Los Angeles egyik elhagyatott házában egy kegyetlenül meggyilkolt fiatal nő holttestére bukkannak. A két fakaróhoz kötözött meztelen áldozat arcáról lenyúzták a bőrt – miközben még élt. Tarkójába különös kettős keresztet véstek – ez a keresztes gyilkosként ismertté vált pszichopata jele.
Pedig ez lehetetlen, hiszen a keresztes gyilkost két éve elfogták és kivégezték. Talán az egyik követője tette? Vagy Robert Hunter gyilkossági nyomozó kénytelen szembenézni az elképzelhetetlennel? Lehet, hogy az igazi keresztes gyilkos még mindig odakint ólálkodik, és gúnyt űz Hunterből, aki képtelen elkapni?
Robert Hunter és zöldfülű társa egy minden képzeletet felülmúló rémálomban találja magát…
Kapcsolódó könyvek
Frédérique Deghelt - Valaki másnak az élete
1988. május 12. Marie huszonöt éves, barátaival új állását ünnepli egy étteremben, itt találkozik a jóképű, félig orosz, félig argentin Pablóval. Amikor másnap reggel egy átszerelmeskedett éjszaka után felébred, a naptár 2000. május 12-t mutat, Pablo a férje és három gyermekük van. Marie-nak az elmúlt tizenkét évről egyetlen emléke sincs, minden kitörlődött a tudatából, ami a Pablóval töltött első éjszaka óta történt vele. A fejében ő még mindig az a 25 éves, független gondolkodású lány, aki tegnap tizenkét évvel ezelőtt? volt. Úgy dönt, amnéziájáról nem árul el semmit a férjének és a környezetének, hanem titokban nyomozni kezd saját maga és az elveszett idő után. De hogyan rakhatja össze a kirakós darabkáit úgy, hogy közben senki ne gyanítson semmit, senki ne tartsa őrültnek? Hogyan álljon helyt a mindennapokban, amikor úgy érzi, valaki másnak az életét éli? Ahhoz, hogy újra birtokba vegye a múltat és kiderítse az emlékezetkiesés okát, alaposan meg kell ismernie valakit: önmagát.
Kathy Reichs - Virals - Fertőzöttek
Tory Brennan vérében pezseg a kalandvágy. Nem csoda, hiszen a világhírű törvényszéki antropológus, Temperance Brennan unokahúga.
Tory és tudóspalánta barátai, Ben, Hi és Shelton Dél-Karolina egyik félreeső szigetén élnek, de szabadidejükben a Loggerhead-sziget mocsaraiban és a LIRI Kutatóintézet épülete körül ólálkodnak.
Amikor az intézet titkos laboratóriumából kiszabadítanak egy tudományos kísérletekre használt farkaskutyakölyköt, megfertőződnek a kutya-parvovírus egy kísérleti törzsével.
A titokzatos fertőzés örökre megváltoztatja a négy fiatal DNS-ét és életét. Már nem csak barátok - egy falkába tartoznak. Veszélyesek. Fertőzöttek. A fiatalok tudományos kíváncsiságukat és újdonsült adottságaikat felhasználva egy hidegvérű gyilkos nyomába erednek. A kérdés csak az, hogy képesek-e addig életben maradni, amíg elkapják a kegyetlen ismeretlent.
Ann Aguirre - Helyőrség
Sötét színek, hátborzongató történet… Ann Aguirre könyvét nem lehet letenni! - Gena Showalter, a New York Times sikerszerzője
Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja.
Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az.
A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre...
Lauren Beukes - Tündöklő lányok
A LÁNY, AKI NEM HALT MEG, KERESI A GYILKOST, AKINEK NEM LENNE SZABAD LÉTEZNIE.
Harper Curtis a gyilkos, aki a múltból lépett elő. Kirby Mazrachi a lány, akinek nem szántak jövőt.
Kirby az utolsó a tündöklő lányok sorából, akikben ég a szenvedély, akiknek életét Harper egymás után akarja kioltani, miután a gazdasági világválság idején Chicagóban rábukkant a Házra, amelynek ajtaja más időkre nyílik.
Harper a tökéletes gyilkos, aki nyomtalanul másik korba tűnik egy-egy gyilkosság után – ám egyik áldozata életben marad.
Kirby, aki megszállottan kutat támadója nyomai után, a Chicago Sun-Times egykori bűnügyi újságírója, Dan Velasquez mellé szegődik, akinek karrierje épp az ő ügye miatt vett más irányt. Kirby hamarosan megsejti a lehetetlen igazságot…
A Tündöklő lányok 2013 legjobb thrillereinek egyike, hátborzongató térkép egy időn átívelő gyilkosságsorozathoz.
Ann Aguirre - Menedék
A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.
Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.
Köszöntünk az apokalipszisben!
Jeff Lindsay - Dexter és a végső vágás
Ilyet még a tévében sem látni!
Amikor a televíziós sorozatok legnépszerűbb sztárjai megérkeznek Miamiba, és a helyi rendőrkapitánysággal kialakított szakmai összefonódás következményeképpen igen közeli kapcsolatba kerülnek egy Dexter Morgan nevű lámpalázas vérfoltelemzővel, Hollywood megkapja, ami neki jár.
A szupersztár Robert Chase híres arról, hogy teljesen beleéli magát a szerepeibe, ezért semmi meglepő nincs abban, hogy levakarhatatlanul rátapad Dexter Morganre, a fánkrajongó, de egyébként végtelenül hétköznapinak tűnő laborosra, miközben a sorozata többi szereplőjével együtt a valódi zsaruk munkáját kutatják a Miami Rendőrkapitányságon. Chase a színészi játéka tökéletesítése végett Dexter minden egyes mozdulatát leutánozza, és megpróbál a lelke mélyéig leásni.
Ezzel csak egyetlen apró kis gond van... Nevezetesen az, hogy Dexter hobbija a legvérengzőbb gyilkosok levadászása és megbüntetése, akikhez az igazságszolgáltatás keze nem ér el. Az ilyen titkok jobb, ha nem kerülnek rivaldafénybe, vagy felfuvalkodott hollywoodi egók fürkész szeme elé, legalábbis, ha Dexter még nem kíván villamosszékbe ülni. Semmire nem vágyik kevésbé, mint spotlámpákra és lesifotósokra... de a hírnév csábító szirénhangjának hatása alól ő sem tudja kivonni magát.
Jeff Lindsay a maga találóan ördögi humorával és tökéletes ütemezésével ismét bizonyítja, hogy külön kategóriát alkot a műfajon belül, és eddig vitathatatlanul ez a legmesteribb műve.
Andy McNab - Távvezérlés
Szívós, találékony, könyörtelen – volt SAS kommandósként Nick Stone a legjobbak egyike, mégis utcára kerül. Egy félresikerült akció után lapátra teszik, ám a brit titkosszolgálat igényt tart rá – a kormány által bármikor kényelmesen letagadható akciók résztvevője lesz. Ebben a kivételesen mocskos világban nem létezik ennél mocskosabb munka.
Washingtonban a helyzet még tovább romlik. Miközben látszólag rutinfeladatot teljesít, Stone megtalálja egyik volt katonatársát, akit a családjával együtt kíméletlenül lemészárolnak. Hamarosan neki is menekülnie kell a gyilkosok elől, méghozzá a vérengzés egyetlen túlélőjével – egy hétéves gyerekkel. A kislány az egyetlen, aki azonosíthatja a gyilkosokat; Stone-nak kell megvédenie tőlük, és megoldania a rejtélyt, amely a régmúltban, a SAS egyik legnagyobb botrányt kavart bevetésében gyökerezik...
A Távvezérlés az első Andy McNab rendkívül sikeres Nick Stone-történeteinek sorában, amely olyan valósághűen ismerteti a hírszerző szervek működését, hogy csak különleges hadügyminisztériumi engedéllyel jelenhetett meg...
„Igazi tesztoszteronbomba.”
Daily Telegraph
„Az izgalmak és fordulatok terén Forsyth-hoz mérhető.”
Mail on Sunday
Stephen King - Christine
A szerelem öl, butít és nyomorba dönt - szokták mondani a sokat tapasztalt öregek, s ilyenkor általában egy bomba jó nőre gondolnak, aki tönkretett egy szerencsétlen, jobb sorsra érdemes férfiút. De mi van akkor, ha egy szerencsétlen, jobb sorsra érdemes férfiú - pontosabban kamasz fiú - szerelmének tárgya egy ócska, kimustrált, csupa rozsda autó? Egy húszéves, egykor ragyogó szépségű s még mindig elbűvölő alakú 1958-as Plymouth Fury, "akit" ráadásul Christine-nek hívnak? Nos, miután Arnie Cunningham libertyville-i középiskolás diák első látásra fülig beleszeret Christine-be, s őrülten, elvakultan, a végsőkre elszántan szembefordul szüleivel, egyetlen barátjával, sőt egyetlen barátnőjével is, hogy megszerezhesse, illetve megtarthassa "őt", a tétel minden kétséget kizáróan erre az esetre is igaz. Bonyolítja a helyzetet, hogy egy féltékeny, vérszomjas dög, aki mindenkit elüldöz a fiú mellől. S valóban, ahogy Arnie-nak sikerül üzemképes állapotba hoznia Christine-t, egyre-másra rejtélyes módon és bestiális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok bolydítják fel a kisváros békés mindennapjait. Bizonyítékok hiányában tétován tapogatózik a nyomozótiszt. Bizonytalan sejtésekkel viaskodik a jó barát, Dennis Guilder és a barátnő, Eligh Cabot is, akiket az egyre megfoghatatlanabbá váló szörnyű események magától értetődő természetességgel sodornak egymás karjaiba. Érzéki csalódás, a képzelet játéka csupán vagy valóság az az oszladozó hulla szagára emlékeztető bűz, amely hol halványabban, hol orrfacsaró módon Christine-ből árad? S vajon mi okozza azt az ijesztő változást, ami Arnie megjelenésében és viselkedésében végbemegy, attól kezdve, hogy Christine-t magáénak tudhatja? Talány és meghatározhatatlan rettegés mesteri adagolásával tartja fogva az olvasót Stephen King, akinek már számtalan regényét izgulhattuk végig.
C. J. Daugherty - A Cimmeria titka
Allie élete darabokra hullott szét. A bátyja eltűnt, utálja a sulit, ahova jár, a szüleitől sem számíthat megértésre… és már megint letartóztatták. Nem csoda, hogy az ősök megint új suliba küldik. De ez egyszer valami teljesen szokatlan helyre. Allie nem érti, hogyan kerülhetett a Cimmeria Akadémiára, oda, ahol a felső tízezer csemetéi tanulnak a patinás kastély festményekkel díszített falai között, vagy éppen a bálon táncolnak gyönyörű estélyi ruhában és szmokingban, kényelmükről pedig személyzet gondoskodik. A legnagyobb rejtély Allie számára mégis az Éjjeli Iskola, amelynek céljáról, működéséről és tagjairól csak a beavatottak tudhatnak.
Allie érkezését a többiek is értetlenül szemlélik, hiszen a lánynak sem társadalmi rangja, sem családfája, sem különleges képességei nem indokolják a Cimmeria Akadémiára való felvételét. Gyanakvó ellenségei mellett barátai is akadnak, de Allie rajtuk is nehezen igazodik ki. Abban sem biztos, kinek őszintébbek az érzései a két fiú közül: Sylvainnek, a jóképű francia arisztokratának vagy Carternek, a mogorva árva fiúnak. Egymást követik a különös események, melyek következtében a lányt egyre nagyobb veszély fenyegeti.
DE VAJON KIBEN BÍZHAT MEG ALLIE, HA MINDENKI HAZUDIK?
Kim Harrington - Clarity - A tisztánlátó
Ne hunyd be a szemed.
Kivéve akkor, ha a sötét valóságot már nem tudod elviselni.
Cape Cod turisták által kedvelt városában, Eastportban él egy csodabogár família. Az én családom. Én tisztánlátó vagyok. A bátyám médium. Anyánk telepatikus képességekkel bír. Míg a turisták odáig vannak értünk, a városban az emberek inkább lesajnálnak minket. Bár egy impozáns viktoriánus házban élünk, házi kísértetünk még sincs, és otthonunk földszintjén rendeztük be spirituális vállalkozásunkat: családi jósdánkat.
Sophie Hannah - Holtpont
Családirtás. Jellemzően a felső középosztálybeliek követik el. Jól kereső, aktív férfiak, akik hisznek a sikerben és mindent megadnak a családjuknak. De...mindig tovább nyújtóznak, mint ameddig a takarójuk ér, és egyszer összeomlik a gondosan dédelgetett álomvilág. A férfi ilyenkor a fegyveréért nyúl, mert nem akarja, hogy szerettei átéljék a társadalmi zuhanásból fakadó szégyent. Mind a gyerekeivel, mind a feleségével, majd önmagával is végez. Csakhogy ezúttal egy nő ölte meg önmagát és a gyermekét. A minta ismerős: az átlagosnál jobb társadalmi helyzetben élő család. Vajon a női egyenjogúság kiteljesedésével változtak annyit a társadalmi szerepek, hogy megjelennek az első családirtó nők? A rendőrség szociológusa, Keith Harbard professzor szerint igen, és ezt támasztja alá az öngyilkos feleség, Geraldine Bretherick naplója is. De vajon tényleg ő írta a naplót? Boldog életet hazudott, miközben nap mint nap elviselhetetlen pokol volt az élete? Vagy a napló hazugság? Egy olyan asszony, Sally Thorning indul a rejtély nyomába, aki megszólalásig hasonlít az öngyilkos nőre. Az ő életében is lappang egy titok: egy évvel azelőtt viszonya volt egy férfival, akit Mark Bretherickként ismert meg. Ám az a férfi, nem azonos Geraldine Bretherick férjével. Sally Thorning egyre közelebb jut a megoldáshoz, azonban minél tisztábban látja az igazságot, annál inkább veszélybe kerül az élete. Hiszen...megszólalásig hasonlít Geraldine Bretherickre
Robert Pobi - Vérember
A csendes amerikai tengerparti üdülőhelyen, Montaukban egy szadista gyilkos lesi áldozatait. A megfelelő pillanatot várja, hogy lecsapjon, és szabadjára engedje fékezhetetlen gyűlöletét. A nyomozásba bevonják Jake Cole-t, az FBI emberét, a sorozatgyilkosságok szakértőjét. Amikor Jake hasonlóságot fedez fel a kegyetlen gyilkosságok és édesanyja harminc évvel korábbi brutális megölése között, a nyomozás személyes ügyévé válik…
Simon Kernick - Rossz időben, rossz helyen
Sodró lendületű krimi dupla csavarokkal.
Kapaszkodj, ha Simon Kernicket olvasol - ez a pasi padlógázzal nyomja
végig.
Két jól menő, sikeres házaspár egy kellemesnek ígérkező hétvégi kirándulásra utazik el, hogy gondtalanul kikapcsolódjanak. Ám a hegyvidéki panzióban
a pihenés helyett döbbenetes rémálom veszi kezdetét: itt semmi sem olyan, mint
amilyennek elsőre látszik. Az események szédült erővel felpörögnek, és
nemsokára már egyedül az a kérdés: vajon túlélik-e a hétvégét, és ha igen,
milyen áron?
Megan Abbott - Riválisok
Addy Hanlon mindig is Beth Cassidy legjobb barátnője és hűséges másodkapitánya volt. Utolsó előtti gimis tanévüket megkezdve ők uralják a suli rendkívül jelentős, rettegett és rajongott szurkolócsapatát - egészen az új, fiatal edzőnő érkezéséig.
Addy meg a többi pomponlány hamar a hidegvérű és tiszteletet parancsoló Colette French edző hatása alá kerül. Egyedül Beth nem hódol be a Mesternek, és titkos, ám elvetemült hadjáratot indít, hogy visszaszerezze megrendült elsőségét.
Amikor egy tragédiát követő rendőrségi nyomozás szálai az edzőnőhöz és csapatához vezetnek, Addy megpróbálja kideríteni a haláleset mögött rejtőző igazságot - s megtanulja, hogy a hűség és szeretet határmezsgyéje veszélyes terület.
Megan Abott ebben az érdekfeszítő lélektani thrillerben a tinédzserkor leghevesebb érzelmeit, a barátság, a becsvágy és a hatalomvágy természetét mutatja be, miközben kíméletlenül és érzékenyen tárja fel a kamaszlányok lelkének sötét zugait.
A Riválisokat a Krimiszerzők Társasága a legjobb thriller kategóriában Acéltőr Díjra jelölte, a 2013-as Anthony-díjon a legjobb regények listájára került, a Booklist az év egyik legjobb krimijének, az Amazon pedig az év egyik legjobb könyvének nevezte.
Stephen King - A búra alatt
A világ első számú horrorírójának 2009-es nagyregénye valamikor 2012 után játszódik egy amerikai kisvárosban, amelyre fényes napvilágnál egyszer csak leereszkedik egy hatalmas bura, elszigetelve a települést nemcsak a külvilágtól, hanem alkalmasint az oxigén-utánpótlástól is. A közösség pillanatok alatt ellenségeskedő csoportokra szakad, a mikrotársadalom elkezdi felszámolni önmagát - holott elsőrendű érdeke az volna, hogy szó szerint kiutat találjon, amíg még nem késő. Ehhez persze először azt kellene megállapítaniuk, mi is ez a bura, honnan származik, mi működteti - és fel lehet-e emelni valaha is.
Darren Shan - A pokol pereme
A Városban a Kardinális az úr, Al Jeery pedig személyes testőrségének egyik rendíthetetlen oszlopa. Egy nap titokzatos gyilkosság történik a Város legelőkelőbb szállodájában, és Al legnagyobb meglepetésére a Kardinális rá bízza az ügy felderítését.
A nyomozás során váratlan felfedezést tesz, ami a végsőkig próbára teszi a hűségét. Egy olyan szörnyű rejtély részesévé válik, amihez a holtaknak, a város inka ősapáinak, a teljhatalmú Kardinálisnak és a már-már misztikus hírű bérgyilkosnak, Paucar Waminak is köze van.
Wami egy árnyékba burkolózó, rejtélyes alak, aki akkor öl, amikor csak kedve tartja, láthatóan nem kell tartania semmiféle megtorlástól. Al hamarosan rájön, hogy sokkal több a közös vonása Wamival, mint ahogy azt valaha is képzelte…
A pokol pereme Darren Shan első felnőtteknek szánt sorozatának, a Város-trilógiának a második kötete. Egy utópisztikus thriller és egy vérfagyasztó horror elsőrangú keveréke, olyan hátborzongató olvasmány, amely még az erős idegzetűeket is próbára teszi.
Dan Brown - Angyalok és démonok
Robert Langdont, a Harvard világhírű szimbólumkutatóját egy svájci tudományos intézetbe hívják, hogy segítsen megfejteni egy rejtélyes jelet, amelyet egy meggyilkolt fizikus mellkasába égettek. Langdon elképesztő felfedezésre jut: egy több száz éves földalatti szervezet - az Illuminátusok - bosszúhadjáratra készül a katolikus egyház ellen.
Langdon mindenáron meg akarja menteni a Vatikánt a hatalmas erejű időzített bombától; a gyönyörű és titokzatos tudóssal, Vittoria Vetrával szövetségben Rómába megy. Hétpecsétes titkokon, veszélyes katakombákon, elhagyatott székesegyházakon és a földkerekség legrejtettebb barlangján át, őrült hajszát indítanak együtt a rég elfeledett Illuminátusok búvóhelye után.
Victor Hugo - A párizsi Notre-Dame
Néhány esztendeje e könyv szerzője a Notre-Dame székesegyházban járván, vagy inkább kutakodván, az egyik torony homályos zugában emberkéz rótta szót pillantott meg a falon:
'ANÁTKH
Ananké, végzet. A kőbe eléggé mélyen bevésett, idő marta görög nagybetűk, a formájukba és tartásukba belekövült, gótikus írásra valló, középkori kézről tanúskodó jegyek, de legkivált a bennük rejlő gyászos és baljós értelem mélyen megrendítette a szerzőt.
Azon töprengett, azt próbálta megfejteni, miféle szenvedő lélek lehetett az, amelyik addig nem akart megválni e világtól, míg a bűn vagy balsors bélyegét rá nem ütötte az ódon templom homlokára.
A falat azóta befestették vagy levakarták (magam sem tudom már), s a felirat eltűnt. Mert így bánnak a középkor csodálatos templomaival idestova kétszáz esztendeje. Pusztítják őket, ahol érik, belülről és kívülről egyaránt. A pap befesti, az építész levakarja, aztán jön a nép és lerombolja.
Ennélfogva, azon a múló emléken túl, amelyet e könyv szerzője állít itt neki, ma már nincsen nyoma a Notre-Dame komor tornyába belevésett titokzatos szónak, nincsen annak az ismeretlen sorsnak sem, amelyet oly szívszorító tömörséggel fejezett ki. Az az ember, aki azt a szót írta a falra, évszázadokkal ezelőtt eltűnt a nemzedékek sorából.
Abból a szóból lett ez a könyv.
1831 februárjában
Dan Wells - Nem akarlak megölni
Ha még egyszer így nevezel - nevetett fel -,akkor olyan gyorsan keresek másik kísérőt az évnyitó bálra, hogy csak pislogsz. Öt srácot dobtam miattad. Emlékezz erre! Ötöt!
- Ötöt - ismételtem. De miért pont azt választottad, aki arról álmodozik, hogy megöl?
Dan Wells hátborzongató regényeiből már jól ismert John Wayne Cleaver élete legkomolyabb kihívásával néz szembe.
A Nem vagyok sorozatgyilkosban szárnyait bontogató szociopataként követhettük nyomon, aki megszegte az összes saját maga által felállított szabályt, hogy megmenthesse szülővárosát a gonosztól. A Szörnyeteg úrban lélegzetvisszafojtva figyeltük, ahogy őrült küzdelmet folytat önmagával. John időközben tökélyre fejlesztette beteges képességeit, és felvállalta a gyilkosok gyilkosának szerepét ám rá kell döbbennie, hogy egy természetfeletti képességekkel rendelkező lénnyel folytatott macska-egér játékban mindig az ember kényszerül az egér szerepébe.
A Nem akarlak megölni cselekménye gyanakvással, ámokfutással, és holttestekkel telve száguld a mellbevágó végkifejlet felé.
Marcus Sakey - Briliánsok
AZ ÉLET NEM IGAZSÁGOS.
Adjon a gyermekének különleges induló tőkét!
Mindannyian a legjobbat akarjuk a családunknak. De a legodaadóbb, legjobb szülő is csak annyira sikeres, amennyire a genetika engedi.
Ezért a Ragyogó Fények Termékenységi Központ kizárólag olyan donorokat fogad, akik megfelelnek a következő követelményeknek:
- Minimum 120-as IQ-ra tesztelték őket.
- Nincs örökletes hajlamuk betegségekre.
Korábban a mesterséges megtermékenyítést azoknál alkalmazták, akik nem tudtak más módon teherbe esni. De ez megváltozott. És miért is ne?
Végül is, mi fontosabb - hogy a gyereke megkapja a lehető legjobb genetikai hátteret, vagy hogy rokonságban álljon önnel?
Donorjaink a legjobb emberi képességek hordozói. És míg nem tudni, mi az oka annak, hogy egyes gyerekek adottsággal születnek, a józan ész azt diktálja, hogy az esély nagyobb, ha a szülők egyike adottsággal rendelkezik.
Hiszen én termékeny vagyok. Miért gondolkodnék megtermékenyítésen?
Röviden? A gyereke miatt.