Ajax-loader

Ezt ​a könyvet szerzői ugyan madárkutatóknak, megfigyelőknek szánták, mégis a legkülönfélébb olvasók – állatbarátok, természetjárók, sőt a tanuló ifjúság – kedvelt olvasmánya, tájékoztató barátja is lett. Ennek számos oka közül elég kiemelni a tömörség ellenére is közérthető stílust, a magyar kiadásban a jó fordítást, a hazai viszonyokra való kitűnő alkalmazást, és hogy mindezzel együtt a könyv nagyszerű eszköze a madarak felismerésének és megismerésének.
Az olvasó több mint 600 madárfaj leírását találja meg itt, köztük hazánk minden fészkelő és rendszeresen átvonuló madaráét. A fajismertető szövegek tartalmazzák a madár testméretét, tollazatának jellegzetes színét (ivari eltérés esetén külön a tojó, sőt alkalmanként a nem ivarérett fiatalok színét), továbbá a hangját, sajátos élőhelyét, valamint elterjedését és hazai előfordulásának adatait. A legtöbb faj elterjedését külön térképvázlaton is feltüntették. Ha a madár könnyen összetéveszthető más fajjal vagy fajokkal, akkor az összehasonlító és megkülönböztető bélyegek segítenek az eligazodásban.
A könyv másik fő értéke az illusztráció: a mintegy 30 szövegközti ábra mellett kb. 1800 színes rajz mutatja be a fajokat, többnyire mindkét nembeli egyedet, olykor a földön és repülve, a vízieket úszva is. A színes képek magyarázatában külön jelek hívják fel az olvasó figyelmét a madárfajnak a hazai madárvilágban betöltött szerepére.
A zsebkönyv forma tehát valójában kézikönyvet rejt magában, amely a látszatot meghazudtolva nagy mennyiségű ismeretet tartalmaz. Az eddigi három kiadással e zseb-kézikönyv hazánkban is az egyik alapvető madártani munkává vált. A szerzők a negyedik kiadásban nemcsak megőrizték a könyv előnyeit, hanem igyekeztek továbbfejleszteni azokat. Kibővítették a leírást az Európában újabban megtelepedő fajokkal, továbbá más kontinensekről olykor átsodródókkal (ez utóbbiakat a magyar kiadásban a függelékbe tettük), a képtáblák összes illusztrációját pedig színesre váltották, s így a képeken minden ábrázolt fajt valósághű színben lát az olvasó. A magyar kiadás munkatársai is csak ott változtattak, ahol a könyv értékét növelni tudták: főleg a szakmai adatokban (nevek, előfordulások, megtelepedések észlelése stb.), valamint a rendszertani átcsoportosításban. Egészében a negyedik (átdolgozott) kiadással minden tekintetben javult a könyv, s remélhetőleg az olvasók éppoly szeretettel fogadják, mint az előző három kiadást.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

17.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók