A ​séta

Bartis Attila - A ​Lázár apokrifek
Bartis ​Attila új kötete tizenkét történetet tartalmaz, melyek az Élet és Irodalom tárcarovatában jelentek meg. A fiatal írónak ez a negyedik könyve. Tizenkét hónap, tizenkét történet. A Lázár apokrifek egy /lapzártától lapzártáig tartó/ év dokumentuma, bizonyos értelemben már-már napló. S bár az Irodalmi fogalomtár szerint a tárca alapvetően könnyed, szellemes műfaj, Bartis mégis Istenről mesél nekünk tizenkét igaz történetet. Vagy "arról, hogy üres volt a helye. Vagy nem is volt üres, csak Ő nem látszott rendesen. Ha meg mégis látszott, úgy egészen másnak képzelte az ember. Igen, talán ez a legpontosabb: néha látszott, csak egészen másnak képzelte az ember. /.../ Így könnyen lehet, hogy amit ő az Úristenről gondol, az még tárcának is csak apokrif." Részlet a könyvből: "A hágón innen az utolsó férfi azt mondta, ez a helyes út. Azért elővettük a térképet, hátha nem értette a kérdést pontosan, mert tulajdonképpen nem volt miért értse. Mi van, ha téved? Ha eltévedünk, miközben ránk sötétedik? De úgy tűnt, többé-kevésbé érti, hová szeretnénk jutni. Yes, yes, there is the nothing, bólogatott kis gondolkodás után, és mutatta, hogy még tíz kilométer, legfönnebb tizenöt. Mondom, a hágón innen még biztosak lehettünk benne, hogy odaát már a semmi van. Vagy, ha nem is rögtön a hegy mögött, mindenesetre valahol arrafele, a közelben. Tényleg nem lehet több mint tizenöt kilométer. Maximum húsz, mert a helybéliek egy kicsit mindig szépítenek. Igaz, a térképészek meg mindent elnagyolnak, de akkor se több huszonötnél. Jó bakancsokkal, még ha néha meg is állunk pihenni, már éjfél előtt ott vagyunk. És onnan azért biztosan másképp látni a dolgokat. Mert ahol semmi nincs, onnan föltétlenül tisztábban látja az ember a dolgokat. Az egészet, egyben. /.../ Hogy merről jön a fény, és hová esik az árnyék."

Nádas Péter - Párhuzamos ​történetek I-III.
A ​Párhuzamos történetek talán legfeltűnőbb vonása, az életmű ismerői számára is meglepetést jelentő újdonsága az egymástól lényegében független történetek olyan elképesztő sokasága, amelyet semmiféle realista konstrukció nem lenne képes egyetlen elbeszélésben összefogni. E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A regény egyetlen, nagy elbeszélése azonban nem ezeket a történeteket beszéli el, hanem a testek egymásra hatásának, egymásra gyakorolt vonzásának, egymásra irányuló vágyakozásának és egymásról őrzött emlékezetének nagy történetét. Ebben a burjánzó elbeszélésben jönnek létre olyan csomópontok, amelyek különböző személyekkel azonos időben és azonos helyen (a másik test az érzetben), azonos időben különböző helyeken (a másik test a vágyban), azonos helyen különböző időkben (a lakás, a ház, a város emlékezete a testben), illetve ugyanazon személlyel különböző helyeken és időkben (a saját test az emlékezetben) megesett dolgokat kapcsolnak össze. Az elbeszélésnek ez a csomópontról csomópontra haladó mozgása vetíti ki aztán a rekonstruáló képzeletbe a történetek szövegen túli valósággá összeálló szövevényét, mely így gyakorlatilag és elvileg egyaránt kimeríthetetlen, és ezért képes egy semmiből megteremtett, társadalmilag és történelmileg mégis szigorúan meghatározott, az általunk ismert vagy ismerhető reáliáknak akkurátusan megfelelő, szövegen túli világot alkotni. Ahogy ez létrejön, az ennek a regénynek a legnagyobb titka és egyben világirodalmi teljesítménye. A Párhuzamos történetekkel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása, a századelő újító kísérletei és a nouveau roman által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel.

Faludy György - Pokolbeli ​víg napjaim
Faludy ​György a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának megdöbbentő történetét írta meg Szolzsenyicin Gulágjához is hasonlított életrajzi regényében. A Pokolbeli víg napjaimban az Andrássy út 60. és Recsk poklát megjárt költő sorsát 1953-ig, a táborból való szabadulásáig kísérhetjük figyelemmel. Mindaz, ami kapaszkodót nyújtott számára a hányattatás éveiben - ösztönös életigenlése, a testi szépség és a szellemi nagyság iránti feltétlen tisztelete - mélyen áthatja anekdotáit. Kortörténeti jelentősége mellett a Faludyra oly jellemző irónia és elemi őszinteség teszi a könyvet lebilincselő olvasmánnyá.

Bartis Attila - A ​kéklő pára
(...) ​Bartis Attila karizmatikus író. Ezen kívül - ha a történelemből nem nyomtalanul fog kiesni a kommunizmus negyven éve - megírta a magyar irodalom egyik halhatatlan novelláját: Károly avagy az irodalom története. Ha nyomtalanul esik ki, akkor sok minden más is ki fog esni. Akkor nemigen lesznek majd válaszok az ilyen kérdésekre: Mi volt a kommunizmus? Mi volt a román kommunizmus? Mit jelentett a díszmagyar Romániában a kommunizmus alatt? Mi volt az, hogy besúgó, és mi köze volt a díszmagyarhoz meg "ehhez a nyomorúságos román időhöz"? Mi volt az, hogy Marosvásárhely? Mi volt az, hogy vendégbarátság? Miféle morál tette természetessé, hogy egy család öt és fél évre befogadjon egy vadidegent? És így tovább. Az egy más világ lesz. Akkor a Károly... csak egy lesz azok közül a novellák közül, amik egy könnycseppel jobbak a tökéletesnél. (...) Az irodalmat rendszerint elrontja, ha az irodalomról szól. A Károly avagy az irodalom története a ritka kivételek egyike. Az alcím nem kevesebbet ígér, mint hogy ebből a novellából - mintegy mellékesen - megtudhatjuk az irodalom értelmét. És megtudjuk. A legutolsó mondatnál nem lehetne tisztábban, fehér-feketébben kimondani, minek is ír az író: "Mit segíthetek? - kérdeztem, de Károlynak elfogytak a kettesei, a nővér sem akart több pénzt adni egy bolondnak, és már csak annyit hallottam, hogy: kérlek, írjál..." Igen, ezért ír az író: mert tartozik ennyivel egy bolondnak. Kemény István

Bartis Attila - Kemény István - Amiről ​lehet
Bartis ​Attila és Kemény István írók és barátok. Miről beszélgethetnek, ha négyszemközt vannak? Mondhatnak még újat egymásnak? Az Amiről lehet című könyv három interjút tartalmaz: először Bartis Attila kérdezi Keményt családról, költészetről, mindenről. Majd Kemény István faggatja két ülésben is Bartist: először mint írót, másodszor mint fotográfust. Az irodalombarát olvasókat nem kell meggyőzni, milyen csemegét vehetnek a kezükbe, de akiket a szakmai titkok nem is, az Élet Nagy Kérdései bizonyosan érdekelnek.

Ismeretlen szerző - 1001 ​könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz
Egy ​remek és bátor kézikönyv a világ képzeletét megragadó regényekről és szerzőkről. Hasznos kalauz a könyvekhez, amelyek - akár kritikai sikerként, akár kultuszműként - hatást gyakoroltak ránk. Az írókból, kritikusokból, tudósokból álló nemzetközi szerzőgárda eklektikus válogatása új megközelítést ad a régi klasszikusokhoz, és eligazít a kortárs szépirodalom hatalmas dzsungelében. Több mint 600 színes illusztráció – könyvborítók, plakátok és fakszimile oldalak -, a regényekből vett idézetekkel kiegészítve: íme az ideális segédkönyv az olvasás szerelmeseinek.

Krasznahorkai László - Sátántangó
".... ​a regény tere újra egy világ, és... ez a világ - alakjai által - dúsan tagolt, rétegzett, hierarchizált, a mindennapi cselekvésköröktől az álmokig és fantamagóriákig, az egyetemes világrendtől az élet egyszerű újratermelésén és a társadalmi helyen keresztül az emberi méltóság és méltatlanság etoszáig. ... A Sátántangó korszakalkotó mű." Radnóti Sándor "Sátántangó afféle perpetuum mobile, egy megtévesztési és megtöretési láncon át nyilvánuló létszerkezet, melynek nincs felelőse, csak állapota van, melyre különféle hitek, remények, öncsalások vetülnek... A tehetetlenség és mozdíthatatlanság halálos kitáncolásában áll e regény nagyszabású volta... Nyomasztó, egyben mélyen lélegző könyv: élőlény, mint minden igazi epika." Balassa Péter

Krasznahorkai László - Megy ​a világ
Megy ​a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdetekor? Például Krasznahorkai László titokzatos-személyes elbeszélései, melyek között akad monológ, rövidtörténet, töprengés, vallomás, visszaemlékezés és előrepillantás; igazi mesterdarab mind. Lenyűgözően tágas Krasznahorkai-mondatokban ismerkedhetünk meg az elbeszéléskötet rejtélyes hősével, aki először beszél, aztán elbeszél, végül pedig elköszön. Ebben a hármas léttagoltságban találkozhatunk a többiekkel, akikről ő beszél. A földet először elhagyó Gagarin, a röpülni képtelen okinavai guvatr, a berlini metró peronján dolgát végző hajléktalan, a tébolyult Nietzsche Torinóban, a beváltott éden ígéretét megfesteni igyekvő Palma Vecchio, a Shanghaiban dolgozó tolmács, aki azt tervezi, hogy egyszer elmegy az Angel-vízeséshez, a Victoria-vízeséshez, vagy legalább a schaffhauseni vízeséshez, a hárshegyi gyerekgyilkos, az egy kézen álló indiai aggastyán. Ami a különböző figurákat és históriákat összeköti: az író szenvedélyes, csillapíthatatlan érdeklődése és figyelme az emberi táj iránt. Hogy _„egyszer egy tájban a legmélyebb szépségben és enyészetben valamit megpillanthatunk: valamit, azt, ami ránk vonatkozik."_ A bölcseleti téteket, egzisztenciális kérdéseket fanyar-felszabadító, önmagával is kíméletlen iróniával ellensúlyozva, Krasznahorkai a távolit hozza közel, az univerzálisban az egyszerit csillantja fel, és ahogy olvassuk az írásokat, kirajzolódik saját létezésünk egyetemes mélysége is: _„hisz ott áll az ember egy végtelen, számára felfoghatatlan bonyolultságban, és teljességgel értetlenül áll ott, tanácstalanul és elveszetten, kezében az emlék végtelen egyszerűsége – meg persze mind efölött a melankólia pusztító gyöngédsége, mert azért érzi, miközben ott ez az emlék, hogy a valósága ennek az emléknek a szívtelen, józan, jéghideg messzeségben van."_

Krasznahorkai László - Az ​ellenállás melankóliája
Krasznahorkai ​László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek - minél inkább távolodunk megírásuk idejétől, annál ismerősebbnek tűnnek, mígnem hétköznapjainkban megelevenedő realitásként ismerünk rájuk. A regénybeli történet ezúttal is egy olyan végpontról indul, amikor megszokott kérdéseink és válaszaink, a létezésre vonatkozó fogalmi készletünk hirtelen csődöt mond. A megváltatlanság apokaliptikus távlatot kap, de az ítéletet a szereplők mérik magukra. Német, osztrák és svájci kritikusok 1993-ban a legjobb külföldi regénynek járó díjat adományozták a szerzőnek, és a regény alapján készítette Tarr Béla nagy sikerű Werckmeister-harmóniák című filmjét.

Paolo Giordano - A ​prímszámok magánya
2008 ​legnagyobb olasz könyvszenzációjáról egy huszonhét éves fiatalember, a torinói egyetem fizikus doktorandusza gondoskodott. Ez a könyv – Paolo Giordano első regénye -- már a tavalyi évben túllépte az egymilliós példányszámot, a jogai pedig több mint 30 országban elkeltek. A prímszámok magánya egy lány és egy fiú, Alice és Mattia sorsát kíséri végig párhuzamos történetsorokkal gyermekkoruktól felnőttkorukig. Furcsa pár ez – párnak is alig mondhatók. Mindkettejük életére nyomasztó súllyal nehezedik egy-egy titkok övezte gyerekkori trauma. A sánta Alicét kislányként síbaleset érte, magára maradt a hóban, és kis híja, hogy oda nem veszett; Mattia pedig fogyatékos ikerhúgát „veszíti” el kisfiúként örökre. Ez a két epizód menthetetlenül megpecsételi mindkettejük további életét. Sorsuk később egy szoros, ám mégis örök távolságra ítélt kapcsolatban találkozik; olyanok ők, mint a matematikában ikerprímeknek nevezett számok: egymás mellett vannak, de egy nem prímszám mindig közöttük áll: valóságosan sosem találkozhatnak, sosem érinthetik meg egymást. Aztán egyetlen napra mégiscsak találkozik még egyszer az immár felnőtt Alice és Mattia: Alice egy ismeretlen lányban felismerni véli Mattia elveszett ikerhúgát... Kiváló mű és lebilincselő olvasmány. Az íróról hallani fogunk még.

Barnás Ferenc - Másik ​halál
Egy ​negyven éves pesti férfi, aki nem olyan régen még egyetemi tanár volt, egyik napról a másikra pszichésen és egzisztenciálisan összeomlik. Egy Németországban élő pincér, aki inszomniában szenved, öngyilkosságot követ el. Egy magyar arisztokrata, aki hol bádogos, hol taxisofőr, hol a XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának védangyala. Egy genfi étteremben történtek rekonstruálása, ami szorosan kapcsolódik a boszniai vérengzésekhez. A rendszerváltozás utáni Magyarország mindennapjainak pillanatképei... Az egyidejűleg alkalmazott többféle narráció állandó figyelmet igényel, de ez csak fokozza a talányok és rejtélyek megfejtésének izgalmát, amely - mint egy jó krimiben - a befejezésnél éri el csúcspontját. A Másik halál nagyszabású írói kísérlet személyes sors és történelem rejtett összefüggéseinek bemutatására.

Tóth Krisztina - Vonalkód
Vonalkód ​- ez a különleges jel díszített mindent, ami a hetvenes években Nyugatról érkezett. Ez az időszak alakította ki Tóth Krisztina generációjának értékrendjét, ízlésvilágát - és kitörölhetetlen félelmeit, megváltoztathatatlan reflexeit. A Vonalkód novelláiban egyik legnépszerűbb költőnk a legszemélyesebb történeteken keresztül idézi meg e kort: részvéttel, de nem sajnálattal ír szorongásról, kitaszítottságról, "hiszen gyereknek lenni még így is jó volt. Valamennyire."

Nádas Péter - Emlékiratok ​könyve
Könyvének ​születéséről ezt írta a szerző: "Ezerkilencszázhetvenhárom őszén Berlinből Rostockba, majd onnan Warnemündébe utaztam. Az égvilágon semmi dolgom nem volt se itt, se ott. Nem ismertem senkit, engem sem ismert senki. A tengert akartam látni, s a kedélytelenül új szállodadoboz tizedik emeletéről néztem a tengert. és semmi más nem foglalkoztatott jobban, mint a saját életem kioltásának gondolata. Mivel azonban se magamat megölni, se meghalni nem tudtam, dolgozni kellett. A munka azt jelentette, hogy sima, biztos, nyugodt mondatokat írok félájult állapotban, olyan mondatokat, melyeknek se értelme, se józan interpunkciói nem közvetítenek semmit valóságos érzelmeimből, s így megint csak ott állt előttem a sürgető gondolat, hogy meg kell gyilkolnom magam. A szorongás csomókat, rögöket képez a torokban és a gyomorban; csomókat és rögöket köptem kijelentő módban. Egymás mellé rendelt kijelentéseim viszont olyan testet adtak a szövegnek, mely immár nem a jó tanuló automatizmusával alkalmazott központozástól nyerte el alakját és belső, gondolkodói szerkezetét, hanem a mellérendelés módjától, és ritmusától. A megtalált zene borzongatóan vad és egyáltalán nem hiteltelen képzettársításokra ragadott. Mégis, mintha csupán a hangomat tornáztattam volna, igaz, sajátos skálán. Elbeszélői modorommal kapcsolatos gondjaim életemnek ebben a szakaszában tematikus kérdésekké váltak. Rájöttem, hogy leplezetlen énemet a démonok gondosan eltakarják, s csak akkor húzzák el kezüket kicsit, ha a haláltól való félelmemben a képzeletemre bízom magam. Egy szó fogalmazódott, illetve hívódott le bennem: emlékiratok. Emlékiratokat fogok írni. Több ember időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát. Kicsit úgy, ahogyan Plutarkhosz az életrajzokat. És ez a több ember mind én lehetnék, anélkül, hogy én lennék. Így értem el egy formához, amelybe úgy éreztem, beleférhetek. Képzeletem nekilendült. Figurák, arcok, testek, gesztusok, ruhák áradtak rám összes szavukkal és szagukkal. Végtelenül gazdag lettem, dúskáltam földi javaimban. Két év telt el a warnemündeni séta óta. Akkoriban egy lakótelepi ház nyolcadik emeletén laktunk, s velünk átellenben építeni kezdtek egy hasonló betonmonstrumot. Éjjel és nappal, vibrátorokkal, keverőkkel, dömperekkel és toronydarukkal. Gondolom, ilyen lehet a pokol zaja. Furcsa módon, mégis ebben a pokoli építkezési lármában született meg bennem az elhatározás, fölálltam, leültem az asztalomhoz. Amikor a regényemet írni kezdtem, s attól kezdve mindig, tíz éven át, arra kértem igazán a legforróbb fohásszal az Istent, hogy soha ne engedjen egyetlen mondatot se fölülről leszúrnom. Szent Györgyre kellett gondolnom, amint gyönyörű ágaskodással, fölülről a sárkányba döf. Ne így. Ezt kértem." Tizenegy évig írta Nádas Péter ezt a regényt, mely három emlékiratból forr eggyé. Ideje a jelen, az ötvenes évek és a századforduló. A könyvben szereplő három emlékíróból kettő író. Író a mindvégig névtelen, regényén dolgozó főhős, és író a születő regény főszereplője is: német író, Thomas Thoenissen. A harmadik emlékíró "akkor jut szóhoz", amikor a másik kettőnek "tragikus hirtelenséggel" félbe kell szakítania emlékezését. Akár a múlt század nagy regényei: lebilincselően izgalmas, forró olvasmány az Emlékiratok könyve. De a rálátás a jelené. Hőseinek a groteszkül kegyetlen történelemtől és belső világuktól meggyötört történetében századunk érzelmi-érzéki enciklopédiáját írta meg Nádas Péter. "Kellemes kötelességemnek teszek eleget, ha kijelentem, hogy nem a saját emlékirataimat írtam meg. Senkit nem szeretnék fölöslegesen megtéveszteni. Regényt írtam, több ember, időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát beszéltem el. Mindazon valóságosnak tetsző helyszín, név, esemény és helyzet, ami a történetben előfordul, nem mondható tehát valóságosnak, hanem a regényes írói szándék és az óvatos képzelet terméke. Amennyiben valaki mégis magára ismerne, vagy - Isten ne adja! - bármilyen esemény, név, helyzet fedne egy valódit, akkor az csak a fatális véletlen műve lehet, s ebben a tekintetben - ha más tekintetben nem is - kénytelen vagyok minden felelősséget elhárítani.

Bodor Ádám - Sinistra ​körzet
Valahol ​a Kárpátok hegyláncai közt - mellékesen szólva: Európa közepén - egy velejéig irracionális világban játszódik Bodor Ádám regénye. Hősei egy bornírt társadalom foglyai - s ezenközben az öröklét számkivetettjei. Életük már-már civilizáción inneni, életviszonyaik tökéletesen szervezetlenek, tehát rendőrileg szükségképpen túlszervezettek, mindennapjaik a totális működésképtelenség szüntelen tudomásulvételével és megindító kijátszásával múlnak. Andrej Bodor a történetek elbeszélője és elszenvedője, hol alanya, hol tárgya tehát, papírjaitól és nevétől is megfosztatik, mikor megérkezik Dobrin "City"-be, a számára kijelölt lakhelyre, hogy fölkeresse nevelt fiát. Ami a regény szereplőivel és körülöttük történik, érthetetlen és borzalmas, mindazonáltal megérthető és körülményeik értelmezésével tökéletesen logikus, ami a legborzalmasabb, az történik a legtermészetesebben, leglogikusabban. S hogy ezt így érezzük, az Bodor Ádám rendkívüli írói-művészi erejének, ábrázolása pontosságának köszönhető, aminek révén fizikai és metafizikai, reális és irreális mintha nem is fogalmi ellentétpárok lennének, hanem a hiányokkal jelzett teljesség oszthatatlanságának egymásba érő, egymásba játszó felületei. Mert itt olyan világot kellett megmutatni, amelyből mindenki a maga módján menekül: külföldre (Andrej vagy Géza Hutira), halálba (Béla Bundasian), magányba (Géza Kökény) vagy a lefokozott, animális létbe, hogy ami nem embernek való, azt ne kelljen emberi öntudattal elviselni.

Krasznahorkai László - Kegyelmi ​viszonyok
"Hőseim ​fáradhatatlanul kutatnak és kutatni is fognak egy labirintusban, mely labirintus nem egyéb, mint saját eltévedésük helye, s ahol az embernek mindössze egyetlen célja lehet: ezt a tévedést, ennek a tévedésnek a szerkezetét megérteni. Közvetlenül saját nyugtalanságuk okát kutatják, személyes fájdalmukra keresik a gyógyírt, vagy legalább a belátást, hogy nincs gyógyír a sebre" nyilatkozta Krasznahorkai László egy 2002-es interjúban. Ez a bolyongó, gyógyírkereső kutatás jellemzi a Kegyelmi viszonyok novelláinak hőseit is. Kutatnak az áhított rend, a megnyugtató magyarázatok, a megoldásnak tűnő cselekedetek után. Hátha egy jó helyen fölállított csapda, egy gyilkos ütés, egy körültekintően megválasztott búvóhely mindent megment. Vagy hátha a HÉV-menetrendhez igazodó fegyelmezettség, egy félkegyelműhöz való odaadó ragaszkodás vezet valahová. A hétköznapisággal fedett megszállottságot, a fáradhatatlan kényszerességet megejtően higgadt, szép, szerteágazó, de tökéletes rendszerű mondatok írják le az elbeszélésekben, s ugyanezek a mondatok a felidézett sok-sok részletből fizikai tágasságukkal csábító, mégis szorongatóan szűk tereket rajzolnak ki. Mintha a hús-vér valóság minden elemének, a fényeknek-árnyékoknak, sőt a levegőnek is mázsás súlya lenne. a kegyelem talán kézzelfogható közelségben van, de megváltás nincs. A Kegyelmi viszonyok 1986-ban jelent meg először, s a kötet nem egy elbeszélését azóta már a kortárs magyar novellairodalom klasszikusaként tarthatjuk számon."

Háy János - A ​bogyósgyümölcskertész fia
A ​történet a hetvenes évek elején indul, s a nyolcvanas években ér véget. Egy vidéki fiú, afféle mesehősként, elhatározza, hogy felmegy a fővárosba, rockzenész lesz. Milyen események alakítják ennek a fiúnak az életét? Kamaszregény, s egyben egy kor összegzése is a kötet. Humor könnyíti és tragédia súlyosítja szerzőnk új kötetét.

Erdős Virág - Lenni ​jó
Ebben ​a könyvben bármi megtörténhet: halottak támadnak föl, az angyalok fennakadnak a kerítésen, saját anyánkról kiderül, hogy ufó - és az is egyre kevésbé biztos, hogy mi nem vagyunk azok. Szabálytalan apokalipszis tárul elénk a _Lenni jó_ oldalain. A hét angyal között megtaláljuk a Mirage-2000 repülőgépet, a Renault Mégane-t és Michael Jacksont is. Jézus csodáit Madonna (természetes a popsztár), Arnold Schwarzenegger és Ross doktor ismétlik meg. Az Erdős Virág-féle "jelenések könyve" felhasználja a legújabb reklámok szóvicceit és blikkfangjait, de a Biblia nyelvének tömörségét is. Az elementáris erejű beszédmód és a gazdag utalásrendszer hol a végletekig abszurd humorú, hol pedig groteszk, néhol már horrorisztikus szövegekben szólal meg. Mészáross Márta rajzaiból is hasonló kettősség sugárzik: miközben az elfolyó vonalakkal vázolt, torz arcok elszenvedik a furcsa világnak a mártíromát, azért jut még idejük egy utolsó, kaján pillantásra.

Tar Sándor - A ​mi utcánk
"Valami ​lehet a levegőben mostanában, vagy csak a hőség teszi, érzi ember, állat, hogy valami nincs rendben. Dorogi lova, a Palkó például úgy issza a sört újabban, hogy felemeli a farkát közben. Mérő Lajos pedig a műfogát vesztette el valahol, de a sört ugyanúgy issza, talán kicsit kevesebbet, vagy csak Esztike, a pultos nem húz neki annyi vonást. Lajost valaki fejbe vágta egy fülledt, zavart éjszakán... Akkor tűnt el az az adonyi alak is, aki hozott patkánnyal rágcsálót irtott, és kedvelte, ha pofozzák. Azóta valami vibrál a levegőben." "Magyarországon megsokasodtak az 'írók'. Ezzel arányosan csökkent az írást tudók száma. Tar Sándor ezen kivételes kevesek közé tartozik." - Petri György "Tar Sándor 'ott' maradt, ahonnan a pályatársak lassanként kivonultak. Ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában." - Bodor Ádám

Krasznahorkai László - Rombolás ​és bánat az Ég alatt
Krasznahorkai ​visszament Kínába. Az urgai fogoly olvasói úgy búcsúzhattak el tőle az 1992-es regény utolsó lapjain, ahogyan ő búcsúzott el akkor "az utolsó ókori birodalomtól": szomorú emelkedettségben és illúzióktól megfosztottságában is gazdagon, s abban a hitben, hogy a Nagy Kaland, melyben a főhősnek szembesülnie kellett egy gyökeresen más világgal, véget ért. Új regénye azonban mindenek előtt azt bizonyítja, hogy ez a Nagy Kaland sokkal több volt, mint egy utazás története, s így nem is érhetett véget: hisz a szembesülés helyszíne bár Kína volt, tárgya és alanya megkerülhetetlenül az európai ember, a saját civilizációját krízisként megélő menekülő, akinek elsősorban saját szép új világát kell megértenie. Krasznahorkai a Rombolás és bánat az Ég alatt című dokumentumregényben 2002-ben tett újabb útjáról ad lélegzetelállítóan izgalmas beszámolót. A főhős a klasszikus kínai kultúra forrásvidékén, a Yangce torkolattól délre elterülő tartományokban, Nanjingtól Ningpóig, Yangzhoutól Putuoshanig, Jiuhuashantól Shanghaig keresi e magasrendű civilizáció nyomait. A hajdani Írástudók mai leszármazottaival beszél: költőkkel és szerzetesekkel, festőkkel és kertművészekkel, divattervezőkkel és muzeológusokkal, irodalomtörténészekkel és könyvtárosokkal, s mindenkinek ugyanazt a kérdést teszi fel, hogy ugyanis hová lett, miért omlott össze ez a klasszikus kínai kultúra, s mit kezdhet e veszteség súlya alatt a modern ember. A Krasznahorkaitól megszokott rendkívül szuggesztív előadásmód a régi. Az azonban merőben új, ahogy a szerző eme önkínzó, kilátástalannak tetsző utazás labirintusában a kínai kert világhírű helyszínén, Suzhouban, egy filozófussal történt találkozás nyomán végül a remény esélyének megfogalmazásáig jut el.

Dragomán György - A ​fehér király
Hogyan ​dolgozza fel egy tizenegy éves kamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják a Duna-csatorna munkatáborába? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharait megnehezítő élethelyzetben? Erről szól A fehér király című lendületesen megírt regény. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. A kiskamasz fiúnak apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőttség terheivel. A főhős a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttség reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat.