Ajax-loader

,,Amióta ​megtanultam járni, nem volt más vágyam, minthogy a világ legnagyobb színpadain táncolhassak…" Mia a küszöbén áll annak, amire mindannyian vágyunk: a Royal Ballett School meghallgatásán egy karnyújtásnyira kerül attól, hogy megvalósuljon gyermekkora óta dédelgetett álma. A lány, aki mindig is világhírű balett-táncos szeretett volna lenni, a színpadon állva hirtelen ráébred, hogy ez nem az ő útja. Szabad akar lenni. Szabadon, szabályok, kötöttségek, kényszer nélkül akar táncolni – ez az igazi álma. Patrick hangja most, élete egyik legnehezebb döntésének meghozatalakor sem hagyja magára. A Royalra mondott ,,nem" egy új élet kezdete Mia számára: Ninával – akivel végül felülkerekedtek az őket elválasztó félreértéseken – úgy döntenek, hogy Londonba költöznek. Mia rátalál a Britre, egy művészeti iskolára, amely biztosíthatja számára a tánc szabadságát, Nina pedig belevág egy újságíróképzésbe. Az új, londoni élet azonban nem csak szórakozás, hiszen Nina terhessége számos megoldandó feladat elé állítja a két barátnőt. Az akadályok leküzdésében, mint mindig, most is segítségükre lesz Patrick földön túli alakja. Mígnem egy napon… A népszerű írónő, Federica Bosco több mint 600.000 eladott példány után jelentkezik a mesébe illő történet régen várt befejezésével a szerelem varázslatos erejéről. Federica Bosco író és forgatókönyvíró. A Monicáról írt történetek sikere után (Őrülten tetszel; A szerelmet nem nekem találták ki; A szerelem üldöz engem) jelentkezett a Miáról szóló, szenvedélyes trilógiával (Szerelmem egy angyal; Vigyázz rám, angyal), amelynek várva várt harmadik, befejező része, a Maradj velem, angyal! immár a magyar olvasók számára is elérhető.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

6.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók