Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


szadrienn
5.0/5

Gyönyörű ​regény az idegenbe szakadásról, a gyökértelenségről, az útkeresésről, a fel-feltámadó honvágyról egy magyar család történetén keresztül, akik az 1920-as évek Párizsában próbálnak új életet kezdeni. Velük együtt számtalan nemzet politikai emigránsai, megélhetési bevándorlói találnak itt menedéket, találkozhatunk orosz, olasz és spanyol arisztokratákkal, politikusokkal, de finnekkel, litvánokkal és görögökkel is. Mindannyiukat összekovácsolja a közös sors, a közös hontalanság, bármennyire különböznek is, megható módon összetartanak és egyengetik egymás útját.
Az írásmód eredeti, igényes és érzékeny, a sorok között ott bujkál a halk melankólia. A hitelesség megkérdőjelezhetetlen, a szerző saját élményeiből, tapasztalataiból merít, amikor ezt a speciális élethelyzetet ábrázolja, talán ezért is hat ennyire elevenen, magával ragadóan az olvasóra.
A fiatal szereplőknek látszólag megadatik a szerelem és a karrier lehetősége, sorsukat azonban sokkal inkább a kívülállás és a kirekesztettség determinálja, és csak kevesek számára lehetséges a boldog és kiteljesedett élet. Földes Jolán így ír erről:
“Valószínűleg mindig is ez volt az arány elszármazottak, számkivetettek, emigránsok között, ez volt az arány, és mindörökké ez is marad. Egy-kettő sátrat ver az idegen földön. A többiek? Elmúlnak, lassan és nyomtalanul.”


gesztenye63
4.0/5

Rue ​du Chat qui Péche
Tök jól hangzik, de jó lenne tudni szépen kiejteni, meg aztán érteni is, hogy mit hablatyolok össze magamban.
Szóval, valami ilyesmiről van itt szó számomra. Jól hangzik, tehát hangulata van, no meg aztán érteni is kell, vagyis a helyén kezelni #(nem kifejezetten a francia szavakat, hanem)# ezt a regényt, ami a magyar nőirodalom #(merthogy itten bizony muszáj vagyok használni ezt a nemszeretem címkéző-skatulyázó meghatározást)# egyik ikonikus darabja.
Évszázaddal ezelőtti emigráns mese, ami már közel száz éve íródott. A mai olvasó szemével talán nem elég korszerű, nem igazán feszes, nem különösebben odamondogatós, hatalom pofájába üvöltős. Azonban helyén kezelve ezt a korszakot és szituációt, ez a regény egy igazán kerek, #(számomra a romantikus jegyekben kissé túltengő, de mindenképpen szépen megkomponált)# történet. Mese két, idegenben újra próbáló fiatal lánnyal a fókuszban és számos színes-színtelen karakterszerepet játszó hímmel a háttérben, akik halkan tercelnek a romantikus pesti _sanzon_ból, néha megbicsakló, de amúgy szépen szóló párizsi _chanson_ná formálódó összhangzat alá.

Talán nem meglepő, hogy kicsi gyermekkorom békésebb témájú remarque-jait idézi.
Jó szórakozás, kellemes felüdülés, semmivel nem több.


Ottilia
5.0/5

Milyen ​kár, hogy Földes Jolán és munkássága eddig kimaradt az életemből! @szadrienn értékelése keltette fel a figyelmemet a mű iránt, amit ezúton köszönök, ugyanis maradandó élményt nyújtott.

Remek író, színvonalas, komoly irodalmi értékkel bíró alkotás, saját tapasztalatokra épülő, történelmi hitelességű tartalom. A regény a huszadik század elején, elsősorban Párizsban játszódik, az ott élő, számos országból érkező, megélhetési bevándorlókról, politikai emigránsokról szól, főszerepben egy magyar családdal. Jól kidolgozott, szerethető karakterek, a legváltozatosabb múlttal és jellemvonásokkal.

Hamar beszippantott, és aztán nem is engedett egészen a végéig. Teljesen ráhangolódtam, úgy éreztem, mintha részese lennék. Könnyed stílusban olvashattam megrendítő, fájdalmas dolgokról, elsősorban az idegenbe szakadt emberek hétköznapi életről, a gyökértelenségről, a honvágyról, a kirekesztettségről, az összetartásról, a túlélésért való küzdelemről, és persze időnként sikerekről is.

Számomra új információkat is hordozott, történelmi ismereteim ebben a témában nem elég elmélyültek. Időszerűségére ösztönösen ráéreztem, mert azért ma is van aktualitása bőven. Számos honfitársunk keresi külföldön a boldogulás útját, és a sokak számára már szitokszóként funkcionáló megélhetési bevándorlás tekintetében akár érzékenyítő olvasmány is lehetne.


SteelCurtain
5.0/5

Túl ​azon, hogy alig néhány sor után rabul ejti az olvasót, túl azon, hogy könnyed, csevegő stílusban mesél torokszorító dolgokról, s túl azon, hogy kezünkbe ragad, letehetetlenné válik, képtelenség észrevétlenül elosonni a regény világa, s korunk mérsékelten dicsőségteljes produktuma, a migráció között mutatkozó kísérteties hasonlóságok között.
Mert ami a befogadó – vagy éppen be nem fogadó – szempontjából migráció, az a másik oldalról nézve emigráció. Aki kényszerből elhagyja a hazáját – én a szegénységet is kényszerítő erőnek tartom – annak cselekedetét akár gazdasági, akár politikai okok motiválják, emigrál. Az emigráns a politika és a média számára zavarba ejtő kifejezés. Használata mindaddig kétélű, míg az emigráns át nem alakul migránssá. Onnan kezdve azonban remekül helyettesítheti az évezredes biztonsági szelepet, a zsidót, akit remekül lehetett általános bűnbakként használni, megrugdosni, leköpni, agyonverni, mert senki sem kelt védelmükre. Ha meg éppen jól alakult minden, megvolt az a megnyugtató tudat, hogy ha ismét rosszra fordulnak a dolgok, újra elő lehet venni őket, és ismét elkövetni ellenük minden elképzelhető gazságot. Mert egy hierarchikus rendszerben feltétlenül szükség van egy általános bűnbakra, melyre rá lehet tolni a rendszer és az éppen aktuális hatalom teljes tehetetlenségét.
A két világháború közötti Franciaországban szinte minden náció képviseltette magát az akkori migránsok között. Magyarok is voltak szép számmal, akárcsak a regénybeli Barabás család. Nem politikai menekültek, hanem dolgozó emberek, akik a jobb élet reményében vágtak neki az ismeretlennek. Zavarodottan próbálnak megállapodni idegen környezetben, fura emberek között, miközben a franciák épp az ő barbár szokásaikon szörnyülködnek. Például azon, hogy elemista gyerekeiknek az iskolába a tízóraihoz nem csomagolnak bort is. Példátlan hiányosság! De hát mit is lehet várni ezektől a balkániaktól? S ha Budapesten néhány „úriember” frankot hamisít, akkor Párizsban természetesen minden magyar munkást elbocsátanak. Elvégre mégiscsak kezdeni kell valamit ezekkel a magyarokkal! S miközben maguk is napi gondokkal küzdenek, szerves részeivé válnak egy rendkívül fura emigráns asztaltársaságnak, ahol spanyol anarchisták és orosz arisztokraták ülnek békés egyetértésben egymás mellett.
Ki hinné, hogy 82 éve adták ki először ezt a regényt? Most is időszerű.


bagie
5.0/5

Pár ​napja fejeztem be a könyvet, és azóta gondolkodom, hogy milyen értékelést is írjak róla.
Az 5 csillag nem volt vitás, mert nagyon elkapott a hangulata, bele tudtam élni magam a történetbe, ott voltam a szereplőkkel a párizsi helyszíneken.
Nagyon sokat gondolkodtam olvasás közben és azóta is azon, hogy ~80 évvel korábban megírt könyv mennyire aktuális (színezetű) a mostani állapotokkal, amikor a kivándorlás, külföldön próbálkozás ismét megélhetési lehetőség a magyar emberek nagy részénél.

A történetben egy magyar család emigrál Párizsba, és próbál megélni, és a teljes család szemszögéből megismerhetjük az új életet. Tetszett, hogy Párizsnak nem a csillogó, csili-vili részébe vezet a könyv, hanem egy szűk, kis utcába (google mapsen is megnéztem :)) amely a sötétségével , sejtelmességével romantikus bájt ad a kalandnak.
A magyar munkáscsalád és a mellettük élő egyéb országokból emigráló emberek egymást segítve, olykor vitatkozva próbálnak talpon maradni a 20-as évek Párizsában.
Valójában a regényben nagy cselekmény nincs, a próbálkozások, az élet a Barabás család tagjainak szemszögéből van elmesélve: a két kisebb gyerek (Klári és Jani) francia iskolába járva, teljesen tud asszimilálódni a francia életbe, orvos illetve mérnök válik belőlük, akiket a honvágy már felnőtt életükben is sem húz vissza Magyarországra.
A szülőkben benne marad a honvágy életük végéig, keresik a legjobb megoldást mindig a családnak, de a legjobb, hogy együtt maradnak, a rövid kitérők után, a “mindegy hol, csak együtt legyünk” érzés győz.
A főszereplő Annus, aki a kiköltözéskor már nagy az iskolakezdéshez, tizenévesen háztartást vezet (míg a szülők dolgoznak), később dolgozik, szerelmes lesz / szerelmesek lesznek belé ifjak, de nála úgy éreztem, hogy sosem fogja igazándiból megtalálni a helyét. Ő a klasszikus esete annak a személynek, aki “gyökértelen” marad egész életére, hiszen kicsi (tizenéves) volt még, amikor elhagyta Magyarországot, de idős ahhoz, hogy az új hazába beilleszkedjen… szorítottam neki, ahogyan szorítok sok külföldön élő barátomnak, bár úgy látom, érzem, ők inkább Annusok maradnak örökre.


ziara
4.0/5

A ​kék harisnyás kihívás második fordulója miatt olvastam el, de már régóta tervben volt. Igazából az tetszett benne a legjobban, hogy nem voltak túl nagy történések, de a Barabás család tagjaival és barátaikkal történő apró mozzanatok nagyon jól bemutatják a hazájukat ilyen vagy olyan okból elhagyók életét. A gyökértelenség regénye. Örülök, hogy elolvastam.


Mennyi ​emlék és sztori jutott eszembe olvasás közben és utána, mikor a kádban gondolkoztam a könyvön, hisz 1986-ban 18 hónapig laktunk egy menekült panzióban, Bécstöl 70 km-re. Régebben sokat jártam arra kerékpárral, de már évek óta nem megyek, mert oda jobb kondi kell, sok benne a szint. Talán jövöre, ha kicsit felszívom magam, megint megnézem a volt panziónkat, amit azóta átalakítottak luxus apartman lakásokká.
Le kéne írni pár sztorit, mielött megint elfelejtem. :))

“Valószínűleg mindig is ez volt az arány elszármazottak, számkivetettek, emigránsok között, ez volt az arány, és mindörökké ez is marad. Egy-kettő sátrat ver az idegen földön. A többiek? Elmúlnak, lassan és nyomtalanul.”

Szerintem ez így hülyeség, mert aki sátrat ver az is elmúlik, nem?


Habók
5.0/5

Emigránsélet ​Párizsban a húszas-harmincas években. Barabásék látszólag sínen vannak. A szülőknek van állásuk – ha idegenként kevesebbet is keresnek, mint a franciák, a gyerekek tanulhatnak, társakat, barátokat is találnak, habár mind hozzájuk hasonlóan idegen – sőt, ellentétben a politikai emigránsokkal, ők bármikor haza is mehetnek. De ez csak látszat. Ők mindig kívülállók maradnak, idegenek, És az ő életük borul fel percek alatt a frankhamisítástól, Jankavölgytől. És lehet megint új életet kezdeni Dél-Amerikában – vagy éppen itthon. De már nem sikerül. Mert ott nehéz, de máshol (sőt itthon sem) jó. Marad a már megszokott párizsi élet, reménytelenül, gyökértelenül, de nyugalomban, apró örömökkel. (És az ember elgondolkodik – hogy is van most a mostani emigránsokkal??)


szucsiani
5.0/5

Földes ​Jolán 1936-ban írta a ezt a regényt de úgy érzem sok gondolata ma is aktuális.
A Barabás család 1920-ban három gyerekkel indul útnak Párizsba, azt remélve, hogy a szorgalmas munkájuknak köszönhetően anyagilag rendeződik az életük.
Nem terveznek hosszú évekig ott maradni, ezért először csak egy emigránsok lakta szállón élnek. Sokféle nemzetiségű ember lakik ezen a helyen, s valamennyien ideiglenesnek tervezik a párizsi életüket. Segítik, támogatják egymást, összetartja őket az idegenlét, a hontalanság érzése. Másfél évtizedig követjük a család sorsát, részesei vagyunk a mindennapi életüknek, látjuk a nehézségeiket, hiába szorgalmasak és és jó munkaerők, a francia társadalom mégsem fogadja be őket, kívül állóak, idegenek maradnak. Mindig jön olyan politikai helyzet, amikor aktuális hangulat ellenséges a bevándorlókkal szemben.
Szomorkás hangulatú, érzékeny korrajz, szerethető, szimpatikus szereplőkkel.
Kíváncsi lennék, hogyan íródna a regény egy mai kivándorló szemszögéből.


Kedves ​és elgondolkodtató történet egy magyar emigráns családról, ami valahogy érdekesen időszerű kérdéseket vet fel az olvasóban: a menni vagy maradni, a hontalanság, az otthon, a barátságok és az idegenség kérdéseit.
Üdítő volt olvasni ezeket a mondatszerű mondatokat még a régies helyesírás ellenére is. Párizs pedig, ki gondolta volna, örök nosztalgia, pedig alig töltöttem ott pár napot.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
4.7/5

Statisztika

13.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók