magányos várakozásaiban egyre inkább ő a főszereplő. Hiszen nem csak a mozdulatait, a haja színét, a testalkatát kapta a családtól, de ha jól figyel – a jövőjét is. Az addig széttartó életpályák a ma Budapestjén találkoznak. A Mellettem elférsz nem egyszerűen családok, generációk, szerelmek és vágyak regénye. Mert bár átutazunk vele a huszadik századon és a Kárpát-medencén, mégis, a könyv minden mondatával a mához, a mának szól.

Svetislav Basara - Parkinson-kór ​- a kezdet és a vég
Svetislav ​Basara 1953-ban született Bajina Bastában (Szerbia), mintegy húsz könyve – regény, elbeszélés és esszé – jelent meg. Ez a zseniális, világirodalmi mércével mérve is kiemelkedő jelentőségű kortárs szerb író több szerb irodalmi díj kitüntetettje, köztük az év könyvének járó Nin-díjat 2006-ban a Parkinson-kór: a kezdet és a vég című regényéért vehette át. A Feljegyzések a biciklistákról című regényét tartják Szerbiában az évtized legjobb regényének. Magyarul 2000-ben a JAK–Osiris kiadásában jelent meg. Demjan Parkinson egy reggel aláír egy (arab nyelven szövegezett!) szerződést, amellyel lemond a nyelvi reform ötletének szerzői jogairól. Cserébe obsitoslevelet kap a katonaságtól, egy zacskó dukátot, a hodzsa írását szemverés ellen és egy kissé szürke posztot a török diplomáciai szolgálatban (birinci katib – első titkár), a kinevezésen egyelőre a széljegyzet: amikor Kemal pasa átveszi a hatalmat. Kis ideig látjuk őket, amint búcsúzkodnak az isten háta mögötti anatóliai vasútállomáson, melynek nevét nem tudjuk elolvasni, mert (még mindig) arab betűs a felirat. Már a következő pillanatban elborítja őket a hirtelen kerekedett homokvihar átláthatatlan felhője, amely egy idő után északra húzódik. Már nincs ott sem Atatürk, sem Parkinson, sem az indóház. Demjan Lavrentijevicsnek a kies vidéken nyoma vész. Többé soha semmit nem hallottam felőle, de mint a világban előadódó történések tapasztalt megfigyelője, itt-ott egy-egy eseményben felismertem láthatatlan keze nyomát és látható befolyását a különleges betegségnek, amely róla kapta a nevét. A rettenetes kór kieszelője, e könyv hőse, Demjan Lavrentijevics Parkinson halálát végkimerültség okozta 1947-ben egy kolimai táborban, ahol Nyikolaj Nyikolajevics Kuznyecov álnév alatt raboskodott. A megtépázott Parkinson név burkában tölt el további negyvenhárom halotti esztendőt – egészen a peresztrojkáig, a glasznosztyig és a Szovjetunió széthullásáig, az összeomlásig, amelyben az eddigre már rehabilitált Demjan Lavrentijevicsnek – ha hitelt lehet adni a leírt eseménynaptár és életrajz tényálladékának – oroszlánrésze volt. Különös betegségétől hajtva halála pillanatáig munkálkodik azon, hogy a világ oly rég elveszett teljességét megpróbálja szilánkjaiból összerakni, állandó harcban a vállalt betegség és az álságos egészség kiméráival, amelyek a pokol kapuján át terelik a világot forradalmakba, háborúkba, ezotériába és alkímiába. Olyan könyv ez, amely olykor a történelem menetét követi, és olyan történetírás, amely olykor regénybe csap át. A bátor olvasón múlik, hol von magában határt műfaj és műfaj, igaz állítások és valótlanságok között.

Julio Cortázar - Sántaiskola
Test ​és lélek, érzelem és gondolat, művészet és bölcselet, egyén és társadalom alapkérdéseit boncolgatja, a múlt és jelen kultúrák eszmei malomkövei közt őrlődő mai ember gondjait feszegeti minduntalan fölcsillanó humorral, iróniával ez az összegező nagyregény, a 20. század második felének kultuszregénye. Ahogy a század első felében Joyce Ulysses-ére esküdtek a "modernek", úgy esküdött az utóbbi ötven évben az argentin Cortázar regényére a "posztmodern" vagy "neoavantgárd". Az 50-es évek Párizsának és Buenos Airesének megejtő színfalai közt zajlanak főhősének fordulatos szerelmi és művészetelméleti viszontagságai, és közben mindvégig úgy érezzük, hogy ezzel a könyvvel a "nyitott mű" őstípusával, annak újszerű, "irodalmiatlan", mégis bámulatosan pallérozott nyelvével, képtelenül formabontó szerkezetével egy nagy író tiltakozik egy mind képtelenebbé váló emberállapot ellen.

Nádas Péter - Emlékiratok ​könyve
Új ​kiadásban jelenik meg Nádas Péter egyik legjelentősebb műve, az Emlékiratok könyve. Az először 1986-ban napvilágot látott, többszólamú regény fülszövegében írja a szerző: "Kellemes kötelességemnek teszek eleget, ha kijelentem, hogy nem a saját emlékirataimat írtam meg. Senkit nem szeretnék fölöslegesen megtéveszteni. Regényt írtam, több ember időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát beszéltem el. Mindazon valóságosnak tetsző helyszín, név, esemény és helyzet, ami a történetben előfordul, nem mondható tehát valóságosnak, hanem a regényes írói szándék és az óvatos képzelet terméke. Amennyiben valaki mégis magára ismerne, vagy - Isten ne adja! - bármilyen esemény, név, helyzet fedne egy valódit, akkor az csak a fatális véletlen műve lehet, s ebben a tekintetben - ha más tekintetben nem is - kénytelen vagyok minden felelősséget elhárítani." "Ezidáig is azért hallgattam minderről, azért nem beszéltem minderről soha, senkinek, hogy ne válhasson kalandos elbeszéléssé, ne legyen mese abból, ami nem mese, ne szelídíthessem fabulává szavakkal; elevenen kellett inkább eltemetni az emlékezet kriptájában, és egyedül ott van jó és háborítatlan helye."

Papp Sándor Zsigmond - Semmi ​kis életek
Ha ​egy tónak képzeljük el a boldogságot, akkor miként lehet, hogy utólag mégis elfér egy pálinkáspohárban? Ki gondolná, hogy a szeméremcsupaszítás oldhatja egy kommunista kisváros frusztrációit? Pedig a diktatúra idején sokan apró, kézzel fogható örömökbe kapaszkodva evickélnek túl a mindennapokon, akárcsak Papp Sándor Zsigmond első regényének hősei, akik esendőségükkel, kiszolgáltatottságukkal, infantilis vágyaikkal mind-mind a néhai diktátor gyermekei. Egy babaházban élnek a Törekvés utcában, és körülöttük mindenütt ott feszül Ceauşescu üvegburája. Szerelem, felvonulás, árulás és félelem az életük, melyben a mindent és a semmit csupán egy hajszál választja el egymástól egy rosszkor elhangzó mondat, véletlen baleset vagy egy titkosszolga kedélyváltozása. A regény felkavaróan, de vigasztaló humorral mesél Románia rendszerváltás előtti és azt követő időszakáról. Szereplői, akiken átgyalogol a történelem, hús-vér figurák, akik a történet végére jutva kivétel nélkül rokonaink és barátaink lesznek. Az ő életük is, Kertész Imre szavaival, valakinek szóló élet, és ennyiben s csakis ennyiben értelmes élet, ha magát az élet értelmét különben teljes homály borítja is.

Miloš Crnjanski - London ​regénye
Egy ​jelentős jugoszláv író vallomása ez a regény az emigránsok sorsáról, az idegen környezetben talaját vesztett ember testi-lelki megrokkanásáról, sorvasztó, gyilkos magányáról. A szerő, aki a második világháború idején maga is az emigránsok sorsát választotta, és csak több évtizedes hontalanság után tért vissza hazájába, nem közvetlenül a maga élményeiről beszél - egy oroszt választott hőséül, aki a Forradalom győzelme után hagyta el hazáját. Ez a származása révén arisztokrata, de egész magatartásában, minden ízében humanista és demokrata orosz a második világháború után Londonban a legnagyobb nyomor és kétségbeeés közepette végiggondolja az életét, és mert egyre tisztábban kristályosdik ki benne a meggyőződés, hogy végzetes hibát követett el, amikor otthagyta Oroszországot, és mert tudja, hogy az annyira áhított visszatérést emigráns társainak intrikája megakadályozná - levonja tévedésének végső tanulságát. Crnjanski nagy írói leleménnyel és nyelvi bravúrral teremti meg regénye különös atmoszféráját, elemző mélységgel tárja fel egy kivételesen rokonszenves egyéniség vergődését, és hiteles képet ad az újjáéledő Londonról s az emigránsok belső felbomlásáról.

Bret Easton Ellis - Amerikai ​psycho
Irodalmi ​alkotás nagyon ritkán képes olyan világraszóló botrányt kelteni, amilyen az Amerikai Psychót övezte. Kiadók, amelyek már szerződést kötöttek a mű megjelentetésére, és előlegképpen súlyos összegeket fizettek a ki Ellisnek, sorra visszakoztak, és elálltak a publikálástól. Ez a könyv nemegyszer átlépi az elviselhetőség küszöbét. Amit írója a perverzió és az erőszak tombolásáról elgondol és leír, az kívül esik a normális ember felfogóképességének és erkölcsi érzékének határain. Amit azonban ezzel közöl, az értelmezhető és megítélhető: megrendít, felkavar, s könyörtelenül szembesít egy olyan világgal, amelyre - ha mégoly kelletlenül is - ráismerünk. A regény főalakja Pat Bateman, huszonhat éves yuppie a Wall Streetről; intelligens, jóképű, elegáns és gazdag fiatalember. Lételeme a csillogó felszín: a legdivatosabb és legdrágább holmikban jár, a legfelkapottabb éttermekben vacsorázik barátaival és soros barátnőivel, ízlése ételben-italban főúri, fényűző lakása tömve a csúcstechnológiát képviselő szórakoztató-elektronikai szerkentyűkkel, véleménye a zenétől a politikáig mindenről naprakész. De Bateman valójában értéket, mértéket nem ismerő pszichopata szörnyeteg, aki a belsejében tátongó űrtől szexorgiákkal, egyre rafináltabb kéjgyilkosságokkal, sőt kannibalizmussal igyekszik menekülni - mindhiába. A nyolcvanas évek második fele óta nemzedékének legjelentősebb írójaként számon tartott Bret Easton Ellis könyvének lapjain az amerikai álom helyébe lidérces rémálom lép: az Amerikai Psycho egy irányt vesztett, erőszakban tobzódó, anyagiasságba fulladó kultúra egyöntetűen sötét, kiutat nem mutató, döbbenetes erejű látomása.

Umberto Eco - A ​prágai temető
A ​középkori és ezoterikus, a barokk és a pikareszk, és végül a képregényes Eco után itt a legújabb: a XIX. századias kalandregényt író Eco. A prágai temetőnek már a mozgalmas metszetekkel illusztrált lapjai is Dumas-t, sőt Eugene Sue-t idézik. Főszereplője és egyik elbeszélője egy fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző és merényleteket szervez, befolyásolva kontinensünk valóságos történelmének és politikájának menetét. Simone Simonini a képzelet szülötte, de nagyon is valószerű gazember; és bár a kor valamennyi, később nagy karriert befutó hamisítványához csak a regényes képzelet szerint van köze, a hamisítványok (el egészen a közvetve milliók értelmetlen halálát okozó Cion bölcseinek jegyzőkönyvéig), a tényekkel és az összes többi szereplővel együtt, sajnos mind igaziak. Az olasz Risorgimentótól a párizsi Kommünig, a 48-as forradalmaktól a Dreyfus-perig és a századfordulóig záporozó tényeket Eco a könyv végén egy részletes időrendi táblázatban hozza összefüggésbe a regény történéseivel. Ez jól jön, mert A prágai temető csupa időjáték: a memóriazavarral küszködő Simonini, illetve titokzatos alteregója, egy Dalla Piccola nevű abbé négykezes naplója (melyet néha ,,az Elbeszélő" is kommentál) megannyi flash-back segítségével eleveníti fel a múlt eseményeit, fényt derítve, de csak legvégül, persze, a kettejük kapcsolatának hátborzongató titkára is.

Milorad Pavić - Kazár ​szótár
A _Kazár ​szótár_t úgy is lehet olvasni, "mint minden olyan kis nép metaforáját, melynek sorsát magasabb erők harca határozza meg - írta Pavić a regényéről. - A kis népek, mint mi, a szerbek, mindig idegen ideológiák fenyegetése alatt élnek." A lexikonformában megírt regény a kazárok történetét meséli el, amely a hetedik-nyolcadik század körül nem is volt olyan kis nép; jókora birodalmat építettek ki a Kaukázus környékén, ahol valamikor, ki tudja, mennyi ideig, az ősmagyarok is velük együtt éltek - legalábbis egy részük (akik talán szintén felvették a zsidó vallást). A kazároknak három vallás, a kereszténység, az iszlám és a judaizmus között kellett választaniuk - s e választás történetét meséli el Pavić a maga ravasz módján, három kitalált könyv anyagát összedolgozva, egymásra vetítve, s egyben új mitológiát kidolgozva, amelyben az egyébként alig-alig kibogozható történelmi tények az író fantáziájából származó alakokkal, történetekkel, népi és vallási hagyományokkal keverednek. A _Kazár szótár_ 1984-ben jelent meg, s azóta is a modern irodalom olyan klasszikusának számít, mint, mondjuk, _A rózsa neve_ Umberto Ecótól. Olvasása különleges élmény: egyszerre merülhetünk a történelem mélyére és egy különleges látásmódú író fantáziájának sejtelmes virtuális valóságába.

Tar Sándor - A ​mi utcánk
"Valami ​lehet a levegőben mostanában, vagy csak a hőség teszi, érzi ember, állat, hogy valami nincs rendben. Dorogi lova, a Palkó például úgy issza a sört újabban, hogy felemeli a farkát közben. Mérő Lajos pedig a műfogát vesztette el valahol, de a sört ugyanúgy issza, talán kicsit kevesebbet, vagy csak Esztike, a pultos nem húz neki annyi vonást. Lajost valaki fejbe vágta egy fülledt, zavart éjszakán... Akkor tűnt el az az adonyi alak is, aki hozott patkánnyal rágcsálót irtott, és kedvelte, ha pofozzák. Azóta valami vibrál a levegőben." "Magyarországon megsokasodtak az 'írók'. Ezzel arányosan csökkent az írást tudók száma. Tar Sándor ezen kivételes kevesek közé tartozik." - Petri György "Tar Sándor 'ott' maradt, ahonnan a pályatársak lassanként kivonultak. Ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában." - Bodor Ádám

Herta Müller - Lélegzethinta
Leo ​Auberg nagyszebeni kamaszfiú még nem tudja, mit jelent, ha valakit elvisznek az oroszok. Egyet akar csupán: minél messzebb utazni a kisvárosból, ahol, úgy tűnik, mindenki az ő homoerotikus kalandjait figyeli. Öt évet tölt egy kelet-ukrajnai láger poklában. Megismeri az éhséget és a tetveket, megtanul szenet lapátolni és koldulni. Megérti a kegyetlenség és a jóság bonyolult egyensúlyát. És megtapasztalja a lágerboldogságot. Leo Auberg Köves Gyuri német testvére a Sorstalanság ikerkönyvében. A Lélegzethinta a Nobel-díjas német írónő, Herta Müller megrázó, költői erejű és dokumentum-hitelességű regénye. Herta Müller 1953-ban született a bánáti Niczkyfalván, Romániában. 1987 óta Berlinben él. Műveiért számos német és nemzetközi díjjal tüntették ki. 2009-ben Nobel-díjat kapott. Lélegzethinta című regényét Oskar Pastior késő-dadaista költővel együtt tervezte megírni. Pastior a saját lágerélményeit osztotta meg vele, de 2006-ban bekövetkezett halála véget vetett a közös munkának. Herta Müller a jegyzetek felhasználásával, egyedül írta meg a regényt, amely óriási visszhangot váltott ki hazájában és külföldön. A könyv hozzájárul annak az évtizedekig elhallgatott traumának a feldolgozásához, amelyet a német polgári lakosság élt át a második világháború után.

Anthony Burgess - Gépnarancs
A ​Gépnarancs 1962-ben látott napvilágot, s azóta mit sem veszített aktualitásából. Nemcsak mert cselekménye a pontosan meg nem határozott jövőben játszódik, hanem mert Burgess írói képzelete és nyelvteremtő zsenialitása a napi politikánál is, a múló irodalmi divatoknál is időtállóbb. Ezt az antiutópista történetet egy tizenéves bandavezér, a jókedvvel kegyetlenkedő, ugyanakkor igen éles elméjű és a klasszikus zene iránt rajongó Alex mondja el, a maga egyéni, orosz eredetű szavakkal megtűzdelt szlengjén. Az ő egyszerre taszító és vonzó személyiségén keresztül kapunk képet az alattvalóira gondolattalan, gépies konformitást kényszerítő Államról, amely a fiatalok számára életformává vált erőszak visszaszorítására az "agymosástól" sem riad vissza - holott ez az erőszak paradox módon már a méltóság megőrzésének egyetlen eszköze, amikor az állati ösztönöknek kell eluralkodniuk a tudaton, hogy az ember legalább az embertelenségben ember maradhasson.

Márton László - A ​mennyország három csepp vére
Károlyi ​Sándor ebben a pillanatban irigyelte az ismeretlen szörnyeteget, Menandert, aki a páratlanul szépséges török fogolykisasszony történetét létrehozta, és vele együtt magát a fogolykisasszonyt és a fogságot is! Bezzeg ez a Menander azt csinálhat képzelete szülöttével, ami jólesik neki; mint a földesúr, aki tetszése szerint megcirógathatja vagy felrúghatja kedvenc vadászebét, hacsak a szegény kutya végelgyengülésben el nem nyúlik a szalmán. Igen ám, de a kutya lényegében ugyanaz a kutya marad. Ellenben a páratlanul szépséges török fogolykisasszony minduntalan átalakul: fejezetről fejezetre valaki más lesz, majd megint más... Mindene változik, csak a fogsága és a szépsége változatlan.

Ingmar Bergman - Fanny ​és Alexander
Idő: ​a század első évtizede, a helyszín: egy a többitől semmiben sem különböző, álmos svéd kisváros. A jeles tradíciókat őrző és tovább nemesítő színház igazgatója, Oscar Ekdahl hirtelen meghal, maga után hagyva feleségét, a gyönyörű, kitűnő színésznőt, Emilie-t, s három gyermekét, Amandát, Alexandert és Fannyt. Ekkor lép be életükbe a világról és erkölcsről vallott elveit merev kegyetlenséggel élő és alkalmazó Edvard Vergérus püspök, akihez Emilie feleségül megy. A tízéves Alexander és a nyolcéves Fanny sorsa egyszeriben lidércnyomásos fordulatot vesz: gyermekvállaikra iszonyú teherként nehezedik a püspök-gyám embertelen morális terrorja, amely alól csak egy rémtörténetbe illő kifejlet menekíti meg őket... Ingmar Bergman, korunk egyik legnagyobb filmrendezője írónak is kiváló. Az Oscar-díjas film alapanyagául szolgáló forgatókönyv megrendítő olvasmány, önmagában is megálló pompás irodalmi alkotás. A filmet Magyarországon is bemutatják.

Jonathan Franzen - Javítások
Jonathan ​Franzen a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb sztárja és fenegyereke, az író, aki kikosarazta Oprah Winfreyt, amikor az szerette volna meghívni országos nézettségű Könyvklubjába, és aki még képregényekben és a Simpson család egyik epizódjában is szerepel. Ellentmondásos, tőrőlmetszett értelmiségi figura – az a fajta, aki nem húzódik vissza elefántcsonttornyába, hanem érzékenyen reagál korának jelenségeire, és a nagy társadalmi, globális mozgásokat nemcsak elméleti összefüggéseikben látja, de regényíróként beépíti szereplőinek legapróbb rezdüléseibe is. 2001-ben megjelent regénye, a Javítások, Franzen eddigi legsikeresebb és a kritika által is legméltatottabb műve. Akárcsak az Európa Könyvkiadónál korábban megjelent Szabadság, ez is családregény – az amerikai módra szétszóródott, diszfunkcionális Lambert család regénye, amelynek tagjai különféle életstratégiákkal kísérleteznek és élethazugságokkal küszködnek; különféle módszerekkel próbálkoznak életük – és úgy általában a dolgok – megjavítására. A regény egyik középponti szála Enid Lambert küzdelme, hogy – csellel, könyörgéssel vagy zsarolással – elérje, hogy a család még egyszer, utoljára összegyűljön a szülői házban karácsonyozni. Még egyszer, utoljára, mielőtt férje, a Parkinson-kóros Alfred elveszíti kommunikációképessége maradékát. A gyerekek – a nős férfiakhoz és feleségeikhez vonzódó sztárszakács Denise, az előítéletekkel és depresszióval küzdő családapa, Gary és a család fekete báránya, a reménybeli forgatókönyvíró Chip – különféle viszontagságok után végül meg is jelennek a közép-nyugati kisvárosban, St. Jude-ban, hogy a sok hazudozás és menekülés után immár összezárva, egymás szemének tükrében egy-egy pillanatra felvillantsák igazi arcukat.

Esze Dóra - Bodzagőz
"...a ​bodzatea pedig színtiszta kőleves volt, semmi más, annyira szimpla, hogy arra már rá sem lehet jönni, Felícia egyetlen mondattal adta át a boltba özönlő rengeteg kisírt szemű, napszemüveget öltött, nyáron is kardigánt viselő, megkövesedett tekintetű, visszeres lábát alig vonszoló, hézagos fogsorú, alkoholban áztatott arcú, nemfájsemmimcsakmindenem-homlokú, sérült dobhártyájú, fekélyes gyomrú, már minden ordításra közönyös, égési sebeket takargató, válókereset visszavonásába veréssel belezsarolt asszonynak, aki nyugati sorstársaival ellentétben ugyan hiába menne vissza a villámgyors menekülés miatt otthagyott gyermekeiért egy rendőrrel, nálunk többnyire még a szolgáló és védő egyenruhás alkalmazottak sincsenek azzal tisztában, ez az életforma bűncselekmény..."

Bartók Imre - Fém
A ​szerző nevelési regényében egy beteg és orvosa viszonya, a gyógyulási folyamat áll központban. A kötetet olvasva azonban eldönthetetlen, hogy álom, hasadt tudat vagy a regény valósága szüli-e a skizofrén pszichiáter alakjait. Azt vesszük észre, hogy nevelődés helyett sokkal inkább az álom és a terápia körül kialakuló szövegháló, az alatta és felette nyíló, hátborzongató,mályvaszínű világ az, ami meghatározó, s az ez körül burjánzó nyelv.

Pedro Juan Gutiérrez - Piszkos ​havannai trilógia
Ha ​az ember feje felett ciklonok vonulnak, és lába alatt feneketlen szakadék tátong, ha minden összeomlani látszik, célja csak egy lehet: túlélni valahogyan. Pedro Juan egy régi bérház tetején lakik, Havannában. Körülötte jó ideje a feje tetejére készül állni a világ, de legalább van rálátása a dolgokra - szó szerint és képletesen is -, a városra és lakóira, az alant zajló életre. A helyszín tehát Kuba, a 90-es évek. A Szovjetunió összeomlása után éhínség, munkanélküliség, nyomor tombol a "kommunista paradicsomban", de mindezek mellett és mindennek dacára boldogságot csempész a szívekbe a féktelen vigasság és a túláradó, fülledt erotika. Hiszen másként talán túl sem lehetne élni. Az egyik percben Pedro Juan nyakig süpped a mocsokba, a másikban latin zene, rum, marihuána és milliónyi nő illata repíti távol az átpolitizálódott hétköznapoktól.

Elie Wiesel - A ​Sonderberg-ügy
Werner ​Sonderberg, az Egyesült Állomokban élő fiatal, német egyetemista kirándulni indul nála vendégeskedő, idős nagybátyjával az Adirondacks-hegységbe. A fiú egyedül tér vissza a túráról, majd később egy szikla tövében megtalálják a nagybácsi összeroncsolódott holttestét. A gyilkossággal megvádolt Sonderberg végig azt vallja, hogy "bűnös... és ártatlan" egyszerre. Yedidyah-ban, a színházi kritikusban, aki főszerkesztője parancsára tudósít az ügyről, a különös eset kínos gondolatokat ébreszt. Úgy érzi, mintha saját sorsa lenne a tét. Azt gyanítja, hogy egy családi titokba ütközött, és nyomozni kezd a múltja után. Életében a New York-i színházi világ vidám könnyedségét az európai tragédia keserűsége váltja fel. Végül hipnózis segítségével sikerül feleleveníti kisgyermekkori emlékeit, és ettől kezdve meg kel tanulnia együtt élni a történtekkel, "amelyek az idők végezetéig szégyenkezésre késztetik majd az emberiséget".