Negyven évvel ezelőtt jelent meg a Kozmosz Fantasztikus Könyvek első darabja. A sorozat később nevet váltott, a szerkesztői által összeállított magazin után Galaktika Fantasztikus Könyvekre keresztelték át. Bárhogy hívták is azonban, mindig egyazon cél vezérelte: a hazai és külföldi SF legjavát megismertetni az olvasókkal. A fantasztikus irodalom klasszikusai és legfrissebb irányzatai is bemutatkozhattak lapjain, a legfőbb szerkesztési elv pedig a sorozat tarkaságát, sokoldalúságát és az értékek közvetítését tartotta szem előtt.
Az eltelt negyven esztendő alatt 199 kötetünk jelent meg, és most, hogy e kerek számról méltóképpen emlékezzünk meg, kétszázadikként egy antológiát állítottunk össze olyan szerzők elbeszéléseiből, akik fontos szerepet játszottak-játszanak szerkesztőségünk életében. Húsz írás, amelyek most jelennek meg először magyarul nyomtatásban. Jó szórakozást, ünnepeljük együtt olvasással az elmúlt negyven évet, és az előttünk álló, egyelőre csak az SF-írók által ismert jövőt!
Isaac Asimov / Nemere István / E. C. Tubb / Kasztovszky Béla / Arkagyij és Borisz Sztrugackij / Kánai András / Robert Silverberg / Michael T. Cricket / Mike Resnick / László Zoltán / Ted Chiang / Takács Boglárka / Jean-Claude Dunyach / Somlai Nóra / Elisabetta Vernie/ Antal József / Szergej Lukjanyenko / Szélesi Sándor / Gustavo Valente / F. Tóth Benedek / Jonathan Lethem / Galántai Zoltán / Robert Charles Wilson / Tom Anderson
Kapcsolódó könyvek
Arthur C. Clarke - Az őrszem
....kissé késő azon tűnődnöm, miért váltam íróvá, vagy azon törnöm a fejem, kínálkozott-e valaha igazi választási lehetőségem. Ezt valószínűleg a génjeim határozzák meg ugyanúgy, mint a szemem színét vagy a fejem formáját. De hogy miféle író lettem, más kérdés: gyanúm szerint ebben a véletlen és a környezet játszott egyaránt döntő szerepet...
...Egy régebbi évszázadban valószínűleg a tengerről írtam volna történeteket. De olyan korban születtem, amikor az ember először kezdte komolyan fontolgatni, hogy elhagyhatja bolygóbölcsőjét, így az én képzeletem is a világűr felé indult kalandozásra...
Ismeretlen szerző - Galaktika 160.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - MetaGalaktika 10.
A kínai irodalmat, évezredes hagyományai ellenére, alig ismerjük. Elenyészően kevés mű jelent meg eddig magyar fordításban, pedig Ázsiának ez az egyre inkább meghatározó nagyhatalma nem szűkölködik világszínvonalú szerzőkben sem.
A 21. század hajnalán, amikor Kína immár az űrbe is kilépett, joggal tehetjük föl magunknak a kérdést: vajon hogyan képzelik el ők a jövőt? Milyen szerepet szánnak hazájuknak, kultúrájuknak a csillagok között – és a földi mindennapokban?
Kötetünk 14 elbeszélést tartalmaz a legelismertebb kínai íróktól, valamint néhány cikket, melyek bepillantást engednek ebbe az egzotikus világba, ahol a rohamléptekkel fejlődő tudomány, technika és gazdaság együtt él a legősibb vallásokkal, s a szórakozásnak még politikai eszmék szabnak korlátokat.
Ismeretlen szerző - Galaktika 252.
Galaktika 252, a Galaktika 2011. márciusi lapszáma
A Galaktika magazin márciusi számában új folytatásos kisregény indul, az izraeli Lavie Tidhar „Héberpunk”-ja. Ez az igazi kuriózumnak számító írás a héber misztikumot ötvözi a 20. század első felének népszerű noir krimijeivel. A hónap központi tudományos témája a szaporodó űrszemét egyre növekvő veszélyeit taglalja, illetve a megoldásra keres alternatívákat.
C. J. Cherryh két rövidke novellájában az értelem egymástól legtávolabb álló fajtáit vizsgálja. Mayer István „Offliniá”-ja egy, a terrorfenyegetés miatt begubózott, diktatórikus Európai Uniót vizionál. Cordwainer Smith a Vénuszt meghódító kínaiakról ír, míg Lőrinczy Judit egy szélsőségesen idegenbe szakadt nő életébe enged bepillantást. Visszatér Szőrplusz és Darger, Michael Swanwick két javíthatatlan bajkeverője is, akik a jövő radikálisan megváltozott Földjét járják és döntik romba szisztematikusan. A havi retro Matulay Sándor „Telefonvicc”-e, amelyben néhány téves kapcsolás fenekestül fölforgatja a főhős életét.
Az interjú az aktuális folytatásos kisregény szerzőjét, Lavie Tidhart szólaltatja meg, a játékrovat a „Killzone 3”-at mutatja be, a filmajánló a központi témára reflektálva az űrszemét filmes előfordulásai között tallózik. Az Intelligens dizájn különös szuperhősökkel ismertet meg, a tudományos hírek között pedig olvasható még cikk egy retro iPhone-kiegészítőről, az alvásvizsgálat otthoni eszközéről és egy praktikus, organikus formatervezésű kerékpárról.
Isaac Asimov - Robottörténetek I-II.
A gyűjteményben valamennyi robottörténet szerepel, amelyet a világhírű író 1940 és 1976 között írt. Harmincegy novella - összehasonlításul: az Én, a robot című válogatás mindössze kilenc robottörténetet tartalmazott. Az Alapítvány és Birodalom sorozat legújabb darabja tehát huszonkét, magyar nyelven eddig még meg nem jelent novellával lepi meg a sci-fi és Asimov kedvelőit. Jelen kiadásunk így a szerzőnek a robotjövőről alkotott teljes vízióját mutatja be.
Ismeretlen szerző - Galaktika 254.
A Galaktika magazin májusi számában folytatódik az izraeli Lavie Tidhar folytatásos kisregénye, a „Héberpunk”. Ez az igazi kuriózumnak számító írás a héber misztikumot ötvözi a 20. század első felének népszerű noir krimijeivel. A hónap központi tudományos témája arra a kérdésre keresi a választ, mikortól lesz a szélesebb tömegek számára is elérhető egy nyaralás a világűrben.
A novellák egy része is a világűrrel foglalkozik: Robert Willey álnév alatt a világhírű rakétatudós, Willy Ley mesél egy idegen inváziós kísérletről, Erneszt Marinyin egy idegen bolygó rendkívül egzotikus civilizációjába enged bepillantást, Vittorio Curtoni pedig olyan emberekről ír, akik megpróbálnak alkalmazkodni egy távoli világ nem mindennapi körülményeihez.
Hozzánk közelebbi témák lebegnek a két magyar szerző, Moskát Anita és Kis Zoltán szeme előtt: előbbi hőse egy vallási szekta leleplezésén fáradozik, utóbbiban pedig egy egyszerű komputervírus-támadás vezet egészen bizarr helyzetekhez. A havi retro Brian W. Aldiss elbeszélése a fejlődés pusztító erejéről.
Az interjú a hazánkban járt Robert J. Sawyert szólaltatja meg, a Nebula-díjas LÉLEKHULLÁM és a FLASHFORWARD szerzőjét. A játékrovat a legújabb „LEGO Star Wars”-ot mutatja be, a filmajánló a Titanic Filmfesztivál fantasztikus darabjairól, valamint a „Trónok harca” című új HBO-sorozatról számol be, a tudományos hírek között pedig olvasható még cikk egy futurisztikus kompakt konyháról és a játékelmélet alkalmazhatóságáról a biztonságtechnikában.
Dmitry Glukhovsky - Metró 2033
2033.
Az egész világ romokban hever.
Az emberiség majdnem teljesen elpusztult.
Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg - a Föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagutakban sötétség honol, és borzalom fészkel.
Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget.
Philip K. Dick - Már megint a felfedezők
14 novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől.
„Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott legelőször.”
Terry Gilliam
Ismeretlen szerző - Galaktika 193.
A Galaktika XXVII. évfolyam, 193. számának tartalma (2006. április):
6 Kasztovszky Béla: Nóva Bellatrix (első rész)
16 Játék... és ami az internet mögött van
18 Frank Herbert: Száguldás
24 Környezetszennyezés: a globális veszedelem
32 Fritz Leiber: Jelek a zebrán
36 Vlagyimir Arenyev: Jó hírek
52 Filmajánló
54 Eugie Foster: Minden itt van a fejemben
66 Henry Lion Oldie: Lázár, kelj fel!
76 Szibériai odüsszeia
82 Képregény: Balszerencse (befejező rész)
88 Könyvajánló
90 John Wyndham: Jizzle
Arkagyij és Borisz Sztrugackij - Borisz Sztrugackij - A bíborszínű felhők bolygója
A Hiusz űrhajó-prototípus forradalmasíthatja az űrrepülést, korábban nem is álmodott lehetőségeket nyitva meg az emberiség előtt. Veszélyes első útjára olyan legénység kerestetik, amely minden nehézséggel bátran szembenéz. És összeáll a csapat: Jurkovszkij, Dauge, Krutyikov és Bikov - egyszer majd legendává válnak mindahányan.
A feladat: a fotonhajtóművek bejáratása, valamint a Vénusz bolygó felderítése. Több korábbi expedíció már odaveszett, de az egyik csapat geológusa, Tahmaszib Mehdi még jelentette egy mesésen gazdag nehézfém-lelőhely, az Urán Golkonda felfedezését. A tét tehát nem kicsi: végtelen jólét és maguk a csillagok hullhatnak az emberiség ölébe, amennyiben a Hiusz sikerrel jár. Ha azonban nem... a társadalmi és technikai fejlődés megfeneklik, és a Föld sosem válik galaktikus birodalom központjává.
Arthur C. Clarke - Gentry Lee - A Ráma kertje
A huszonharmadik században a Földet már kétszer meglátogatta egy gigászi, titokzatos robotűrhajó, amely a naprendszer határain túlról érkezett -- és egy sajátunkat messze felülmúló idegen civilizáció technikai fölényének cáfolhatatlan bizonyítéka. Három földi űrhajós a Rámának elkeresztelt űrjármű labirintusszerű belsejében ragadt, ahol minden testi és lelki erejüket össze kell szedniük a túléléshez. A rettenthetetlen utazók csupán tizenkét esztendőnyi repülés után ismerik meg úti céljukat és szembesülnek a legnagyobb kihívással: hogy randevúzniuk kell a Ráma bázisállomással -- és galaktikus otthonuk láthatatlan megtervezőivel. A kozmonauták már hátrahagyták a családjukat, a barátaikat és földi javaikat, hogy új életet kezdjenek. Ám azok a válaszok, amelyek a Rámai csomópontnál várják őket, még nagyobb áldozatokat követelnek tőlük -- feltéve, hogy az emberiség kész megismerni a megdöbbentő igazságot.
Ismeretlen szerző - MetaGalaktika v9.5
A könyv egy egészen újfajta kiadvány, mely azt hivatott bizonyítani, hogy a tudomány és a tudományos-fantasztikum ösztönzőleg képes egymásra hatni. A kötetben a legnevesebb hazai szakértők mondanak véleményt jövőnkről, a legjobb magyar és külföldi hard-SF szerzők elbeszéléseire reagálva.
Ismeretlen szerző - HiperGalaktika 01
A kötet igyekszik felölelni és bemutatni az információs társadalom aktuális üzeneteit, mindegyik témát kétféleképpen dolgozva fel. Egyfelől novellaként, másfelől az információs társadalom tudományának ismereteit összegző, mai álláspontját bemutató népszerűsítő irodalomként.
Ismeretlen szerző - Isten hozott a majomházban!
A Playboy első, 1953-as megjelenésétől fogva szívesen jelentetett meg science fictiont a hasábjain. A képzelet, az újítások és a merészség mindig is a magazin jellemzője volt, tehát nem csoda, hogy oly sok ragyogó írót sikerült megnyernie.
E különleges gyűjteménybe az SF nagymestereinek legprovokatívabb novellái közül válogattunk. A válogatásban szereplő írások a műfaj legkülönbözőbb stílusait és témaköreit képviselik, az aranykortól az új hullámig, a cyberpunktól a virtuális szexig.
Bár a novellák különböznek egymástól, mégis közös bennük az, hogy egytől egyig valódi remekművek, és kétségkívül felejthetetlen élményt ígérnek a kötet olvasói számára.
Ismeretlen szerző - Álmok a jövőről
A sci-fi klasszikusai sorozat második kötetében ugyancsak a műfaj legnagyobb nevei - Ray Bradbury, Arthur C. Clarke, Robert Sheckley, Dimitrij Bekin és mások szerepelnek egy-egy novellával.
Arthur C. Clarke - Szigetek az égben
A fiatal Roy Malcolm egy televíziós vetélkedőn a világ legkáprázatosabb fődíját nyeri el: látogatást tehet az egyik, Föld körül keringő űrállomáson, és bepillantást nyerhet az ott szolgálatot teljesítő legénység életébe, munkájába.
Roy megtapasztalhatja a súlytalanság csodáját, a szkafanderes űrséták lélegzetelállító izgalmát, a bolygónk légkörén kívül töltött mindennapok veszélyeit, sőt még egy filmforgatáson is részt vehet. Azt azonban nem is sejti, hogy e rendkívüli környezetben még rendkívülibb kalandok várnak rá, és mire látogatása véget ér, tapasztalt „űr-rókaként” tér majd haza a Földre.
Az SF Hugo- és Nebula-díjas nagymesterének e korai regénye az olvasók ifjabb korosztályát szólítja meg. Nyaktörő iramú, izgalmas eseményekben bővelkedő története hiteles tudományos adatokra és elméletekre építkezik, és tartalmazza Clarke azóta híressé vált teóriáját is a geostacionárius pályára állított távközlési állomásokról. Kihagyhatatlan alapmű a fantasztikus irodalom szerelmesei számára, de azoknak is ideális, akik csak most kezdik az ismerkedést az SF csodálatos világával.
Arthur C. Clarke - A Mars titka
Az emberiség túljutott az űr meghódításának első korszakán, a Föld körül keringő orbitális állomásokról továbblépett a Naprendszer szomszédos égitestjeire.
Martin Gibson, a sikeres SF-író a Marsra utazik, hogy beszámoljon az ottani kolónia életéről. Megérkezve azonban egyre több furcsasággal szembesül. A telep vezetői, akik eredetileg a hírverés által minél több embernek akartak kedvet csinálni az áttelepüléshez, most titkolózni látszanak. Sem a bolygó, sem az ott élők nem egészen olyanok, amilyennek az író várta őket.
Lehet, hogy a Mars korántsem annyira lakatlan, mint korábban hitték? És vajon miért nyilvánították hirtelenjében karanténná Phobos nevű holdját?
Az SF világszerte legismertebb nagymestere kicsit saját magát, álmait és vágyait írta bele ebbe a korai regényébe, amely döbbenetesen előlegezi meg későbbi munkásságának legmaradandóbb ötleteit, motívumait.
Ismeretlen szerző - MetaGalaktika 1.
ELŐSZÓ
A Metagalaktika válogatás a Galaktika első huszonöt számának elbeszéléseiből, novelláiból. A Galaktika minden eddigi számában közöltünk tudományos ismeretterjesztő cikkeket, és tanulmányokat, vallomásokat, kritikákat a science fiction esztétikai, történeti vagy idológiai kérdéseiről, hiszen tájékoztatni akartuk olvasóinkat, ismertetni akartuk a sci-fi világának minden "kiterjedését". A Metagalaktikából hiányoznak ezek a cikkek, mert olvasnivalót akartunk adni, és nem is elsősorban a Galaktika hűséges olvasóinak, hanem azoknak, akik a tudományos-fantasztikus irodalmat nem szeretik, mert nem ismerik, vagy nem szeretik, mert nem ismerik eléggé.
Ismeretlen szerző - Galaktika 44.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Galaktika 41.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.