A ​Vígszínház története Alapításától ​az államosításig 1896-1949

Magyar Bálint - A ​Nemzeti Színház története a két világháború között
Az ​amerikai filmről nemrégiben megjelent nagy sikerű monográfiája után Magyar Bálint ismét visszatért régóta dédelgetett témájához, a Nemzeti Színház történetének rekonstruálásához. A felszabadulás előtt és után közel másfél évtizeden keresztül volt a színház aktív tagja. A társulat történetét először fennállásának százéves jubileumára, 1937-ben vetette papírra. A felszabadulás után kandidátusi disszertációjában feldolgozta a két világháború közti időszak, majd az újjászülető színház első évtizedének eseményeit. A disszertáció teljes terjedelmében az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Tárában található. Ennek a hatalmas munkának némileg átdolgozott változatát tartja most kezében az olvasó. Magyar Bálint 1910-ben született Budapesten. Az egyetem elvégzése után, 1934-től 1937-ig a Nemzeti Színházban, ezt követően 1945-ig az Operában tevékenykedett. A felszabadulás után a Nemzeti Színház főtitkára lett. 1955-től 1958-ig a Magyar Néphadsereg Színházának igazgatója, majd nyugdíjaztatásáig a Filmtudományi Intézet munkatársa volt. Fontosabb művei: A Nemzeti Színház előtti magyar színészet történetének vázlata (1931); A százéves Nemzeti Színház (1937); A magyar némafilm története I-II. (1966-1967); A svéd film lelke (1968); Az amerikai film (1974).

Surányi J. András - A ​Pesti Broadway
"Színházsor", ​Opera,Operett, Zeneakadémia, vigalmi negyed, szórakoztató zóna, pesti vicc, kabaré... Világörökség... Ez volt a most ismét feléledt pesti Broadway, illetve ahogyan a pesti népnyelv és a szerző is szívesen említi: "a Bródvéj". Az eredetileg "pesti Montmartre"-nak elképzelt negyed végül azzá alakult, amivé lennie kellett. Surányi J. András sajátos, fanyar humorral, a lokálpatrióta szubjektivitásával eleveníti fel a "boldog békeidők", az orfeumok, a magyar kabarék világát, a kávéházak és mulatók metamorfózisát, ahol színházak keletkezése közepett tűntek fel és tűntek el Ernst Lajos, a "kis" Rott, Gustav Mahler, Nagy Endre, Medgyaszay Vilma, Fedák Sári, Ybl Miklós, vagy Carola Cecília és Hölgyzászlóalja, meg a híres Miss Arizona. A kötet bemutatja a múltat s a jelent a szerző briliáns fotóival, illetve eredeti dokumentumokkal, gyűjtők féltve őrzött számolócéduláival, autógrammos fotóival, újságkivágásaival, plakátjaival illusztrálva. A Terézváros történelmébe oltott Bródvéj-sztorin a Zimmerer&Co AG kortalan és elpusztíthatatlan alapítói, a kerület őslakosai kísérik végig az olvasót.

Magyar Bálint - A ​százéves Nemzeti Színház
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Magyar Bálint - Bukásra ​ítélt siker
Ennek ​a könyvnek az írója, ha minden rokonsági kapcsolatot figyelembe veszünk, egyidős a magyar színészettel. Egyik déd-dédnagybátyja, Kempelen Farkas alakította át Várszínházzá II. József császár rendeletére a karmeliták elkobzott templomát 1784-ben - kétszáz évvel ezelőtt. Egy másik, Fáy András nemcsak takarékpénztárat alapított, de egy ideig ugyanennek a Várszínháznak az igazgatója volt. Dédapja, Szemere Bertalan, mielőtt mélyebben merült volna a politikába (mint miniszterelnök uralkodóházat detronizált, a magyar koronát ásta el Orsován, majd borkereskedő lett párizsi emigrációjában), díszletekért utazott Bécsbe a miskolci színház számára. A vásárolt díszletek listája ma is megvan. Egy mostoha dédanyja a Nemzeti Színház százhúsz év előtti zsebkönyvében mint mosónő szerepel, egy mostoha dédapja viszont színjátszásunk és egyben drámairodalmunk egyik büszkeségének számít. Nagyapja, Kürthy Emil alispáni jövővel kecsegtető pályáról mondott le, hogy küszködő újságíró legyen Budapesten. Blaha Lujza, Jászai Mari, Pálmay Ilka, sőt Sarah Bernhard körében, Mikszáth Kálmán és Reviczky Gyula újságíró-kollégájaként, Csiky Gergely barátjaként. Nagybátyja, Kürthy György negyven évig volt a Nemzeti Színház tagja... és nem lenne nehéz még néhány hasonló példát felsorolni. Ő maga színháztörténeti doktorátust szerzett a budapesti egyetemen, majd az állástalanság hároméves purgatóriuma után tisztviselő-gyakornok lett a Nemzeti Színházban 1934-ben. A második világháború alatt az Opera titkára, 1945-től tíz évig a Nemzeti Színház főtitkára. Később a Vígszínház igazgatója... Ebben az állásban - érzése szerint - a kelleténél jóval rövidebb ideig maradhatott csak meg, de hiszen mindenki sérelmezi, ha leváltják pozíciójából. Pláne elismerés nélkül. Azóta tizenegy színház- és filmtörténeti tárgyú könyvet írt.

Alpár Ágnes - A ​cabaret
A ​magyar kabaré kezdettől fogva politikai és társadalmi kritikát gyakorolt, az újságírás gyorsaságával reagált a napi eseményekre. Nevetve gúnyolódott és tréfálkozva mondott ki keserű igazságokat, akár a konferanszon belül, akár a jelenetek témájába rejtve. Az érintett időszakban számos kabaré orientálta a közönséget a tényleges politikai helyzetről, sokszor vezetői, konferansziéi élete kockáztatásával, vagy legalábbis a kabaré betiltásának veszélyével. Így a kabarék műsorának felkutatása és a színháztörténészek, sőt a nagyközönség elé tárása fontos történeti és politikai feladat.

Szigethy Gábor - A ​kövér Szendrő
"...volt-e ​olyan mulattató a földön, akit erre a test és lélek tökéletes harmóniája diszponált? Majdnem mindenki deformálódik egy életút megjártában. Bármely színésznek joga van ahhoz, hogy Rómeóként kezdje és Falstaffként fejezze be a pályafutását." (Szendrő József)

Góg Laura - Tolnay ​100
Tolnay ​Klári kétszeres Kossuth-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A centenárium évében megjelenő kötet egyszerre emlék- és portrékönyv száz fotóval. Mi marad egy színészből az utókornak? A költő tolla, a szobrász ujja és a festő ecsetvonása nyomán születő művek a halhatatlanság ígéretét hordozzák magukban, míg a színészet illékony dolog. Egy színpadi alkotás örökkévalóságáról beszélni annyi, mint üvegcsébe zárni a pillanatot, egy emberi gesztust, egy szemvillanást, egy mosolyt. Konzerválni a pillanat illanó varázsát. Tolnay Klári úgy vélte, hogy a színészt színpadi alkotása múlandóságáért az emberábrázolás kiváltsága kárpótolja. No meg az a közönséggel megteremtett személyes interakció, mely a színházat minden este különleges és egyedi élménnyé varázsolja színész és néző számára egyaránt. Amikor Tolnay Klári jelenségéről beszélünk, az egyéniség, az intellektus és a törékeny, apró testbe zárt sugárzás hármasáról szólunk. Olyan kisugárzásról, mely nagymamák és unokák, férfiak és kamasz fiúk kedvencévé tette és teszi ma is azt a színésznőt, aki a háború előtti sztárkorszakot követően is sztár maradt, végig hatvannégy éves pályafutása folyamán. Sztár a szó legnemesebb értelmében: valódi emberábrázoló művész csipetnyi huncutsággal, vagánysággal meghintett ösztönös eleganciával, tekintetén átsugárzó értelemmel és varázslatos mosollyal.

Varga Imre - A ​magyarországi protestáns iskolai színjátszás a kezdetektől 1800-ig
A ​tanulmánykötet az egykori Magyarország területén folyó protestáns iskolai színjátszásról kíván képet adni. Mintegy 700 adat, cím, szövegemlék felhasználásával tájékoztat a reformációt követőleg hazánkban létrejött evangélikus, unitárius, református közösségek tanintézményeiben meghonosodott és két és fél évszázadon át folyamatos iskolajátékokról. Komplex kutatási módszerrel végzett vizsgálódásaink fő törekvése annak bemutatása, mit, mikor, kinek, hol, hogyan játszottak protestáns iskoláink tanulói. Hogyan változott idővel az iskolai játékok funkciója a valláserkölcsi nevelői, a latin nyelv oktatási és a retorikai képzés didaktikai törekvéseitől az anyanyelvű, világi tárgyú játékokkal történő szórakoztatásig - a hivatásos színjátszásig. Több mint két évszázadon át az iskolák tartották fenn a színjáték, a színház iránt való érdeklődést, tanítottak, szórakoztattak, rendezőket, írókat, színészeket neveltek. A protestáns iskolai színjátszásnak nagy művelődés- és színháztörténeti jelentősége van. Az előadott iskoladrámák értéké nem esztétikai súlyuk, nem mai esztétikai értékrendünk, hanem saját korunk valósága, történetiségük határozza meg. Dolgozatunk célja ezért az ismertetés és nem az értékelés.

Herepei János - A ​kolozsvári színház és színészet történetéből
A ​jeles történész és levéltáros gazdag hagyatékából az ötödik kötetet adjuk az Olvasó kezébe. A kaloteszegi templomok, cintermek és temetők régi sírkövei (2001), A kolozsvári Farkas utcai templom történetéből (Az 1638-1647. évi építkezés, berendezés és felszerelés adattára -2002), a Kolozsvár történeti helyrajza valamint A Farkas utcai református templom és kollégium történetéből (mindkettő 2004) sorozatát folytatva a kolozsvári színház és színészet kezdetivel kapcsolatos kutatásait tesszük közkinccsé Sas Péter művelődéstörténész eligazító bevezető tanulmányával és képválogatásával. A kolozsvári református kollégiumi tanulók iskolai színjátszásának előmozdítását kérő felhívástól. a Nemzeti Játszó Társaság 1813. évi törvényein át Déryné, Prielle Kornélia, Szerdahelyi Kálmán, Jancsó Pál, Egressy Gábor és mások életének, munkásságának titkait tárja fel elsősorban levéltári források alapján.

Ismeretlen szerző - A ​20. századi magyar színháztörténeti kánon alakulása
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kiss Gabriella - A ​kockázat színháza
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Léner Péter - Volt ​egyszer egy színház
"A ​József Attila Színház történetének, drámájának, szerethetőségének jelképe maga az épület: művelődési ház, amelyet a színház indulásakor csak jóindulattal lehetett színháznak mondani. Nem szép, nem előkelő, nem korszerű. De a miénk. Többször átalakították, fejlesztették - jól, rosszul, de mindenképpen eredményesen. A közönség szerette. Budapest életének elfogadott része, tere lett. A taxisofőrök a cím bemondás nélkül is tudták, hol van. Ám a ház kezdett leépülni. A színház nem adta föl, a működőképesség fenntartása volt a feladat. Mindig annyira sikerült, amennyi pénzt adtak. Kisebb-nagyobb munkálatok segítettek, de nem pótolták a rekonstrukció szükségességét. A színház 55 évig harcolt az életéért." Ezekkel a sorokkal vezeti be könyvét Léner Péter, aki húsz éven át volt a József Attila Színház igazgatója. Személyes hangvételű, számos fotóval illusztrált, egyes szám első személyben írt munkája memoár, egy színház történetének múlt idejű krónikája. Sikerekről, kudarcokról, emlékezetes előadásokról, és mindenekelőtt azokról a munkatársakról, színészekről, rendezőkről, szerzőkről, színházi szakemberekről szól, akik mindezt megteremtették, és évtizedeken keresztül működtették. Bevallottan elfogult könyv: a színház, a kollégák, az ügy iránti, életre szóló vonzalmát a szerző egy pillanatra sem rejti véka alá.

Ismeretlen szerző - Nagy ​magyar színészek
Huszonhárom ​színész-portrét talál az olvasó ebben a könyvben. E portrékat ma élő írók, színészek, színháztörténészek, hírlapírók készítették, így sok személyes élmény, kortársi és baráti kapcsolat teszi eredetivé a könyvben található pálya-rajzokat. A könyv összeállítása különben is olyan, hogy a benne szereplő nagy színészek többségét az olvasók tekintélyes része maga is látta színházban vagy filmben, s kisebbségben vannak a régmúlt művészei, akik már csak tanulmányokon naplókon, muzeális adatokon keresztül élnek a ma emberében. Ennyiből is látható, hogy e könyv szerkesztői nem színháztörténet írásművet, hanem olvasmányt akarnak az olvasó kezébe adni. E cél természetesen nem mentesíti könyvünket a - hogy úgy mondjam - színészettörténeti felelősség alól, s ebben a tekintetben, remélem, ad valami újat és érdekeset. Annyi bizonyos, hogy a szerzők legtöbb gondot a kiválasztott színész művészi egyéniségének elemzésére fordították és kevesebbet foglalkoznak az általánossal, vagyis a téma stílustörténeti részével.

Markos Zoltán - Volt ​egyszer egy Mikroszkóp Színpad
Hofi: ​"Én vagyok a magyar gazdaság. Azért vagyok felakasztva, mert így úgy nézek ki, mintha állnék. Mondja Kovács úr, kapott munkanélküli segélyt? Igen, kaptam, de azt most úgy hívják, munkabér." Ez a könyv a kabaréról szól. Az utolsó pesti kabaréról, a Mikroszkóp Színpadról, születésétől haláláig. Úgy is mondhatnánk, a Kádár-korszaktól az Orbán-korszakig. Negyvennégy év színháztörténete. Egyetlen kabaré sem élt kis hazánkban ilyen sokáig, csoda, hogy eddig is kihúzta. Három korszak, három igazgató: az alapító színházcsináló Komlós, az univerzális szaktekintély Marton, a Martonistálló feltalálója, és a kecskeméti táncos-komikus Sas. Külön fejezet a Mikroszkóp Színpad állócsillaga, Hofi Géza, és a róla elnevezett hofibolygó. Olvashatnak történetet a betiltott pápáról, mint színdarabról, a titkosszolgálati jelentéstől a bemutatóig, Grósz Károlyról és a nyugatnémet géppisztolyokról, soha nem hallott sztorik közvetlenül a szemtanútól.

Ismeretlen szerző - Szigorúan ​bizalmas
A ​második világháború utáni évtizedekben Magyarország kulturális élete és ezen belül a Nemzeti Színház szerepe alapvetően megváltozott. A színházak államosításával (1949) a kultúrpolitika az állami szubvencióért cserébe a színházat is alárendelte a politikai propagandának. A dokumentumkötet célja, hogy a közgyűjteményekben, levéltárakban fellelt források révén mutassa be a Kádár-kori színházirányítás rendszerét, az ideológia és a politikai elvárások alakulását a művészettel, a színházzal, különösen a Nemzeti Színházzal szemben. A kötet másik célja, hogy közreadja a Nemzeti Színház épületének elhelyezése körül kialakult politikai diskurzus elemzéséhez szükséges alapvető dokumentumokat, bemutassa a színház Blaha Lujza téri épületének lebontására, illetve az új színházépület elhelyezésére és felépítésére vonatkozó jelentősebb iratokat. Reméljük, hogy az itt megjelenő több, mint nyolcvan dokumentum, melynek többségét most először veheti kézbe az olvasó, hozzásegíti az érdeklődőt a hazai kultúrtörténet és színháztörténet eme korszakának megismeréséhez, és lehetőséget ad a Kádár-rendszerrel való szembenézésre is.

Süveges András - ...de ​neked csak Feri!
"Bessenyei ​állandóan izzásban lévő természeti jelenség. Figyelnünk kell rá, vigyáznunk kell rá, mert bár kívülről úgy látszik, mintha nem lenne szüksége arra, hogy óvják, ez csak látszat. Mert, ha elbizonytalanodik, művészi erejét is felőrölheti a belső kétségbeesése". (Kazimír Károly)

Indig Ottó - A ​nagyváradi színészet másfél évszázada
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Lakatos István - A ​kolozsvári magyar zenés színpad (1792 - 1973)
A ​kötet szerzője - az 1970-ben megjelent Zenetörténeti írások, az 1973-as Seprődi János-kötet, valamint több száz zenei tárgyú cikk, tanulmány és közlemény után - a romániai magyar zenei élet egyik számottevő fejezetének összefoglalására vállalkozik. A közel két évszázados kolozsvári színházban bemutatott és játszott zenés színpadi művek története ugyanis mind zenei, mind művelődéstörténeti szempontból igen jelentős hozzájárulás hazai magyar zenei életünk megismeréséhez. Lakatos István a legnehezebb munkát végezte el egy ilyen történeti áttekintéshez: az adatok összegyűjtését és közzétételét. A kolozsvári zenés színpadi alkotások, bemutatók ez alkalommal nem a prózai színház mellékterületeként jelennek meg. hanem önálló egészként, jelezve azt az utat, amelyet ezek a zenés műfajok (opera, operett, balett, népszínmű, zenés játék stb.) az állandó kolozsvári magyar színjátszás megindulásától, 1792-től kezdve az Állami Magyar Opera mint önálló romániai magyar zenei intézmény létrejöttéig, 1948-ig, majd egészen a színház fennállásának 180. évfordulójáig - amely egyben az új opera fennállásának negyedszázados évfordulója is volt - megtettek. A kötet adatai - a történeti áttekintés és a műsorrend - önmagukért beszélnek. Lakatos István azonban az áttekintés során az alkalmakat felhasználva jelzi a 180 éves fejlődés tendenciáit is, a művészi felfogásban, műsorpolitikában, a karmesterek, énekesek és rendezők munkájának gyakorlatában bekövetkezett változásokat, s ilyenformán számos olyan megállapítást tesz, amelyet - az adatokon túlmenően - az utána jövő zenetörténészek sem hagyhatnak majd figyelmen kívül.

Unger Pálma - Színészhistóriák
Színészgyerek ​vagyok. Abba a generációba tartozom, akiket még a gólya hozott. Engem egy vidám, szeretettel bélelt, puha fészekbe pottyantott. Édesapám bonviván, édesanyám pedig szubrett volt. Unger Rudolf és Nagy Baba. A maguk idejében sokat foglalkoztatott, sikeres színészek. Fürödtek a népszerűségben és ebből bőven jutott nekem is. Abban az időben az volt a divat, hogy a színészek egy-egy jubileum, búcsúfellépés vagy más különleges alkalomból úgynevezett jutalomjátékot kaptak a színháztól. Ezeken az előadásokon a közönség felülfizette a jegyeket. Az így keletkezett többlet volt a jutalom. Ha a közönség különösen szerette a színészt, akkor még valami ajándékkal is meglepte. Édesanyám, mikor egy bizonyos „közeledő örömteli esemény" (ez voltam én) miatt, rövid időre elbúcsúzott a közönségtől, jutalomjátékán egy hatalmas rózsaszín masnival átkötött és rózsaszín csörgővel díszített dobozt kapott a hálás publikumtól. A teljes babakelengyém benne volt. Akkor még nem találták fel az ultrahangos vizsgálatot. Honnan is tudhatták volna, hogy fiú leszek vagy lány? A közönség lányt várt. Mit tehettem volna? - lánynak születtem.

Ismeretlen szerző - Színészarcok ​a közelmúltból
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.