Heidegger ​és a szent

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

Søren Kierkegaard - Mozart ​Don Juanja
Attól ​a pillanattól kezdve, hogy lelkem első ízben ámult el s hajolt meg alázatos csodálattal Mozart muzsikájának hallatán, gyakorta kedves és üdítő foglalatosságként tűnődöm azon: hogy az a derűs görög világszemlélet, amely azért nevezi kozmosz-nak a világot, mert olyan, mint valami jól elrendezett egész, mint holmi ízléses, áttetsző ékszer az őt éltető és átható szellem számára, hogy ez a derűs szemlélet miképpen ismétlődhet meg a dolgok rendjében, az eszmék világában, miként lesz itt megint irányító bölcsességgé és csodálatra méltóvá főleg abban, ahogy összekapcsolja az összetartozót, Axelt Valborggal, Homéroszt a trójai háborúval, Raffaellót a katolicizmussal, Mozartot Don Juannal. Van olyan szánalmas hitetlenség, amely látszólag sok mindenre gyógyírt ád. Szerinte az effajta összefüggés véletlen, és nem lát benne mást, csupán az élet játékában működő különböző erők valóban szerencsés egybeesését.

Immanuel Kant - A ​gyakorlati ész kritikája
"Két ​dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem." Ezzel a híres mondattal kezdődik A gyakorlati ész kritikája Zárszava, azé az írásé, amely Kant etikai műveinek sorában a második helyet foglalja el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) után. Noha a filozófus csodálatának tárgya és etikájának kulcsfogalma, a morális törvény már az 1760-as évek legvégén felbukkan Kant morálfilozófiai feljegyzéseiben, végleges jelentését és kontextusát éppen ebben az 1787 decemberében megjelent műben nyeri el. * Noha A gyakorlati ész kritikája megjelenését követően Kant folyamatosan dolgozott filozófiai rendszere kiépítésén, ezzel mindörökre adós maradt annak ellenére, hogy a Kritikák sora hamarosan egy harmadikkal is kibővült, a kétosztatú metafizikai rendszernek (a természet és az erkölcsök metafizikája) pedig 1797-ben megjelent a második része. Ennek a kudarcnak mélyen fekvő koncepcionális okai voltak. Az etika kitüntetett szerepe azonban soha nem kérdőjeleződött meg számára, ami talán természetes is egy olyan filozófus esetében, aki szabadságunk megnyilvánulását, a morális törvényt a kozmosz végtelenségéhez méri.

Umberto Eco - A ​rútság története
Szépség ​történetének folytatása ez a könyv. Szépség és rútság nyilvánvalóan egymást feltételező fogalmak. A rútságot többnyire a szépség ellentéteként fogjuk fel, s ezért úgy érezzük, hogy az utóbbi meghatározása révén már az előbbiről is tudjuk, micsoda. Ám a rút különféle megnyilvánulásai a századok során sokkal gazdagabbak és váratlanabbak, semmint általában gondolnánk. E könyv irodalmi szemelvényei és rendkívüli illusztrációi meglepő úton kalauzolnak végig közel háromezer év lidércnyomásai, félelmei és szerelmei között.

Platón - Platón ​összes művei I–III.
A ​görögség legnagyobb filozófusa, az athéni akadémia alapítója és húsz éven át feje hatalmas - évszázadok gondolkodását meghatározó és ma is elevenen ható - életmüvét voltaképp irodalmi mellékterméknek tekintette fő tevékenysége, az akadémiai tanítás, a lélektől lélekig ható élőszavas közlés mellett. De így is műfajt teremtett: a filozófiai dialógust, amelyről elmondhatjuk, hogy első megjelenése egyszersmind később soha utol nem ért, legművészibb megvalósulása is. A párbeszédekben Szókratész - Platón mestere és főhőse, az athéniaktól halálra ítélt csodálatos öregember - és beszélgetőtársai egy-egy fogalom definícióját keresik, különböző erényekről vitatkoznak vagy a retorika értékéről - csupa elvont téma. Hogy ebből hogyan lehet nemcsak gondolatilag igényes, hanem olvasmánynak is megnyerő alkotásokat teremteni, ez Platón művészetének a titka. A titok talán a hanglatnak abban a különös, ellenmondásos kettősségében rejlik, amely átszövi a dialógusokat. Szókratész az igazság, az erkölcs, az emberi lét mibenlétét kutatja: határtalanul fontos, a szó eredeti értelmében életbe vágó, amit tesz - hiszen végül ezért ítélik halálra -, mégis beszélgetéseit udvarias kedvesség, könnyed derű, és persze irónia és humor lengi át. Mert Apollón parancsa kegyetlen, nem lehet kibújni alóla akkor sem, ha a végén bürökpohár lesz az engedelmesség jutalma - teljesítése mégis öröm, nagyszerű szellemi kaland, fölszabadult játék is.

Milan Kundera - Lassúság
Miért ​tűnt el életünkből a "lassan járj" öröme, és miért nem fogadjuk meg a "tovább érsz" jó tanácsát? Hová lettek a népdalok sehová sem siető vándor-legényei, akik a szabad ég alatt háltak, s egy cseh közmondás szerint "a Jóisten ablakait nézegették"? - teszi fel a kérdést legújabb regénye elején a cseh származású, de immár franciául író Milan Kundera, és két vidéki utazás - egy XX. századi rohanó és egy XVIII. századi ráérős - valamint két szerelmi kaland elbeszélésével adja meg a választ. Az író és felesége egy szállodává alakított Párizs környéki kastélyban tölti a hétvégét. A kastély, ahol a környékbeliek szerint a hajdani lakók kísértenek, a XVIII. században különös, libertinus szerelmi románc színhelye volt. E kaland nem mindennapi tapasztalatokat szerzett hőse találkozik össze a kastély parkjában XX. századi hasonmásával, egy, a kastélyban zajló nemzetközi konferencia résztvevőjével, aki éppoly különös szerelmes éjszakát élt át. A két hős próbálná megosztani egymással érzéseit, élményeit, gondolatait, ám próbálkozásuk kudarcra van ítélve. Mintha nem is egy nyelven beszélnének. A világhírű szerző korunk két nagy egzisztenciális témáját vizsgálja-elemzi ebben a szellemes, vidáman ironikus, remekül megszerkesztett, igazi intellektuális élvezetet nyújtó, szórakoztató regényben: a rohanást (a történelemét és az egyénét), valamint az exhibicionizmust (az intellektuellek és a politikusok erkölcsi exhibiciozizmusát, féktelen vágyát, hogy indiszkrét módon közszemlére tegyék magánéletüket.)

Hamvas Béla - A ​babérligetkönyv / Hexakümion
A ​déli napfény, a tenger felől jövő puha szél, a fűszeres levegő inkább volt álom, mint amit álmodni tudtam volna. Egyszerre arra gondoltam, hogy nincs nálam könyv. Olyan könyv, amit most jól esne olvasni. A gondolat lassan támadt bennem, egészen lassan, ahogy a cigarettafüst lebegett a zöld árnyékban, sietség nélkül és megbékélten. Mi az, amit magammal hoztam? Vándorkönyv, hajófedélzetkönyv, alkonyati könyv. Egyetlenegy babérligetkönyv sincs. Tűnődtem, ugyan melyik lehetett volna, ha elhoztam volna: kínai? francia? görög? angol? Akkor elhatároztam, hogy hasonló alkalomra, nem is másnak, csak magamnak, vagy nem is magamnak, csak másnak, egyszer, ha időm engedi és a Múzsák, könyvet írok. Idevaló könyvet, amit azonnal le lehet tenni, ha hozzák a levest. Ujra föl lehet venni s mielőtt a szardella érkezik, még el lehet olvasni belőle ötven sort. Esetleg százat. Két korty bor között és feketekávé után. Két lapot vacsora előtt. Olyan könyvet, amelyik nem sértődik meg, ha olvasás közben az ember kinéz a partra és elbámészkodik valamin, amit a következő pillanatban elfelejt. El lehet veszíteni és el lehet ajándékozni.

Friedrich Nietzsche - A ​tragédia születése
1872-ben ​jelent meg először a fiatal klasszika filológus professzor, a későbbi "démoni" filozófus egyik legfontosabb, leghíresebb munkája, A Tragédia születése. Szigorúan véve ókortörténeti tárgyú szakmunka, a korában is, ma is kardinálisan fontos kérdés (hogyan született meg a görög tragédia?) megoldásának kísérlete, de már megjelenése idején látszott, hogy jóval több szakmunkánál (ilyenként egyébként a korszak és minden idők egyik legnagyobb klasszika filológusa, Wilamowitz-Moellendorf zúzta ízzé-porrá kritikájában). Tény, hogy történelmi-filológiai szempontból nézve A tragédia születése megalapozatlan hipotézisek halmazának tűnik, hogy szerzője meg sem kísérli benne alaptételeinek a szakma szabályai szerint való nyomós bizonyítását, hogy koncepcióként, "megoldási keretként" is messze eltér és szembenáll mind a múlt, mind a jelen század kutatási eredményeivel. Csakhogy egy másik síkon, pontosabban egyszerre több síkon is, alapvető felismeréseket tartalmaz. Mindenekelőtt vitairatként. Mert, jóllehet formáját tekintve semmiképp sem az, valójában az egész kis könyv monumentális vitairat, kétségbevonása a winckelmanni-goethei klasszikus görögség-felfogásnak és nagyerejű rámutatás egy mélyebb, összetettebb és - filozófiai szempontból legalábbis - reálisabb görögség-képre. Mert, és ez a legfeltűnőbb, legismertebb vonása a műnek, Nietzsche benne egy új görögség-képet posztulál, a fehér márványszobrok, a klasszikus idill mögött felmutat egy tragikus, a sötét erőkkel állandóan számoló, az apollónival szemben dionüszoszinak nevezett görögséget is, sőt e két "világ" egybepatakzásából eredezteti a görögség leginkább létmagyarázó műfaját, a tragédiát is. A filozófiai kritika viszont éppen ezt a dualizmust, egyáltalán az őstípusok elméletét, az irracionális-szellemtörténeti koncepciót támadja, lényegében a mű megszületése óta napjainkig. Ugyanakkor lehetetlen nem meggyőződni arról, hogy ami pozitívumot, új felismerést, gyökeresen eredetit a modern vallástörténet, mitológia-kutatás, archetípus-elmélet hozott, az lényegében Nictzschének erre a könyvére vezethető vissza. Bővelkedik persze a mű egyéb felismerésekben is, elsősorban esztétikaiakban, műfajelméletiekben.

Platón - Az ​állam
Platón ​nevét és alkotását hosszú évszázadok őrizték meg, gondolatai korunk számára is érdekesek. E kötet teljes terjedelmében mutatja be Az állam című művét, melyet kitüntetett hely illet meg a Platón-dialógusok között, ezt a rangot tartalmának sokrétűsége, összefoglaló jellege és művészi színvonala egyaránt biztosítja. A többi műtől eltérően majdnem teljes filozófiai rendszer, amelyen belül a főhely Platón állam-, illetve társadalomtanát illeti meg. Platón az athéni demokrácia fénykora, Periklész uralkodása után élt, a hanyatló görög társadalmi berendekedés láttán írta művét. Kiindulópontja és alapkérdése: mi az igazságosság, hogyan valósul meg ez az egyes ember és az állam életében, mi az erény, hogyan nevelhető az ember, a társadalom kívánalma és az egyén hajlama hogyan egyeznek és különböznek? Szókratész és beszélgetőtársai egy ideális, a társadalmi igazság eszményét leginkább megvalósító államforma utópisztikus képét építik fel. A mű gondolatrendszere s a kérdések a platóni államfilozófia kifejtésén túl pedagógiai, pszichológiai, erkölcstani fejezetek egész sorát tartalmazzák. Ezek módszeres vizsgálatával jut el az ismeretelmélet, az "idea-tan" tárgyalásához, melynek legközismertebb képi kifejezése a barlanghasonlat, a való és az ideák kettős életének ábrázolása. Minden erény csúcsán - így az államberendezkedést irányító igazságosság vállán is - a legfőbb jó eszméje áll. A kísérő tanulmányban a fordító, Jánosy István történelmi, filozófiai összefoglalással segíti az olvasót

Martin Heidegger - Lét ​és idő
Heidegger ​fő műve, a Lét és idő 1927-ben jelent meg először németül. Hatása a német és a nemzetközi eszmetörténetben csak Nietzschééhez hasonlítható. Az emberi élet, az ittlét lényege és értelme után exisztenciálisan kérdező hermeneuta a válságba sodródott XX. század első felének emberét vizsgálva jut el felismeréseihez, melyek eredetiségükkel alapjaiban rázzák meg a hagyományos filozófiai gondolkodást. Gadamer szerint Heidegger óriási hatása a nyelvhez fűződő szokatlan viszonyával magyarázható. Az újkor emberének a technika korlátlan uralma korában megnyilvánuló otthontalanságát Heidegger a lét korszakos történésmódjával, a létező lételhagyásával összefüggésben gondolja el. Nietzschéhez hasonlóan Heideggert is megpróbálta a demagógia szintjére süllyeszteni mind a politikai jobb-, mind pedig a politikai baloldal. Ezek fölött a kortörténeti szempontból talán érdekes ítéletek és értelmezések fölött azonban eljárt az idő, és megmaradt a mű, mely mindmáig kihívást jelent minden gondolkodó embernek. Jelen kötet a korábbi magyar fordítás javított, átdolgozott kiadása.

Søren Kierkegaard - Vagy-vagy
A ​múlt század egyik legnagyobb hatású filozófusának főművét tartja kezében az olvasó - minden bizonnyal a filozófiatörténet egyik legkülönösebb művét. Semmiben sem hasonlít a rendszeres bölcseletekhez: műbírálatok és naplók, lírai tanulmányok és levelek váltják benne egymást, különböző "szerzőktől", akik vitatkoznak egymással, cáfolják és vádolják egymást. A filozófus átöltözetei ezek, s a bonyolult inkognitók rendszerében végül is három magatartás különül el, három életlehetőség (az esztétikai, az etikai és a vallási). Gondolat Kiadó, 1978

Arno Anzenbacher - Bevezetés ​a filozófiába
A ​kötet a szó tág, kultúrhistóriai értelmében vett nyugati fizozófiai gondolkodás fejlődésébe nyújt betekintést - a kezdetektől napjainkig -, mégsem egyszerű "filozófiatörténet". Inkább a filozófiai gondolkodás problématörténete, amely átfogó rendszerességgel igyekszik megismertetni bennünket a bölcselet legfontosabb témaköreinek kialakulásával és hatástörténetével. Hozzásegíti a filozófiában ez idáig járatlan olvasót ahhoz a korántsem könnyű felismeréshez, hogy a filozófia legelvontabb, a gondolkodás számára legnehezebben megközelíthető okfejtései is "mindennapi világban-való-létünk" sajátosságaiban gyökereznek.

Michael Tomasello - Gondolkodás ​és kultúra
Vajon ​mi teszi az embert emberré? A nyelv, a munka, a gondolkodás, a társas élet világa? Tomasello különleges választ ad erre a kérdésre. Az embert az különbözteti meg a többi főemlőstől, hogy képes a másikra gondolni, képes kialakítani egy elképzelést arról, mik is a másik szándékai, és mi jár a fejében. Ez a gondolat- és szándéktulajdonító, ha tetszik: gondolatolvasó hozzáállás az a központi mozzanat, amely létrehozta a nyelv és a kultúra lehetőségét. A kulturális tanulás mint a másik koncepcióinak és szándékainak átvétele megelőzi a kultúrát magát, s éppen ez teszi lehetővé a kultúra kialakulását. Ez a szándéktulajdonító fordulat megjelenik a kisgyermek életében is: a mama gondolatainak kitalálgatása teszi olyan gyorssá és különlegessé a beszéd elsajátítását is. Tomasello könyve különlegesen nagy sikerű munka. Olyan szerző mutatkozik be benne, aki egyszerre a modern főemlőskutatás és a gyermeknyelvi vizsgálódás legkiválóbb szakembere. Provokatív gondolatait nem száraz elméletekben, hanem csimpánzokkal, majmokkal s persze kisgyermekekkel folytatott kísérletek tucatjaival illusztrálja. Olyan könyv ez, amely a pszichológusok mellett a szociológusok, filozófusok s pedagógusok könyvespolcán is ott kell legyen.

Richard P. Feynman - A ​fizikai törvények jellege
"A ​természet - írja Feynman - egyszerű, és ezért nagyon szép." Ám közvetlenül a kísérletekből olvassák-e ki a fizikusok a természet törvényeit? Kiterjesztik-e bátran az eredményeket még feltáratlan területekre, hogy ellenőrizhető jóslatokat tegyenek? Vagy kigondolják törvényeiket, és a valóság nyakába akasztják azokat? Hogy megválaszoljon ilyen alapvető kérdéseket, Feynman professzor felvázolja azokat a témákat, amelyek közösek a gravitáció törvényében és Newton, Maxwell és Einstein nagy, világosságot gyújtó felfedezéseiben. Vizsgálja a matematikát, mint a természet nyelvét, a megmaradás és a szimmetria alapvető elveit, a riasztó tényt, hogy az idő soha nem fordul vissza és a kvantummechanika által bevezetett valószínűségeket és bizonytalanságokat; az utolsó fejezet előretekint új törvények felkutatására. Az eredmény egy gazdag, érthető könyv.

Michel Foucault - Felügyelet ​és büntetés
A ​Felügyelet és büntetés című munkájában Foucault szembeállítja egymással a büntetés két modelljét: – a középkori- kora újkori modellt, amelyben a bűnös, a Rossz elpusztítása a cél. A nyilvános kivégzések egyfajta színházat jelentenek, az uralkodói hatalom és tekintély reprezentálását. – A modern korban a test elpusztítása helyett a bűnös javítása, nevelése kerül előtérbe: „…a büntetés művészete a fegyelmező hatalmi rendszerekben nem a vezeklést, még csak nem is a szigorú értelemben vett elfojtást célozza”, hanem az egyének hasznossá tételét.

Henri Bergson - A ​nevetés
Bergson ​azok közé a filozófusok közé tartozik, akiknek írásai nagy népszerűségre tettek szert. Művei regényeknél is sikeresebbek voltak, új és új kiadásokban jelentek meg. A nevetés, ez a remekbe szabott kis tanulmány eddig közel egymillió példányszámot ért el. Lapjain a szerző a komikum elméletét igyekszik kifejteni. Az élet megfigyeléséből indul ki, és a tapasztalásból vonja le alapvető meghatározásait. Szembeállítja és egybeveti a komikusat a tragikussal, hogy mindkettőről kifejtse elméleti meghatározásait. A nevetés azonban nem pusztán elméleti munka, hanem irodalmi tanulmány is: mély és eredeti tárgyalása Moliére művészetének, és tárháza sok tanulságos elemzésnek, amelyek időállóvá és számunkra is élvezetes olvasmánnyá teszik e művet.

Jean-Paul Sartre - Drámák ​I-II.
Magunk ​közt vagyunk...Gyilkosok közt. A pokolban vagyunk, kedvesem, itt nincs tévedés soha, az emberek nem kárhoznak el semmiért..." Sartre drámájában három ember, három halott keresi élete értelmét, halála okát, vallja meg bűneit és néz szembe a rá váró szakadatlan bűnhődéssel. Bár a mű a második világháború alatt született, mégsem a történelem egyént próbára tevő viharaira reflektál, hanem időtlen, sőt csak az örökkévalóság tükrében értelmet nyerő emberi kérdésekre keresi a választ. A darab három hőse ugyanis halott, s a pokolban összezárva kell szembenézniük földi bűneikkel, pokolbéli büntetésükkel és azzal, hogy végleg és örökre magukra maradtak: egymásnak tükrei, hóhérai lesznek, hiszen a pokol: a többiek.

Gilles Deleuze - A ​mozgás-kép - Film 1.
A ​filmművészet nagy alkotói egyenrangúak nemcsak a festőkkel, építészekkel és zenészekkel, de olyan gondolkodókkal is, akik fogalmak helyett mozgás-képekben és idő-képekben gondolkodnak. A jelentéktelen művek hatalmas aránya a filmgyártásban nem mond ennek ellent: nem rosszabb ez az arány, mint másutt, igaz ugyan, hogy gazdasági és ipari következményei összehasonlíthatatlanok más területekéivel. A film a művészet és a gondolkodás történetének szerves része.

André Comte-Sponville - Kis ​könyv a nagy erényekről
A ​fiatal filozófusnemzedék jeles tagjának, Comte-Sponville-nak ez a munkája az 1995-ös esztendő egyik legnagyobb francia könyvsikere volt. Tizennyolc fejezetben kíséri végig olvasóját a "nagy erényeken", kezdve az udvariasságon (ami még nem erény: Comte-Sponville szerint csak erények híján szorulunk rá), végezve a szereteten (ami már nem erény, s az erényekre épp azért van szükségünk, mert nem tudunk szeretni). Szó kerül a "sarkalatos erényekről", a türelem vagy az igazságosság nagyon is mai problémáiról, de olyan, a modern korban többnyire elfeledett vagy "ásatagnak" tekintett fogalmakról is, mint az alázat, az irgalmasság, a tisztaság vagy a szelídség. A szerző a morálfilozófia oldaláról közelít tárgyához, de olvasásához nincs szükség filozófiai előképzettségre, s mi sem áll távolabb tőle, mint a kioktatás vagy fogyatékosságaink ostorozása: gyöngéd kézzel vezetget a legnagyobb filozófusok és vallási gondolkodók gondolatébresztő írásaiból vett szemelvények közt Platóntól, Arisztotelésztől és Szent Páltól kezdve Spinozán, Kanton, Szalézi Szent Ferencen át Rawlsig és Simone Weilig.

Immanuel Kant - Antropológiai ​írások
A ​Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.